Mezőgazdasági Mérnök, 1982 (23. évfolyam, 1-18. szám)

1982-02-15 / 1. szám

KUTATÁSI REKTORHELYETTES Dr. Petrasovits Imre Dr. Petrasovits Imre tan­székvezető egyetemi tanár, a tudományos kutatómunka és a­ nemzetközi kapcsolatok irá­nyításával megbízott új rek­torhelyettes az öntözés és víz­­gazdálkodás szakembereként a magyar mező­gazdaság elméleti és gyakorlati művelői, között az első sorban foglal helyet. Szakmai téren nemcsak ha­zánkban, hanem külföldön is általánosan ismert és becsült nevet vívott ki magának. Húsz éve , 1961-ben került egyetemünkre. Szakterületé­nek széles körű elméleti és gyakorlati ismereteit a hatva­nas években nemzetközi téren hasznosította. Két esztendőn keresztül Rómában FAO-szak­­értőként dolgozott. Ezt köve­tően — FAO-megbízásból — Szíriában egy jelentős vízügyi projekt, az Eufrátesz-program szaktanácsadója volt. Ennek kapcsán nagy részt vállalt Af­ganisztán és Libanon vízfej­lesztési tervezésében is. Tudo­mányos munkássága nemzet­közi elismeréseként a Nem­zetközi Vízrendezési Szövet­ség (az ICID) helyettes elnö­­­­­évé választotta. Az egyetem tudományos életének területén, az eddig elért eredményekre alapozva, további teendőinket a követ­kezőkben látja: — Egyetemünkön 87 főfog­lalkozású kutató dolgozik, emellett oktatóink java része is elmélyült tudományos kuta­tást végez. Ezt a hallatlan ku­­­tatói kapacitást átgondolt ku­tatásszervezési intézkedések­kel intenzívebbé tesszük. A tu­dományos eredmények gya­korlati bevezetését — a tudo­mánypolitikai irányelvekkel összefüggésben — meggyor­sítjuk. Tudományos munkánkban szükségesnek tartom a szemé­lyi és dologi feltételek közötti ellentmondás fokozatos felol­dását. Ugyanis létezik egyfe­lől a már említett óriási ku­tatási szellemi kapacitás, más­részt viszont jelentős hányad­ban elavult laboratóriumi fel­szerelésekkel és műszerpark­kal rendelkezünk. Ez az el­lentmondás csak tervszerű eszköz és műszerparkfejlesz­téssel oldható fel. A takarékosság és a megle­vő vagy ezután beszerzésre kerülő műszerek jobb kapaci­táskihasználása — úgy tűnik — egy központi szolgáltató la­boratórium létrehozását indo­kolja. Bár az utóbbi időszakban már sok­ történt ezen a téren, további erőfeszítések szüksé­gesek a termelőüzemekkel va­ló szorosabb együttműködés kialakítására és a belső egye­temi koordináció korszerűsíté­sére. Napjaink tudományos­technikai forradalmában a ku­tatómunkát egyre inkább cso­portokban , teamekben folytatják, ez pedig a tanszé­kek, intézetek közötti koope­rációt követeli meg. Az ered­mények gyakorlatba való gyors átültetése ugyanakkor a ter­melőüzemek együttműködését igényli. — És milyen koncepciót fo­galmaz meg professzor úr a nemzetközi kapcsolatok vo­natkozásában ? — Az egyetem kettős fel­adata: az új szakemberek ne­velése, az oktatás, másfelől a szüntelen fejlesztés, a kutató munka nem folyhat légüres térben. Nemzetközi kapcsola­tok nélkül az egyetem elszegé­nyedik, látóköre beszűkül. Mindkét alapvető feladat szé­les körű nemzetközi összefo­gást, publikációcserét és a ta­pasztalatok szüntelen kicseré­lését igényli. Ennek jegyében fejlesztjük tovább — anyagi eszközeink­hez mérten — egyetemközi külföldi kapcsolatainkat, a már eddig is jól bevált együtt­működési szerződések és mun­katervek alapján. Kapcsolataink bővülését az idei év eredményei jól pél­dázzák. A közelmúltban léte­sítettünk új együttműködést a Bulgáriában levő plovdivi Vaszil Kolarov Mezőgazdasági Főiskolával és az NSZK-beli giesseni Justus-Liebig Egye­temmel. — Bővülő külföldi kapcsola­taink a hallgatók számára milyen új lehetőséget biztosí­tanak ? — Már jövőre 4 hallgató 3 hetes mezőgazdasági gyakor­latra utazhat ki az NSZK-ba. Ez új vonás. Tőkés nyári hall­gatói cseregyakorlat még nem volt. A hallgatók külföldi kap­csolatainak bővítése azonban komplex feladat. Szükséges hozzá tudományos érdeklődés, kiemelkedő tdk-munka és fontos feltétel a megfelelő nyelvtudás. Idegennyelv-isme­­ret hiányában a nemzetközi érintkezéseknél nincs előrelé­pés. — Köszönöm a beszélgetést. — Jp — A közös cél: fokozni a tempót Dr. Teér György, a dolgozói KISZ-vezetőség titkára az or­szágos felsőoktatási parlamen­ten meghívottként vett részt. — Akik a dolgozói szekció késő este befejeződött ülése után beszéltek veled, azt mondják, nagyon fel voltál „dobva”. — Pedig addigra már kicsit elment a kedvem. — Mi volt az oka hangu­latváltozásaidnak? — A­­ hozzászólások során szinte pontról pontra ugyan­azok a problémák jöttek elő, amelyek a mi parlamentün­kön: a bérek, a lakáskérdés, a káderhelyzet, a követelmény­­rendszer. Még élesebben ve­tődtek fel ezek a dolgok, mint nálunk, de a hozzászólók rend­kívül pontosan, konkrétan fo­galmaztak. Meglepett, hogy ennyire közösek a gondjaink, és megragadott, hogy ezeket milyen felkészülten, lényegre törően tárják az illetékesek elé. — Ez eddig szép, de azt mondod, a végére már egy kis ború jött a derűre. — Igen, mert a hozzászólá­sokra adott válaszok már kö­zel sem voltak ennyire konk­rétak, és az intézkedési terv­ben is túl nagy számban sze­repeltek olyan kifejezések, mint „megvizsgáljuk”, „fel­mérjük”, „feltárjuk”, nem be­szélve a „folyamatos’’ ha­táridőkről, amelyeket a kül­döttek kérésére végül is pontosan meghatároztak. A felszólalásokra történt rea­gálásokban és az intézke­dési tervben nagyon érző­dött, hogy az ország anyagi lehetőségei nem teszik lehető­vé a felsőoktatásban dolgozó fiatalok helyzetének gyors rendezését. Nem véletlen, hogy a mostani intézkedési tervben nagyon sok a hasonló feladat, mint az ezt megelő­zőben. A főiskolákon, egyete­meken dolgozó fiatalok jól is­merik és felelősséggel átér­zik országunk gondjait, de ezeket nem tartják mindenre elfogadható válasznak. A kül­döttek ezért hangsúlyozták, hogy az előző évekre jellemző tempót fokozni kell, s ez az intézkedési tervben is megfo­galmazást nyert. Mindent egybevetve végül is optimista vagyok. Optimizmusom töb­bek között abból fakad, hogy Drecin József művelődési mi­niszterhelyettes — kérésünkre — ígéretet tett arra, hogy a szekció résztvevőit még a kö­vetkező parlament előtt, 1982 őszén részletesen tájékoztatja az intézkedési tervben szerep­lő problémák megoldási stá­diumáról, magyarul arról, hogy milyen konkrét intézke­déseket tettek az illetékesek a feladatok megoldása érdeké­ben. D. S. HÁROMSZÁZAN HATVANÖTEZERBŐL A felsőoktatás ifjúsági parlamentjéről Csalódniuk kellett azoknak, akik patakokban csörgő vérre, becsületsértésekkel tarkított marakodásra, botrányra szá­mítottak, amiről aztán hossz­­szú ideig keringhetnének a vadnál vadabb történetek a pletykaéhes „közéletben”. De azoknak is, akik azt várták, hogy „jó kis unalmas vita” lesz, ahol elegendő lenne akár, ha az illetékes önmagával ta­nácskozna, így is, úgy is tel­jes az egyetértés. És azoknak, akik a felsőoktatási alágazati ifjúsági parlamentre úgy mente­k, mint olyan fórumra, amelyen intézmények és kö­zösségek felelős képviselői felnőtt emberként vetik össze nézeteiket és érdekeiket a többség számára elfogadható, reális megegyezés reményé­ben? A Kertészeti Egyetem nagy­termében december 18-á­n gyűlt össze először ötvenhét felsőoktatási intézmény hat­vanötezer fiataljának közel há­romszáz küldötte. A megnyitó után a plenáris ülés első fel­szólalója Korcsog András mű­velődési államtitkár volt, aki az írásos beszámolóhoz fűzött szóbeli kiegészítést. A leg­utóbbi ifjúsági parlament óta létrehozott minisztérium együttműködési készségét hangsúlyozva, önkritikus han­gon, nyíltan számolt be az 1976/77. évi ülésszak határo­zatainak végrehajtásáról. Komplex fejlesztés előtt „Az 1976/77. évi ifjúsági parlamentek óta — a gond­jaink egy részének megoldá­sa ellenére — a felsőoktatás­ban és a hallgatókat különö­sen közvetlenül érintő mun­ka- és életkörülményekben nem értünk el általános javu­lást” — olvashatták a kül­döttek az írásos anyag beve­zetőjében, amely az MSZMP KB Politikai Bizottságának ta­valy februári határozatára és az ehhez kapcsolódó minisz­tertanácsi határozatra hivat­kozva nem sokkal később így folytatódik: „1983-ra kell el­készítenünk a felsőoktatás közoktatási rendszerrel össze­hangolt részletes fejlesztési tervét a határozatokban meg­jelölt fő irányoknak megfele­lően." Fontos feladatként szerepel a beszámolóban az oktatás, a kutatás és a társadalmi gya­korlat jobb összekapcsolása, valamint számos olyan tenni­való, amely már az előző if­júsági parlamenten elfogadott intézkedési tervben is előfor­dult. A megoldást remélhető­leg az imént említett fejlesz­tési terv hozza meg. A következő felszólaló Drecin József miniszterhelyet­tes volt, aki az állami támo­gatások rendszerének végleges elfogadásra ajánlott változatát ismertette, majd dr. Nagy Sándor, a KISZ KB titkára következett. A Politikai Bi­zottság, illetve a Miniszterta­nács határozata, az intézmé­nyi parlamentek és a KISZ X. kongresszusa határozatá­nak alapján így fogalmazta meg az ifjúsági parlament fel­adatát: „egyfelől járuljon hoz­zá a rövidebb és hosszabb tá­vú teendők konkretizálásához, másfelől foglalja össze azokat a kérdéseket, teendőket, ame­lyek az említett határozato­kon, állásfoglalásokon túl me­rültek fel." Hangsúlyozta: „alapvető fontosságú, hogy reális célokat, feladatokat fo­galmazzunk meg”, egyben ki­jelentette: „mi a képviseletet politikai tartalmúnak, termé­szetűnek tekintjük, s mint ilyenben a KISZ hegemón szerepét, irányító, szervező munkájának nélkülözhetet­lenségét nem tekintjük vita­kérdésnek.” Melyik zsebbe mennyi? A parlament szervezői nem csekély optimizmussal úgy gondolták, hogy az ülésszak második napjának délelőttje elegendő lesz a plenáris ülés­nek a hallgatók állami támo­gatási rendszerének megvita­tására. Vagy az anyagi kérdé­sek fontosságát vagy a kül­döttek vehemenciáját becsül­ték alá, mindenesetre késő délutánig tartott, mire az ösz­­szes hozzászólás és hosszas huzavona után a végleges vál­tozat kialakult. Ennek alapelvei között sze­repel a nagyobb intézményi önállóság, amelynek kereté­ben az egyetemek és főiskolák a központilag kiadott legfon­tosabb szempontok és elvek figyelembevételével saját ösz­töndíjpolitikát dolgoznak ki a helyi körülményekhez igazod­va. Továbbra is külön elbírá­lás alá esik a tanulmányi eredmény és a szociális hely­zet az anyagi támogatás szem­pontjából. Az utóbbi megíté­lésénél a jövőben nemcsak a jövedelemigazolásra kell tá­maszkodni. Az ösztöndíj havi összege 200—1200 forint lesz, továbbra sem csupán a tanul­mányi átlagot honorálja, ha­nem „az értelmiségi pályára való széles körű, sokoldalú felkészülésre ösztönöz”. Az ösztöndíjkeretek intézmények közötti elosztásában hosszabb távon a létszámarányosság el­ve valósul meg. Az eddig is meglevő népköztársasági ösz­töndíj mellett az intézmé­nyeiknek lehetőségük lesz ki­emelt ösztöndíj alapítására. Ez több pénzt fog jelenteni a „rendes” ösztöndíjnál, és ke­vesebbet a 2000 forintra emel­kedő népköztársaságinál. Amíg az ösztöndíjak új rendszerét már februártól be­vezetik, a szociális támogatás változásának előnyeiről vagy hátrányairól csak a következő tanévben szerezhetünk tapasz­talatokat. A változás lényeges része, hogy a kollégium és a menza mindenkinek ugyan­annyiba fog kerülni, a pénz­beni támogatás rendszerét in­tézményenként kell meghatá­rozni. A gyenge eredményt elérők tandíja is függetlenedik a szo­ciális helyzettől, akik nem először verik le a lécet, akár kétezer forintot is fizethetnek egy félévre. (E témáról lásd: MM XXII. évf. 17. szám.) Ami a MEM-é Az anyagiakról folyt vita elhúzódása nyomán a szekcióik eredetileg egész délutánra ter­vezett üléseire néhány óra maradt A levezető elnökök — mit tehettek mást — itt próbálták behozni a lemara­dást, korrigálni az eltérést a tervezett menetrendtől. Több szekcióban maximálták a hoz­zászólások időtartamát, vál­tozó sikerrel. Amint a fiatal oktatók szekciójának egyik hozzászólója kijelentette, őt azért delegálták, hogy el­mondja társai véleményét, és ha erre öt perc kevés, továb fog beszélni. A tudomány­­egyetemi szekció még azt is szükségesnek tartotta, hogy másnap reggel folytassa ülé­sét, több mint egyórás várako­zásra kényszerítve a többie­ket. A mezőgazdasági és élelmi­­szeripari szekció tanácskozása dr. Dénes Lajos miniszterhe­lyettes beszámolójával kezdő­dött. Áttekintette a legutóbbi parlament nyomán született intézkedési terv végrehajtását, szólt a gyakorlati oktatás helyzetének felülvizsgálásáról, a tankönyv- és jegyzetellá­tásról, a felvételi rendszer­ről, a tanszéki és oktatói ter­helés vizsgálatáról, arról, hogy a Kossuth Lajos Katonai Fő­iskolával együttműködve tan­folyamot szerveztek az okta­tástechnikai eszközök hasz­nálatának elsajátítására. El­mondta, hogy ugyancsak az oktatás-nevelés színvonalának emelésére 1981-ben oktatói év­folyam indult a GATE Tanár­képző Intézetében. Ismertette az ifjúsági törvény végrehaj­tásával kapcsolatos intézkedé­si terv aktuális feladatait, és válaszolt az intézményi par­lamentekről a tárcához érke­zett kérdésekre, kérésekre. A gödöllőiekhez címzett részben a minisztérium támogatásáról biztosította az agrársportnapo­kat, viszont — jóllehet a könyvtárat a tanszékekkel egyenrangú oktatási egység­nek tekintik — közölte, hogy új könyvtárépület építése nem lehetséges. A beszámolót követő vitá­ban először Vörös Károly (Ál­latorvosi) boncolgatta a szor­galmi időszak — vizsgaidő­­szak — óraszám kérdését, majd Kuslits Károly (GATE) mondta el gondolatait az ag­­rárértelmiség-képzés társa­dalmi kérdéseiről, amelyeket felkérésünkre írt cikkében ol­vashatnak lapunk olvasói. Szarvas Ildikó (Kecskemét)­ a hallgatók fokozott tankönyv­vásárlási támogatásáért, Szabó Ferenc (Kaposvár) egyéni ta­nulási program lehetőségéért és az őszi betakarítási munka komolyan­­vételéért emelt szót. Kiss György (DATE) vélemé­nye szerint a jelenlegi terhe­lés nem teszi lehetővé a folya­matos tanulást, szükséges a tantárgyak tömbösítése, az alapozó és szaktantárgyak arányának javítása. Kiss Jenő (GATE) statisztikával bizonyí­totta, hogy az új tanterv évi ötszáz órányi többletet hozott, főleg az elmélet javára. Ja­vasolta az azonnali és indo­kolt óraszámcsökkentések le­hetőségének megvizsgálását. Köpenyes János (Szarvas) úgy találta, hogy az önállóság meglevő feltételeit sem hasz­nálják ki a hallgatók, figyel­meztetett arra, hogy a szakma biztos tudása még nem min­den. Ehhez kapcsolódott Keszthely küldötte, aki a ve­zetői ismeretek szükségessé­gén kívül a kétlépcsős képzés problémáiról, a szakfordítók gondjairól is beszélt. Lőrincz József (GATE) azt mondta el, mennyire hátrányos az okta­tás szempontjából, hogy az oktatók elsősorban a kutatás­ban érdekeltek, Heinbach Jó­zsef (Kertészeti Egyetem) a hallgatói befogadókészség fej­lesztését, a kreativitás fejlesz­tését és a tantervek minőségi megújítását, változtatását ja­vasolta a közeljövő feladatául. A szekció munkája a hozzá­szólásokat tükröző intézkedési terv elfogadásával fejeződött be. Égető kérdések A vitaszellem a többi szek­cióban sem buzgott kevésbé. Mindenhol sok hozzászóló látta szükségét, hogy megismertesse véleményét küldött-társaival. A tudományegyetemek kül­döttei javasolták a Művelődé­si Minisztéiumnak, hogy a korszerűsítés érdekében ele­mezze a marxizmus-leniniz­­mus oktatásának egész rend­szerét. Felvetették azt a lehe­tőséget, hogy indokolt esetben egy hallgató egyszerre két egyetem nappali tagozatán is tanulhasson. Kezdeményezték egy kulturált autóstop-rend­szer létrehozását, és újra szó­ba került az egyetemi és fő­iskolai réteglap. Szükséges a középiskolai ideológiai és nyelvi oktatás megvizsgálása. Növelni kell az egyetemek autonómiáját és belső demok­ráciáját, amelynek része a tanszéki demokratizmus is, éppúgy, mint a hallgatók fo­kozott bevonása a döntésekbe és az ellenőrzésbe. A műszaki szekcióban hang­súlyozták az önálló alkotó te­vékenységet feltételező hallga­tói terhelések kialakításának szükségességét. Szó volt a szakfordítói szakok helyzeté­ből és a diákházaspárok elhe­lyezéséről. Az egészségügyi szekció több lépcsős felvételi rendszer bevezetését ajánlotta, itt is foglalkoztak a nyelvtanulás hatékonyságával, a marxiz­mus—leninizmus oktatás és a szaktárgyak kapcsolatával. Mint máshol is, felvetették a demonstrátori rendszer újra­élesztését. A fiatal oktatók és kutatók szekciójában szóltak a küldöt­tek az egzisztenciális helyzet romlásáról, a külföldi kapcso­latokról, tanulmányutakról, a káderfejlesztés gondjairól és megoldatlan kérdéseiről, a la­káselosztásban meglevő disz­­preferenciákról, az intézményi önállóság erősítéséről, az ösz­töndíjas gyakornoki rendszer hiányosságairól és ésszerűtlen­­ségeiről, arról a lassúságról, amely a kutatómunka fejlesz­tésének lehetőségeinél tapasz­talható,­ a kedvezményes könyvvásárlási rendszer létre­hozásának szükségéről, és az előfelvételis honvédségi alaku­latok megszüntetésének hátrá­nyairól. A legfőbb érdek közös Az, hogy a szekcióülések nem mindegyikén lehetett megnyugtatóan lezárni idő hí­ján a vitát, az utolsó nap­ ple­náris ülésén „bosszulta meg magát”. Több, mint tucatnyi hozzászólónak volt lényeges mondanivalója az intézkedési terv véglegesítésre szánt har­madik változatának megvita­tásán kívül is. Sokáig bizony­talannak látszott, vajon az or­szág minden sarkából egybe­­sereglett tanácskozók küldeté­süket betöltvén tudnak-e majd haza utazni. Szó volt a művé­szetek jelenlegi másodlagos helyzetéről, a főálláson kívüli munkavállalás kedvezményezé­séről, arról, hogy egyetemi hallgató is adhasson, de lakás­igénylést, a diákigazolványok­ról, új kulturális-oktatási me­chanizmus szükségességéről. Felszólalt Óvári Miklós, aki többek között azt hangsúlyoz­ta, hogy a felsőoktatásban a legfőbb érdek a felkészülés a hivatásra, hogy a demokrácia igényességet jelent saját ma­gunkkal, türelmet a mások véleményével szemben, hogy a kritika képességébe az ön­kritika is beletartozik. Időnként szenvedélyes vita után végül a parlament szava­zattöbbséggel fogadta­­ el az intézkedési terv negyedik vál­tozatát, mely más lényeges pontjai mellett a továbbtanu­lási szándékok, a képzési irányultságok is a társadalom szakemberszükséglete között nagyobb összhangot biztosító , tervezési és beiskolázási rend­szert, „az értelmiségi pályák társadalmi megbecsülését nö­velő intézkedéseket”, „ésszerű, önálló, alkotó tevékenységet feltételező követelményrend­szert”, rugalmasabb tantervi struktúrát, erősebb intézmé­nyi önállóságot, nagyobb okta­tói mobilitást, a hallgatói jog­állással kapcsolatos új rendel­kezéseket ígér. Az intézkedési terv záradékában a Művelődé­si Minisztérium kötelezettsé­get vállalt, hogy a terv vég­rehajtásának időarányos ré­széről évente tájékoztatja a KISZ KB Egyetemi és Főisko­lai Tanácsát és az egyetemi újságok révén a szélesebb köz­véleményt. Ez lapunkra is megtisztelő feladatot ró, de — mint az egyik hozzászóló fi­gyelmeztetett — kizárja a pár­beszéd lehetőségét, amit a mi­nisztériumi illetékesek és a küldöttek személyes találkozá­sa teremtene meg. Reméljük, így is lesz mód a visszajelzés­re. Mint ahogy szívesen ér­tünk egyet Korcsog András, „Magyar Ifjúság”-beli pozitív értékelésével is, jóllehet nem volt teljesen alaptalan, hogy az egyik küldött számon kérte az ülés szervezőitől azt, hogy akadályozták a parlament munkáját. „A lényeg az, hogy nem a művelődési tárca és a fiata­lok összecsapására került sor, hanem őszinte véleménycse­rére közös dolgainkról. A csak­nem háromszáz javaslat, az a tény, hogy az intézkedési terv­nek még a negyedik módosí­tott változatát is szavazat­­többséggel fogadta­ el a par­lament, jelzi, hogy a résztve­vők éltek demokratikus jo­gaikkal. A döntő, hogy a kri­tikus hangvételt is a jobbító szándék vezette.” Nádasi Tibor : Váradi Gábor felvétele

Next