Szent István Egyetem, 2006 (8. évfolyam, 1-11. szám)

2006-02-10 / 1-2. szám

ЗГ.......................................................................................... univerzitás 2 . Szent István Egyetem Lerakták az új diákhotel alapkövét Beköltözés szeptemberben Néhány pillanatig tartott csupán, amíg majdani gödöllői diákhotelünk alapkövébe helyezték az egyetemi újság egy-egy számát is az utókornak postázó fémhengert, majd egy-két perc alatt a daruval a helyszínre szállított fedlap is a habarcsba ágy­azódott január 27-i ünnepségünkön. Ez a jelképes esemény azonban több évig tartó előkészület, sokak munkájának eredménye és további dolgos napok előzménye. Mögötte évtizedes várakozás áll. A Magyar Universitas Program keretében 1,5 milliárd forintos költséggel, magántőke-beruházással megvalósuló 464 férőhelyes diákhotelt a jelenlegi kollégium szomszédságában építi fel a Strabag Rt. A közel 8000 négyzetméter alapterületű épületegyüttes a Profilterv Kft. tervei alapján szeptemberben nyílik meg 2,4 és 8 férőhelyes lakóegységekkel. B.G. Az ünnepségre érkezetteket házigazdaként dr. Bujáki Gábor kollégiumi főigazgató kö­szöntötte, megemlítve, az alapkőt egy negy­ven éve létesített, önmagában is felújításra ké­szülő diákotthon környezetében helyezik el.­­ A magyar felsőoktatásban tanuló diákok száma 15 év alatt három-négyszeresére, 100 ezerről közel 400 ezerre emelkedett. Eközben az infrastruktúra csupán mintegy 30%-kal bő­vült, és a meglévő épületállomány nagy része felújításra szorul. Ezt a konfliktust pusztán költségvetési forrásokból nem tudtuk volna feloldani, mivel évente átlagosan 10 milliárd forintot költhet az oktatási tárca felsőoktatási beruházásokra - világította meg az esemény „hátterét” dr. Magyar Bálint miniszter, - így hosszú időre elnapolódtak volna a szükséges beruházások. Az építkezéseket a hallgatói lét­szám emelkedésén túl a felsőoktatási integ­ráció is egyre inkább igényelte. E szemponto­kat mérlegelve döntöttünk úgy, hogy európai uniós és más források felhasználása mellett magántőke bevonással, az úgynevezett PPP programmal is fejlesztjük az egyetemeket és főiskolákat. 2002 és 2008 között ebben a konstrukcióban 170, összesen 230-250 milli­árd forint értékű beruházás valósul meg az ágazatban. Ilyen rövid idő alatt ekkora infra­struktúra fejlesztés nem történt még a magyar felsőoktatásban. A tárcavezető külön szólt a kollégiumokról. A PPP program keretében 20 ezer férőhelyet újítanak fel és 10 ezer új férőhelyet létesí­tenek. Hagyományos forrásokból erre sem nyílt volna remény. Az elhanyagolt, rossz álla­potú kollégiumok fenntartásáért sokat fizettek az iskolák. A magántőke szerepvállalásával megvalósuló felújítások és fejlesztések tör­lesztő részletének felét a kormányzat átvál­lalta. A kollégiumi támogatások mértéke 3300 forintról az idei szeptemberre már 11650 fo­rintra emelkedik, s a jövőben normatív módon változik. Az oktatási tárca megállapodott a HÖOK-kal arról, hogy a szálláshelyek minő­sége szerint differenciálni lehet a kollégiumi díjakat. A felújított kollégiumok után az addi­gi kiadások helyett bevétele keletkezik az egyetemeknek.­­ Az új kollégium, aminek az alapkövét le­rakjuk, 464 férőhelyes lesz. A régi kollégiu­mok is megújulnak Gödöllőn, Jászberényben és a budapesti Ybl karon. Az egyetemi köz­pont oktatási épületének a rekonstrukciójával és az Ybl kar beruházásával együtt 11 milliárd forintos fejlesztés valósulhat meg igen rövid idő alatt. Hasonló tempójú beruházások tör­ténnek másutt is az országban. Nagyon örülök annak, hogy az itteni egyetemi vezetés átgon­dolt stratégia szerint döntött a fejlesztés irá­nyáról. Nem öncélú területbővítések történ­nek az oktatási létesítményeknél, hanem fel­mérték, milyen diáklétszámmal számolhatnak a jövőben, hogyan változik a kutatás, a vállal­kozás a felnőttképzés aránya és szerepe az Sacelotti György és dr. Bujáki Gábor relikviákat helyez a fémhengerbe Fotó: Balázs Gusztáv, Hidi Szilveszter egyetem életében, és úgy döntöttek, hogy az új diákhotel felépítése mellett elsősorban meglévő épületeiket korszerűsítik. Gratulá­lok az egyetem vezetésének, s remélem, jól érzik majd magukat a diákok az új kollégium­ban! - A polgármester számára örömtelik a vá­rosban megvalósuló fejlesztések, hiszen a te­lepülés közösségét gazdagítják - köszöntötte a beruházást dr. Gémesi György, majd hoz­zátette: - Azt kívánom, hogy a kollégium majdani lakói a városban is jól érezzék magu­kat. Merthogy Gödöllő is igyekszik a leg­jobbak sorába kerülni. Hadd mondjam el, hogy számos mutatószám alapján települé­sünk a Központi Statisztikai Hivatal szerint az élre került a 30-50 ezer lakosú magyarországi városok csoportjában. Dr. Gémesi György kiemelte, hogy most egymással szinkronban fejlődik Gödöllő és az egyetem. A város idegenforgalma is nyer az új diákhotel felépítésével. Végezetül el­mondta, a város hatósági és műszaki szakem­berei a jövőben is készségesen segítik az egyetemet fejlesztési céljai elérésében. - Úgy gondolom, nekem majd szeptem­berben, az átadáson lehet igazán ünnepelnem - folytatta a köszöntők sorát dr Molnár József rektor. - Persze, nagyon jelentős lépés a mai, hiszen éppen 40 év telt el anélkül, hogy szá­mottevően bővült volna a kollégiumi férőhe­lyek száma Gödöllőn. A budapesti és jászbe­rényi képzési helyeket figyelembe véve is ez az első nagyszabású kollégiumi beruházás a SZIE megalakulása óta. Jómagam 1966 szep­temberében léptem először Gödöllő és az egyetem területére, s az elsők között költöz­tem be az akkor és még ma is nagyon szép kollégiumba, amit munkatársaim minden le­hetőséget megragadva igyekeznek jelenleg is felújítani, korszerűsíteni, még otthonosabbá tenni. A most elkezdődött bővítés nemcsak a Dr. Magyar Bálint

Next