Szent István Egyetem, 2006 (8. évfolyam, 1-11. szám)

2006-02-10 / 1-2. szám

4 * univerzitás „Bátrabb, kezdeményezőbb, lendületesebb munkára. Évnyitó interjú dr. Molnár József rektorral R.L.-B.G. Pontosan a megbeszélt időben nyílt a kétszárnyú ajtó. Dr. Molnár József egyetemi tanár, a SZIE rektora szívélyesen fogadta lapunk munkatársait. Oldott hangulatot teremtve indította a beszélgetést. - Szívesen adok interjút, fontosnak tartom a tájékoztatást, hogy az egyetemi társadalom­ról, közös dolgainkról a vezetői körhöz nem tartozók is informáltak legyenek. Hiszen csak tájékozott emberek számolhatnak jól saját, esetünkben egyetemi ügyeikkel, bajaikkal. Úgy lehetnek elkötelezett, értő megvalósítói közös programunknak, amelynek lényege és célja is az, hogy egyetemünk helytálljon az egészében és minden részletében gyorsulva változó világunkban, az európai uniós tudás­térben, a felsőoktatási versenyben. - Rektor úr mit vár az esztendőtől? - Mielőtt válaszolnék, ez úton is boldog új évet kívánok a SZIE minden dolgozójának és hallgatójának! Igaz, az egyetemi tanév nem azonos a naptári évvel. Mit várok 2006-tól? Például azt, hogy felgyorsulnak, további ele­mekkel gazdagodnak a felsőoktatásban már folyamattá rendeződött reformok. Azt is vá­rom, hogy egyetemi társadalmunkban kitel­jesedik a „szellemi, szemléleti mentalitás-vál­tás". Merthogy már régen birtokában vagyunk olyan, magától értetődő, mégis axióma erejű felismeréseknek, melyek közül e helyütt le­gyen elég csak a következőket megemlíte­nem. A SZIE helyzetéről és az előttünk tor­nyosuló feladatokról kizárólag a hazai és a nemzetközi viszonyok koordinátái, irányzatai és sajátosságaink, meghatározottságaink is­meretében lehet érdemben beszélni. Látnunk kell, hogy mára véglegesen felbomlott az a vi­szonylagos egyensúly, amely a folyamatosan változó valóság és a felsőoktatás között (sza­kadatlan javításokkal, kisebb-nagyobb kiiga­zításokkal) hosszabb ideig, mondhatni máig fennállt. A legutóbbi másfél évtizedben már „minden” megváltozott, alapjaiban és radiká­­l­isan: a gazdaság, a társadalom és sok tekintet­ben a szemlélet, a gondolkodás is. A rendszer­­váltás, a piacgazdaság és a demokratikus vi­szonyok merőben, minőségileg új követelmé­nyeket támasztottak; a tektonikus erejű vál­toztatásokból fakadó következtetéseknek ér­vényesülniük kell a felsőoktatásban. Új típu­sú, új alapokra épülő, a modernitás és a mo­dern világ követelményeivel jól számoló együttműködés kialakítására van igény a fel­sőoktatás, valamint a gazdasági-társadalmi környezet között­­ nemzetközi dimenzióban is. Hazánk az EU teljes jogú tagja, egyete­münk európai intézmény. Az euroatlanti tu­dástérben kell boldogulni, felismerve, hogy a felsőoktatásban a modernitás és az integráció egymást feltételezi. Nagy szerepe van abban, hogy öles léptekkel halad, újabb és újabb „tel­jesítmény-plafonokat” tör át a tudomány. - Egyetemünk mennyire készült fel erre a nagyléptékű reformra? - Kortárs tanúi, részesei vagyunk a felsőok­tatásban világszerte zajló drámai változó­ Pest megyei agrárfórumnak adott otthont egyetemünk január 25-én. Képünkön Molnár József rektor kö­szönti a résztvevőket, köztük Szabó Imre megyei közgyűlési elnököt és Gráf József szakminisztert, soknak. Biztatónak tartom, hogy helyzetünket reálisan ítéljük meg. Van elfogadott egyetem­­fejlesztési stratégiánk, tudjuk, mit akarunk, melyik „kikötőbe” tartunk. Számolunk vele, hogy — jórészt és egyebek között a felsőok­tatási törvény körüli viták elhúzódása miatt­­ felhalmozódott, összetorlódott feladattömeg­gel kell megbirkóznunk. Magunknak kell megtalálnunk a jó, működőképes megoldáso­kat. Számos dilemmával is találkozhatunk. Arra nézve már van tapasztalatunk, hogy az egyetemi integráció és modernizáció türel­met, s egyben határozottságot igényel és kö­vetel. „Menet közben”, a jövőben is keletkez­hetnek feszültségek, ellentétek. Azokat segí­tően, megértően, emberségesen kell elrendez­ni. A konfrontáció folyamatos párbeszéddel megelőzhető. A reformot bonyolult munkafo­lyamatnak ismerjük. Sokféle dolgot kell jó időben és párhuzamosan végezni - a felsőok­tatási törvényt a magunk viszonyai között ér­tően alkalmazni, végrehajtani. Össze kell szedni minden erőnket. Nagy szükség van a szóértésre, az ezt garantáló egyenes, tartalmas beszédre, az előrevivő kritikai szemléletre, az értékközpontú cselekvésre. Szeretném most is elkerülni, hogy elidőzzek elismert eredmé­nyeink jogos, önérzetes említésénél. Méltat­lan volna viszont nem kimondanom, büszke vagyok rá, hogy a SZIE alkotó, cselekvő sze­replője a „tudományok termelésének" és pia­cának. Most azonban a teendőkre, a felada­tokra, a felelősségi körökre szeretném irányí­tani mindannyiunk figyelmét. A holnap egye­teme „közös vállalkozás” kell, hogy legyen. Amikor rektori pályázatomat benyújtottam, felelnem kellett arra a kérdésre, hogy „Milyen egyetem legyen a SZIE?”. Amit akkor kifej­tettem, azt most is érvényesnek tartom: „Meg­becsült tagjai legyünk a hazai és az európai felsőoktatásnak, jó árfolyamon jegyezzenek minket az itthoni és a nemzetközi tudomá­nyos, kutatási ’’tőzsdén”, keresett, hozzáértő és megbízható partnert tiszteljen bennünk a társadalom és a gazdaság.” - Szeretnénk, ha többet hallhatnánk a fel­sőoktatás átalakításáról. - Onnan kell kezdenem, hogy - amint ezt korábban már említettem - világszerte meg­változott a felsőoktatás funkciója és jellege. Tömegessé vált, aminek jellemző bizonyíté­ka, hogy a 18-23 éves korosztályok 40-60%-a a felsőoktatásban tanul. Részben a felhalmo­zott ismeretanyag mennyisége, részben pedig a mindennapi élet igényei miatt sem lehet 18. életévben befejezni a tanulást. Ezek a tények és a jelenkori folyamatok kényszerítik ki a jó­részt a XIX. században gyökerező iskolarend­szerünk átalakítását. A porosz típusú elitkép­zés, csupán a fiatalok legtehetségesebb 10%­­ának beengedése a felsőoktatásba, mára tart­hatatlanná vált. Európa és benne Magyaror­szág a lineáris képzés bevezetésével igazodik a nemzetközi elvárásokhoz, az összehasonlít­hatóság, a mobilitás, az átláthatóság követel­ményeihez. A lineáris képzés nem a bemenet­nél válogat, hanem a képzési idő alatt. Egy­fajta szakmai orientációval, belső szelekció­val engedi tovább a hallgatók úgy 35%-át. Számukra a következő grádics a mesterkép­zés lesz. Doktori iskolába még szűkebb kör kerülhet. S itt már kezdődnek is a dilemmák, amelyekről az imént csak említést tettem. Még nincsenek tapasztalataink arra, hogy mi­ként lehet áthidalni a szakmai vagy értelmi­ségi, az elméleti vagy gyakorlati, az elit- vagy tömegképzés, a specialista vagy generalista képzés létező ellentmondását. Minthogy arról sincsenek, hiszen még nem is lehetnek infor­mációink, hogy az egyetemek miként tudnak igazodni, a főiskolák illeszkedni a lineáris képzéshez. Az elhelyezkedés szempontjából a diplomának aktuális tudást kell hitelesíte­nie. Ha túlságosan szűk területre képezzük ki a hallgatót, ismeretalapja évtizedek múlva már nem lesz fejleszthető. A generalista kép­zésnél ennek pont az ellenkezője, vagyis a munkapiacon nem igazán keresett „minden­hez értés” veszélye okoz gondot. Ezek persze nem feledtethetik a lineáris képzés előnyeit, például, hogy nyitott, változékony megoldá­sokat kínáló rendszer; működik és jól műkö­dik a posztgraduális, valamint a felnőttképzés területén is. A gyakorlati képzést illetően azt gondolom, ezen a területen ezután is nagy - a képzési célokból származó - különbözőségek lesznek. Szerződéseket kötünk cégekkel, in­tézményekkel, gazdálkodó szervezetekkel. Támogatjuk a megyei diákklubok ilyen irá­nyú tevékenységét. Sokféle megoldással gya­­rapíthatjuk lehetőségeinket, ha nyitottak va­gyunk. Ahol a szervezeti egységek munkatár­sai megtalálták a gyakorlattal való kapcsola­tot, s ilyenek szép számmal vannak, ott jól mennek a dolgok. - Milyen tényezőkben látja a reform sike­rének a zálogát egyetemünkön? Szent István Egyetem

Next