Gömöri Hirlap, 1904 (16. évfolyam, 46. szám)
1904-01-13 / 46. szám
POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETIKÖZLÖNY. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: NÁRAY U ALBERT. Elégzetéal d.lj: Egész évre S korona — Félévre 3 korona, lelkészek, tanítók és községi elöljárósági tagoknak egy évre 4 kor. Egyes szám ára 12 fillér. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és lei a. RóLlTiatal Rimaszombatban, Náray J. A. könyvnyomdájában Tompa Mihály-utcza és Széchy-utcza sarok, bejárat a posta épület mellett (saját ház). Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények,felszólamlások, valamint az előfizetési pénzek és hirdetési díjak £ Xirdntések egyezmény szerint, jutányos áron közöltetnek. U Az országgyűlésből, Magyarország szivében Budapesten a száztornyú palotában forró a levegő. A kormányelnök, gróf Tisza István nyolcz hónapi uralkodását azzal akarja betetőzni, hogy rést akar ütni a magyar alkotmányon, nyílt abszolutizmussal akar kormányozni, hogy annál jobban tetszen Bécsnek. A másfél éven keresztül fennállott törvénytelen állapotot előidézte Bécsnek túlkövetelése, és a magyar nemzet nyelvében rejlő jogainak kivívása körüli harczok. A béke helyreállott s a sokszor hangoztatott munkáskor-l*»r»r»oi/l/koo nil’ ol/M ilóinál 1T rvrr aB UC i U lUO V/U UlIlUU> Nem volt tehát semmi szükség, hogy a megbékült elemeket góf Tisza István erőszakoskodásával újból felizgassa, avagy pedig a távolból való szemléléssel úgy tűnik fel az egész dolog, hogy a törvénytelenséget akarja palástolni, újabb és hallatlan erőszakoskodásával a kormányelnök. A múlt hét szerdai ülésén gróf Apponczi Albert logikai erőtől duzzadó hatalmas beszéddel verte vissza gróf Tisza István okoskodásait, s meggyőző érvei egy táborba tömörítették az ellenzéket, a mélyben a leghatalmasabb tényező mi pártunk, mint a nép valódi képviselői. Különösen hatott és soha el nemt való megdönthetetlen érvelése volt Apponyinak az — mert követelte a választói jog kiterjesztését, ami ellen a kormányelnök már előzőleg azzal érvelt, hogy ezáltal a szoczialisták és nemzetiségiek juthatnak tálságra a magyar parlamentben - Apponyi megdöntötte azon egy kijelentéssel, hogy a népképviseseleti rendszer megalkotásakor 1848-ban vájjon nem hólesebbek voltak-e a törvényhozók, és vájjon a Magyar nemzet szupremaeziaján a nép *vízmaSfaci joga ejtett-e csorbát?! Csak a vak nem látja azt a szembeszökő igazságtalanságot, hogy a mostani választási rendszer mellett a hódmezővásárhelyi választópolgár 38 korona adó után gyakorolja azt a jogot, amit a forgácsfalai polgár 76 fillér évi adó után élvez. Csakhogy a kormányelnök és pártjabeliek nagyon jól tudják, hogy az alvidéki választópolgár öntudatosan tud élni jogával s az nem ül fel a maszlagszámba eső kormánypárti ígéreteknek, de a felvidéki nép könnyen irányítható pálinkával is. Sem szó, sem az események logikai egymásutánja nem rázzák fel a kormánypárti tábort elvakultságokból s ezek fásult közönnyel veszik tudomásul a statisztikai lapokból, hogy ez év szeptember havában Magyarországból 22.948 ember vándorolt ki és csökkent a nemzet közereje. Helyesen jegyezte fel gróf Batkányi Tivadar, a pénteki ülésen, amit egy választója szájából halalott, „hogy ha igaz lesz az, hogy képviselő szólási szabadságát megszorítják, s megakadályozzák, hogy a nép bajait ne mondhassák el szabadon, nem lesz akkor elég hajó arra, amely a kivándorlókat szállítsa“. Figyelmen kívül hagyják a hatalom duslakodói, hogy a népet a nehéz életviszonyok, az elviselhetetlen adóterhek és a rossz közigazgatás teljesen elkeserítették s az elkeseredés rossz eredményeket szokott szülni .. . Az egyesült ellenzék mostani harcza igazolt a hatalmi túlkapásokkal szemben. A római császárok korában rendes dologgá vál A »GÖMÖRI HÍRLAP“ TÁRCZÁJA DALOLNI KÉNE MÁR . . . Dalolni kéne már, dalolni. Hisz oly régen hallgat a koboz. Oly messze ah, mikor utólszor Zengett a táj virágihoz. Tavasz volt még, színes virágos. Bimbó nyílott, rügy nőtt, fakadt. Himes, lágy pázsit szegte, szegte A völgyeket, a halmokat. Virány virult a síkon széljel, Szőnyeg fedé be a mezőt Rózsája a csipke bokornak A fának uj levele nőtt. Visszatért a tavasz fecskéje. Eresz alatt fészket rakott. Uj fészket, s benne ülő párjának Hiva dalolt, dalolgatott. Óh be régen volt az ! be régen ! Tavasz, nyár múlt azóta már. Kalász mi górt, rózsa lehervadt. Hja! az idő hogy el — lejár ! ősz van megint, lomb hervad, sárgul. Erdőn, mezőn mi változás! Erdőn, mezőn sírt az enyészet Száz és ezer halottnak ás. Rá leheli a ligetre, ahoz Sáppadt, beteg lesz, haldokol. A hajlongó ág vérharasztja Lassan, lassan omol, omol. Temet, temet a nagy természet. Völgyön, halmon, távol, közel. Völgyet, halmot hozott magához Lágy hervadás, múlás ölel. Altató dal kell a halottnak, Hogy álma szebb, édes legyen ! Zendülj én kobzom! nyilj meg ajkam! Altasd dalom őt csendesen ! Borsody Béla. ÖREG HONVÉDEK. Irta: Krjzdy Gyula. Az én nagyapám bakancsos volt és a komáromi matrónák még ma is emlegetik, hogy hires tánczos volt. Az ágyúgolyók repkedtek a várba, a várparancsnok pedig bált rendezett a sánczok tetején. Itt tánczoltak a komáromi lányok a várvédi honvédekkel. Estefelé, ha elfáradt már a nagyapó a német teremtett ézésében, ami egész nap hallatszik a szájából, leül az ambitusra és erősen szivarozik. Sörtés, rövidre nyitott fejére kaczkiásan csapja fel az aranyrojtos házisapkát és keresztbe veti a lábát. A bajusza most is inkább barna mint fehér és szeret a lányokról, menyecskékről beszélgetni, akiket napközben látott. — Hát a Tercsi ? — Hát a Böske ? — Hát Marinka, a kékszemü? Így megy az este, és ha valaki tudja a falusi menyecskékről, leányokról szóló pletykákat, az nagyapó. De Sükei is tudja, a nyugalmazott tanító. Sükei estefelé előballag a nagy akáczfa alól — mintha egy árnyék lapítana a homályban, egy kutyáé, vagy egy macskáé — és leül az ámbitus lépcsőjére. Oda, ahová már nem ér el a lámpa világossága. Ott ül összegörnyedve és ha hirtelen megfordítja a fejét, egy pillanatra megvillan szürke üstöké és égő, szurokszínű szeme a sötétségben. Nem is igen köszön, midőn érkezik, nagyapó sem veszi észre. Ha már nagyon beesteledett, a nagy fák eltűnnek az udvar végében és csupán suttogásokat hallani, nagyapó felemeli a fejét: — Itt van Sükei ? Egy tompa hang, meg mintha hordóból jönne, felel a sötétségből: *2720877866*