Gömöri Hirlap, 1909 (21. évfolyam, 2-51. szám)

1909-01-10 / 2. szám

POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETIKÖZLÖNY.IIV.C. 3­7­0­7­9 Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: NÁRAY U­ ALBERT, El4 fiz«tési d.íj : Egész évre C korona — Félévre 3 korona. Lelkessek tanítók és községi elöljáró!Régi tagoknak egy évre­­ 4 kor. Egyes szám­ára 12 fillér, bementetlen leveleket nem fogadunk el Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik dtr^icb­eji vasárnap reggel. SsserAjjy^tőaég­ és Ic­a.d.alh.i­ Va.taLl RimaszrfSbsftbaí^^Járay J. A. könyvnyomdájában i Tompa Mihály-utcza és Széchy-utcza sarok bejár­at a posta épület mellett (saját ház). Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények,felszólamlá­sok, valamint az előfizetési pénzek és hirdetési­ dijak álráLat és e Tx. egyezmény szerint, jutányos áron közöltetnek. A nemzeti jegybank. írta: NEMES BERTALAN orsz. képv. A képvi­selőház többségének, a függetlenségi és 48 as pártnak alaprogrammja az ország teljes függetlensége, tehát a gazdasági függetlenség is és mint ennek egyik szerve: az önálló magya­r nemzeti jegybank. Ezt megvalósítani, a felállí­tást kellő időben előkészíteni, a függetlenségi és 48 as pártnak a nemzet és önmaga iránti köteles­sége.­­ Kötelessége a iránt azért, mert ma már nemzet­gazda­sági élet nélkül semilyen élet sem képzelhető, ez pedig csak teng­ődés akkor, ha annak szálai idegen kezekben vannak. Önmaga i­ránti kötelessége továbbá, mert a program annak teljessége az esz­közök megvalósítása nélkül lehe­tetlenség. A bank az ország füg­getlenségének egyik eszköze. Ha ennek megalkotását elmulasztjuk, ismét hosszú időre tettük lehetet­lenné a gazdasági függetlenítést és méltatlanokká váltunk arra, hogy a függetlenségre törekvő nemzet bizalmának letéteménye­sei legyünk. Szerintünk az önálló magyar­­ nemzeti jegybank nemzeti szük­ség Ezért kell megcsinálnunk. Ha ennek dacára megcsinálni nem tudjuk, annak­­ két oka lehet. Vagy a képviselőházban mara­dunk kissebbségben, amit felté­teleznünk nem szabad, ez esetben ellenzékbe kell mennünk. Vagy többségben vagyunk ugyan, de a királyban találjuk e programra pontunk megvalósításának aka­dályát. Ekkor pedig alkotmányos felfogás szerint új választásnak kell magunkat alávetn­ünk. A ki­rályi akarat korlátját kizártnak kell tartanunk, mert nem szabad feltételeznünk, hogy a király aka­rata vétót gyakoroljon az ország­gyűlés többsége ellen akkor, ami­kor törvény szentesítette jogaival élni akar. Alkotmányos uralkodónak le­het kétsége aziránt, hogy vajjon az országgyűlés csakugyan a nem­zet többségének akaratát képvi­seli-e, mely esetben az ország­gyűlés feloszlatását rendeli el, de az újból megkérdezett nemzet szuverén megnyilatkozásának út­jába vágni alkotmányos uralko­dás fogalmával össze nem egyez­­­tethető. És bármily szomorú ta­­­­pasztalataink vannak is a múltat illetőleg, lehetetlen feltételezni azt hogy hasonló esetek ismétlődje­nek a korona mai tanácsosainak közbejöttével. Van még egy eset. Ez az, ha arra hivatott emberek szakszerű fejtegetésekkel győzik meg nemzet többségét arról, hogy a a magyar nemzeti jegybank ez idő szerinti felállítása a nemzetre anyagilag káros és így káros­­ a jövő gazdasági függetlenségre is. Eddigi tanulmányaim alapján lehetetlennek tartom, hogy erről engem valaki meggyőzzön, s min­den napnak újabb tanulmánya csak erősebben zárja ki ennek a meggyőzésnek a lehetőségét. De egyesekkel szemben áll­hat a többség. A függetlenségi pártnak ez esetben sincs egyéb tennivalója, mint átengedni a te­ret azoknak, akik az élet gazda­sági követelményeit helyesebben voltak képesek megbírálni. Nem Azt hiszem világosan jelez­álláspontomat a bankügy bármely bekövetkezhető kérdésé­ben. Meg kell még indokolnom azt, miért tartottam én a kérdés A „GO­MO­RI HÍR­LAP “TÁ­RÓZÁJA AZ ASZTALOS LEGÉNY. Halvány fiú némán gyalulgat. Nem is nevet, könyet se hullat. Hé, jó fiú! bajod mi lehet? Még gyaludba ütöd fejedet. Nincsen nekem semmi bánatom. Csak úgy látni azt az arcomon. Fejem sötét gonddal van tele. . . Benne már a búnak nincs helye. Kiadta a mester munkámat: Menyasszonyi bútort lányának, S most a fából, mit akkor adtak, Koporsót csinálok magamnak. . . TELEK A. SÁNDOR. Ő AZ! . . . Vesszőfiók kastélyának angolparkjában sétált Beretvásy hatalmas Tamás, egy hires biharmegyei nábob, akiről azt beszélték, hogy ő a legszebb fiú Horto­­bágytól egész a Marosig. Csendes, holdvilágos este volt; kastély keleti szárnyának ablakaiból gyér a világosság szűrődött a százados tölgyek leveleire. Bent, a kastélyban vig társaság ült együtt; a tanácsosnő asszony zsurt rendezett, ami beillett volna egy dunántúli megyei bálnak is. Beretvásy azonban hamar elhagyta a vig társaságot, mert megpillantotta azt az ifjú asszonyt: a szépséges Piroskát, a boldog múlt idők felejthetetlen eszmény­képét. Piroska akkor még fiatal, vig bakfis volt, most azonban már asszony, Berta­­lay Dénes megyei alispánnak a felesége. Beretvásy Tamás séta közben elért a szökőkúthoz: itt belebámult a vizébe, melyre a mosolygó hold­medencze vetette gyenge sugarait. — Miért is jöttem ide, — beszólt önmagához, — miért is láttam meg azt az asszonyt? Rózsás szép ajka, villogó azúrkék szeme feltépték szivemen azt a félig behegedt sebet, melyről azt hittem, hogy már régen begyógyult. Gondolatokba merülve lassan tovább ballagott. Egyszerre csak valami ruhasu­hogás ütötte meg füleit. A fák között egy gyönyörű női alak jelent meg. Beretvásy visszahökkent, majd önkénytelenül fel­kiáltott: — Piroskai — Igen, Tamás, én vagyok, — szólt a hölgy halk hangon, — eljöttem, be­szélni akarok önnel, öt hosszú esztendő után most először. Beretvásy azt hitte, hogy álmodik; összeszedte minden erejét, odalépett a hölgy elé és szenvedő hangon beszélt: — Piroska, ön eljött hozzám; eljött azért, hogy csengő hangjával, ragyogó szemeivel újabb kínokat okozzon szívem­nek. . . — Tamás, — vágott szavába az asszony, — nem akarom kínozni: azért jöttem, hogy megmondjam önnek, hogy én még most is szeretem. Lássa, házas­ságom kényszer­házasság volt; nem sze­rettem az uramat s ne ítéljen el, most sem szeretem. Oh, a szívnek nem paran­csolhatunk. . . és ki tehet róla, hogy még most is ön felé hajlik. Nyújtsa kezét, úgy­mint egykor, ama holdsugaras éjszakán, mikor először csókolták egymást ajkaink] Emlékszik még arra az időre? — Igen, — válaszolt Tamás, — em­lékezem, de hajh, akkor még gyermekek voltunk! . . . Majd fájdalmasan folytatá: — Mintha még most is látnám azt a kedves, 15 éves leánykát, mintha most is érezném hosszú selymes fürtjeit vál­­laimra omolni. Istenem, mily boldog vol­tam, mikor csengő szép szavát h'Ugattam és mikor tündöklő szemei reám­ ragyog­tak. . . Oh, gyermekálmaim, ábrándjaim, miért nem teljesültetek!? . . . Ámde ön most asszony, ezért kérem, szerelmünk emlékére, felejtsünk el mindent, Piroska. Váljunk el, menjen fel a társaságba, ahol ön már­is hiányzik. — Tamás, — szólt az asszony, ne űzzön el magától. Tudom, hogy ön — is szeret . . . Beretvásy kinos küzdelmet viv.A

Next