Gömöri Hirlap, 1909 (21. évfolyam, 2-51. szám)
1909-01-10 / 2. szám
POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETIKÖZLÖNY.IIV.C. 37079 Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: NÁRAY U ALBERT, El4 fiz«tési d.íj : Egész évre C korona — Félévre 3 korona. Lelkessek tanítók és községi elöljáró!Régi tagoknak egy évre 4 kor. Egyes számára 12 fillér, bementetlen leveleket nem fogadunk el Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik dtr^icbeji vasárnap reggel. SsserAjjy^tőaég és Ica.d.alh.i Va.taLl RimaszrfSbsftbaí^^Járay J. A. könyvnyomdájában i Tompa Mihály-utcza és Széchy-utcza sarok bejárat a posta épület mellett (saját ház). Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények,felszólamlások, valamint az előfizetési pénzek és hirdetési dijak álráLat és e Tx. egyezmény szerint, jutányos áron közöltetnek. A nemzeti jegybank. írta: NEMES BERTALAN orsz. képv. A képviselőház többségének, a függetlenségi és 48 as pártnak alaprogrammja az ország teljes függetlensége, tehát a gazdasági függetlenség is és mint ennek egyik szerve: az önálló magyar nemzeti jegybank. Ezt megvalósítani, a felállítást kellő időben előkészíteni, a függetlenségi és 48 as pártnak a nemzet és önmaga iránti kötelessége. Kötelessége a iránt azért, mert ma már nemzetgazdasági élet nélkül semilyen élet sem képzelhető, ez pedig csak tengődés akkor, ha annak szálai idegen kezekben vannak. Önmaga iránti kötelessége továbbá, mert a program annak teljessége az eszközök megvalósítása nélkül lehetetlenség. A bank az ország függetlenségének egyik eszköze. Ha ennek megalkotását elmulasztjuk, ismét hosszú időre tettük lehetetlenné a gazdasági függetlenítést és méltatlanokká váltunk arra, hogy a függetlenségre törekvő nemzet bizalmának letéteményesei legyünk. Szerintünk az önálló magyar nemzeti jegybank nemzeti szükség Ezért kell megcsinálnunk. Ha ennek dacára megcsinálni nem tudjuk, annak két oka lehet. Vagy a képviselőházban maradunk kissebbségben, amit feltételeznünk nem szabad, ez esetben ellenzékbe kell mennünk. Vagy többségben vagyunk ugyan, de a királyban találjuk e programra pontunk megvalósításának akadályát. Ekkor pedig alkotmányos felfogás szerint új választásnak kell magunkat alávetnünk. A királyi akarat korlátját kizártnak kell tartanunk, mert nem szabad feltételeznünk, hogy a király akarata vétót gyakoroljon az országgyűlés többsége ellen akkor, amikor törvény szentesítette jogaival élni akar. Alkotmányos uralkodónak lehet kétsége aziránt, hogy vajjon az országgyűlés csakugyan a nemzet többségének akaratát képviseli-e, mely esetben az országgyűlés feloszlatását rendeli el, de az újból megkérdezett nemzet szuverén megnyilatkozásának útjába vágni alkotmányos uralkodás fogalmával össze nem egyeztethető. És bármily szomorú tapasztalataink vannak is a múltat illetőleg, lehetetlen feltételezni azt hogy hasonló esetek ismétlődjenek a korona mai tanácsosainak közbejöttével. Van még egy eset. Ez az, ha arra hivatott emberek szakszerű fejtegetésekkel győzik meg nemzet többségét arról, hogy a a magyar nemzeti jegybank ez idő szerinti felállítása a nemzetre anyagilag káros és így káros a jövő gazdasági függetlenségre is. Eddigi tanulmányaim alapján lehetetlennek tartom, hogy erről engem valaki meggyőzzön, s minden napnak újabb tanulmánya csak erősebben zárja ki ennek a meggyőzésnek a lehetőségét. De egyesekkel szemben állhat a többség. A függetlenségi pártnak ez esetben sincs egyéb tennivalója, mint átengedni a teret azoknak, akik az élet gazdasági követelményeit helyesebben voltak képesek megbírálni. Nem Azt hiszem világosan jelezálláspontomat a bankügy bármely bekövetkezhető kérdésében. Meg kell még indokolnom azt, miért tartottam én a kérdés A „GOMORI HÍRLAP “TÁRÓZÁJA AZ ASZTALOS LEGÉNY. Halvány fiú némán gyalulgat. Nem is nevet, könyet se hullat. Hé, jó fiú! bajod mi lehet? Még gyaludba ütöd fejedet. Nincsen nekem semmi bánatom. Csak úgy látni azt az arcomon. Fejem sötét gonddal van tele. . . Benne már a búnak nincs helye. Kiadta a mester munkámat: Menyasszonyi bútort lányának, S most a fából, mit akkor adtak, Koporsót csinálok magamnak. . . TELEK A. SÁNDOR. Ő AZ! . . . Vesszőfiók kastélyának angolparkjában sétált Beretvásy hatalmas Tamás, egy hires biharmegyei nábob, akiről azt beszélték, hogy ő a legszebb fiú Hortobágytól egész a Marosig. Csendes, holdvilágos este volt; kastély keleti szárnyának ablakaiból gyér a világosság szűrődött a százados tölgyek leveleire. Bent, a kastélyban vig társaság ült együtt; a tanácsosnő asszony zsurt rendezett, ami beillett volna egy dunántúli megyei bálnak is. Beretvásy azonban hamar elhagyta a vig társaságot, mert megpillantotta azt az ifjú asszonyt: a szépséges Piroskát, a boldog múlt idők felejthetetlen eszményképét. Piroska akkor még fiatal, vig bakfis volt, most azonban már asszony, Bertalay Dénes megyei alispánnak a felesége. Beretvásy Tamás séta közben elért a szökőkúthoz: itt belebámult a vizébe, melyre a mosolygó holdmedencze vetette gyenge sugarait. — Miért is jöttem ide, — beszólt önmagához, — miért is láttam meg azt az asszonyt? Rózsás szép ajka, villogó azúrkék szeme feltépték szivemen azt a félig behegedt sebet, melyről azt hittem, hogy már régen begyógyult. Gondolatokba merülve lassan tovább ballagott. Egyszerre csak valami ruhasuhogás ütötte meg füleit. A fák között egy gyönyörű női alak jelent meg. Beretvásy visszahökkent, majd önkénytelenül felkiáltott: — Piroskai — Igen, Tamás, én vagyok, — szólt a hölgy halk hangon, — eljöttem, beszélni akarok önnel, öt hosszú esztendő után most először. Beretvásy azt hitte, hogy álmodik; összeszedte minden erejét, odalépett a hölgy elé és szenvedő hangon beszélt: — Piroska, ön eljött hozzám; eljött azért, hogy csengő hangjával, ragyogó szemeivel újabb kínokat okozzon szívemnek. . . — Tamás, — vágott szavába az asszony, — nem akarom kínozni: azért jöttem, hogy megmondjam önnek, hogy én még most is szeretem. Lássa, házasságom kényszerházasság volt; nem szerettem az uramat s ne ítéljen el, most sem szeretem. Oh, a szívnek nem parancsolhatunk. . . és ki tehet róla, hogy még most is ön felé hajlik. Nyújtsa kezét, úgymint egykor, ama holdsugaras éjszakán, mikor először csókolták egymást ajkaink] Emlékszik még arra az időre? — Igen, — válaszolt Tamás, — emlékezem, de hajh, akkor még gyermekek voltunk! . . . Majd fájdalmasan folytatá: — Mintha még most is látnám azt a kedves, 15 éves leánykát, mintha most is érezném hosszú selymes fürtjeit vállaimra omolni. Istenem, mily boldog voltam, mikor csengő szép szavát h'Ugattam és mikor tündöklő szemei reám ragyogtak. . . Oh, gyermekálmaim, ábrándjaim, miért nem teljesültetek!? . . . Ámde ön most asszony, ezért kérem, szerelmünk emlékére, felejtsünk el mindent, Piroska. Váljunk el, menjen fel a társaságba, ahol ön máris hiányzik. — Tamás, — szólt az asszony, ne űzzön el magától. Tudom, hogy ön — is szeret . . . Beretvásy kinos küzdelmet viv.A