Gyergyói Hírlap, 2012. július (3. évfolyam, 124-145. szám)
2012-07-17 / 135. szám
Folytatná a hokiszövetség vezetése Holnap, július 18-án kerül sor a Román Jégkorong Szövetség tisztújító nagygyűlésére. Tánczos Barna elnöknek, valamint a vezetés más, választott tagjainak most jár le a mandátuma. Az erdélyi klubok szeretnék, ha a jelenlegi vezetés folytatná a munkáját, a hegyen túliak azonban leváltanák Tánczosékat Kertész László A jégkorongszövetség elnöksége folytatná a munkáját, így én is" - mondta az alelnök, Bencze Attila. Elmondta, lényegében két csapat jelölteti magát, a jelenlegi - Tánczos Barna irányította vezetőség - és egy többnyire bukarestiekből és galaciakból álló csapat. Bencze Attila elmondta, szívesen folytatná a már megkezdett munkát, valamint hozzátette, hogy a jövőre nézve fontos döntések születnek majd Bukarestben. „A mandátum újabb négy évre szól majd, reméljük számunkra sikeresen zajlik majd a választás. Gyergyószentmiklósról jómagam és Lázár Ernő szeretnénk továbbra is betölteni eddigi tisztségünket." (Lázár Ernő a szövetségi vezetőtanács a biroul federal tagja.) A szerdai gyűlésen elnököt, két alelnököt és a 13 tagú vezetőtanácsba nyolc személyt választanak meg. Azért csak nyolcat, mert a tanácsnak automatikusan tagja az elnökség, illetve a főtitkár és a szövetségi edző is. Bencze Attila elmondta, az ellenfeleik, vagyis a jelenlegi vezetőséget leváltani akarók semmiféle programmal nem rukkoltak még elő, elképzeléseik, terveik nincsenek, a fő indokuk mindössze annyi, hogy jelenleg túl sok a magyar a szövetség vezetésében. Bencze úgy véli, a hokiból nem szabad nemzetiségi ügyet kreálni, ezért számítanak a tisztán látó román kollégák szavazatára is, és bízik benne, hogy újabb négy évre mandátumot nyer a jelenlegi vezetés. „A legfontosabb célunk a következő négy évben az infrastruktúra továbbfejlesztése lenne, pontosabban felújítani a jelenlegi létesítményeket, és újakat is építeni, hisz csak ezáltal lehet jobb eredményeket elérni" - mondta. A gyergyószentmiklósi műjégpálya pontosan beleillik ebbe az elképzelésbe, városunk létesítményével kapcsolatban az alelnök kifejtette, reméli, hogy még ebben az évben elindul a folyamat, ígéretek ugyanis vannak bőven. Bencze Attila külön kiemelte, hogy a jelenlegi bukaresti események egyáltalán nem befolyásolják a gyergyói jégpálya felújítására vonatkozó kérdéseket. Ilt Bencze Attila továbbra is maradna a szövetség alelnöki tiszségében Oroszország: Capello a szövetségi kapitány Az Orosz Labdarúgó-szövetség (RFU) hétfői bejelentése szerint Fabio Capello lesz az orosz válogatott szövetségi kapitánya. Az olasz szakembert szerdára vagy csütörtökre várják Moszkvába, hogy aláírja szerződését. Korábban csak pletykaként terjengett a hír, mostanra azonban már szinte biztosra vehető, hogy Fabio Capello veszi át Dirk Advocaattól az orosz nemzeti csapat irányítását. „Ma úgy döntöttünk, hogy Fabio Capellót nevezzük ki az orosz válogatott élére. Most már csak le kell zárni a még függőben lévő kérdéseket a szerződés szentesítése előtt. Amint Capello és képviselője megérkezik, szerintünk alá is írja a kontraktust. Erre szerdán vagy csütörtökön kerülhet sor" - nyilatkozta az orosz sajtónak a BFU alelnöke, Nyikita Szimonjan. Az orosz szövetség már kész tényként közli, hogy Capello a válogatottjuk új szövetségi kapitánya, bár a szerződést még nem írták alá a felek. Capello korábban ült már a Milan, a Real Madrid, a Roma és a Juventus kispapján is, legutóbb pedig az angol válogatottat irányította. Utóbbit kivezette az idei Eb-re, ám ott már Roy Hodgson irányította a háromoroszlánosokat. A hírek szerint a 66 éves olasz szakember szerződése a 2018-as oroszországi világbajnokságig szól majd. Premier League: Felmentették Terryt Felmentették John Terryt, az angol labdarúgó válogatott rasszizmussal vádolt játékosát. Ügyének tárgyalása hétfőn kezdődött Londonban, és a bíróság pénteken hirdetett ítéletet. A vád szerint a Chelsea 31 éves hátvédje az október 23-i bajnoki találkozón rasszista kijelentést tett Anton Ferdinandra, a Buzsáky Ákost is foglalkoztató Queens Park Rangers futballistájára. Terry mindvégig ártatlannak vallotta magát, de az incidens miatt nem lehetett a válogatott csapatkapitánya. Ha bűnösnek találták volna, akkor valószínűleg legfeljebb 2500 font pénzbírságra ítélik. Legutóbb szintén az angol élvonalban volt példa hasonló incidensre, azonban akkor a Liverpoolnál futballozó Luis Suarez nem úszta meg szárazon az esetet. Az uruguayi egy Liverpool - Manchester United rangadón került összetűzésbe a vörös ördögök francia védőjével, Patrice Evrával. Suarez nyolcfordulós eltiltásban és egy nagyobb pénzbírságban is részesült. Mindezek ellenére a Pool hetese - csakúgy, mint Terry - mindvégig ártatlannak vallotta magát. Progym: folynak a tárgyalások A gyergyószentmiklósi Progym menedzsere, Köllő Zsolt, megkeresésünkre elmondta, több játékossal is tárgyalások zajlanak, azonban még egyikükkel sem sikerült végleges megállapítást kötni. Mint arról már egy korábbi lapszámunkban tájékoztattuk olvasóinkat, esély van rá, hogy a következő szezontól több olyan játékos is erősítse a Progymot, akik már korábban viselték a piros-fehér mezt. „Balla Szabolccsal vannak tárgyalási szándékaink, a Molnár fivérek, Zoltán és Zsolt augusztusban kerülnek haza,,továbbá reménykedünk az Újpestnél játszó Pál Ferenc leigazolásában. Róla azt kell tudni, hogy további egy éves szerződés köti a budapesti klubhoz, a napokban utazott el, hogy megpróbálja rendezni a dolgait, és ősztől nálunk játszhasson" - fejtette ki a menedzser. A gyergyószentmiklósi Progym jégkorongcsapata sokkal komolyabb nyári felkészülésen vesz részt, mint azt tavaly tette. A piros-fehérek túl vannak már egy Costinești-i edzőtáboron is. K. L. Jégkorong: Sofron a KHL-be tart Az orosz elitliga, a KHL újoncához, a cseh HC Lev Prahánál van próbajátékon Sofron István. A 24 éves EBEL- gólkirályra tesztek, vizsgálatok és kész szerződés vár - ha minden a tervek szerint alakul, a magyar jégkorong legnagyobb igazolása mehet végbe. Esetleges szerződtetésével kapcsolatban Sofron a Nemzeti Sportnak elmondta: „Az igazgató azt mondta, csak azért nem igazolt már át, mert azért az edzőnek is látnia kell. És persze szükség van a különféle vizsgálatokra, hogy ne legyen baj a szívemmel, vagy ne legyen rejtett sérülésem, nehogy úgy járjon velem a Prága, mint a Fehérvár Eric Johanssonnal, akinek ritka immunbetegsége volt, és nehezen jöttek rá." A magyar válogatott játékos tisztában van azzal, hogy nagy valószínűséggel fordulóponthoz érkezett a pályafutása. „Az orosz vízumomat már intézik, nekem meg új útlevelet kellett csináltatnom, mert a szabályok értelmében az érvényességi időből nem lehet hátra kevesebb, mint másfél év. A barátnőm is jön velem, mert kicsit izgulok, elég nagy próbatétel, és lehet, hogy fordulópont következik az életemben." - nyilatkozta a tehetséges támadó. Sofron István, körülbelül három-négy napot tölt majd Prágában, hisz a különböző tesztek mellett elmondása szerint a jégen is meg szeretnék nézni őt a csehek. „Semmiben nem vagyok biztos, csak miután aláírtam a szerződésemet" - mondta.