Gyergyói Hírlap, 2013. augusztus (4. évfolyam, 147-167. szám)

2013-08-20 / 159. szám

ț £ Gyergyói l­rlap Kedd * ** ! ! 55­5 M mük Turisztikai célú Gyilkos-tói triatlon Amint arról már beszámoltunk olvasóink­nak, szombaton első alkalommal rendeztek triatlonversenyt a Gyilkos-tónál, a szervezőktől megtudtuk, turisztikai célja is volt annak, hogy létrehozzák az eseményt Kmóffi László A verseny főszervezője, Tatár Attila lapunknak elmondta, a Gyilkos-tói triatlon is hozzájárulhat ah­hoz, hogy Gyergyószentmiklós legyen Erdély kalandfővárosa. „A legtöbb versenyző nem a környékről, hanem távolab­bi vidékekről érkezett, mint például Bukarest, Temesvár, vagy Jászvásár. Igaz, hogy egynapos volt a rendezvény, azonban akik messzebbről érkeztek, már pénteken ott voltak a helyszínen. Egy ven­dégéjszakát már eltöltöttek a Gyilkos-tónál, úgy gondo­lom, ez már egy lépés annak irányába, hogy fellendüljön térségünkben a hegyvidéki turizmus" - mondta Tatár At­tila. Hozzátette, a triatlonnak hasonló a célja a Cross Kápol­na elnevezésű korábbi verse­nyéhez, amikor a résztvevők a Szent Anna-kápolnához szaladtak ki. „Ezek a rendezvények az­zal a céllal jöttek létre, hogy a hegyvidéki turizmust pró­bálják élénkíteni a környé­ken. Biztos vagyok benne, hogy a triatlont egy újabb ren­dezvény fogja követni, amely hasonló céllal fog létrejönni" - fejtette ki. A 650 méteres úszást 30 ki­lométeres biciklizés követ­te a Hagymás-hegységben, majd végül egy 7,3 kilométeres hosszúságú terepszaladással zártak a versenyzők. A szervezők egy másik nem titkolt célja az volt, hogy a verseny belekerüljön az országos kupába, Tatár At­tila elmondta, ez sikerült. „A Román Triatlon Szövetség elnöke is részt vett az ese­ményen, és elmondta, hogy bekerül a verseny az orszá­gos bajnokságba" - fejtette ki. Hozzátette, ezentúl sze­retné, ha minden évben sor kerülne a viadalra, és ha egyre nagyobb tömeget tud­na megmozgatni az esemény. Több kategóriában is díjaz­ták a versenyzőket, egyéni- és csapatdíjakat is kiosztottak a szervezők. 16-19 éves korosztály: nők: 1. Vakaria Edit (Gyergyó­­szárhegy), 2. Bajkó Réka (Gyergyószentmiklós),­ férfi­ak: 1. Keresztes Zsolt (Gyer­gyószentmiklós). 20-29 éves korosztály: nők: 1. Jakab Benke Hajnal­ka (Sepsiszentgyörgy); férfi­ak: 1. Lataianu Aurelian Mihai (Reșița). 30-39 éves korosztály: nők:­­­ férfiak: 1. Andrei Nan (Csíkszereda),­ 2. Cătălin Moga (Brassó), 3. Sólyom Elemér (Csíkszereda). 40-49 éves korosztály: nők: -,- férfiak: 1. Klosz Péter (Marosvásárhely). Csapatversenyek: Női győztes: Jakab Benke Hajnalka - Dusa Adina (Ma­rosvásárhely). Vegyes győz­tes: Echoes (Kolozsvár). Férfi győztes: Szőcs László - Ke­resztes Csongor - Mezei Sza­bolcs (Gyergyószentmiklós). Open kategória: Férfi­ak: 1. Andrei Nan; 2. Cătălin Moga; 3. Sólyom Elemér. Nők: 1. Jakab Benke Hajnalka,­ 2. Vakaria Edit; 3. Bajkó Réka. (az Open kategóriások pénz­díjban is részesültek). A férfi győztes csapat tagja, Keresztes Csongor, elmond­ta, nagyon jó volt a verseny. „Csak az úszást vállaltam, nagyon jól ki volt jelölve a pá­lya, nem lehetett eltévedni. Először vettem részt hason­ló versenyen, de biztos va­gyok benne, hogy ezután is be fogok nevezni. Ha az em­ber szeret sportolni, akkor legalább ami helyben van, ar­ra úgy gondolom illik elmen­ni" - fejtette ki. Keresztes Zsolt egyedül in­dult kategóriájában, és sze­rinte is színvonalas volt a szombati verseny. „Eléggé fá­rasztó volt, meg a pálya is nehéz volt, de egy nagyon jó verseny volt. Jó volt a szerve­zés" - mondta. A gyergyói Turisztikai Egyesület és a Red Lake Climbing Sportklub által szervezett eseményt Gyer­gyószentmiklós város ön­­kormányzata, Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány támogatta. Jövő FC: gólgazdag mérkőzés, fontos győzelem Barátságos mérkőzéssel zárta négynapos edzőtáborát a Gyergyószentmiklósi Jövő labdarúgócsapata, a kék-fe­hérek Szászrégen együttesét fogadták augusztus 18-án, va­sárnap délután. Sok gólt köze­líteni pedig szabadrúgásból sikerült, Covrig tekert a háló­ba. 1-1. Nem hozott több gólt az első félidő, de arra kevesen gondoltak, hogy a második fel­vonásban újabb öt találatot le­het majd látni. mérkőzést láthattak a szur­kolók, végül pedig egygólos gyergyói siker született. Tapogatózva kezdődött a ta­lálkozó, mindkét csapat na­gyon óvatosan játszott az első negyedórában, helyzetek csak elvétve alakultak ki a kapuk előtt. Többet birtokolták a lab­dát a vendégek, ennek pe­dig meg is lett az eredménye, húsz perc elteltével vezetést szerzett a régeni csapat. 0-1. A bekapott góltól mintha életre kelt volna a jövő játéka, egyre több lehetőséget kiala­kítottak a gyergyóiak, egyen­Ismét a régeni csapat talált be először, azonban ezúttal is Covrig tudott egyenlíteni, miután nem hibázott egy a kapussal szemtől szembeni helyzetben. 2-2. Igazi látvány­focit produkáltak a csapatok, a vendégek újra megszerez­ték a vezetést, de a gyergyói csapatnak ezúttal is futotta az egyenlítésre, sőt a hazai csapat meg is nyerte a mér­kőzést. Botos először egy a Covrigóhoz hasonló szituá­cióban egyenlített, majd egy nagyszerű sarkas passz után gurított a hálóba, 4-3, az ered­mén­y pedig már nem változott a lefújásig. Gyergyószentmiklósi Jö­vő FC-Szászrégeni Gliga Companies 4-3 (1-1). A gyer­gyói gólszerzők: Covrig 2 és Botos 2. Alin Covrig, a Jövő edző­játékosa a mérkőzést kö­vetően elmondta, elégedett csapata teljesítményével: „Egy komoly edzőtábor végén vagyunk, úgy gondolom ezt figyelembe véve nagyon jól teljesítettünk a mérkőzésen. Különböző posztokon pró­bálgattam a játékosokat, és nagyjából kialakult gondolat­ban a kezdő tizenegy, amely a bajnokságban fog játszani. Az új igazolásainkkal is elége­dett vagyok, Dunca bíztatóan mozgott, a hátsó alakzatban pedig Kostandi is egyre jobb lesz. Várom, hogy Nagy Cson­gor, és Dobri is elérje legjobb formáját, ők később csatla­koztak a kerethez, de na­gyon keményen dolgoznak. Az egész csapat nagyon jó tel­jesítményt nyújtott, rúgtunk négy gólt, és rengeteg helyze­tet alakítottunk ki. Jó főpróba volt ez a szezonkezdés előtt, ilyen szempontból fontosnak mondható ez a győzelem" értékelt az edző-játékos. K. L. Foci a barátság jegyében Azt szokták mondani, hogy a labdarúgás összehozza az embereket, barátságok ala­kulhatnak ki a világ egyik legnépszerűbb sportjának következtében. A Gyergyói Barátok minifoci csapat ki­zárólag a sport szeretetéért rúgja a labdát, és hosszú ide­je kapcsolatot ápol a karca­gi (Magyarország) csapattal. A két együttes évek óta ba­ráti kapcsolatot ápol, és köl­csönösen szokták egymást látogatni, természetesen eze­ken az alkalmakon a foci kerül főszerepbe. Augusztus 18-án, vasárnap a szárhegyi sportcsarnokban szervezett immáron 6. alka­lommal tornáz a gyergyói csa­pat, a karcagi gárda mellett pedig még a gyergyói MOL csapata vett részt a Barát­ság Kupán. Három mérkőzést rendeztek, ahol nem is annyi­ra az eredmény, mint a barát­ság megerősítése, és a sport szeretete számított. Az első összecsapáson a Barátok 19-1-re verték a Kar­cagot, majd 15-3-al múlták felül a MOL együttesét. A má­sodik és harmadik helyért vívott mérkőzésen a magyar­­országi csapat szoros mérkő­zésen verte a MOL-t 5-4-re. „Nagyon régóta tartjuk már a kapcsolatot a karcagiakkal, ők is jönnek ide, és mi is el szoktunk látogatni hozzájuk. Baráti kapcsolatokon alapul az egész, most is volt aki csalá­dostul jött, jól érezzük magun­kat, és az ilyen alkalmakkor focizunk is egyet. Minden­ki oklevelet kapott vasárnap, ősszel pedig mi fogunk Kar­cagra utazni" - tájékoztatta lapunkat az esemény főszer­vezője, Kari Zoltán. K. L.

Next