Gyergyói Hírlap, 2013. augusztus (4. évfolyam, 147-167. szám)

2013-08-13 / 155. szám

I ^ GyergyóiBring ill KaM Bolgár győzelemmel zárult Székelyföld Kerékpáros Körversenye A török Brisaspor bolgár kerekese, Georgi Petrov Georgiev nyerte a 7. Székelyföld Kerékpáros Körversenyt, csapatversenyben pedig a Belgiumból érkező Wallonie Bruxelles együttese végzett az élen Dobos László. Kertész László I­zgalmas versenyt hozott az utolsó, 3B jelű sza­kasz, melynek során a mezőny Csíkszeredából in­dult, és Madéfalva, Csík­­rákos, Csíkszentmihály, Szépvíz, illetve Csíkszent­­miklós érintésével ért vis­­­sza Csíkszeredába, ahol a város utcáin kialakított 5,7 kilométeres pályán 17 kört tettek meg. Már a rajt után több szökési kísérlet volt, ám a mezőny mindegyiket sem­legesítette. Csíkszereda ut­cáin is többször szétszakadt a mezőny, végül egy négyes csoportnak sikerült közel húsz másodperces előnyt ki­harcolni, amely az utolsó kö­rökben csökkent ugyan, de az üldöző bolynak nem sikerült a szökevényeket utolérni. Az utolsó szakasz eredményei nem befolyásolták a végered­ményt, Georgiev meg tudta tartani 7 másodperces elő­nyét Popkovval szemben. A 7. Székelyföld Kerékpá­ros Körversenyének végered­ménye (88 induló/54 célba érkező): 1. Georgi Georgiev (bolgár, Brisasport) 11 óra 49:59 perc, 2. Vitalij Popkov (ukrán, ISD Continental Te­am) 7 másodperc hátrány, 3. Laurent Evrard (belga, Wallonie Bruxelles) 24 mph., 4. Kusztor Péter (magyar, Utensilnord­ora24.eu) 29 mph., 5. Andrei Nechita (román, Ro­mánia válogatottja) 30 mph., 6. Alexander Braico (moldovai, TCT) 34 mph., ... 18. Nikolai Tanovicki (moldovai, TCT) 2:29 ph., ... 22. Oleg Berdos (romániai, TCT) 3:09 ph.,... 37. Ivan Stevic (szerb, TCT) 12:07 ph., ... 49. Novák Károly Edu­­árd (romániai, TCT) 19:26 ph., 50. Sipos Zoltán (romániai, TCT) 20:08 ph. Csapatverseny (13 induló együttes): 1.Wallonie Bruxelles (belga), 2. Brisasport (török) 1:45 ph., 3. ISD Continental Team (ukrán) 2:38 ph., 4. Bul­gária válogatottja 3:26 ph., 5. Csíkszeredai Tusnád Cycling Team (romániai) 3:29 ph., 6. Utensilnord­ora24.eu (ma­gyar) 5:11 ph. Városunkba augusztus 9-én, pénteken ért a mezőny, és mint minden évben, ezút­tal is sokan voltak kíváncsi­ak a biciklisekre, a Kossuth Lajos utcában megrende­zett sprintversenyen, a me­leg ellenére sokan szurkoltak a kerekeseknek. Térségünkben az egyetlen baleset Tekerőpatak és Vas­láb között volt, ekkor a Bellotto magyar versenyzője, Molnár István akadt össze egy belga biciklissel. Az esetet követő­en tömegbukás lett, azonban csak a magyar biciklis szen­vedett kisebb sérüléseket, a versenyzőt a Csíkszeredai Megyei Kórház sürgősségi osztályán látták el. Három nap és 502,1 kilomé­ter megtétele után összetett­ben Georgi Petrov Georgiev végzett tehát az élen, a török csapat bolgár kerekese vihet­te haza az összetett éllovasá­nak járó TUSNÁD feliratú kék mezt. A legjobb sprinternek járó piros-fekete HOPESPED feliratú mezt az ukrán Vitalij Buc (Kolss) nyerte, míg a leg­jobb hegyimenőnek járó sárga, CSÍKSZEREDA feliratú mezt a romániai Oleg Berdos (Tusnád Cycling Team) érdemelte ki. A legjobb 23 év alatti sportolónak járó, zöld színű és MARIEN PRESSO feliratú mezt a szerb Milos Boriszavljevics ölt­­hette magára, míg a fehér, a legjobb román kerekesnek já­ró BELLOTTO feliratú mezt Andrei Nechita kapta. Tragédia az amatőrök versenyén Székelyföld Kerékpáros Körversenyével párhuzamo­san minden évben az ama­tőr kerékpározók számára is zajlik verseny. Idén két helyszínen, Sepsiszentgyör­­gyön és Csíkszeredában áll­hattak rajthoz az amatőrök. A Csíkszeredai versenyen saj­nos tragédia történt, a futam alatt rosszul lett, összeesett és életét vesztette az 57 éves gyergyócsomafalvi Cs. József. Az eset a Hunyadi János ut­cában, a tűzoltóság és a város legújabb körforgalma között történt. Az amatőr versenyen minden kerékpározó saját fe­lelőségére indulhatott. Az ál­dozat szombaton délelőtt még teljesítette a hargitafürdői távot, délután viszont ös­­­szeesett, és a helyszínre ér­kező mentősök már nem tudták újraéleszteni. Az el­ső jelek szerint szívinfark­tus okozta a férfi halálát. A kivizsgálás folytatódik. Világbajnok a magyar párbajtőrcsapat Világbajnoki címet ün­nepelhetett a magyar fér­fi párbajtőrcsapat, miután a budapesti tornán legyőzte Ukrajnát a fináléban. A va­sárnapi megmérettetésen 42-38-ra győzött a magyar együttes, így hat év után újra aranyat nyert a magyar vívó­sportnak. 2001-ben volt legutóbb vb­­győztes a férfi párbajtőrcsa­pat, idén pedig Boczkó Gábor, Rédli András, Imre Géza és Szényi Péter az ukránok el­leni döntőben is nagysze­rű teljesítményt nyújtott. Boczkó egy eléggé komoly sérüléssel, beszakadt comb­izommal küzdötte végig a finálét, azonban így is jól tudott teljesíteni. A másodikként pástra lé­pő Boczkót Imre Géza követ­te, Anatolij Herej négyszer is kettős találatot vitt be a ma­gyar versenyzőnek, egyen­líteni tudtak az ukránok, azonban ez nem tartott so­káig, mert a magyar tőröző gyorsan fordítani tudott. Im­rét Rédli váltotta, majd ismét Imre Géza ragadott tőrt, a tus végén pedig 16-15-re ve­zetett a magyar együttes. Géza nagyszerű telje­sítményt nyújtva négy tus előnyt vívott csapatának, már 28-23 volt az állás, Rédli pedig tartani tudta a különb­séget, az ő szereplése után 32-27-es magyar vezetés dí­szelgett az eredményjelzőn. Utolsónak Boczkó Gábor lépett pástra, és úgy tűnt, hogy az ukrán Nikisin fel tudja zárkóztatni csapatát, azonban Boczkó rákapcsolt a végén, a magyar csapat pe­dig vb győzelmet ünnepelhe­tett Budapesten. Végeredmény: Magyaror­­szág-Ukrajna 42-38. „1991-ben, amikor a buda­pesti vb-n önkéntesként se­gédkeztem, reménykedtem abban, egyszer én is átél­hetem, hogy hazai közönség előtt világbajnok lehetek. Ak­kor azért nem nagyon hittem, hogy ez sikerül" - nyilatkoz­ta a Nemzetisport.hu-nak a mérkőzés végén Imre Géza. NB1: gólgazdag forduló Szinte minden mérkőzé­sen gólzápor volt a magyar NB1 harmadik fordulójá­ban. Pénteken az MTK 1-0- ra kapott ki hazai pályán a Szombathelytől, szomba­ton pedig már délután bein­dult a gólgép, a Mezőkövesd 6-2-re nyert Kecskeméten. A Lombard Pápa 10-al bizo­nyult jobbnak hazai pályán a Kaposvárnál, a Paks pe­dig 4-1-re ütötte ki a Pus­kás Akadémia együttesét. A szombati utolsó össze­csapáson rangadót rendez­tek, a Videoton elleni hazai vereséget követően nyerni ment Győrbe a Ferencváros, a Moniz-csapat pedig Jenner bombagóljának köszön­hetően 2-1-re hozni tudta a találkozót. Vasárnap három mecs­eset rendeztek, a Debrecen pedig ezúttal is nagy gól­aránnyal győzött, a DVTK-t verték 4-0-ra a hajdúsági­ak. A Videoton is nagy arán­­nyal nyert, a Pécs ötöt kapott Fejér megyében, a Vidi 5-1-s győzelmet aratott. A forduló utolsó összecsapásán az Új­pest 1-1-s döntetlent játszott hazai környezetben a Hon­véddel szemben. A tabellát a Debrecen vezeti, második a Videoton, míg harmadik he­lyen jelenleg a Paks áll. K. L. A román Liga 1 negyedik fordulójának eredményei: FC Brassó-FC Botoșani 1-2, Concordia Chiajna-Brassói Corona 1-0, Săgeata Năvodari-Temesvári Poli 1-2, Kolozsvári CFR­­Viitorul Constanța 2-1, Oțelul Galați-Petrolul Ploiești 1-2, Astra Giurgiu-Kolozsvári U 3-1, Ceahlăul Piatra Neamț-Pandurii Tg-Jiu 1-0, Bukuresti Dinamo-Bukurești Steaua 1-2. A Szászmedgyesi Gaz Metan-Vaslui mérkőzést hétfőn, lapzártánk után rendezték.

Next