Gyergyói Hírlap, 2013. december (4. évfolyam, 233-252. szám)
2013-12-12 / 241. szám
rfi Gyergyói csütörtök Felújítják a síegylet edzőpályáját Kétkezi munkával, önerőből kap új köntöst a Gyergyói Sportegylet, vagy ahogy többen ismerik, a gyergyói síegylet műjégpálya melletti edzőpályája - tájékoztatta lapunkat a szervezet vezetője, Málnási Béla, azaz Töki bácsi. Kertész László Megkorhadt a tartószerkezet, muszáj volt tennünk valamit. Mindig itt kezdjük a szezont, az újoncok itt tanulnak, hogy majd a nagy pályán is teljesíteni tudjanak" - mondta. A munkálatok már elkezdődtek, Töhi bácsi szerint még 2-3 nap, és új külseje lesz a pályának. „A munka saját elképzelés és saját kivitelezés alapján történt, nincs benne támogatás, csak kétkezi munka. Ott van az anyag, csak fel kell rakni a szerkezetre, ez már nem fog sok időt igénybe venni. Muszáj volt felújítani, mivel ez azért volt építve, hogy működjön, és nem azért, hogy egymagában álljon" - fejtette ki. Töhi bácsi érdeklődésünkre elmondta, a gyerekek már 2-3 hete megkezdték a száraz felkészülést, érkezésünkkor is épp a műjégpálya erőtermében végeztek gyakorlatokat. Felkészítőjüktől megtudtuk, nincsenek elvárásai a szezonnal kapcsolatban. „A gyerekek megkezdték a szárazedzéseket, több mint negyvenen vannak, közülük felváltva 25-30- an járnak a tréningekre. A leigazolt versenyzőink nagy általánosságban átmennek a Sportiskolához, így nincsenek különösebb terveim vagy elvárásaim. Azok a gyerekek, akik nem a Sportiskola színeiben képviselik a várost, a megyei versenyeken bizonyíthatnak" - zárta gondolatait Töhi bácsi. BL: drámai Galata-továbbjutás Kedden kialakult a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntő mezőnyének fele, az A-, B-, C- és D- csoportokban játszották le az utolsó mérkőzéseket. Egyedül a B jelű négyesben nem lett döntés a keddi játéknapon, ugyanis a Galatasaray- Juventus meccset az erős havazás miatt félbe kellett szakítani, a találkozót szerda délután folytatták és fejezték be. Kiderült, a törökök mennek a következő körbe. Az A-csoportban muszáj volt győznie a Manchester Unitednek, David Moyes együttese a Shaktar Donyecket fogadta hazai pályán. A meccs elején inkább az ukránok domináltak, majd fokozatosan a MU vette át az irányítást, a 67. percben pedig a győztes gólt is megszerezte, Jones volt eredményes, 1-0. A csoport másik mérkőzésén 1-0-ra tudott nyerni a Real Sociedad otthonában a Bayer Leverkusen, így második helyről a németek jutottak a sorozat következő körébe. Mircea Lucescu Shaktarja az Európa Ligában folytatja. Az A-csoport végső állása: 1. Manchester United 14 pont, 2. Leverkusen 10 pont, 3. Shaktar Donyeck 8 pont, 4. Real Sociedad 1 pont. A B-csoportban egyetlen mérkőzést játszottak le kedden, a Real Madrid 2-0-ra győzött Koppenhágában úgy, hogy Cristiano Ronaldo még büntetőt is hibázott a második félidőben. A Galatasaray-Juventus összecsapás a 31. percben szakadt félbe az erős havazás miatt, a meccset szerda délután fejezték be. Nem volt sokkal jobb a helyzet, a szörnyű állapotú gyep többször is fejtörést okozott a játékosoknak, végül pedig Wesley Sneijder 85. percben szerzett gólja döntötte el a mérkőzést és egyben a továbbjutást. A Juvénak a döntetlen is elég lett volna a boldogsághoz, így azonban csak az Európa Ligában folytathatja az Öreg Hölgy, a BL nyolcaddöntőjébe pedig a Galatasaray megy. A B-csoport végleges állása így néz ki: 1. Real Madrid 16 pont, 2. Galatasaray 7 pont, 3. Juventus 6 pont, 4. Koppenhága 4 pont. A C jelű kvartettben 2-1-es vereséget szenvedett a PSG kedd este, a Benfica azonban hiába gyűrte le a franciákat, mert az Olympiakosz is nyert 3-1-re az Anderlecht ellen, így a PSG-vel karöltve a görögök jutottak a nyolcaddöntőbe. Érdekes meccs volt az Olympiakosz-Anderlecht, a hazaiak két büntetőt is elhibáztak, a harmadik tizenegyesükből azonban már eredményesek tudtak lenni. Az Anderlechtnél egyébként három játékos is piros lapot kapott. Igaz, hogy pontegyenlőség alakult ki az Olympiakosz és a Benfica között, utóbbi csapat azonban Európa Ligában kénytelen folytatni küzdelmeit. A C-csoport végső állása a következő: 1. PSG 13 pont, 2. Olympiakosz 10 pont, 3. Benfica 10 pont, 4. Anderlecht 1 pont. A D jelű kvartettben 13 perc elteltével már 2-0-ra vezetett a Bayern München a Manchester City ellen, az angolok azonban fordítani tudtak, és 3-2-re megnyerték a mérkőzést. A cseh Plzen drámai körülmények között kvalifikálta magát az Európa Ligába, miután legyűrte a CZKA Moszkvát hazai pályán. Musa góljával az oroszok szereztek vezetést a 65. percben, azonban a 76. minutumban Kolar egyenlíteni tudott, majd az utolsó percben Wagner lőtte a kisebbik európai kupasorozatba a hazaiakat. A D-csoport a következő állással fejeződött be: 1. Bayern München 15 pont, 2. Manchester City 15 pont, 3. Plzen 3 pont, 4. CSZKA Moszkva 3 pont, K. L. Kézi-vb: sima győzelem Ausztrália ellen Folytatódik Szerbiában a női kézilabda-világbajnokság, a magyar csapat különösebb probléma nélkül nyert kedd este Ausztrália ellen a D-csoport harmadik fordulójában. A mérkőzés elején még hátrányban is volt a magyar válogatott, de aztán Görbiczék belelendültek, és simán hozták a kötelezőt, 39-15 lett a végeredmény. Az elején még 3-1-re vezettek a „kenguruk", azonban a kicsit szerényebb kezdést követően rákapcsoltak a magyar lányok, és az első félidő végén már nyolcgólos volt a különbség az eredményjelzőn. 19-11. A második felvonásra sort cserélt Hajdú János csapata, az 53. percben piros lap is villant, miután Rosalie Boyd húzta vissza Triscsuk karját. Görbicz értékesített hetesével már hússzal mentek a magyarok, végül pedig 39-15-re nyerték meg a találkozót. A magyar válogatott továbbra is százszázalékosan vezeti csoportját, a Hajdú-csapat ma Románia, pénteken pedig Németország ellen lép pályára. Kedden a román válogatott is pályára lépett, ők azonban 26-23-as vereséget szenvedtek Németországgal szemben. „Komolyan vettük a mecscset, megbecsültük az ellenfelet, nagy akarat és lelkesedés jellemzett minket. Már csak a kijött magyar szurkolók miatt sem tehettük meg, hogy félvállról vesszük a találkozót" - nyilatkozta az ausztrálok elleni mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Hajdú János szövetségi kapitány. A D-csoport állása: 1. Magyarország 6 pont, 2. Németország 6 pont, 3. Románia 4 pont, A Csehország 2 pont, 5. Tunézia 0 pont, 6. Ausztrália 0 pont. A magyar csapat következő mérkőzése ma este lesz 20.15- től Románia csapta Hajdú János együttesének ellenfele.