Gyergyói Hírlap, 2017. május (8. évfolyam, 82-103. szám)

2017-05-16 / 92. szám

2 Gyergyói Hírlap , 2017. május 16., kedd AKTUÁLIS FIZESSEN ELŐ MOST! 1 hónap 20 lej 3 hónap 55 lej 6 hónap 110 lej 12 hónap 220 lej Gyergyói Hírlap " napilapja nyer Megjelenik munkanapokon. Kiadó: Udvarhelyi Híradó Kft. ISSN: 2344-0163 Lapunk eladási sta­tisztikáit a Romániai Példányszám-auditáló Hivatal (BRAT) hitelesíti. Projektvezető: Rédai Attila Főszerkesztő: Gergely Imre Tartalomigazgató: Szüszer-Nagy Róbert Ügyvezető igazgató: Deák Sándor Szerkesztőségi tagok: Baricz­ Tamás Imola Pethő Melánia Tamás Gyopár Korrektúra: Szőcs Levente Tördelőszerkesztés: Gál­a Zoltán, Haáz Vince, Portik Csaba Műsormelléklet: Gráf Bolond Ügyfélfogadás: Pál Ramona Lapterv: Elekes Zsolt, Szabó Zsolt ■ Az (X)-szignóval ellátott szövegek fizetett reklámok, közlemények. ■ A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! ■ Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. ■ Kéziratokat nem érzünk meg, és nem küldünk vissza! ELŐFIZETÉSEKÉRT HÍVJANAK! A Gyergyói Hírlapra előfizethet lapkihordóinknál és a szerkesztőségben. Ha a szerkesztőség tele­­fonszámát, a 0266-361201-et tárcsázza, és be­­m­ondja pontos címét, lapkihordóink felkeresik Önt otthonában, náluk megrendelheti lapunkat.­­ Észrevételét, panaszait, megjegyzéseit a szerkesztők fogadják naponta 8-18 óra között! BRA1 Vezető szerkesztő: Balázs Katalin 535 500, Gyergyószentmiklós, Szabadság tér 15. szám Hirdetés­Telefon: 0266-361201 felvétel és E-nwib terjesztés a hirlap@gyergyoi-hirlap.ro fenti címen marketiníilwerívoi-hirlap.ro nana,,,TM hirdetes@gyergyoi-hirlap.ro fd*. UK.00-001 310­­­­8-16 óra Honlap: www.gyergyoi-hiriap.ro Telefonszolgálat: 0266-361;201 Megkérdeztük olvasóinkat Ön gondolt-e arra, hogy zarándokútra induljon? Hová menne, és miért indulna útnak? ARCHIV FELVÉTEL: PETHŐ MELÁNIA H­itben való megerősödés, elmélkedés, az önmaguk­kal, illetve Istennel va­ló találkozás céljával indulnak vagy indulnának zarándokút­ra azok az olvasóink, akik vá­laszoltak erre a kérdésre. Töb­büknek a csíksomlyói pünkös­di búcsú teremt minderre alkal­mat, de vannak, akik közelebbi vagy távolabbi zarándokhelyek­re is elmennének. Az élet földi zarándoklat Nem feltétlenül a távoli za­rándokhelyek felkeresése, az úttal vállalt megpróbáltatások jelenthetnek lelki feltöltődést, megújulást, mindezek másként is elérhetők - vélik a követke­ző válaszok írói: „Zarándokol­ni közeli helyekre is lehet, az én zarándokhelyem a Szent An­na kápolna. Szerintem nem az a lényeg, hogy hosszú és küz­delmes legyen a célhoz veze­tő út, hanem hogy az út során az ember ráhangolódjon saját bensőjére és a Teremtőre. Ne­kem ez általában akkor sike­rül, ha egyedül megyek". „Nem vagyok katolikus, így hát más­képp élem meg a zarándokla­tot. Istenhitem mély, és tudom, hogy a mindennapi akadályok, feladatok egy­ hosszú zarándok­út részei, ha ezeket jól oldom meg, van értelme a földi zarán­doklatomnak",- „Minden évben, ha Isten megsegít, megyünk Pricskére, és ha sikerül, más helyekre is. Kikapcsolódás, ki­rándulás, feltöltődés és az ima, az ráadás minderre",- „Nem gon­doltam hosszabb zarándokútra. Kizárólag a csíksomlyói búcsú­ra megyek" - írják. . csak álom Egyesek korukra, idejükre, anyagi helyzetükre vagy más okokra hivatkozva nem vállal­nának zarándoklatot. Közöt­tük vannak, akik nem vetik el teljesen a gondolatot, ha tehet­nék, egy bizonyos kegyhelyre mennének el. Mint írják: „Fia­talabb koromban sokszor gon­dolkodtam, hogy zarándok­útra megyek, de akkor nem volt anyagi lehetőségem. Most, nyugdíjasként nincs időm. Az életem minden nap egy zarán­doklat, amit a családommal te­szek meg, de elmennék a kegy­helyekre, az El Caminóra is. De ez csak álom...",­ „Fiatalon bú­csúra járogattam a közeli he­lyekre. Már idős vagyok. Érté­kelem azokat, akik zarándok­latot vállalnak. Lelkileg feltöl­tődnek“; „Régebben jártam za­rándokútra. Idős vagyok, nem tudom bevállalni"; „Idős va­gyok, de ha mennék, Jeruzsá­lembe mennék";­ „Hetven fö­lött már nem gondolok ilyesmi­re, de ha fiatalabb lennék, Je­ruzsálembe mennék"; „Gon­dolni gondoltam, Lourdesbe mennék. Azért, hogy a hitemet még jobban elmélyítsem"; „Az El Caminóra mennék. Azért, hogy útközben elmélkedni tud­jak"; „Eszembe se jutott soha, az anyagiak miatt, de bárme­lyik zarándokútra elmennék"; „Szeretnék elmenni zarándok­útra, de nem lehetséges, kevés a nyugdíjam"; „Nem vállalnék zarándoklatot, mert a busszal való hosszú utazást nem sze­retem." Zarándoklat Csíksomlyóra Van, aki arról számol be, hogy rendszeres résztvevője zarán­doklatoknak. „Már többször vol­tam, és most is tervezem a nyá­ri zarándoklatot Medjugorjéba" - írja. Mások Csíksomlyón vagy az odáig megtett úton találnak lelki feltöltődést, és vannak, akik egyelőre csak tervezik, hogy elzarándokolnak a Som­lyói kegyhelyre. „Csíksomlyóra szeretnék elmenni egyszer gya­logosan",- „Néhány éve mindig kimegyek az alfalvi templom elé elbúcsúztatni a zarándoko­kat. Egyre inkább azt érzem, hogy én is velük kellene tartsak. Tervezem, hogy egyszer elme­gyek",- „Nagyon szeretnék men­ni a csíksomlyói gyalogos za­rándokútra, de nem tudom vál­lalni, mivel nagyon fájnak a lá­baim." Akik már jártak a csíksomlyói búcsúban, a következőkről szá­molnak be: „Pünkösdkor elme­gyünk Somlyóra, de messzebb­re már nem merek elmenni“,­­„Vonattal jártam Csíksomlyóra. Az állomástól a templomig, az­tán a nyeregbe és onnan vissza gyalogoltam. Ezt az utat most pünkösdkor is megteszem, 6? évesen is jól esik".­ „Hosszabb úton még nem voltam, de idén, ha Isten is megsegít, harmad­jára veszek részt a csíksomlyói gyalogos zarándoklaton. Leír­hatatlan, amit az ember az út során megtapasztal, amit sza­vakkal is ki lehet fejezni, az an­­­nyi, hogy »jövőre is elmegyek«. Mindenki meg kellene tapasz­talja azt az érzést, azt az álla­potot, amit a gyalogos zarán­doklat jelent. Bár egyszer az életben!" Alfaluból induló gyalogos zarándokok. Évről évre többen csatlakoznak a Csíksomlyóra tartó csapathoz MOLNÁR JUDIT CD CD Idült állapot A történtek alapján most már biztos, hogy a hazai egészségügy bekerült az elfekvőbe, idült állapota ugyanis sem­miféle javulást nem mutat. A védőol­tások körüli nevetséges huzavona ma­kacsul nem szándékszik véget érni, és hiába az európai pellengér, a rengeteg mellébeszélés és hazudozás nem hoz változást. Ugyanaz a helyzet az egész­ségkártya körüli újabb és újabb agyalá­­sokkal, melyeket időről időre feldobnak, majd gyorsan el is altatnak a következő ötletig. Nagyon világos, hogy a felbuk­kanáskor minden esetben valaki(k)nek némi pénzeket kell kifizetni, de mivel ez senkit nem izgat annyira, mint mond­juk a nyolc évvel ezelőtti titkos vacso­ra ülésrendje, a következő pénzkérő kliens felbukkanásáig ezért lehet mé­lyen hallgatni mindenről. Nem mélyed­­tem el annyira az egészben, hogy vala­mi kiútfélére is bukkan­hatnék, de nem is érdekel olyan nagyon, mivel szeren­csére nem vagyunk megrögzött házior­vos-üldözők, és nem is ámítjuk magun­kat holmi újonnan felfedezett, öröklé­tet „szavatoló” virtuális csodaszerek­kel, vagyis érintettségünk minimális. Ám a legutóbbi egészségügyi malőr-so­rozat nagyon kiakasztott, vagyis az, hogy kórházban (figyelem, nem nyílt mezőn tavaszi szántás közben, hanem hiteles szakintézményben!) téves cso­portú vér átömlesztése miatt következ­tek be halálesetek. Tudtommal a kö­zépiskolai biológiaórákon szó esik az emberi vér­csoportokról, arról a mind­össze négyről: A, B, AB és O, illetve a mind a négy esetben + vagy - lehetősé­gű RH-faktorról. A négy csoportból ket­tő különösebb, mivel a C-s mindenki másnak adhat, de csakis O-tól kaphat, az AB épp fordítva: mindenkitől kap­hat, de csak a saját csoportjának adhat. Az A és B saját csoportjának és AB-nek adhat, illetve O-tól kaphat. A régi típu­sú személyazonossági igazolványokba azért kellett beírni a vércsoportot, hogy bármi történik, azonnal lehessen intéz­kedni, ne vesszenek el értékes percek a vizsgálattal. Aztán valami nagyokos fölöslegesnek tarthatta az örökre szó­ló bepecsételést (a vércsoport ugyan­is nem pártállás, amit tetszés szerint váltogatnak) és így történhetett meg a baj. Amit aztán egy kis büntetéssel el is kaszáltak, megnyugtatva lelkiisme­retüket a „híres” munténiai szólással, hogy „nem voltak napjai". Kíváncsi va­gyok, vannak-e még napjai az elfekvő­ben ücsörgő egészségügynek?! Mert mindezek után legjobb volna, ha csen­desen kimúlna, és egy újonnan szüle­tett, makulátlan kisded egészségügyi rendszerrel talán végre lehetne valamit kezdeni is.

Next