Gyógyászat, 1871 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1871-10-14 / 42. szám
~©£Х 658 КЗ©— minden késő lesz, nagy vontatva elbeszélő, hogy három csomó gyufát vett be s azzal mérgezte meg magát, mire az edény is előadatván, a bele visszadobott ázott gyufa-szálakból a történt mérgezésről azonnal kétségtelenül meg kelle győződnöm. A gyomor és has már ekkor föl volt puffadva, minden csekély érintésre szerfelett fájdalmas s ezenkívül kemény volt, a torok, bárzsing égett, a szájban határozott undorító vilang iz, fokhagymaszagu felböfögések, gyors, erős érvelés, fokozottabb hőmérsék s erős nyugtalanság voltak azon legkiválóbb kórjelek, melyeket úgyszólván egy pillanat alatt áttekinteni lehetett és kellett. A méreg kiküszöbölése s közönyösitése lévén a legsürgősebb föladat, néhány perc alatt kéznél volt s a gyufaivás idejétől lehető szabatossággal számítva körülbelül 2 h0 óra múlva már nyujtatott a következő ellenszer: Ap. Magnesiae ustae drachmas duas. Aquae destillatae simplicis Aquae chloratae anauncias duas. M. D. S. Ví óránként 1 evő kanállal. (Contra intoxicationem citissime parandum.) Ezen elegy még mindig a régi szabású ellenszerek közé tartozik, bevétele a chlór átható, gonosz szagánál fogva igen kellemetlen, s valóban, ha mérgezési eseteknél ott nem ülne az orvos betege nyakán s maga nem adagolná a gyógyszert, hogy stratéga szigorú figyelmével észlelje a hatást, igen gyakran aligha a bevett vilany mellett nem maradna inkább a beteg, mint ez alkalmasint a jelen esetben is történt volna. Bármily keserves lehet is azonban bevenni ez ellenszert, nekem mégis több bizodalmam volt hozzá, mint az azon időben némelyek által már ajánlott terpetinolajhoz, melynél valóban nem tudja az ember, hogy meddig gyógyszer és mikor méreg. Az ellenszer pár szeri beadása után csakhamar hányni kezdett a beteg, aki addig önkényt nem hányt még semmit s hányadéba igen bő mennyiségű, erős vilanyszagot gerjesztő, szembetűnően gőzölgő, egy szomszéd sötét kamarába vive, Mitscherlich készüléke nélkül is világító, sötét kékesbarna színű, kevéssé habzó sürüs folyadék volt. Az ellenszert beadtam nekie az utolsó cseppig, sokkal csekélyebb bajnak tartván, ha kelleténél kevéssel többet vesz is be a chlórvízből, mintha a vilanynak csak legkisebb részecskéje is ellenszer nélkül maradna. A többször ismétlődött hányás azonban, bár tetemesen könnyítette is beteget s kevesbítő az életveszélyt, melyben forgott, korántsem szabadítá meg sem a gyomor, sem a has puffadtságától, mely legcsekélyebb nyomásra is folyvást szerfelett érzékeny maradt, sem a torok és bárzsing égése egészen meg nem szűnt, sőt mivel a halványos víz a légutak lakhártyáját mint előre tudni lehetett, csalhatlanul fölizgatta, abból mind gyakoribbá váló apró köhécselés támadt. Azt, hogy a vilanyrészecsektől, amennyiben azok még fel nem szívattak, vérbe át nem mentek, a bő és több órán át gyakran ismétlődött hányás és meglehetős bő hasmenés folytán a beteg körülbelül megszabadult, meglehetős biztossággal hinnem kelle, mert azon szertelen nagy nyugtalanság, melynek korábban ki volt téve, annyira megszűnt, hogy egy helyzetben huzamos ideig képes volt feküdni. Ennélfogva részint a nyelcső bevonása, részint a támadt lábok csilapítása, részint a vilany élenyírlési terményeinek közönyösítése céljából, ellent nem állván az, hogy a vilanynak az olaj némileg oldószere, délelőtt 11 —12 óra között a következő elegyet rendeltem: Rp. Emulsionis dei amygdalarum dulium ex uncia dimidia 1.