Gyógyszerészi Közlöny, 1923 (39. évfolyam, 1-34/51. szám)
1923-01-07 / 1. szám
GYÓGYSZERÉSZI KÖZLÖNY TÁRCZA. A németalföldi gyógyszerészet Levél Hollandiából Irta: Korizsánszki Ottó. Bevezetés. — Gyógysz. törvény. — Gyógyszertári rend. — Felügyelet. — Orvosi patikák. — Ópium-rendelet. — Zentr. Gesundheitsrat. — Tönkremenő községi patikák. — Kiképzés. — Taxa progresszív rendszerrel. — Árubeszerzés, nagy kínálat. — Alkalmazottak. — Fizetésük. — Egy kis statisztika. — Gyógyszerkereskedelmi adatok. — Betegpénztári gyógyszerellátás. — Progresszív orvosi díjak. — Specialitás és droglista-ügy. —• Általános gazdasági helyzet. — Egyesületi élet. — Szaksajtó. — Szervezet. — Működés. — Gyógyszertár-felállítási alap. — Költségvetés. — Nyugdíjbiztosítás. — Invaliditáig esett. — Egylelözön. —Társadalmi helyzet, kari összetartás. Loosduinen, 1922. július végén. Kis falu a tenger mellett, amely jövőre már közigazgatásilag is Európa kertvárosához, Hágához fog tartozni, amelylyel különben is egészen egybeépült. A híres németalföldi konyhakertészet góczpontja. Néhány ezer lakója nyilvános gyógyszertár nélkül. A városka három orvosának egyikénél lakom. Baráti készség, a hollandoknak a lesújtott magyar nemzet iránt viselt jóakarata tette lehetővé, hogy vendégként itt időzzem, kipihenve a munka fáradalmait s felkészülve újabb, folytatólagos, az ország felépítéséhez hozzásegítő további működéshez. «Pflegekind» vagyok én is s vendéglátó barátom és felesége «Pflegeeltern»-jeim. Bizonyos fokozottabb megtiszteltetés jár itt annak, aki — akár kisgyermek, akár felnőtt,de a háborús gazdasági lerongyoltság következtében a maga erejéből külföldi tanulmányútra, tej-, vaj-, pihenő kúrára menni nem tudó intellektuel «Plegekind»-jével osztja meg örömét s részt kér annak otthona, hazája, nemzetének helyzete fölött érzett szomorúságából. A szeretetteljességnek, a gondolatot is megvalósíthatás czéljából elleső figyelemnek soha nem tapasztalt megnyilatkozásai. Gyengédség, odaadás. Minthaa sorsára hagyott magyarságot magukhoz ölelni akarnák, hogy egyenként és összességben segítsék talpra, hogy megerősödjék, hogy újból a régi, büszke, önérzetes, dicső nemzet lehessen, amelyet — annak idején — oly kevéssé (vagy sehogy sem) ismertek. Nincs arra hely, hogy minderről részletesen beszámoljunk s erről tárgyi adatokat nyújtsunk. Meg fog ez is történni a sok érdekes és tanulságos följegyzett s megörökösítésre váró tapasztalatokkal a megfelelő helyen. E helyütt, ha csak rövid vonásokban is, az ottani gyógyszerészeti viszonyokról kívánok beszámolni, aminek során találni fogunk nem egy érdekes és tanulságos adatot. Ahogy fentebb jeleztem,többezer lakójú városkának nincs nyilvános gyógyszertára. Ellenben mindhárom városi (hivatalos) orvosának van patikája. Ugyanis a németalföldi gyógyszerészeti törvény (1865-ből) a gyógyszerészetet szabad foglalkozásnak minősítette. Okleveles gyógyszerész, ha hollandi állampolgár, minden megkérdezés, előzetes engedélykérés nélkül ott és akkor nyithat patikát, ahol és amikor akar. Szabadon eladhatja, becsukhatja, áthelyezheti. Mindderről csak utólag tesz jelentést s a gyógyszerész halála után az özvegy és árvák — vagy más örökösök — megtarthatják a gyógyszertárt, de okleveles gyógyszerésszel tartoznak azt vezettetni. Ezeken a gyógyszertárakon kívül vannak intézeti (kórházi, stb.) patikák, sőt olyan helyen, ahol nyilvános gyógyszertár nincs, jogában áll az orvosnak (vagy orvosoknak) gyógyszertárt eligálni, amit maguk kezelnek (esetleg technikák segítségével). Ha ezen helyeken nyilvános gyógyszertárt nyitna egy gyógyszerész, az orvos gyógyszertára nem szűnik meg, hanem azt tovább vezetni, illetve fenntartani jogosult. Ebből következik azután az a helyzet, hogy alig-alig akad valaki, aki új gyógyszertárt nyitna. Hisz könnyen elgondolható, hogy ahol az orvos megtarthatja a maga patikáját, ott bizony nem fogja a felírt gyógyszereket betegeivel a nyilvános patikában megcsináltatni, hanem — mint addig — elkészíti azt továbbra is maga. Az orvos gyógyszertára