Gyöngyös, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1875-01-02 / 1. szám
jövőnek, melyben mint eddig ismét küzdeni akarunk : függetlenül és önzéstelenül,a legmagasztosb czél, a köz-jólét és boldogság elérésén. Addig éljünk mig e czélnak élünk! SZERKESZTŐSÉG. LEVELEZÉSEK. Jász-Berény, deczember 28. 1874. T. Szerkesztő Úr ! A megyeszékhely kikerekítésének kérdése úgy látszik naponként mélyebben érdekel bennünket , a kedélyeket egészen forrongásban tartja. Vajjon mi ennek az oka?-Erre igen egyszerűen s röviden válaszolunk. Eddig a jásznép mintegy hozzászokva az ámitók hangos kiáltásaihoz, máskép nem is merte értelmezni a megyei kikerekítés körül forgó kérdést, csak úgy miképen azt ő nekik megmagyarázták. ■*— De most midőn már a szomszéd megyei lap fölnyitá szemeiket, látják félrevezettetésöket, s már már kezdenek eszmélni, keresni a valót az oszló-köd után. Most már erősebben fúják a követ; most már különbözők a vélemények, akkop mikép azt a fölfogás és értelem megengedi. A „Gyöngyös“ számokkal illustrált valója egy részét polgárainknak megdöbbentő, más részét erősebb kitartás és küzdelemre ösztönzött, megyénk önállóságának és föntartásának érdekében. És vájjon kik azok kik megdöbbentek ? . .. Azok, kik oly fönnen hangoztatták, hogy Jászság önállósága már bizonyos!! Épen azok kezdenek már elfordulni a „Fuvolás nagy úrtól“ kik eddig támaszai valának; már ők is szégyenük tetteiket? „Egy ben nem csupán megye polgár“ Vájjon ki az? suttogva kérdezik; egyik ennek, másik amarnak képzeli lenni, de határozottan nem ösmerik, csak mint ijesztő mumust állítják egymás elé, mely egykor ábcra nélkül fog előttük megjelenni, hogy annál tisztábban mutathassa: itt a hiba, ez a való. Ily zavarban állnak kedélyeink a megyei kérdést illetőleg; — de hiszem hogy rövideden tisztában leszünk önmagunkkal s ki látszik az iszap, melyet a zavaros hullám láthatlanná tett. Gerzsány Antal: Nagyon örülünk, hogy a megyekikerekités érdekében irt csikkünket jász testvéreink becses figyelmükre méltatták,mert azt sem az ellenssanút sem az önérdek nem íratta velünk, hanem a czélbavett czélszerüség,takarékosság és az új beosztás folytán polgártársaink jóléte, mely a villáinkra nehezedett polgári kötelességek elviselhetését lehetővé teszi. Kápolna, dec. 10. 1874.®) T. Sí. Til* 1 Engedje meg, hogy becses lapjának hasábjait igénybe vegyem, s a kötelesség érzetétől vezérelve tegyem tudósításomat, midőn a népnevelés szent ügye iránti tekintetből nyilvánosságra hozom községünkben lakó Zettner Károly úrnak iskolám s a reám bízott gyermekeknek előhaladása iránt évek óta tanúsított nemes buzgólkodásait habár tudom is, hogy az önzetlen jó cselekedet nála érdemlett jutalmát egyedül önérzetében találja, mégis az elvett-jókat élvezők nevében illő dolognak vél) A beküldő kérésére amint vettük úgy közöljük sz erk. sem ha nevezett urnák szerénységét érintem is, hogy hálás köszönetemet kijelentsem sőt mint minden szép, jó és nemes iránt lelkesülő egyént szélesebb körben megismertessem. Zettner Károly úrnak köszönheti iskolánk, hogy falait Magyarország és Európa csinosan körül keretezett fali abrosza, és az énektanításhoz szükséges cotta táblák díszítik,ő látta el a szegényebb sorsú gyermekeket a szükséges tankönyvekkel,palatáblákkal s íróeszközökkel, közvizsgálatok alkalmával rendesen szerencsélteti iskolánkat látogatásaival s a kitünőbb szorgalmasabb gyermekeket jelentékeny jutalomban részesíti, nemcsak, — de meg is vendégeli. A legközelebb lefolyt vizsgálat alkalmával száznyolczvan gyermek élvezte feléjök irányúló atyái jótéteményeinek malasztját. Valamint az iskola, úgy minden szép jő és nemes iránt a legmélyebb érdeklődés táplálja ezen úrnak keblét,legközelebb az ő szorgalma és fáradozásának köszönhető,hogy községünkben az életet,a társulás eszméjének megpendítése által kellemessé, a netalán eddig feszültebb bizalmatlanabb viszonyokat tágasakbá bizalmasabbakká tette,a mozdonyszerüleg előretörekvő kor követelményének megfelelőleg oly községben milyennel mi is dicsekedhetünk, hol értelmiség tekintetében nem szűkölködünk sőt elöhharczosává zászló-vivőjévé válván „Casinó egyletet“ alakított, ez által is az elismerést és tiszteletet kivívta. Adjon az Ég több ily lelkes polgárt a hazának. Kötelességemnek ekképen eleget téve, szivem érzetét csak részben teljesitem. — Feszültségben tartja azt még, egy szintén nyilvánulni akaró érzemény, melynek gátat vetni nem vagyok képes, azért érzelmeim őszinteségének megfelelő nyíltsággal írom ide hálás szavaimat. Egyházi és világi elöljáróim barátim, s Kápolna községe érdemes népe iránt, kik között 20 évet töltöttem a legszebb egyetértés és szeretetben, kiknek velem éreztetett hűségük, ragaszkodásuk, s jóságukat keblemben még a sír rideg porai sem takarják el, hanem ott is hol porladni fogok poraim ápoland részükre egy hervadhatlan, a háládatosság legszebb virágát. — Gyöngyösi kántorrá lett megválasztásom folytán állásom 1875-én január elején elfoglalom és így itt lakásom napjai, melyek reám nézve oly nagy fontosságú perczeket tartalmaznak megszámlálvák. Most midőn azoktól meg kell vállnom,kiket oly bensőkép tiszteltem szerettem azoktól búcsút kell vennem. — Az emberi kebelre ritkán szokott valami érzékenyebben hatni mint az elválás perczei, ezek azon érzelmek,melyek minden nemesen érző szívre meglepően hatnak. Az elválás órája ütött, itt e fontos pillanatban, legyen szabad reménylenemjiogy szeretetük lánczának varázsszálaival körülfonhatva édes emlékeimet, és azt megőrizve hagyjam el önöket kedvesnép! azokat kiket én is szerettem és szeretni fogok legutolsó leheletemig.—Hiszem, tudom, hogy tapasztalt jó szívóket díszítő zöld koszorút továbbá is öntözgetni fogják felém irányuló szeretetük szent harmatával. Isten áldása lengjen éltük minden percze felett, fogadják legforróbb kézszorításomat, Isten velők. Kóczián kántor tanító újévi ajándékok visszatartását ajánlva figyelmünkbe és azok értékének összegét egy humanistikus intézmény létesítése végett a közkórház igazgatójának kéri általadni. Felhívására következőképen válaszolunk: ÁzOn nézetét czikkírónak, hogy az újévi ajándékok szétküldése úgy sem tesz valami nagy örömet az egyeseknél mig azok visszatartásának összegével egy nemes őzést és üdvös intézkedést lehetne előállítani, — komolyan megfontolva mi is osztjuk; az okból elhatározánk az eddigi hívott szokást — mely szerint minden új évkor a számlák szétküldésénél állandó megbízóinknak ajándékokkal kedveskedtünk — beszüntetni, és az ennek megfelelő összeget— a tett felhívás folytán—jótékony c célra fölajánlani. F. úr czikkére a szerkesztő úr tett észrevételét helyeseljük amennyiben a szerencsétlenek iránti könyörületért a „Nő-egylet“ nemes szívü tagjaihoz fordult és azt hisszük helyesen cselekszünk mi is akkor, ha ez intézmény életbe léptét a nő-egyletekre bízva közös akarattal egyszáz forintból álló összeget ajánlunk föl öt pedig, a gyöngyösi „Nő-egylet“-nek kétharmadát, a gyöngyösi „Izraelita jótékony nő-egylet“-nek pedig egyharmadát adjuk át. Meg vagyunk győződve, hogy ezen cselekményünk tisztelt megbízóink helyeslésével találkozand. Kelt Gyöngyösön, deczember hó 20-án Mersits testvéreit. Vozáry Tamás, Újhelyi Géza: Gyógyszerészek. Gyógyszerész uraknak ezen határozata hisszük,hogy minden nemes keblű barát helyeslésével találkozand és neta is akarjuk föltenni, hogy olyan is találkoznék, ki a csekély czukrocska és füstölő s.a.t. kimaradásáért neheztelne akkor, midőn azzal a jótékonyság oltárára hozatik meg az áldozat. TÁLASZ „Egy társadalmi kötelesség“ czimü czikkre! Hozzánk gyógyszerészekhez intézte F. úr a „Gyöngyös“ 52 számában felhívását, melyben az eddig szokásos j mének tárgya a jóságos fejedelem asszonyon s Klementina barátnőjén kívül egyedül az a hamis őzike volt, melyet annyiszor megetetett kis kacsóiból, s azok az ártatlan virágok, melyek a zárda kertjében oly egykedvüleg türék a pajzán kis leány lábainak alig feltűnő nyomokat hagyó súlyát. A nyaraló lombos lugasában dagadó chaise- longueon pihen a szegényke, a lepke űzésében úgy kifáradott. Nem mondom, hogy eperajkain rózsás mosoly játszadoz, hogy éj sötét fürtéi dús fonalakban omlanak alá keblére, hogy szeméből egy Madonnáéhoz hasonló megnyugvás sugárzik, hogy mosolya pillanatában gyöngysor fogai vakító fehérségben csillámknak elő, hogy balzsamos leheletének zephirszerü árjától megillatosul a lég; nem, én sokkal prózaiabb ecsettel bírok s csak azt mondom, hogy szép volt; szép, minőt a természet alkotó keze bámulandó remekéül csak jókedvében teremthetett. Kezében könyv, nézzük csak: regény! Ah, ő már tegnap óta nagy leány lett, neki szabad regényt olvasnia. Legyen szabad belepillantanunk. A regény végén ezt olvastuk: „Brúnót elérte a nemezis sajtoló keze, az adósok börtönében siratja bűneit. Aladár száz bajtársa, a nap hősei mellett alussza örök álmait. A közös sírhant fölött zöldebb a fű, élénkebbek a mezei virágok s illatosb a lég. Hősök vérétől ittasulnak azok. Alig ezer lépés távolban a jeltelen sírhanttól a temető árnyas karsai alatt szendereg az elértbetlen csillag Metella.“ Most a könyv a rózsás ujjak közöl a földre siklik s a tiszta kebelből egy „ab“ lebben a légbe. Azután a kényes szempár elvesz a park lombjai között. Lelke az ábrándok bájos világába merül s a picziny ajkak önkénytelenül suttogják: Istenem, mint szerették egymást, jobb sorsra voltak érdemesek! Ah, de most mint álmából felrezzent őzike talpon terem. Jönnek. Futni akar, az út már elzárva s a jó mama egy elegáns fiatal emberrel állott a piruló angyal előtt És mily hasonlat. Az ifjú mint hasonlít ahoz az eszményképhez, melyet ő a regény kiszenvedett hőséről alkotott. Ugyan oly omlatag barna fürtök. Ugyanazon erős arczél. Azok a villámló fekete szemek, ó ép ilyennek képzelte regénye hősét, Aladárt. — Cserhalmy Elemér unokafivéred. Elvira leányom unokanővéred, csendült fel a jó mama szava. Az ifjú pár egymásodpercznyi szünet után, mely alatt, villámszerű delejes folyam, melyet rokonszenvnek nevezünk, czikázá át egész lényüket, kezét nyujták egymásnak. Mind két kéz remegett. A szemek lázasabban égtek mint valaká s pár másodpercz alatt egygyé forrt e két szív. Miért oly elfogult, bájos nővérem? szemében könyek csillámlanak; szabad tudnom bánatának okát? — Ah, semmi, semmi, az a bobó-regény; felelt Elvira nem kis zavarral. — Mily érző szive van az én kis nővéremnek, s minden szomorú kimenetű regény könyekre fakasztja? Még eddig nem volt alkalmam tapasztalni; ez az első, melyet olvastam szólott Elvira, azzal az ártatlan őszinteséggel, melyről — fájdalom — az emberismeret oly hamar tudja szoktatni az embereket. (Folytatás következik.) A VEGYTAN ÉS FÖLDMŰVELÉS. Hevessy Károlyiéi: Volt idő — még pedig nem nagyon rég — midőn a talajiak, vagyis a föld s ásványálladékoknak, a növényeket közvetlenül tápláló tulajdonokat koránsem tulajdonitól takáfdem azok állhelyéül tekintették. Az eső és harmat bonyos, kézzel s ésszel fel nem fogható és a földben létéé valami tekintetett a növények egyedüli közvetlen találékáúl. Kis hitte volna, mikép lehetséges, hogy azon apró fényes,emény kőrészecskék a növények által felvétessenek ?sőt azok hajlékony s nedvtartalmas alkatrészeivé átváltozhassanak, midőn a növénynek a földdel, a kőnemeket legkisebb hasonlatossága vagy rokonsága sem fedezteti fel? hiszen ez idő szerint vegytani elemzés által mébenem bizonyult, hogy a növények nagyobb része ásványészekből, vagy jobban mondva: földrészekből áll, s fejlőséhez azokra mulhatlan szükségük van. Anyit ugyan ősidők óta tudtak, miszerint a földet hogyrmékeny legyen, meg kell munkálni, de nem .”*ért hogynnak talaját egyátalában v tsák? hanem, hogy azt, mi a növények léthelyét a!. %bbá tev>k arra nézvihogy gyökerei minél könnyebben • Mire hathassana’s abban terjedhessenek; belátták a föld megmun PRAKTIKUS RECZIPE. A nb’-világ részére. Hottentottából ferditl: egy Vén Doktor. 110. A fáradság nélkül meghódított szivet rendesen fradság nélkül őrzik. 111. Aki hideg számításból indul a szerelem lengeni, többnyire úgy jár, mint az éjmksarki expeditió: regebb reményei hajója befagy. 112. Szivünk bár a tökély legmagasb régióiba erzkedjék is, hasonló a léghajóhoz, mely mindig hord mával kivetni valót. 113. Sok szív olyan, mint a hó; addig míg nem olvoz vakító, s midőn legjobban olvadoz, akkor tát föl a szennyet. 114. Két dudás egy csárdában, két szerelem egyesben csak akkor fér meg egyszerre, ha az egyik ondatlan mámorban van. 115. A szerelem útjánál csak egy veszélyesebb, a varg hídja, mert aki itt sem veszélyezteti fejét az bizonyos otthon hagyta. 116. Hol végződik az igazi szerelem ? Ahol az igaszámítás kezdődik. 117. A nőtlenség virágtalan legelő; a családos életért, hol virág és tövis együtt találhatók. 118. Minden szív egy veszélyes gőz-kazán, melyk biztosító szelepje a fejben vagyon. 219. A szerelem olyan, mint a tűz; mennél nagyobb iggal ég , annál gyorsabban emészt. 120. Az első házasság boldogságot, a második .A pótlást, a harmadik nyugalmat keres,