Gyöngyös, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1875-01-02 / 1. szám

jövőnek, melyben mint eddig ismét küzdeni aka­runk : függetlenül és önzéstelenül,a leg­­magasztosb czél, a köz-jólét és boldogság elérésén. Addig éljünk mig e czélnak élünk! SZERKESZTŐSÉG. LEVELEZÉSEK.­ Jász-Berény, deczember 28. 1874. T. Szerkesztő Úr ! A megyeszékhely kikerekíté­­sének­ kérdése úgy látszik naponként mélyebben érdekel bennünket , a kedélyeket egészen forrongásban tartja. Vajjon mi ennek az oka?­-Erre­ igen egyszerűen s röviden válaszolunk. Eddig a jásznép mintegy hozzá­szokva az ámitók hangos kiáltásaihoz, máskép nem is merte értelmezni a megyei kikerekítés körül forgó kérdést, csak úgy miké­pen azt ő nekik megmagyarázták. ■*— De most midőn már a szomszéd megyei lap fölnyitá szemeiket, látják félreve­­zettetésöket, s már már kezdenek eszmélni, keresni a va­lót az oszló-köd után. Most már erősebben fúják a követ; most már különbözők a vélemények, akkop mikép azt a fölfogás és értelem megengedi. A „Gyöngyös“ számokkal illustrált valója egy ré­szét polgárainknak megdöbbentő, más részét erősebb ki­tartás és küzdelemre ösztönzött, megyénk önállóságának és föntartásának érdekében. És vájjon kik azok kik meg­döbbentek ? . .. Azok, kik oly fönnen hangoztatták, hogy Jászság önállósága már bizonyos!! Épen azok kezdenek már elfordulni a „Fuvolás nagy úrtól“ kik eddig támaszai valának; már ők is szégyenük tetteiket? „Egy ben­ nem csupán megye polgár“ Vájjon ki az? suttogva kérdezik; egyik ennek, másik amarnak kép­zeli lenni, de határozottan nem ösmerik, csak mint ijesztő mumust állítják egymás elé, mely egykor ábcra nélkül fog előttük megjelenni, hogy annál tisztábban mutathas­sa: itt a hiba, ez a való. Ily zavarban állnak kedélyeink a megyei kérdést illetőleg; — de hiszem hogy rövideden tisztában leszünk önmagunkkal s ki látszik az iszap, melyet a zavaros hul­­lám láthatlanná tett. Gerzsány Antal: Nagyon örülünk, hogy a megyekikerekités érdekében irt csik­künket jász testvéreink becses figyelmükre méltatták,mert azt sem az el­­lenssanút sem az önérdek nem íratta velünk, hanem a czélbavett czélsze­­rüség,takarékosság és az új beosztás folytán polgártársaink jóléte, mely a villáinkra nehezedett polgári kötelességek elviselhetését lehe­­tővé teszi. Kápolna, dec­. 10. 1874.®) T. Sí. Til* 1 Engedje meg, hogy becses lapjának ha­sábjait igénybe vegyem, s a kötelesség érzetétől vezérel­ve tegyem tudósításomat, midőn a népnevelé­s szent ügye iránti tekintetből nyilvánosságra hozom községünkben la­kó Zettner Károly úrnak iskolám s a reám bízott gyerme­keknek előhaladása iránt évek óta tanúsított nemes buz­­gólkodásait habár tudom is, hogy az önzetlen jó cseleke­det nála érdemlett jutalmát egyedül önérzetében találja, még­is az elvett-jókat élvezők nevében illő dolognak vé­­l) A beküldő kérésére amint vettük úgy közöljük s­z e­r­k. sem ha nevezett urnák szerénységét érintem is, hogy há­lás köszönetemet kijelentsem s­őt mint minden szép, jó és nemes iránt lelkesülő egyént szélesebb körben megis­mertessem. Zettner Károly úrnak köszönheti iskolánk, hogy fa­lait Magyarország és Európa csinosan körül keretezett fali abrosza, és az ének­tanításhoz szükséges cotta táblák díszítik,ő látta el a szegényebb sorsú gyermekeket a szüksé­ges tankönyvekkel,palatáblákkal s író­eszközökk­el, közvizs­gálatok alkalmával rendesen szerencsélteti iskolánkat láto­gatásaival s a kitünőbb szorgalmasabb gyermekeket je­lentékeny jutalomban részesíti, nemcsak, — de meg is ven­dégeli. A legközelebb lefolyt vizsgálat alkalmával száz­­nyolczvan gyermek élvezte feléjök irányúló atyái jó­téte­­ményeinek malasztját. Valamint az iskola, úgy minden szép jő és nemes iránt a legmélyebb érdeklődés táplálja ezen úrnak keblét,legközelebb az ő szorgalma és fáradozásá­nak köszönhető,hogy községünkben az életet,a társulás esz­méjének megpendítése által kellemessé, a netalán eddig fe­szültebb bizalmatlanabb viszony­okat tágasakbá bizalmasab­­bakká tette,a mozdonyszerüleg előretörekvő­ kor követelmé­­nyének megfelelőleg oly községben milyennel mi is dicse­kedhetünk, hol értelmiség tekintetében nem szűkölködünk sőt elöhharczosává zászló-vivőjévé válván „Casinó egyle­tet“ alakított, ez által is az elismerést és tiszteletet kivívta. Adjon az Ég több ily lelkes polgárt a hazának. Kötelességemnek ekképen eleget téve, szivem érzetét csak részben teljesitem. — Feszültségben tartja azt még, egy szintén nyilvánulni akaró érzemény, melynek gátat vetni nem vagyok képes, azért érzelmeim őszinteségének megfelelő nyíltsággal írom ide hálás szavaimat. Egyházi és világi elöljáróim barátim, s Kápolna községe érdemes népe iránt, kik között 20 évet töltöttem a legszebb egyet­értés és szeretetben, kiknek velem éreztetett hűségük, ra­gaszkodásuk, s jóságukat keblemben még a sír rideg po­rai sem takarják el, hanem ott is hol porladni fogok po­raim ápoland részükre egy hervadhatlan, a háládatosság legszebb virágát. — Gyöngyösi kántorrá lett megválasz­tásom folytán állásom 1875-én január elején elfoglalom és így itt lakásom napjai, melyek reám nézve oly nagy fontosságú perczeket tartalmaznak megszámlálvák. Most midőn azoktól meg kell vállnom,kiket oly bensőkép tisztel­tem szerettem azoktól búcsút kell vennem. — Az emberi kebelre ritkán szokott valami érzékenyebben hatni mint az elválás perczei, ezek azon érzelmek,melyek minden ne­mesen érző szívre meglepően hatnak. Az elválás órája ütött, itt e fontos pillanatban, legyen szabad reménylenemjiogy szeretetük lánczának varázs­szá­laival körül­fonhatva édes emlékeimet, és azt megőrizve hagyjam el önöket kedvesnép! azokat kiket én is szerettem és szeretni fogok legutolsó leheletemig.—Hiszem, tudom, hogy tapasztalt jó szívóket díszítő zöld koszorút továbbá is öntözgetni fogják felém irányuló szeretetük szent harma­tával. Isten áldása lengjen éltük minden percze felett, fo­gadják legforróbb kézszorításomat, Isten velők. Kóczián kántor tanító újévi ajándékok visszatartását ajánlva figyelmünkbe és azok értékének összegét egy humanistikus intézmény léte­sítése végett a közkórház igazgatójának kéri általadni. Felhívására következőképen válaszolunk: ÁzOn nézetét czikkírónak, hogy az újévi ajándékok szétküldése úgy sem tesz valami nagy örömet az egyesek­nél mig azok visszatartásának összegével egy nemes őzést és üdvös intézkedést lehetne előállítani, — komolyan megfontolva mi is osztjuk; az okból elhatározánk az eddigi hívott szokást — mely szerint minden új évkor a számlák szétküldésénél állandó megbízóinknak ajándékokkal ked­veskedtünk — beszüntetni, és az ennek megfelelő össze­get— a tett felhívás folytán—jótékony c célra fölajánlani. F. úr czikkére a szerkesztő úr tett észrevételét helyeseljük amennyiben a szerencsétlenek iránti könyö­­rületért a „Nő-egylet“ nemes szívü tagjaihoz fordult és azt hisszük helyesen cselekszünk mi is akkor, ha ez intézmény életbe léptét a nő-egyletekre bízva közös aka­rattal egyszáz forintból álló összeget ajánlunk föl öt pedig, a gyöngyösi „Nő-egy­l­et“-nek két­harmadát, a gyöngyösi „Izraelita jótékony nő-egylet“-nek pedig egy­harmadát adjuk át. Meg vagyunk győződve, hogy ezen cselekményünk tisztelt megbízóink helyeslésével találkozand. Kelt Gyöngyösön, deczember hó 20-án Mersits testvéreit. Vozáry Tamás, Újhelyi Géza: Gyógyszerészek. Gyógyszerész uraknak ezen határozata his­szük,hogy minden nemes keblű barát helyeslésével találkozand és neta is akarjuk föltenni, hogy olyan is találkoznék, ki a cse­kély czukrocska és füstölő s.a.t. kimaradásáért neheztelne akkor, midőn azzal a jótékonyság oltárára hozatik meg az áldozat. T­Á­L­A­S­Z „Egy társadalmi kötelesség“ czimü czikkre! Hozzánk gyógyszerészekhez intézte F. úr a „Gyön­gyös“ 52 számában felhívását, melyben az eddig szokásos j mének tárgya a jóságos fejedelem asszonyon s Klementi­na barátnőjén kívül egyedül az a hamis őzike volt, me­lyet annyiszor megetetett kis kacsóiból, s azok az ártat­lan virágok, melyek a zárda kertjében oly egykedvüleg türék a pajzán kis leány lábainak alig feltűnő nyomokat hagyó súlyát. A nyaraló lombos lugasában dagadó chaise- longue­­on pihen a szegényke, a lepke űzésében úgy kifáradott. Nem mondom, hogy eperajkain rózsás mosoly játszadoz, hogy éj sötét fürtéi dús fonalakban omlanak alá keblére, hogy szeméből egy Madonnáéhoz hasonló megnyugvás sugárzik, hogy mosolya pillanatában gyöngysor fogai vakító fehérségben csillám­knak elő, hogy balzsamos lehe­letének zephirszerü árjától megillatosul a lég; nem, én sok­kal prózaiabb ecsettel bírok s csak azt mondom, hogy szép volt; szép, minőt a természet alkotó keze bámulandó remekéül csak jókedvében teremthetett. Kezében könyv, nézzük csak: regény! Ah, ő már tegnap óta nagy leány lett, neki szabad regényt olvasnia. Legyen szabad belepillantanunk. A regény végén ezt ol­vastuk: „Brúnót elérte a nemezis sajtoló keze, az adósok börtönében siratja bűneit. Aladár száz ba­j­társa, a nap hő­sei mellett alussza örök álmait. A közös sírhant fölött zöldebb a fű, élénkebbek a mezei virágok s illatosb a lég. Hősök vérétől ittasulnak azok. Alig ezer lépés távolban a jeltelen sírhanttól a temető árnyas karsai alatt szende­­reg az elértbetlen csillag Metella.“ Most a könyv a rózsás ujjak közöl a földre siklik s a tiszta kebelből egy „ab“ lebben a légbe. Azután a ké­­nyes szempár elvesz a park lombjai között. Lelke az áb­rándok bájos világába merül s a picziny ajkak önkényte­lenül suttogják: Istenem, mint szerették egymást, jobb sorsra voltak érdemesek! Ah, de most mint álmából felrezzent őzike talpon terem. Jönnek. Futni akar, az út már elzárva s a jó mama egy elegáns fiatal emberrel állott a piruló angyal előtt És mily hasonlat. Az ifjú mint hasonlít ahoz az eszménykép­hez, melyet ő a regény kiszenvedett hőséről alkotott. Ugyan oly omlatag barna fürtök. Ugyanazon erős arczél. Azok a villámló fekete szemek, ó ép ilyennek képzelte regénye hősét, Aladárt. — Cserhalmy Elemér unokafivéred. Elvira leányom unoka­nővéred, csendült fel a jó mama szava. Az ifjú pár egymásod­percznyi szünet után, mely alatt, villámszerű delejes folyam, melyet rokonszenvnek nevezünk, czikázá át egész lényüket, kezét nyujták egy­­másnak. Mind két kéz remegett. A szemek lázasabban égtek mint valaká s pár másodpercz alatt egygyé forrt e két szív. Miért oly elfogult, bájos nővérem? szemében kö­­nyek csillámlanak; szabad tudnom bánatának okát? — Ah, semmi, semmi, az a bobó-regény; felelt El­vira nem kis zavarral. — Mily érző szive van az én kis nővéremnek, s minden szomorú kimenetű regény könyekre fakasztja? Még eddig nem volt alkalmam tapasztalni; ez az első, melyet olvastam szólott Elvira, azzal az ártatlan őszinteséggel, melyről — fájdalom — az emberismeret oly hamar tudja szoktatni az embereket. (Folytatás következik.) A VEGYTAN ÉS FÖLDMŰVELÉS. Hevessy Károlyiéi: Volt idő — még pedig nem nagyon rég — midőn a talajiak, vagyis a föld s ásványálladékoknak, a növényeket közvetlenül tápláló tulajdonokat koránsem tulajdonitól tak­áfd­em azok állhelyéül tekintették. Az eső és har­mat b­­onyos, kézzel s ésszel fel nem fogható és a föld­ben létéé­ valami tekintetett a növények egyedüli köz­vetlen találékáúl. Kis hitte volna, mikép lehetséges, hogy azon apró fényes,­­emény kőrészecskék a növények által felvétes­senek ?sőt azok hajlékony s nedvtartalmas alkatrészeivé átváltozhassanak, midőn a növénynek a földdel, a kő­­nemeket legkisebb hasonlatossága vagy rokonsága sem fedezteti fel? hiszen ez idő szerint vegytani elemzés ál­tal mébenem bizonyult, hogy a növények nagyobb része ásványészekből, vagy jobban mondva: földrészekből áll, s fejlő­séhez azokra mulhatlan szükségük van. Anyit ugyan ősidők óta tudtak, miszerint a földet hogy­rmékeny legyen, meg kell munkálni, de nem .”*ért hogynnak talaját egyátalában v tsák? hanem, hogy azt, mi a növények léthelyét a!. %bbá te­v>­k arra nézvihogy gyökerei minél könnyebben • Mire hathas­­sana’s abban terjedhessenek; belátták a föld megmun­ PRAKTIKUS RECZIPE. A nb’-világ részére. Hottentottából ferditl: egy Vén Doktor. 110. A fáradság nélkül meghódított szivet rende­­sen fradság nélkül őrzik. 111. Aki hideg számításból indul a szerelem len­geni, többnyire úgy jár, mint az éjmksarki expeditió: regebb reményei hajója befagy. 112. Szivünk bár a tökély legmagasb régióiba erzkedjék is, hasonló a léghajóhoz, mely mindig hord mával kivetni valót. 113. Sok szív olyan, mint a hó; addig míg nem ol­­voz vakító, s midőn legjobban olvadoz, akkor tát föl a szennyet. 114. Két dudás egy csárdában, két szerelem egy­esben csak akkor fér meg egyszerre, ha az egyik o­n­­d­atlan mámorban van. 115. A szerelem útjánál csak egy veszélyesebb, a var­­g hídja, mert aki itt sem veszélyezteti fejét az bizonyo­­s otthon hagyta. 116. Hol végződik az igazi szerelem ? Ahol az iga­­számítás kezdődik. 117. A nőtlenség virágtalan legelő; a családos élet­é­r­t, hol virág és tövis együtt találhatók. 118. Minden szív egy veszélyes gőz-kazán, mely­­k biztosító szelepje a fejben vagyon. 219. A szerelem olyan, mint a tűz; mennél nagyobb iggal ég , annál gyorsabban emészt. 120. Az első házasság boldogságot, a második .A pótlást, a harmadik nyugalmat keres,

Next