Gyöngyös, 1880 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1880-01-04 / 1. szám

IX. Évfolyam. 1880. --------------------------------------------------------------------9 Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. — Fél évre 3 frt. Évnegyedre 1 frt. 50 kr. Egyes szám ára: 12 kr. Előfizetés, levelezés, úgy minden, a lap­­ szellemi részét illető küldemény, kiadó­hivatalunkba utasítandó. Bérm­entetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. --------------------------------------------------------------------A e­l­ső szám Gyöngyös, január 4. 9---------------------------------------------------------------------4 Hirdetési díjak: Minden halálozott petitsorhely után 6 kr. Nyílttérijeit egy petitsorhely ára 20 kr. Kéziratok vissza nem küldetnek. Hivatalos hirdetések egyszeri közlésé­ért 30 petit sorig 1 frt. 50 kr., ezen felül 2 frt. előre fizetendő, e.--------------------------------------------------------------------« VEGYES TARTALMÚ TÁRSADALMI, GAZDÁSZATI, SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Az év első napjaiban. (Cs. K.) Lapunk megjelenése vasárnapra esvén, nem leheténk szerencsések uj év napján elmondani mindazokat, melyekkel tisztelőink, jó barátaink, de leginkább azoknak tartozunk, kik­nek lapunk 8 évi fönállását, 8 évi szerkesztői tisztes állásunkat köszönhetjük. Megragadjuk te­hát az alkalmat s különösen igen tisztelt előfize­tőink, pártolóink, és munkatársainknak: bol­dog új évet kívánunk! Az uj év napja, fáradalmas utainkon nekünk is egy oáz, hol kipihenve uj erőt nyerünk; egy kimagasló pont, melyről a múltra tekintve olva­sóink elé állunk, hogy elvállalt kötelességünk tel­jesítése fölött nyilatkozzék ; egy ünnepélyes időköz, melyben a közönség ítélete: mellőzésben vagy pártolásban nyilvánul. Nem először állunk az Ítélet piedesztálján ; 8 éves szerkesztői állásunk többször a közvélemény ítélete elé vont. Legnagyobb örömünkre az ered­mény eddig kedvező volt, s a kezdet nehézségei­vel küzdött szerény lapunk iránt a pártolás fokozatosan emelkedett. Ami a csata zaját, küzdelmeit s szenvedéseit átélt harcainak az ér­dem­jel, az a szerkesztő­nek az : elismerés. Azt új tettekre lelkesíti, ezt bátorítja, s az uj küzdelmekre, a munkára ked­vet, erőt s kitartást ad. Az elsőnek úgy mint az utóbbinak : kitar­tásra, lelkesítésre elkerülhetlen szüksége van. Az, a csata zajában, kardja! kezében küzd az ellen­ség ellen: ez, tollal kezében fejleszti az üdvösét, a hasznost, s egyszersmind ostorozza, az utóbbi időben rettentően erőt vett hallatlan és vakmerő társadalmi ferde kinövéseket. Mintha a megbuktatásunkra törekvő ellene­ink célzatosan szórták volna el a társadalmi bű­nök ezerféle magvát, — mintha az alvilág lakói oltogatnák az emberek szivébe a könyörtelen szívtelenséget,—mintha a büntető kéz tépte volna szét a szeretet láncait, oly rohamosan ütik föl fejüket s foglalnak tért hazánkban, az eddig nem ismert ocsmány bűnök. A sikkasztások, a becstelen üzérkedések, a meggyőződések elárusitásai — fenn a magasban kezdetnek, s innen hóditnak tovább, mig hullámai a társadalom minden rétegét elözönlik. Mintha kilépett volna a világ járásából, s idegen természetű sáska had — mely méhé­­ben hordja a bűnt, lepte volna el a szent hazát, — mintha a vész madarai a világ min­den részéből öszegyüjtve, ide repítették volna a csalások s raffineriák ezer ágát, — mintha a szivtelenség, lelketlenség ülne diadal-lakomát az erkölcs s a testvériség fölött: oly szomorú kép látszik mindenhol széles e hazában A bűn az emberrel egy­idős, vele született és élt. Ezt bizonyítják a különböző hit ágazatok, melyek kezdetben, a bűnök kiirtására, s a beteg társadalom gyógyítására nyertek életet. Bűn, társadalmi ferde kinövés mindig volt, de azon körmönfont raffineriák, a csalások ezer fajai, azon hajmeresztő erkölcstelenségek, melyek kedves hazánk jó hírnevét a külhon előtt beszen­­­nyezik: ezektől tiszta volt a ma­gyar nemzet. Hol nyerte életét, honnét származott: ne kutassuk ; de hogy a munkátlan pénzimádók, a könnyen megélhetésért ennek talajt készítenek s ápolják, arról a naponként felmerülő botrányos esetek, a legmagasabb bizalom­nnali viszaélés, a leghazafiasabb ügynél felmerülő sikkasztások, meg­­botránykoztató bizonyságot tesz­nek. Hajmeresztő, midőn a lapok egy miniszter­nek arcába vágják, hogy állását előnyére hasz­nálja föl!... borzasztó midőn egy miniszteri titkár viselt dolgaiban az szerepel, hogy 100 ezer frt. borravalókat fogad el ! . .. megrendítő mi­dőn a hatalmas és fényes ősi nemes magyar neveket, holmi, „Lusztigból”- lett „Véghek“ komprom­itálólag felhasználják s a legmegbotrán­­koztatóbb viszaélések nyernek leleplezést. Korrup­ció uralg­ott, honnan az erkölcsnek kellene ál­dásos sugarát szét­lövelni! . . Sikkasztás tűnik föl ott, hol a szegény nép megtakarított filléreit bizalomteljes nevek őrzik; s mindez mit von maga után ?... bizalmatlanságot és sülyedést, mely után az árvíz következik. Hol nyernek mindezen bűnök méltó meg­torlást ? a törvény holt és száraz betűiben ? .. Nem mindig... Vannak a bűnöknek oly nemei, mint a legutóbbi „r­e­n­dj­e ” p­e­ru is, melyre elasztikussága miatt nem olvasható reá a büntetés. Vannak bűnök, melyek elkövetői leg­többször a kegyes protekció folytán a büntetés alól kisiklanak... Kinek kell tehát ezen törvény paragrafusai alól kibújt, de a társadalmi életre káros bűnöket büntetni­e a sajtónak. Ennek kezdődik büntető joga ott, hol a törvény hiányos. Hogy pedig hiányos, mutatja az utóbbi „rend­jelper“, s a naponként előforduló lelketlen uzsoráskodás. De mutatja azt is, hogy ezek, de különösen az első, a „rendjelper“ oly bűn­tény, mely nemzetünk életében minél kevésbé vagy talán sohasem fordult elő. Hol a test beteg, ott orvos kell, hol bűn létezik, ott a törvény sujtókezének büntetni kell. Hol azonban az újabb elemek raffineriai, világ­csalásai a törvény száraz betűi alól kibújnak, ott társadalmilag kell büntetni, mely egyedül s leghathatósabban , a sajtó által érhető el... TÁRCA. A kedves levele. .A szép aranykor elszáll, édesem ! És nem marad fen tán emléke sem ? Mert hisz feledhetsz ; — de lelked, ne hidd — Hogy tovább élhet, mint emlékeid. Mi is lehetne lelked élete, Ha emléked mind semmivé leve ? Uj álmokat, szó ábrándozva tán ? Újabb reménynek függ csaló szaván ? Uj gyönyöröknek vágyától hévül ? Uj és uj szívért ég szünetlenül ? ... Hiszen volt álma, s már szebb nem lehet; Mint volt, nem szőhet szebb reményeket. S reménye, álma, vágya mind betelt: Minden kincsével bírta e kebelt! Oh, ha a múltnak üdvét megveted, Ha összenézed szent emlékidet : Lelked mit bir még ? ... adhat még e föld Édesbet, többet, éltetőbb gyönyört ? ! A szép aranykor elszáll, édesem !. .. Rám komor bu száll gyászos-rémesen ... Hazug lett volna hát minden szavad ? Hűséged lánca lánc volt s elszakadt ? Az elborult arc álarc lehetett, Alidén panasztád szivkeservedet ? ! S tán nem is szintéd a kínos közönyt, Alidén ott jártunk ellenink között ? Mosolyod, kedved, melyen más indult, Gúnyomra bumért szolgált csak díjul ? Ha csak mesélted, hogy szived beteg, Hogy csak szerelmem gyógyíthatja meg? S a nyújtott üdvöt köszönve ajkad, Titkon a nőt, a gyöngét, kacagtad ? ! Csak tettetés volt, játék mind, mivel, Lelkedet látszál értem tenni fel! — És tán hazug volt maga is — szivem , Átkos mérgem volt hő érzelmiben ? Hitem te benned, a mely éltetett, Mely tisztán, dicsben őrzé képedet, — Mely messze űzte lelkem kételyit — Hah, gyilkosommá lett maga e hit ? ! S mit csak áldásul hitt, birt e kebel — Átokra fordul, rád zúdulva fel ?! Ez átkok súlyán szivem megtörik .. . De lelkedet tán mit sem gyötörik ; Hisz, ha tenüdvöd veszte sem gyötör : Átkom, keservem, rád tán még gyönyör ?­­ . . ... Nem, nem !... enyém vagy, enyém mindened ! Tudom önüdvünk játék nem lehet; S miért szivem is oly forrón dobog : Együtt lehetünk mi csak boldogok. ...........................................* *..................... A szép aranykor elszáll édesem ! . .. Száll, száll a szózat...s elhal csendesen ... s Merengek némán ; — lelkem elborul, Csak szivem ver fel szótlan válaszul; S mintha minden szó, lelkéből folyva, Csak szívverésem visszhangja volna . . . E hang, e hang — jaj ! ép ugy dübörög, Mintha koporsót zörgetne a rög — S a koporsóba én lennék zárva — S szorongó szivem csak arra várna: Kétségbeesve — mikor reped meg . . . — Jaj, engem élve — élve temetnek1 A fehér cár életéből. Remete. A fehér, azaz költői­leg helyesebben hal­ván­y, prózailag igazabban s­á­p­a­d­t, egyszerűen pedig szegény cár, minden muszkáknak ural­ 1 Fejétől bűzkődik a hal, hol fönt oly ocs­mány dolgok történnek, ott alant kisebb kiadás­ban mint a férgek milliárdjai lepik el a társa­dalmat. A fővárosi sajtó az ország szivében felme­rülő, leginkább magasabb miveletű, visszaéléseket ostorozza; büntető keze a vidékre, az itt meg­húzódott, de folytonosan működő csalások s raffineriákra vajmi ritkán terjedhet ki. Ezek ellenőrzését s ostorozását a vidéki sajtónak tűzte ki feladatul. Tekintsünk szét társadalmi életünkön, amit ott fenn nagyban, titokban , itt alant aránylag kicsiben legtöbbször nyíltan űznek. A könnyű pénzszerzés, a raffineria, a csalás, az uzsorásko­dás, az önérdek, a meggyőződések áruba bocsáj­­tása szerepel itt is igen sok helyen. Ott fönt a „mester,“ védelmére kel bű­nökkel terhelt s az ország által elitélt titkárának, kit azonban az egészséges társadalom minden befolyás s magas protekció dacára roppant szavazat-többséggel kebeléből kizár. Itt lent egymás bűnei fölött szemet huny a homogén elem. Ott a bűnöst, a 100,000 frtos borravalós urat fényes fogatok repítik, itt lent az uzsorás fölemelt fővel jár s pusztítja a szegény népet;. . . s vannak emberek, kik erkölcsösséget hirdetnek, de ha kell, mellék érdekeik miatt, a bűnös védelmére kelnek. Az érdek, a mozgató kodója, amely boldogságban és magasztosságban látszik föltűnni a csaló és csalékony világ előtt látszatban , oly nyomom s nem irigyelhető az ő gyarló helyzete. Minden percben remegni élete miatt ? száz és ezer testőrrel kisértetni magát ? még egy ártatlan orosz­ egérben is orosz­lánt képzelni ? szomorú és nyomor dolog. . . A szegény cárnak mindene van, csak nyu­galma nincs. Ezt keresi ö mindenütt, ha merészli, de sehol nem találja. Még legörömes­­­ebben időz Livádiában, birodalma nagyon déli részén, hol bámulatos szép kéjlaka van, s hol élvezni vagy legalább pihenni óhajt. De épen nem mondhatnék, hogy az ünnep, a pihenés napjai azok, melyeket a livádiai kéjlakban tölt a minden oroszok legfőbb orosza, a minden musz­kák legszegényebb muszkája . . . mert cárja. Az orosz birodalom, sőt az egész Európa minden nevezetes!) pontjáról útja van készítve azon röpülő szörnyetegnek, melyet a palóc leg­alkalmasabban drót postának, a jászok téli gróf­nak, mások hírverőnek, távirónak sőt még tele­­graphnak is neveznek. Az ily után érkező tudósítások rendesen igen szomorú tartalmúak lehetnek, mert a cár homloka örökösen redőbe, hangulata komorságba van húzódva. Alig pár mérföldnyi távolban vannak az egykor „leronthatlan és bevehetetlen“ néven is­mert s a boldog emlékű 56-iki török-angol hábo­rúban az ágyuk ezrei által tönkre lőtt Sebastopol

Next