Gyöngyszöv, 1975 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1975-01-15 / 1. szám

1 Megyei tisztújító küldött­gyűlés Egerben, a Technika Házá­ban tartották meg a VIII. me­gyei tisztújító küldöttközgyű­lésüket a Heves megyei fo­gyasztási , takarék- és lakás­­szövetkezetek. Részt vett a ta­nácskozáson többek között Bartolák Mihály, a SZÖ­VOSZ elnökhelyettese, Somodi La­jos, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályveze­tője, Ambruzs József, a KISZ megyei bizottságának a titká­ra, Miskolczi László, a megyei tanács kereskedelmi osztály­vezető-helyettese, Kovács Gyula, a KPVDSZ megyei bi­zottságának szervező titkára. Zachar Gábornak, az ÁFÉSZ választmány elnökének meg­nyitó szavai után több mint százötven küldött és jelentős számú meghívott hallgatta meg Klaisz Ferencnek, a MÉ­SZÖV elnökének a beszámoló­ját, amellyel a kiküldött írás­beli jelentést egészítette ki. A MÉSZÖV elnökségének jelentése megállapította, hogy Heves megyében az MSZMP szövetkezetpolitikáiénak cél­kitűzései megfelelően érvé­nyesültek mindhárom­ ágazat­ban. tovább nőtt a szövetkezet szerepe, jelentősége a megye politikai, társadalmi, gazdasá­gi életében. Az ÁFÉSZ-ek szélesítették tevékenységüket, és ezen időszakban a bolti kis­kereskedelem forgalma 30,8, a vendéglátásé pedig 32,9 szá­zalékkal növekedett. A takarékszövetkezetek di­namikusabban fejlődtek, bő­vítették működési területeiket és pénzügyi szolgáltatásaikat. A megyében a betétek összege meghaladja az 5,43 millió fo­rintot. A lakásszövetkezetek jól szolgálják a nagy jelentő­ségű társadalmi feladatot, a lakásépítési program megva­lósítását. A IV. ötéves terv eddigi időszakában több mint 500 új lakás építésének szer­vezésében vettek részt. A beszámoló feletti vitában felszólalt Bartolák Mihály, a SZÖVOSZ elnökhelyettese, aki elismeréssel szólt a megye szö­vetkezeteinek munkájáról. Felhívta a figyelmet a keres­kedelem és a vendéglátás kor­szerűsítésére, a háztáji terme­lés segítésére és a felvásárlá­si tevékenység fokozására. A megyei párt-, tanács- és társadalmi szervek nevében Miskolczi László, a megyei ta­nács kereskedelmi osztályve­zető helyettese szólalt fel. Beszélt arról is, hogy a szö­vetkezeteknek kulcsfontosságú szerepük van a megye lakos­ságának ellátásában. A ke­reskedelempolitikai célkitűzé­sek végrehajtása során a szövetkezetek általában idő­ben reagáltak a feladatokra. Különösen komoly eredmé­nyeket értek el a hálózatfej­lesztésben, amelyet társulások létrehozásával is végrehajtot­tak. A beszámoló után a három szövetkezeti ágazat szekció­üléseken folytatta munkáját. Itt megvitatták a MÉSZÖV elnökség jelentését és az el­hangzott szóbeli kiegészítést, majd megválasztották a vá­lasztmány elnökét és a kü­lönböző bizottságokat. Az A­FESZ-választmány elnöké­nek Zachar Gábort, a takarék­szövetkezeti választmány el­nökének Bocsi Imrét és a la­kásszövetkezeti választmány elnökének dr. Ruttkay Vil­most választották meg. A választásoknál az előző évekhez viszonyítva változás tört­ént, mivel a három társa­dalmi elnökhelyettes helyett egy elnökhelyettest választot­tak. A küldöttek titkos sza­vazással Klaisz Ferencet MÉ­SZÖV elnöknek, dr. Molnár Ferencet elnökhelyettesnek választották meg. Az ülésen ugyancsak titkos szavazással döntöttek az elnökség, a fel­ügyelő bizottság, és ifjúsági, a nő- és a versenybizottság tagjairól. Szabó Lajos A beszámolót Klaisz Ferenc tartotta. Tőle balra Bartolák Mihály­, jobbra Zachar Gábor és Somodi Lajos. A küldöttgyűlés részvevői, harmadik sorban a mi kül­dötteink. (Fotó: Sz­abó L­ajos) Akiket megválasztottak Az 1974. december 20-án megtartott megyei gyűlésen fogyasztási küldött­­szövet­kezetünktől a következő sze­mélyek kerültek megválasz­tásra különböző tisztségekbe. A termeltetési, felvásárlási és értékesítési bizottság elnö­ke Csernyánszky Tamás, az igazgatóság elnöke. Ipari és szolgáltatási bi­zottság elnöke dr. Boros Zol­tán főosztályvezető. Az elnökség tagja Farkas Imréné, a Gyöngyszer Áru­ház osztályvezetője. A termeltetési, felvásárlási és értékesítési bizottság tag­ja. Váczi László felvásárlási szállító telep vezető helyette­se. Az ipari és szolgáltatási bi­zottság tagja: Hencz István osztályvezető. A kereskedelmi bizottság tagja: Harmai László, a Gyöngyszer áruház igazgató­ja. Az ifjúsági bizottság tagja: Kajos Ágnes, az ÁBC-áruház eladója. GYÖNGYÖZÖV 1975. január 15. Az 1975. évi terv-célkitűzések Szövetkezetünknél október hónapban elkezdődtek az 1975. évi tervek kidolgozásának munkálatai. 1974. november 20-i ülésén MSZMP alapszervezetünk ve­zetőségét, november 29-i ülé­sén az igazgatóságot tájékoz­tattuk az 1975. évi tervezési irányszámokról. December 5—12-e között a kiskereskedelmi és a vendég­látóipari egységvezetőkkel tervtárgyalást folytattunk, és jegyzőkönyvbe rögzítettük val­latásukat. Terv-célkitűzéseinknél fi­gyelembe vettük, hogy szövet­kezetünk tevékenysége folya­matosan bővül, növekszik, így mind nagyobb részt tudunk vállalni Gyöngyös város és a hozzánk tartozó helyi szervek lakosságának ellátásából. Célul tűztük ki, hogy mun­kánk során a szövetkezeti sa­játosságok erősödjenek, bő­vüljön tagságunkkal a kap­csolatunk. Ennek alapján 1975. évben tagságunk létszámát 160 fő­vel tervezzük növelni. Szakcsoportjaink tevékeny­ségét tovább kívánjuk erősí­teni és javítani. A szakcso­portok részére, a termelési feltételek javítására 20 ezer­­forint támogatást biztosítunk. A városi és községi intéző bizottságok részére 160 ezer forint összegű, saját rendelke­­­­zésű, fenntartási keretet biz­­­­tosítunk. Kiskereskedelmi forgalmun­kat 290 millió forintban ter­vezzük, mely a várható 1974. évi teljesítésnek 105—106 szá­zal­éka. Ezen belül a Gyöngyszev Áruház forgalmi terve 101,4 millió, az ÁBC-áruház terv­­javaslata 32 millió, az élelmi­szer­boltokra 67,8 millió fo­rintot terveztünk. A vendéglátóipari üzemig javasolt forgalmi terve 83 millió forint, mely 3,2 száza­lék forgalomfelfutásnak felel meg az 1974. évi, várható 31,5 millió forinthoz viszonyítva. A felvásárlás területén elő­irányzatunk burgonyából 12 vagon, zöldségből 104 vagon, gyümölcsből 184 vagon, ös­­­szesen 300 vagon. A mennyiségi tervjavaslat­nál figyelembe vettük a gyön­­gyöstarjáni és szűcsi termelő­­szövetkezetek összevonása kö­vetkeztében a szőlő és para­dicsom kiesését, mivel termé­keiket közvetlenül adják el a Hungarotruct Vállalatnak. A kajszibarack váltó terme, így itt is a tavalyi mennyiség 50 százalékát lehet csak ter­vezni. A felvásárlás árubevételi terve 19,5 millió forint. Az ipari üzemág tevékeny­ségénél a célkitűzések válto­zatlanok amelyek arra irá­nyulnak, hogy a termelés to­vábbra is egészítse ki a köz­ponti árualapok körét, és ez­által eleget tegyen a lakossá­gi szolgáltatásoknak. A húsfeldolgozó termelési tervet 10 millió forintban irá­nyoztunk elő, mely 2 000—2 200 sertés feldolgozását biztosítja. A sertéseket szakcsoportunk tagjaitól vásároljuk fel. A szeszfőzdék tervezett termelése 65 ezer­ hit, mely­nek termelési értéke 6,4 mil­lió­ forint. A „Pattirika” üzem terme­lési terve három műszakban 9 millió forint. A fentieket figyelembe vé­ve, az ipari üzem termelési előirányzata 26 millió forint. Összességében szövetkeze­tünk 1975. évi áruforgalmi és termelési tervelőirányzata kb 379 millió forint. A nyereség­­tervben az 1974. évre várható 9,4 millió forinttal szemben 9,8—10 millió forintot irá­nyoztunk elő. Itt figyelembe vettük az 1975-ben életbelépő árválto­zások hatását — energiahor­dozók, fuvar, stb. —, amelyek negatív tényezőként hatnak. Számításba vettük a bér­rendezés hatását is. A fentiek alapján a terve­zett nyereség megbontása: kis­kereskedelemben 5,8 millió, vendéglátás 1,4 millió, felvá­sárlás 0,9 millió, ipar 1,5 mil­lió, összesen 9,6 millió forint. Jövedelmezőségi tervünket a januárban megjelenő sza­bályozók még módosíthatják. Suhajda Mihályné pénzügyi oszt. vezető Bemutatjuk szövetkezetünk Gyöngyösön született 1937- ben Kovács Kálmánné. Az is­koláit is itt végezte, a köz­­gazdasági technikumban érettségizett. A borforgalmi vállalatnál dolgozott éveken át, ahová 1955-ben lépett be. Kilencévi munka után került át a Sü­tőipari Vállalathoz, ahol 1964- től 1965-ig dolgozott. Innen a MÉK gyöngyösi üzemébe ment át, és ezen a helyen dolgozott 1965. és 1968. között. Egy évvel később, tehát 1969-ben került a szövetke­zetünkhöz. Itt különböző be­osztásban végezte a felada­tát, és hogy azt milyen minő­ségben látta el, többek között az a bizonyítja „Kiváló dolgozó” kitüntetés is,­ amit három ízben is megkapott jó munkája elismeréseként. Szakmailag is állandóan ké­pezte magát, különböző vizs­gákat tett le, sikerrel. Politikai ismereteinek bő­vítésére és elmélyítésére kér­te a felvételét a Marxizmus­­leninizmus Esti Középiskolá­ba, amit jó eredménnyel el is végzett. A pártba 1971-ben vették fel. Felettesei elismeréssel nyi­latkoztak munkájáról, lelki­ismeretességéről, szakmai tu­dásáról. Szövetkezetünk párt- és gazdasági vezetése alkalmas­nak találta arra, hogy elemző csoportvezetői beosztásából a titkárság vezetőjévé lépjen elő 1975. január 1-től. Gulyás Lajos 1926-ban szü­letett Jászárokszálláson. Vég­zettsége: közgazdasági tech­nikum. Munkásként kezdett el dol­gozni már fiatal korában. Csak ezt követően került kap­csolatba a szövetkezeti moz­galommal. 1955-ben vállalt munkát először­­ a szövetkeze­ti ágazatban­, ahol rövidesen főkönyvelői kinevezést ka­pott. Később az FJK-nál dol­gozott, majd a MESZÖV-höz került, ahonnan 1966-ban lé­pett át a szövetkezetünkhöz, ahol azóta is közmegelégedés­re végzi el a rá bízott fela­datokat. Munkájával kivívta felette­sei elismerését. Párttag. Kiváló dolgozó kitüntetés­ben részesült 1973-ban. Állandóan törekedett arra, hogy szakmai és képzettségét növelje. politikai külön­böző szakmai vizsgákat tett le, m­ajd a Marxizmus-leni­­nizmus Esti Egyetemet is el­végezte, sikeresen. A párt megbízatásait is min­dig lelkiismeretesen látta el. A párt-alapszervezetben pro­­paglandis­­a tisztséget töltött be, és ennek a feladatának is mindenben megfelelt. A pártszervezet vezetősége és gazdasági felettesei úgy ítélték meg magatartását, munkáját, jellemvonásait, hogy ezek alkalmassá teszik magasabb beosztás betöltésé­re. 1974. december 1-től a szö­vetkezetünkben a főkönyvelői beosztást látja el. 1938-ban született Nógrá­­don Holma György. A szövet­kezeti mozgalomba ugyanitt kapcsolódott­ be, a helyi föld­művesszövetkezetben 1955- ben kezdett el dolgozni. Két évvel később Budapes­ten végzett munkát különbö­ző üzemekben, majd bevonult katonai szolgálatra, és innen a leszerelés után a ludasi föld­művesszövetkezethez ment, ahol üzemág-vezetői beosz­tást töltött be. 1965-ben került át a mi szövetkezetünkhöz, ahol kü­lönböző munkaköröket látott el. Háromszor nyerte el a „Ki­váló dolgozó” kitüntetést jó munkája elismeréseként. Végzettsége: közgazdasági technikum. Pártonkívüli. Elvégezte a Marxizmus-le­­ninizmus Esti Középiskolát. 1968-ban megkapta a MÉ­SZÖV és a KPVDSZ elismerő oklevelét. 1970-ben Gyöngyös Város Tanácsa kitüntető jel­vénnyel jutalmazta társadal­mi munkájáért. A munkaügyi döntőbizott­ság elnöke. A párt- és a gazdasági ve­zetés alkalmasnak találta ar­ra, hogy 1975. január 1-től az ellenőrzési osztály vezetője legyen. Gyöngyöspatán született 1933-ban Tornay Mária. Isko­lai végzettsége: közgazdasági technikum. 1954-től dolgozik­­ a szövet­kezeti mozgalomban. Éveken át, egészen 1966 végéig Gyön­gyöspatán dolgozott, majd 1967 elején került át a Gyöngyszövhöz. Mérlegképes könyvelői kö­zépfokú tanfolyamot végzett 1967-ben. Egy évvel később sikeresen vizsgázott a Marxiz­­mus-leninizmus Esti Egyete­men. Szövetkezetünknél a szak­­szervezeti bizottság elnöke és a munkaügyi elnökhelyettese. döntőbizottság • A KPVDSZ megyei­ bizott­ságának a tagja. Háromszor kapta meg­­ a „Kiváló dolgozó” kitüntetést a jó munkája elismerések­­­ il. Mindig leliismeretesen, pre­cízen látja el a rábízott­ fela­datokat. A párt- és a gazda­sági vezetők pozitívan érté­kelik munkáját. Legutóbb a felvásárlási osz­tály vezetőjének tisztségében tevékenykedett. Ezt az eléggé nehéz területet is jól látta el, irányítása alatt a felvásárlá­si tevékenység fellendült a szövetkezetünknél. Szakmai felkészültsége, em­beri tulajdonságai alapján a szövetkezetünk vezetősége úgy ítélte meg, hogy alkal­mas a számviteli osztály ve­zetője tisztségének a betölté­­ sére. 1974. december 1-ével került ebbe a munkakörbe. Mátraszőllősön született 1917-ben Tóth Daru József Középiskoláit Pásztón, illetve Szolnokon végezte el. A­z el­sőfokú kereskedelmi iskolá­ban érettségizett 1938-ban. Rövid ideig a közigazgatási munkában tevékenykedett, majd a szövetkezeti mozga­lomban helyezkedett el. Dol­gozott az Országos Szövetke­zeti Központban, aztán a ME­­SZÖV-nél. Körzeti ellenőr, megyei felügyelő, főellenőr 1951-ig. A MÉH-nél dolgozik fő­­könyvelő-helyettesi beosztás­ban 1951-től. Felkérésre vállalta el Gyön­gyösön a Vágóhíd- és Hús­ipari Vállalatnál a főkönyve­lői beosztást, ahonnan né­hány hónappal­­ ezelőtt ment át az Országos Húsipari Ku­tató Intézethez gazdasági ta­nácsadói beosztásba 1960-ban megkapta az Élel­miszeripar kiváló dolgozója” miniszteri kitüntetést. „Kivá­ló dolgozó” kitüntetést kapott háromszor. A szövetkezetünknél 11 éve tevékenykedik Nyolc éve a felügyelő bizottság tagja, négy év óta pedig az elnöke. 1957 óta igazgatósági. 1972 óta a kinevezett Pénzügyminisztérium könyvszakértője. Mérlegképes könyvelő. 1975. február 1-től a szövet­kezetünk áruforgalmi és ke­reskedelmi főosztályának a vezetője. Kovács Kálmánné Gulyás Lajos Holma György Tornay Mária Tóth Daru József

Next