Gyöngyszöv, 1986 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1986-01-15 / 1. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1986. január 15. A GYÖNGYSZÖV ÁFÉSZ MSZMP ALAPSZERVEZETÉNEK LAPJa XIII. évfolyam 1. szám Egy újabb következik Hogy rohan az idő, sóhajthatnánk fel, ha éppen ehhez lenne kedvünk. Mert megint új évet kezdtünk, pedig az előzőt is szinte csak tegnap köszöntöttük. Ki gondolta volna akkor, hogy ripsz-ropsz elmúlik a fejünk felett a tizenkét hónap. Az igaz, 1985-nek is voltak olyan időszakai, amikor a legszívesebben megtoltuk volna az idő szekerét, hogy minél előbb túljussunk a kritikus helyzeten. Így vagy úgy: soha sincs maradéktalan öröm és boldogság, ezt be kell látnunk. Ágálhatunk e tény ellen, emlegethetünk igazságtalanságot is azzal kapcsolatban, hogy legyen bár szinte kifogástalan minden körülöttünk, mindig akad valami, ami ezt a felhőtlen kék eget beárnyékolja. Ebből viszont az a fontos következtetés vonható le, hogy meg kellene tanulnunk örülni annak, ami örömet ad, ha nem is valami „rettenetesen nagy” örömhöz juthatunk hozzá. Volt egy bölcs, idősebb barátom, aki azt vallotta, hogy ő nem szereti a világra szóló újságokat, mert azokból mindig valami baj is származik a szegény ember fejére. Úgy a jó, ha szép csendesen éldegél az ember gyereke, ha minden „különösebb” esemény nélkül folydogálnak a napjai. Sok igazság fedezhető fel idős barátom filozófiájában. Valóban akkor élhetünk kiegyensúlyozottan, ha nincsenek kiugró esetek körülöttünk. Csakugyan így lenne igaz ez a bölcselkedés? Ha rajtam múlik, akkor én egy kicsit mégis módosítanék rajta. Valahogy úgy, ha nem is „világra szóló” események, de jelentős dolgok azért csak érjenek el bennünket. Ki bánja azt, például, ha sikerül lakáshoz jutnia, ha megveheti az autót, ha elutazhat a rég vágyott üdülőhelyre, ha a munkája elismeréséül kitüntetést vehet át, ha a munkahelye elnyeri a kiváló címet, ha a... ! A sort mindenki kedve szerint folytathatja, amiből az is kitetszik, hogy mindanyiunknak van valami álma a „megszokotton" túl, valami célja, amit szeretne elérni a hétköznapi kívánságokon túl. Végül mégis úgy igaz, hogy a fontosabb dolgok nem kergetik egymást. Aki csak arra vár, elmegy olyanok mellett, amelyek közérzetét javítanák, mosolyt fakasztanának az ajkára, ha észre venné őket. Ha észre venné... ? De miért nem veszi észre? Mert nem tartjuk fontosnak őket talán azért, mivel az életünk során természetesnek vesszük, hogy ne legyenek állandóan gondjaink, hogy „jól éljünk”. Ha pedig általában sikerülnek a dolgaink, akkor azok természetessé válnak, nem keltik fel az érdeklődésünket. Az lenne tehát a bajunk, hogy jól élünk? Ezt nem hiszem, mert ki ne akarna jól élni? Ki ne akarna „jobban” élni? Ha ilyen törekvés nem lenne bennünk, aligha igyekeznénk a munkánkat eredményesen elvégezni. A mi társadalmunknak mindenben felül kell múlnia a tőkés életviszonyokat. Mindenben. Az életszínvonalban is. Ebből pedig az következik, hogy a társadalmi jólétre való törekvés természetesen fakad alaptételeinkből. Tehát... ? Tehát most, az új esztendő elején is már úgy kell dolgoznunk, úgy kell a feladatainkat elvégeznünk, hogy a köz javáért tevékenykedjünk, mert a köz jóléte egyben a mi személyes jólétünket is adja. Fogadjuk tehát meg, hogy ... ? Akinek úgy tetszik, fogadja meg. De ha nem fűlik a foga hozzá, ne tegye. A fontos az, hogy úgy dolgozzunk, ahogy képességeink szerint tehetjük. Nincs más eszközünk ahhoz, hogy napjaink kiegyensúlyozottak legyenek. Ha van miért felsóhajtanunk az év kezdetén, csak az, hogy minden különösebb esemény nélkül, mind közönségesen kövessék a napok egymást. Adjanak nyugalmat, kiegyensúlyozottságot, sok-sok örömet, amiből soha sem lehet elég. Mindannyiunknak. G. Molnár Ferenc Ha tél, akkor ha így lenne a természetes, ha tél, akkor hó. De az is természetes lenne, hogy ha nyár, akkor napfény. Nem egészen így van. Az időjárás szeszélyes, ezt sokszor elmondjuk, mégis csodálkozunk ha így igaz. Itt a tél a napjainkban és mégsincs mindig hó. De ha van, akkor annak általában gyerekek örülnek. A felnőttek közül pedig sokan arra gondolnak, mekkora latyak lesz ebből rövidesen. Mert ilyenek vagyunk. Hajlamosak arra, hogy ne csak a színét, hanem a visszáját is lássuk mindennek. Itt a tél és én mégis a nyárra gondolok. Arra, hányan tervezgetik már, hová menjenek üdülni, merre vezessen az útjuk a napfényes hónapokban? Hadd ajánljak egy aránylag kis költséggel járó, de nagyon érdekes, rengeteg szépséget és élményt kínáló programot. Tessék szétnézni itthon. Bejárni ennek a kis országnak a tájait. Rá fognak döbbenni, hogy sok olyan természeti szépség található nálunk, amiért olykor ezer kilométereket is megteszünk máshová. Nem furcsa? Kihelyezett ülés A MÉSZÖV felügyelő bizottsága decemberben Csikós Pál vezetésével kihelyezett ülést tartott a GYÖNGYSZÖV ÁFÉSZ-nál. Az ülésen részt vett többek között Zachar Gábor, a MÉSZÖV elnöke, Szabó Lajos tanácsos és Boros László, a revizori iroda vezetője. A vendégeket a házigazda, Rohánszky Ferenc áfész-elnök köszöntötte. Hangsúlyozta, a szövetkezet megtiszteltetésnek veszi, hogy helyet adhatott a megyei szerv ülésének. A felügyelő bizottság a szövetkezetek és a tagság anyagi kapcsolatainak fejlesztésére tett intézkedések végrehajtását tárgyalta meg. A GYÖNGYSZÖV ÁFÉSZ felügyelő bizottságának elnöke, Lukács Benedek is részletes tájékoztatást adott. M. J. А [UNK]а: 2,30 Ft Karácsonykor, a kereskedők szemszögéből 2. oldal Erfurti élmények 2. oldal Néhány másodperc alatt 3. oldal Szilveszter volt... 3. oldal A VI. ötéves tervről 4. oldal Szemnek, szájnak ingere 4. oldal Egyre növekvő hatékonysággal A beszámoló taggyűlésről jelentjük Pártalapszervezetünk vezetősége a szervezeti szabályzatban előírt kötelezettségének eleget téve, december hó 10-én beszámoló taggyűlésre hívta a Szövetkezet kommunistáit. A Kékes Étteremben 90 párttag gyűlt össze, hogy meghallgassa a pártvezetőség beszámolóját az 1985. évben végzett munkájáról. A taggyűlés résztvevőit és meghívott vendégeket Pazinszki Alajos szervező titkár köszöntötte. Részt vett a beszámoló taggyűlés munkájában dr. Virth Gyula, az MSZMP Központi Bizottsága képviseletében, valamint Szabó Géza, az MSZMP városi bizottságának munkatársa. A pártvezetőség beszámolóját Plósz János párttitkár terjesztette a taggyűlés elé. A beszámoló első részében tájékoztatást adott arról, hogy a taggyűlést megelőzően, a korábbi gyakorlatnak megfelelően, elbeszélgetésekre került sor a párttagokkal. Értékelte a beszélgetések során felvetett észrevételeket, véleményeket, javaslatokat, melyek a pártcsoportokkal történt értékelés után a beszámoló összeállításánál is felhasználásra kerültek. A beszámoló további részében a gazdasági munka eredményéről adott tájékoztatást, kiemelve, hogy szövetkezetünk sikeresen megvalósított tervciklus lezárása előtt áll. Az 1985. évet lezárva egyben befejezzük a VI. ötéves tervet is. A tervidőszak utolsó évében árbevételünk várhatóan meghaladja az 1,5 milliárd forintot, s ez csaknem 90 százalékkal nagyobb, mint tervidőszakot megelőző évben, 1980-ban volt. A realizált nyereség pedig mintegy 65—70 százalékkal lesz nagyobb és eléri a 68—70 millió forintot. Az 5 év alatt jelentősen bővült az üzlethálózat az új egységek létrehozásával és a meglévők rekonstrukciójával. Több egység az átszervezés során új helyre költözött, korszerűsödött, megnagyobbodott az alapterülete, az A továbbiakban értékelte üzemágak eredményét. A felvásárlást kivéve, csaknem valamennyi üzemágunk forgalma, termelése közel megkétszereződött, melyben igen nagy szerepet játszik a hálózatbővítés és korszerűsítés. A pártszervezet titkára elmondotta hogy a szabályozó rendszer a tervidőszakban több esetben módosult, szigorodott. Növekedtek a központi elvonások. Szövetkezetünk kollektívája a szigorú feltételek közepette is tudta növelni a forgalmat és belső átszervezésekkel, takarékosabb költséggazdálkodással eleget tudott tenni a tervben meghatározott elvárásoknak. A jól végzett munka eredményeként dolgozóink megfelelő anyagi elismerésben részesülhettek, mely ösztönzőleg hatott a munkavégzésre is. Bizonyítja ezt, hogy tervidőszak valamennyi évében Kiváló Szövetkezet kitüntetésben részesültünk, és elnyertük a SZÖVOSZ Elnökség Vándorzászlaját. Több szocialista brigádunk és dolgozónk részesült kitüntetésben. Fellendült a kollektívák közötti egészséges versengés és ennek keretében az újító mozgalom is. A tervidőszak folyamán közel 50 százalékos bérszínvonal-növekedést sikerült végrehajtani és 1985. év végén az egy főre eső éves bér meghaladja az 58 ezer forintot. Növekedett a dolgozókról való gondoskodás, melyet bizonyít, hogy a szociális és munkavédelmi kiadások évről évre növekedtek. Erre a célra a tévidőszak folyamán több mint 31 millió forintot fordítottunk. A továbbiakban az alapszervezet belső életével foglalkozott, megállapította, hogy a párttagság aktivitása összességében javult, mely elsősorban a gazdasági témakörű napirendek tárgyalásánál mutatkozott meg. Különösen jónak értékelhető az akttivitás a pártvezetőség munkájában. Tovább javult 1985. évben a pártcsoportok munkája is. A megbeszélések rendszeresek voltak, azokon érdemi vita alakult ki a legtöbb esetben, mely hozzájárult a gazdasági munka javításához is. Szólt a beszámoló arról is, hogy a hatásköri véleményezési jegyzék alapján káderkérdésekben rendszeresen véleményt nyilvánítottunk. Párttagjaink döntő többsége egységes a párt határozatainak értelmezésében a példamutatóan végrehajtásban, dolgozik és kommunistához méltóan él. Értékelte a beszámoló pártszervezet ideológiai tevékenységét, a pártoktatás eredményét, továbbá a politikai és szakmai képzettség állását. Ezt követően röviden érintette a beszámoló a szakszervezeti bizottság, a KISZ és a nőbizottság, valamint az ifjúsági bizottság munkáját, majd összefoglalta a pártszervezet előtt álló legfontosabb feladatokat. A pártvezetőség beszámolója után Szabó Géza, a városi pártbizottság munkatársa ismertette a pártszervezet munkájáról készült minősítést. Ezt követően hozzászólásokra került sor. Elsőnek Buda György adott tájékoztatást a 2. sz. pártcsoport munkájáról, kiemelve, hogy a felvetett problémákra a vezetés reagált, melyet jónak tart. Boldog Károly az ipari- és felvásárlási főosztály tevé(Folytatás a 2. oldalon) A vezetőség beszámolóját Plósz János párttitkár terjesztette elő. A minősítést Szabó Géza, a városi pártbizottság politikai munkatársa ismertette. (Fotó: Vibók Róbert)