Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1955. május (11. évfolyam, 102-126. szám)

1955-05-01 / 102. szám

SflLAO PfiQUTARJAI £QY£ SÜLJ­ETfK ! XI. évfolyam, 102. szám, 1856. május 1. vasárnap. ARA: 50 FUXEU­­MB fjffi J Európa munkásai a TL Inter­­nacionals határozata alap­­ján első ízben 1890-ben szervezték meg a május 1-i tüntetéseket. Azóta ez a nap a munkásosztály nemzet­közi szolidaritásának harcos meg­nyilvánulásává vált. A burzsoázia immár 65 éve gondol újból és újból rettegve .A munkásszolidaritás e nagy ünnepére. A legvéresebb terrortól kezdve, „törvényes“ betiltásig — mint azt legutóbb a francia kormány csele­kedte —, mindent megtettek az uralkodó osztályok, hogy eltiltsák, visszarettentsék a munkásokat nagy nemzetközi ünnepük megtartásától. Nálunk a múltban május 1-én nemegyszer munkásvér öntözte ha­zánk földjét, a felszabadulásukért, emberi jogukért harcoló magyar munkások vére. Horthy Magyaror­szágában ezen a napon megteltek a börtönök, a rendőrspiclik hada lepte el a gyárak és munkáslakó­telepek környékét, a nyomorba süllyedt falun pedig megszaporodva „cicáztak a szép csendőrtollak“. De hiába törekedtek veszett düh­vel az uralkodó osztályok a nagy nemzetközi munkásünnep megsem­misítésére. A proletáriátus nálunk is és az egész világon mindig meg­ünnepelte május 1-ét, a nemzetközi munkásszolidaritás ünnepét m­ájus elsejének megünneplése írt- különös jelentőséget kapott a győztes Októberi Szocialista For­radalom után, amely áttörte az im­perializmus egységes frontját és lét­rehozta a világ első szocialista álla­mát. Azóta május elsején a világ mun­kásai, dolgozói a proletárforrada­­lom győzelmét, a nemzetközi mun­kásosztály reménységét, az első szocialista szovjet államot is ün­nepük. Hatvanöt évvel ezelőtt, 1890-ben, az első május l­ e m­ég csak a fej­lődésének első szakaszában lévő munkásosztály ünnepe volt. A mun­kásmozgalom vezetői, a megalakult szociáldemokrata pártok voltak, amelyek Engels halála után egyre inkább az opportunizmus mocsa­rába süllyedtek és feltétlen kiszol­gálóivá váltak a kapitalizmusnak. Szédítő utat tett meg azóta a nemzetközi munkásmozgalom. Egy emberöltő alatt az egész földkerek­ségen létrehozta az egyedül követ­kezetes, forradalmi, marxista-leni­nista pártját, a kommunista párto­kat és győzelmes forradalomban megszületett a világ egyhatodán a szocialista szovjet állam. A Szovjetúnió­k a fasizmus el­leni győzelmes harcának következ­ményeképpen és a Lenin, Sztálin nevezte kommunista pártok harcá­nak eredményeképpen egy sor ke­let- és középeurópai országban lét­rejöttek a népi demokráciák, ame­lyek sikeresen építik a szocializ­must. Kína még nem is olyan régen az imperializmus szabad rablóterü­lete volt. És ma? A 600 milliós népi Kína felszabadult és napról-napra újabb sikereket ér el új társadalmi rendszerének felépítésében. H­­­atalmasokká váltak a kapita­*'* lista országok kommunista pártjai, amelyek a legnehezebb időkben bizonyították be, hogy egyedüli hivatott vezetői országuk népeinek. Soha nem tapasztalt szín­vonalra emelkedtek a gyarmati né­pek szabadságküzdelmei, amelyek­nek kipróbált vezetői mindenütt a kommunista pártok. Május elseje napjainkban, a marxizmus-leninizmus diadalmas el­veivel felvértezett, kommunista pár­tok által vezetett munkásmozgalom győzelmét hirdeti. Napjainkban május 1. a békéért és felemelkedésért harcoló népek nagy seregszemléje. A világ min­den pontján úgy készülnek a dol­gozók az idei május elsejére, mint a békéért harcbaszállók nagy sereg­szemléjére, a háborús gyújtogatók elleni tüntetés napjára. Május elsején a munkásosztály mögött ott menetel minden becsüle­tes, békeszerető ember, az emberi­ség óriási többsége. Népünk szabadságát, amelynek 10-ik évfordulóját olyan bensősé­gesen ünnepeltük napjainkban, a­ proletár nemzetköziség diadalának köszönhetjük. Hazánkat annak az országnak a fiai szabadították fel, amelynek politikája a proletár nemzetköziség magasztos eszméin alapul. Tizekben a napokban, a ti. sza­bad május 1-én a proletár nemzetköziség nagy ünnepén, dol­gozóink számot vetnek felszabadu­lásunk óta eltelt 10 év eredményei­vel és büszkén tekintenek vissza arra az útra, amelyet a felszabadu­­lás óta megtettünk. Tíz évvel ezelőtt a magyar uralkodó osztály jóvoltá­ból hazánk romokban hevert. Né­pünknek százezrei, nemzeti vagyo­nunknak milliárdjai pusztultak el abban a rablóháborúban, melyet a tő­kések és földbirtokosok a hitleri fasizmus oldalán folytattak, a világ első szocialista állama ellen. Tíz év nem sok idő egy ország életében, de ez alatt az egy évtized alatt felszabadult népün­k, a párt vezetésével mégis többet tett, mint történelmünk folyamán bármikor. A tőkések és földbirtokosok or­szágából, a dolgozók, a munkások, a dolgozó parasztok és a néphez hű értelmiségiek hazáját teremtet­tük meg. A kifosztott, tönkretelt országból erős, virágzó, szabad ha­zát teremtettünk. Hála ezért a ha­zánkat felszabadító Szovjetúniónak, hála a kommunista párt által veze­tett hős munkásosztályunknak, amely osztály az első sorokban har­colt és harcol az új élet megte­remtéséért. ..Mi megtanultuk a nagy Szovjet­­únió Kommunista Pártjának példá­jából — mondotta Rákosi elvtárs hogy a legjobb munka a proletár nemzetköziség, az emberi haladás­­érdekében, ha saját hazánk dolgozó népének érdekeit jól védjük és diadalra visszük". A mi dolgozóink legméltóbban akkor ünneplik a 11. szabad május elsejét, ha drága hazánk szüntelen erősítésén fáradoznak. Pártunk Központi Vezetőségének 1955. márciusi határozatai megszab­ják legfontosabb feladatainkat a haza erősítése, népgazdaságunk fej­lesztése területén. A mi békehar­cunk mindenekelőtt azt jelenti, hogy termelési terveink teljesítésével, az önköltség szüntelen csökkentésével, a termelékenység állandó emelke­désével járulunk hozzá a béke to­vábbi védelméhez, az új élet, a szo­cializmus építéséhez. A béke védelméhez, új életünk építéséhez, hazánk erősítéséhez, né­pünk életszínvonalának emeléséhez járult hozzá a Soproni Pamutipar akkor, amikor az első negyedévben terven felül 180.000 méter árut adott a népgazdaságnak, a Soproni Ruhaüzem, amikor 11.696 darab ru­hával teljesítette túl első negyedévi tervét, a Soproni Selyemipar, amikor önköltségi tervét túlteljesítené, a Soproni Fésűsf­onalgy­ár, amikor 307.000 forint értékű anyagot taka­rított meg. A magyar dolgozók proletárnem­zetköziségét az teszi erőssé, hogy a magyar munkások, dolgozók és műszakiak több és jobb munkává termelési eredményeik növelésével támasztják alá. Pártunk Központi Vezetősége márciusi határozatának következetes végrehajtásában jut kifejezésre népünk izzó hazaszere­tete, a magyar nép proletárnemzet­közisége, széttéphetetlen testvéri szövetsége a béke és a nemzeti függetlenség legyőzhetetlen védel­mezőjével, a Szovjetúnióval, vala­mennyi testvéri népi demokráciával és az elnyomott népek szabadság­­harcával. _A 11. szabad május 1-én merít­sünk erőt az elmúlt tíz év nagy­szerű győzelmeiből, hogy további sikereket érjünk el népünk békéjé­nek biztosításában, a szocialista Magyarország megteremtésében. Horváth Ottó a Megyei Pártbizottság tagja. ... . a Sopron Városi Pártbizottság tikára StfC*- m­ájus cUtjc, a ^co/teiáAMtHzetkUzUé^ Ugac&s Centime, a­ békéd­et kü­zd& nmek nagy. seregszimtére! A május elseje tiszteletére elért munkasikerek ösztönözzenek újabb feladatok megoldására A május 1-e méltó megünneplésére kezdemé­nyezett versenyszakasznak végéhez érkeztünk. Sok jó eredménnyel zárult ez a hónap is. De még bőven vannak olyan feladatok, amelyeket a most következő versenyszakaszban kell megolda­nunk. A húsz budapesti nagyüzem felhívása is a termelékenység további növelésére, az önkölt­ség fokozott csökkentésére mozgósít. Az ünnep utáni első munkanapon azzal az elhatározással álljon minden üzemi dolgozó a munkapad mellé, hogy éppen a legnehezebb munkaterületeken ér­jünk el átütő sikereket. Teljesítették adott szavukat a Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár dolgozói A Wilhelm Pieck Vagongyár dolgozói lelkes és odaadó munkájának eredménye, hogy az egyes gyáregységek hiánytalanul teljesítették a munkásosztály nagy ünnepére tett felajánlásu­kat. A vagongyáregységben elkészült a vállalt 18 II. osztályú szovjet személykocsi, a tartályko­csi és a Talbot rendszerű tölcsér-ürítős kocsi mintapéldánya, valamint a tíz mozdonyszerko­csi. A szállítógépüzem dolgozói a vállalt egy elektromos targonca helyett kettőt készítettek el terven felül. Ezenkívül gyártottak 4 adagoló szi­vattyút és a hozzávaló próbapadot, és ennél a munkánál 8­ ezer forint megtakarítást értek el. Elkészült a hídgyáregységben is a felajánlott 1500 lófogatú eke, de teljesítette a gyáregység egyéb vállalását is. A darugyáregység 1 nappal előbb fejezte be havi tervét, egyebek között 2 nappal előbb adta át exportra az új gőzdaru mintapéldányát. A kiszolgáló üzemegységek közül az energia és karbantartás dolgozói jelentősen túlteljesítet­ték az árutermelésre és teljes termelésre tett fel­ajánlásukat. I. K. Újabb verseny indul a gépi növényápolási terv túlteljesítéséért Nagy feladat hárul a gépállomásokra a ma­gasabb terméseredményekért vívott harcban. El­sősorban azért, mert mi vagyunk felelősek ter­melőszövetkezeteink termelékenységének fokozá­sáért, a terméseredmények emeléséért. Ezt a célt csak úgy érhetjük el, ha a többi munka mellett biztosítjuk a növényápolás jó elvégzését is. Gépállomásunk tavaly is szép eredményeket ért el a növényápolásban. Az idén is sok a fel­adat: el kell végezni 200 hold kukorica négyze­tes vetését és 400 hold kukorica gépi kapálását. Vállaljuk, hogy a kukorica négyzetes vetését 10 százalékkal, gépi kapálási tervünket pedig 16 százalékkal túlteljesítjük. Ezzel a gépi segítséggel a kukorica termésátlagát holdanként 2—3 má­zsával növeljük. Ezért versenyre hívjuk ki a me­gye többi gépállomását a növényápolási terv túl­teljesítéséért. Robert Ferenc, gépállomás igazgató A kovácsüzem és az elektroszürke öntöde példát mutat az Öntöde- és Kovácsológyárban A Győri öntöde- és Kovácsológyár dolgozói, de különösen a kovácsüzemiek, dicséretesen tel­jesítették május 1-e tiszteletére tett vállalásai­kat. A kovácsüzem már e hó 26-án befejezte havi tervét és 29-én teljesítették a kovácsok május 1-e tiszteletére tett vállalásukat is. Szombaton már újabb vállalás teljesítésén dolgoztak. Jó munkájukkal elérték, hogy az ország harminc kovácsolóüzeme közötti versenyben hatodik hely­re kerültek. Szintén példamutatóan teljesítette április havi tervét az elektroszürke öntöde. Ex­port autókba kerülő 1800 hengerfej helyett 3748 hengerfejet gyártottak. Szép munkát végzett Varga István brigádja is a vasöntödében. Nyolc fontos autóalkatrésztételt gyártott határidőre, annak ellenére, hogy az anyagot csak e hó kö­zepén kapta meg az üzem. Az acélöntöde dolgo­zói, tekintve, hogy itt visszaesés van a felsza­badulási verseny eredményeihez képest, köves­sék a legjobb üzemrészek példáját az újabb ver­­senyszakaszbarí. A következő colt háromezeröt száz literes tejtermelési átlag elérése A Mosonszentjánosi Állami Gazdaság tehe­nészei hazánk felszabadulásának tiszteletére tett Versenyvállalásaik során szép eredményeket ér­tek el, a gazdaság első negyedéves tejtermelési tervét 152 százalékra teljesítette. Az egy tehénre eső tejtermelés az első negyedévben 875,5 liter volt. Ebből a tényből és adottságaiból kiindulva, a gazdaság fejőgulyásai május 1-e tiszteletére vállalták: az 1955-ös évben tehenenként 3500 liter tejet termelnek, ami azt jelenti, hogy egész éven át 10 literes szinten kell tartani az istállóátla­got. Vállaljuk, hogy tehenészetünket a környe­zethez mérten mintatehenészetté fejlesszük. A gazdaság tehenészei a felsorolt szempontok alap­ján versenyre hívják ki az igazgatósághoz tar­tozó állami gazdaságok fejőgulyásait, tehenészeit a 3500 literes testem­elési mozgalom minél több gazdaságban való megvalósítása céljából. Somogyi Sándor igazgató

Next