Katolikus Tanítóképezde, Győr, 1946
Ecce sacerdos magnus! A vértanú halált halt báró Apor Vilmos püspöki széke 1945. április 2. óta üres. Az árva egyházmegye ostromolja az Eget, könnyes szemmel, vérző szívvel imádkozik új főpásztorért Olyant akar, mint Vilmos püspök, aki bölcs volt és mégis szerény, előkelő és mégis egyszerű, lélekben magasan szárnyaló és mégis mindenkihez lehajló. Az egyházmegye sok és buzgó imádsága meghallgatásra talált. 1946 június 16-án Sopron harangjai ünnepet hirdetnek: a város plébánosát, Papp Kálmánt püspökké szentelik. A hívő sereg ragyogó arccal ünnepel, mert püspökké szentelik plébánosát, akit nagyon szeret, de könny is ragyog a szemében, mert eltávozik a városból az, akit nagyon szeret. Az egész egyházmegye s benne a győri püspök fönhatósága alá tartozó intézetünk tantestülete és ifjúsága Te Deum-os lélekkel örvendezett és énekelte: Ecce sacerdos magnus! Nagy a mi főpásztorunk, mert magasra emelkedésében is "a miénk marad, hisz vér a mi vérünkből, hús a mi húsunkból. Ecce sacerdos magnus ! Íme a főpásztor, aki nagy előttünk, mert lélekben gazdag, hogy a mi szegénységünket megszüntesse; hitben, imában az égig szárnyaló, hogy minket alacsonyságunkból fölemeljen; bátor hitvalló, hogy a mi félénkségünket erősséggé változtassa; szívében mérhetetlen szeretet lángol, hogy a mi fásultságunkat megtörje; szociális szeretettől fűtött a lelke, hogy a testvérbecsülő szeretetet bennünk is fölélessze; az ifjúság iránti rajongó szeretettől izzik a szíve, hogy megtanítson mindenkit a jövő reménységének, a magyar ifjúságnak segítő szeretetére, aggódó féltésére; alakja erőt sugároz, szava vigasztal és fölemel, mosolya lelkesít és biztat Az ifjúság büszkén, harsogva énekli: Ecce sacerdos magnus! Ime, a főpásztor! Íme, ilyen a mi főpásztorunk! r■ Fördécz József