Katolikus Tanítóképezde, Győr, 1946

Ecce sacerdos magnus! A vértanú halált halt báró Apor Vilmos püspöki széke 1945. április 2. óta üres. Az árva egyházmegye ostromolja az Eget, könnyes szemmel, vérző szívvel imádkozik új fő­­pásztorért­ Olyant akar, mint Vilmos püspök, aki bölcs volt és mégis szerény, előkelő és mégis egyszerű, lélekben ma­gasan szárnyaló és mégis min­denkihez lehajló. Az egyházmegye sok és buzgó imádsága meghallgatásra talált. 1946 június 16-án Sopron ha­rangjai ünnepet hirdetnek: a város plébánosát, Papp Kál­mánt püspökké szentelik. A hívő sereg ragyogó arccal ünne­pel, mert püspökké szentelik plébánosát, akit nagyon szeret, de könny is ragyog a szemében, mert eltávozik a városból az, akit nagyon szeret. Az egész egyházmegye s benne a győri püspök fönhatósága alá tartozó intézetünk tantestülete és ifjúsága Te Deum-os lélekkel örven­dezett és énekelte: Ecce sacerdos magnus! Nagy a mi főpásztorunk, mert magasra emelkedésében is "a miénk marad, hisz vér a mi vérünk­ből, hús a mi húsunkból. Ecce sacerdos magnus ! Íme a főpásztor, aki nagy előttünk, mert lélekben gazdag, hogy a mi szegénységünket meg­szüntesse; hitben, imában az égig szárnyaló, hogy minket alacsonysá­­gunkból fölemeljen; bátor hitvalló, hogy a mi félénkségünket erősséggé változtassa; szívében mérhetetlen szeretet lángol, hogy a mi fásultsá­gunkat megtörje; szociális szeretettől fűtött a lelke, hogy a testvér­becsülő szeretetet bennünk is fölélessze; az ifjúság iránti rajongó szere­tettől izzik a szíve, hogy megtanítson mindenkit a jövő reménységének, a magyar ifjúságnak segítő szeretetére, aggódó féltésére; alakja erőt sugároz, szava vigasztal és fölemel, mosolya lelkesít és biztat Az ifjúság büszkén, harsogva énekli: Ecce sacerdos magnus! Ime, a főpásztor! Íme, ilyen a mi főpásztorunk!­­ r■ Fördécz József

Next