Női Felső Kereskedelmi Iskola, Győr, 1934
bástyaszerű kiképzése, valamint 1670 táján külső védőművek létesítése által komoly erődítménnyé tették Győrt. A vár katonai biztosítása az osztrák tartományok feladata lett. A magyar állam zilált pénzügyi viszonyai mellett a magyar kamara örömmel vette tudomásul, hogy az új vár zsoldosainak eltartását nem kell vállalnia. Ám ezzel szemben az országnak is el kellett tűrnie, hogy Győrt megszállja a német zsoldos sereg és hogy a várparancsnok, a generális főkapitány mindig idegen legyen. Volt ugyan a városnak magyar nemzeti katonasága is: lovasok, gyalogos hajdúk és naszádosok, de ezek létszáma nem haladhatta meg a németekét. A magyar végvári vitézek a nádor névleges parancsnoksága mellett valójában a német generális főkapitány rendelkezéseit követték, így Bocskay István felkelésétől II. Rákóczi Ferenc szabadságharcáig kikapcsolódtak a magyar függetlenség visszaszerzésének szolgálatából. De ha ilyenformán a győri várfalak közé nem jutottak is el a szabad kuruc vitézek, az őket harcbahívó eszmék a labanc város falain belül is ismeretesek voltak. Hatásuk nem lehetett olyan mély és általános, mint másutt. A város lakossága a 16. század óta a betelepedő, külföldi születésű német, horvát, rác katonák és katonai iparosok családtagjainak felszívódása által lassan elvesztette színmagyar jellegét. Ha a 18. század első tizedében még magyar is a hivatalos város, összeházasodás és gazdasági kapcsolatok miatt lassan kint elfátyolosodott a győri magyarok szemében a nemzeti öncélúság. A győri magyarnak is fájt, hogy nincs országgyűlés, még nehezebbjére esett az idegen zsoldosok kegyetlensége, dölyfössége, nem örült a gyűlöletes porcióknak, a turcicumnak, a bikának, a sokféle contributiónak és accisának, de vállalta a hasznot, amit a vár és az idegen zsoldosok fegyveres védelme jelentett neki ipari és kereskedelmi életében. Főként pedig örült annak, hogy a nyugat és kelet piacait összekötő gazdasági érintkezés fenntartását és az ebből származó állandó jövedelmet biztosította részére a német katonai parancsnokság. Ez adja elfogadható magyarázatát és mentségét annak, hogy Győr csak távolról hallgatta a kuruc „török sípokat“, messziről nézte a patyolatos kurucok tábortüzeit, és kuruc zászlót, meg vitézt csak akkor látott a falakon belül, mikor az a német hatalmába került. Pedig a győri magyarok szívében is megvolt a rokonérzés Rákóczi és szabadságharca iránt. Nemcsak akkor szánták, mikor előkelő rabként Győrön keresztül vitték Bécsújhely börtönébe 1701 május 26-án. A győri vásárosok és katonák mélységes hódolattal, kalaplevéve, könnyes szemekkel tisztelték meg a nagyurat, aki apai, anyai ágon nemzeti vértanú unokája volt s most oda irányították, hol anyai nagyatyja, Zrinyi Péter gróf a hóhér pallosa alatt bizonyította meg „magyaros magyarságát". Itt a város határában történt vele az a jellemző kis esemény, hogy az egyik halászó katona szép ponttyal kedveskedett neki. A daliás ifjú herceg főúri gavallérossággal viszonozta a kedves ajándékot. A halat azonban ily szavakkal dobta vissza a vízbe: „Menj és örülj szabadságodnak! Bárcsak a Gondviselés hozzám is olyan kegyelmes volna, mint hozzád és visszaadná szabadságomat.“ A Gond