Gyulai Hírlap, 1966. január-június (7. évfolyam, 1-49. szám)

1966-01-04 / 1. szám

— I 1 VJU 7A * llyi K­­ W Jó hangulatban, vidáman búcsúzott Gyula lakossága 1965-től és köszöntötte­ az új esztendőt (/v0a Pénteken este, ahogy a köddel együtt leszállt az­ alkony, a leg­élénkebb nappalinak megfelelő forgalom alakult ki a város ut­cáin. Különösen a központban zajlott az élet, amit fokozott, vi­dámmá alakított a néhány utcai árus kocsijáról vásárolt papír­­trombita, a színes cowbooykalap vagy a csákó, ami már hozzátar­tozik a gyulai szilveszterihez is. A frissen elkészült fénygombák­­tól a köd ellenére is megkapó fény­ben fürdött az Árpád utca és a Bék­e sugárút egy része, hul­lámzott a tömeg a szórakozóhe­lyek felé, mások pedig a családi összejövetelekre igyekeztek demi­­zsonokkal, üvegekkel, csomagok­kal megpakoltam A legnagyobb volt a forgalom a Komlóban, ahol az év utolsó éj­szakáján­ 33 ezer forintos forgal­mat bonyolítottak le. Húszezret költöttek a vendégek az Otthon­ban, 15 ezret az új cukrászdában. Zsúfolt volt a bisztró, a halász­­csárda, jutott vendég­­ bőven a kis­vendéglőkbe is. Városunk lakos­sága igen jó hangulatban búcsú­zott az óesztendőtől és köszöntöt­te az újat bizakodó vidámsággal boros- vagy éppen pezsgőspohár­ral a kézben. Műsor csak a Jókai Kultúrházban Igényes és változatos szilvesz­teri műsort csak a Jókai Kultúr­házban kaphattak nemcsak a ha­risnyagyáriak, hanem a vidámság kedvelői is. A kabaréműsorban villámtréfáknak, szavalatoknak, népszerű slágereknek tapsolhat­tak a szórakozók, amelyhez a jó hangulatot Volent Zoltán igazgató szellemes konferálása eleve meg­­teremtette. Joggal vetődik fel a kérdés, miért nem rukkolt ki hasonló rendezvénnyel az Erkel Művelődési Otthon, valamint az Ifjúsági Ház. Az előbbibe Szabó Tibor és zenekarának hangulatos zenéje több száz fiatalt vonzott, a zsúfoltságot enyhítette volna az Ifjúsági Ház rendezvénye is. Sándor nevet kapott az év első A kórházi szülőszobában nem sokkal azután, hogy az óramuta­tó átballagott a tizenkettőn, meg­született az ÁSZ év két fő lámája. Az anyaTfi­asane­ Sándorné ugyanolyan boldogan szorította magához a kis Sándorkát, mint 143 évvel előtt a kiskőrösi nád­­fedeles házban Petrovicsné a fiát, Petőfi Sándort. A költő szü­letési adatait nem ismerjük, a kis Kaszai Sándorét igen. Súlya 3,5 kiló volt, hossza 55 centi. Ak­ik munkával búcsúztak az óévtől A szórakozók mellet­t sokan vol­tak, akik munkahelyükön töltöt­ték a sziveszter-estet. A vízügyi igazgatóság dolgozói közül két­százan úszan vigyázták a gátakat nehogy áttörje a víz a Sebes-Kö­rös alsó folyásánál és a Berettyó mentén. Az új évre virradóan dr. Schm­eder Gábornénak, a posta te­lefonügyeletesének sem volt unal­mas az éjszaka. Igeni sok ismerőst kötött össze a különböző vonala­kon, rokonokat, barátokat, isme­rősöket, de nemcsak gyulaiakat, hanem interurbán is. A belvízvédelem ügyeletén el­mondották, hogy a vízzel borított csaknem 6000 holdon 36 szivaty­­újj i­­xí áilacon ö.i6 ember küzdött megfeszített mun­kával, hogy minél előbb víztele­nítsék ezeket a területeket. Dol­goztak a tejporgyárban, a hús­üzem dolgozói közül is többévi munkahelyükön kívántak egy­másnak boldog új évet. Örvendetes tény, hogy a vidám éjszaka minden különösebb rend­bontás nélkül, a rendőrség szem­pontjából csendesen tel­t el. Se­hol nem volt szükség intézkedés­re. Bár a virágágyak rongálóira ráfért volna némi „tettenérés”. Csendes volt az éjszakai ügyelet a tűzoltóknál is. Mindent egybevetve városunk lakossága jókedvűen, derűsen búcsúzott 1965-től és köszöntötte az újat, 1966-ot..; Diesel-adagoló és porlasztó felújításával is foglalkoznak a gépállomáson (Tudósítónktól) A legfiatalabb üzemrész a gép­javító állomáson a Diesel-adagoló és porlasztó felújító műhely. Mindössze féléves múltra tekint­het vissza, de az eredmények iga­zolják, érdemes volt létrehozni. Az országban összesen csak négy ilyen műhely működik, ezek között a létszámot és a végzett munkát tekintve a gyulai a legna­gyobb. A nagy kézügyességet kí­vánó, mintegy öt munkaművele­tet tizenöt nő végzi. Az új üzem­rész beindulása előtt hatan Tisza­­vasváriban tanulták meg a gé­pek kezelését, visszatérésük után másik hat társukkal ismertették meg a munkafolyamatok tech­­nológiájáit. Eddigi 30—10 százalékos felújí­tási­­ arányukat, amit jóformán há­zila­g készített gépeikkel értek el, kilencvenre akarják emelni. A napokban érkezett meg a már na­gyon várt, különleges pontosságú műszeresztergapad, házilag sze­retnének elkészíteni egy fészek­köszörűt, amelynek fordulata percenként eléri a 120—160 ezret. Jól bevált és eredményesen mű­ködik az ugyancsak itt készített három tű-köszörűgép. Az üzem­rész dolgozói december 23-án tel­jesítették tervüket, amely 6000 porlasztó felújítását írta elő szá­mukra. Az idén az új gépek beállítása után már 24 000 porlasztót és 2500 adagolót újítanak fel. Már az év első negyedében hozzákezdenek a közös sertéshizlalda építéséhez Az elmúlt évben városunk mindegyik termelőszövetkezete bevezette a korszerű itatásos bor­­júnevelésit, amely az elhullási szá­zalékot a minimálisra csökkenti. Az új esztendő egyik legna­gyobb mezőgazdasági létesítmé­nyének ígérkezik a tsz-ek közös sertéshizlaldája. Elkészültek a tervek, a 13 milliós beruházással létesítendő hizlalda építéséhez már az év első negyedében hozzá­­kezdenek. Az előzetes tervek sze­rint 1967 második felében üzemel majd a létesítmény. A kornak megfelelő, minden igényt kielégí­tő, hatalmas méretű hizlaldában évenként 8000 sertés nevelésére és átadására válik lehetőség. S. I. Átadták a felújított mázsaházat A termelőszövetkezetek és egyéni állattenyésztők által felhajtott vágó­állatok átvételének fontos kelléke a sportpálya melletti mázsaház. A sok évet kiszolgált, korszerűtlen, elhanya­golt felszerelést most 300 ezer forin­tos költséggel felújíttatta a városi ta­nács. A felújítással egyidejűleg ren­dezték a mázsaház környékét is, új bekötő és kifutó beton­nál megszün­tették az esős időben állandóan meg­újuló sártengert. A mázsaház az év utolsó napján került átadásra. (Sch—fán) Pénteken délután központi előadóval összevont pártnapot tartanak a pártházban Az MSZMP városi bizottsága január 7-én, pénteken délután 6 órakor összevont pártnapot tart a pártházban. Az időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről az MSZMP KB munkatársa tart előadást. Beszélgetés a gyulai kereskedelem „kényes” kérdéseiről A súly­csonkításról, a higiéniáról, a kötelező udvariasságról nyilatkozik a kiskereskedelmi vállalat igazgatója A szocialista kereskedelemiben nem lehet kibékíthetetlen ellen­tét és élesen ellenkező érdek a kereskedelem és a vevők között. A kereskedelemnek az a célkitű­zése, hogy jó minőségű, korszerű­en csomagolt árut bő választék­ban és hiánytalan súlyban adjon el, a vevők egyetértésével kell hogy találkozzék. A dolgozók így tud­ják szükségleteiket a legelőnyö­sebben kielégíteni és keresetük célszerű felhasználásával életszín­vonalukat emelni. Városunk vo­natkozásában a mindennapi élet tapasztalatai felvetnek olyan kér­déseket, nyilvántartanak olyan jogosnak látszó panaszokat, ame­lyekről érdemes nyilvános beszél­getést folytatni. — Hogyan küszöbölhető ki az áruk súlycsonkítása és a pontat­lan mérés? — hangzik az első, talán a legfontosabb kérdés. — Tudjuk, hogy az áruk méré­sénél néha kisebb eltéréseket rek­lamálnak a vevők — mondja En­gelhardt Ferenc, a Békés megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vál­lalat igazgatója. Társadalmi aktí­váink útján ellenőrző és leleple­ző próbavásárlásokat végzünk boltjainkban. Ez a módszeres el­lenőrzés folyamatos, sőt egyazon napon ugyanabban a boltban ismételten is ellenőrzünk annak felderítésére, hogy tudatos súly­csonkításokról van-e szó vagy pedig a csúcsforgalomban a meg­erőltető munka tünete-e csupán. Az elmúlt évben 830 próbavásár­lásnál 223 esetben észleltünk mér­tékbeli eltérést. Ezeknél 31 eset­ben figyelmeztetést, 7 alkalommal szabálysértés miatt feljelentést alkalmaztunk. A vásárlónak is módjában áll ellenőrizni a mérést és célszerű a boltból való távozás előtt reklamálni az áruhiányt, mert a távozás után a vásárló már hiába él panasszal. — Néhány árudában szóvá tehe­tő a bolti tisztaság és a kiszolgá­lók személyi higiéniája, öltözkö­dése. — A higiénia megtartása első­­­sorban a betegségek előidézésének és elterjesztésének meggátlását célozza — hangzik a felelet. Fon­tos abból a szempontból is, hogy az üzletbe lépő vásárlót kellemes benyomás érje, kedvet kapjon a vásárlásra. Vállalatunknál a sze­mélyi higiénia előfeltételei bizto­sítottak, habár a védőruhák anya­gának a minősége nem mondható kifogástalannak. Ez, valamint egyes dolgozóink nemtörődömsé­ge, a ruháknak nem kellő tisztán tartása rossz érzéseket kelthet a vásárlókban. Viszont néhány bol­tunkban a mostoha raktározási körülmények is szerepet játsza­nak abban, hogy nem tökéletes a tisztaság. Tehát néha a tárgyi feltételekkel is baj van. — Soha nem lehet „hiánycikk” a bolti dolgozók kedvessége, fi­gyelmes magatartása a vásárlók­nál szem­ben — Vetettük fel a harmadik kényes témát. — Kétségtelen, hogy ebben a vonatkozásban is nevelő munkára van még szükség. Dolgozóink fi­gyelmét rendszeresen felhívjuk az udvariasságra, a figyelmes kiszol­gálásra, mert jó kereskedő csak az lehet, aki modorán keresztül meg tudja nyerni a vásárlót bolt­ja számára. Ezért a nevelés sike­re érdekében jár el, aki nem res­­telli beírni a panaszkönyvbe, ha vele szemben udvariatlanok vol­tak, ha „nem köszöntek vissza”, ha várni kellett, amíg az eladók beszélgetése befejeződött — fejez­te be feltett kérdéseinkre vála­szait a vállalat igazgatója. A beszélgetés során felmerült néhány újabb kérdés, amelyekre legközelebb kérünk majd választ. M. Gy. Normálholdas szerződést kötnek az idén is a termelőszövetkezetek a Kétegyházi Gépjavító Állomással (Tudósítónktól) A most lezárult gazdasági év­ben került először alkalmazásra a termelőszövetkezeti erő- és mun­kagépek javítása a Kétegyházi Gépjavító Állomással kötött nor­málholdas szerződés alapján. A kétoldalú érdekeltséget tartalmazó megállapodás egészében beváltot­ta a hozzáfűzött reményeket. Az okszerű takarékosság szem előtt tartásával biztosítani lehetett az időszerűen szükséges gépek üzem­képes állapotát. Az elszámolás so­rán meggyőződhettek a szövetke­zetek, hogy csak a ténylegesen el­­végzett munka ellenértékét kell kifizetniük, de még ennél is az igazoltan el nem végzett normál­­holdak után mentesítést kaptak. Az első szerződéskötés alkalmá­val takarékosságból a szövetkeze­tek elég sok munkagépet nem ve­tettek fel javításra, bízva abban, hogy azok nem hibásodnak meg. Ebből év­­ közben elég sok vita származott és a kihagyott gépek szükségszerű javítási költségeit terven felül kellett biztosítani. Ez zavarta a gépjavító tervszerű munkáját, de a szövetkezetek költ­ségvetési fegyelmét is. A most történő év végi elszámo­lásokkal egyidejűleg készítik elő az 1966-os szerződéskötéseket. A javítási igény összeállításánál sokkal körültekintőbben kell szakvezetőknek eljárniuk az előző évinél. A munkavégzés közben el­romlott gépeket ugyanis minden­képpen meg kell javítani. P. I. # Január 1-től új rendszer a kéményseprőknél Az új évtől kezdve új rendszer lép életbe a kéményseprőknél, mi­után az iparágon belül szakosították a munkát. Két brigád működik majd, az egyik a házaknál végzi sormunká­ban a seprést reggel 7 órai kezdettel, a másik pedig hajnaltól az üzemek­ben, konyhákban a tűzhelyek, katla­nok, kályhák, munkatermi kályhák, vízmelegítők, kazánok tisztítását. Más­fél évtized után most lehetővé vált, hogy az inkasszálást külön dolgozó végezze, így a kéményseprőkre csak a kémények karbantartása hárul. A gyulai kéményseprők az idén 11 ezer 73 szabványkéményt tisztítottak, ezenkívül 483 úgynevezett mászó, 292 kiscsatorna és 186 vegyes szerke­zetű kéménynél végezték el teendői­ket. A jövő évtől kezdve két ember állandóan csak a kémények égetésével foglalkozik majd. Ezek az új évvel életbe lépő válto­zások a lakosság érdekeit szolgálják.

Next