Gyulai Hírlap, 1966. július-december (7. évfolyam, 50-100. szám)
1966-08-12 / 62. szám
1988. augusztus 12. A Szalvai elütötte a továbbjutástól Szerda délután nagy meglepetés született a Csanyi utcai sporttelepen. A Szalvai SE feltűnő magabiztossággal küzdő és remekül játszó együttese teljesen megérdemelten legyőzte az NB I-es MTK-t a labdarúgó MNK második fordulójában. Az eredményt és ezt 1500 néző bizonyíthatja — az MTK számára hízelgő, hiszen a Szalvai akár 5:2-re is nyerhetett volna! A másik mérkőzésen a Bcs. MÁV—Bcs. Előretalálkozó előtt nem sok esélyt adtak a lila-fehéreknek a szurkolók. Ez nem is csoda, hiszen az NB II-es gárda ezekben a napokban Jugoszláviában vendégszerepel, így helyettük a tartalékcsapat lépett pályára a jó képességű megyei I. osztályú vasutasokkal az MTK-t szemben. Győzelmük — még ha a 90. percben született is — dicséretre méltó. Szalvai SE - MTK 1:0 (1:0) Békéscsaba, 1500 néző, v.: Kasza. Szalvai, Papp — Andó, Láza, Kollár, Rakonozás, Bodó, Kuba (Seregi), Németh, Peterina, Kerekes, Ka<radi. Edző: Gurbán Liviusíz. MTK: Lanczkor — Keszei, Csetényi, Jenei, Dunai, Szűcs A., Török, Takács, Nagy E., Oborzil (Lacakó), Hegei*. Edző: Lakat Károly. Az egyenetlen talajú pályán nyomban a hazai csapat lépett fel támadólag. Az MTK bágyadt akcióit jóval a 10-es előtrt állította meg a hazai védelem, mindössze két meleg helyzet adódott Papp kapuja előtt. Három kihagyott csabai helyzet után Karadi szögletét a védők röviden mentették és Petrina a jobb sarokba lőtt, 1:0. Szünet után is jobb volt a hazai csapat, egy alkalommal Németh bombája a felső lécen csattant. A minden tekintetben jobb Szalvai rászolgált a győzelemre. Ezen a mérkőzésen a honvéd fiúktól láttuk a korszerű labdarúgást. Az MTK óriási csalódást okozott. Játékukról csak annyit: NB I-es csapat Békéscsabán ilyen gyenge teljesítményt még nem nyújtott... A hazai csapat győzelmének értékéből azonban ez nem von le semmit, hiszen abban, hogy az MTK egyetlen egy szemre is szép akciót nem tudott vezetni, döntő része van a piros-fehérek kitűnő teljesítményének. A csapat valamenyi tagja felesre vizsgázott, de Láza, Rakonczás, Kollár, Petrina teljesítménye még külön méltatást érdemel. Egy pillanattal a második félidő legpaprikásabb jelenete előtt. Lanczkor lehajol a labdáért, Dunai a térdével tartja fel Karadit. A háttérben Petrina és Keszei. Aztán mi történt? Lökdösődés, fenyegetőzés az MTK- sok részéről. A játékvezető Karadit felírta. De ezt érdemelte volna Csetényi is, és a volt válogatott Dunait is figyelmeztetni kellett volna... Lakat Károly, az MTK edzője a kispadon. Fotó: Demény Rangot vívott ki a röplabda Körös Kupa A Békés megyei Röplabda Szakszövetség három évvel ezelőtt írta ki első ízben a Körös Kupát csak férficsapatok részére. Természetesen idő kellett ahhoz, hogy a csapatok tudomást szerezzenek erről a versenyről. Így az első évben csak négy csapat vett rajta részt, győztese a Szolnoki Dózsa csapata volt. Tavaly már hat csapat részvétele mellett emelkedő színvonal jellemezte a versenyt, melyet a Martfűi MSE NB II-es csapata nyert meg. Az idén első ízben a szövetség nemcsak férfiak, hanem női és ifjúsági csapatok részére is kiírta a kupát. Biztató, hogy női vonalon is hat csapat nevezett. Férfiaknál is emelkedett eggyel a létszám, de a minőségi emelkedés ennél is nagyobb. Első ízben vesz részt a tornán NB I-es csapat, a Bajai Honvéd. A bajai csapat igen előkelő helyezést ért el az 1965. évi MNK-ban, valamint a bajnokságban is. De dicsekedhetnek azzal is, hogy válogatott kerettag játékosaik is vannak. Rajtuk kívül részt vesz a férfiak versenyén a Bp. Fürdőigazgatóság, a Martfűi MSE, a Kecskeméti Építők (NB II-es), a Szolnoki Dózsa, a Szolnoki Gépjavító, a Gyulai Kinizsi csapata is. A női mezőnyben is jó mérkőzésekre van kilátás. A résztvevők: Bcs. V. Meteor, Gyomai TK (NB II-es), Szegedi Lendület, Kecskeméti Tipográfia, Gyulai Lendület, Sarkadi SZMSE. A kupa szombat délután 14. vasárnap 9 órakor kezdődik a gyulai MTH pályáin. (Szt. István utca.) Szombaton a csoportmérkőzésekre, vasárnap a döntőkre kerül sor. Egy hónap alatt ez a második országos jellegű torna Gyulán. Reméljük, hogy a város sportszerető közönsége minél nagyobb számban fog megjelenni a színvonalasnak ígérkező versenyen. * ♦ * Úgy véljük, érdemes még egyszer visszatérni a szombat, vasárnap lezajlott békéscsabai MNK-selejtezőkre, közelebbről pedig a Gyulai Lendület-lányok teljesítményébe. A tehetséges játékosokból álló csapat jól játszott, de ennél többet kell nyújtania majd az osztályozón. Örvendetes, hogy a gárda egyre nagyobb játékerőt képvisel. Ha taktikailag tovább fejlődnek, még jobban elsajátítják az alkatérintést, s ha a jövőben nagyobb önbizalommal játszanak, nyugodtan utazhatnak az NB II-es osztályozóra. A hét végi torna minden bizonnyal segíti fejlődésüket. A megyei ifjúsági kézilabda-bajnokság állása FÉRFIAK NŐK 1. BCS. MÁV 14 13 - 1 2 £«:03 26 2. Gyoma 14 11 2 1 264:123 24 3. Ch. Üveggyár 14 10 1 2 259:163 22 4. Bcs. Pamut 14 11 - 3 257:16; 22 5. Újkígyós 14 8 1 5 243:160 17 6. Bcs. Ruhagyár 14 8 - 6 248:219 16 7. Szarvasi 80 13 6 2 5 166:133 14 8. Békés X 14 6 1 7 182:198 12 9. Endrőd 14 5 2 7 139:236 12 10. Csorvás 14 4 3 7 154:206 11 11. Bcs. V. Meteor 14 3 2 9 134:212 8 12. Bcs. Vasas 14 2 - 12 150:269 4 13. Mezőberény 14 2 - 12 133:241 3 14. Sz. FMGT 13 - 1 12 86:252 11. Bcs. Sportisk. 14 14 - - 249: 49 28 2. Bcs. MÁV 14 12 - 2 115: 46 24 3. Szarvasi SC 14 10 2 2 126 : 67 22 4. Oh. Ruhagyár x 14 9 1 4 92: 62 18 5. Sz. Doboz Kfesz 14 8 2 4 65: 28 18 6. Medgyesegyh. 14 9 - 5 72 : 68 18 7. Csorvás 14 7 1 6 64: 60 15 8. Bcs. Konzervx 14 5 2 » 57: 82 11 9. Békés 14 5 - 9 73:130 10 10. Bcs. Pamut 14 4 2 8 49:103 10 11. Mezőberény x 14 4 - 10 49: 95 7 12. Oh. Faipar x 14 3 - 11 32 : 79 5 13. Gyula 14 2 - 12 29:106 4 14. Endrőd 14 1 - 13 38:106 2 x = a csapat meg nem jelenéséért 7 Bes. Előre — Bes. MÁV 2:1 (0:0) 1500 néző, v.: Klimon. Előre: Kisfalvi — Kasznár II (Kasznár I), Szűcs, Keller, Vozár II, Palotai, Csányi (Kel_ lenar), Dudás, Keresztes, Süle, Kasznár Il. Edző: Pécsi Elemér. MÁV: Hahrtmann — Nemesi, Reinholcz, Stummer, Gellai, Petényi, Pribolyszki (Vasas), Nagy, Tari (Tímár), Okos, Bellanka. Edző: Andó Tamás. Csapkodó játék. A gólok sorrendje: 78. perc:Palotai, 83. perc: Okos, 90. perc: Kasznár ül szabadrúgásból). Jók: Kisfalvi, Palotai, Csányi, illetve Reinhoder, Belánka. Közüzletek munkaerőigénye A Békés megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat békéscsabai Istvánmalora üzeme állandó munkára egy fő férfit szakácsnak felvesz. 67864 Az ÉM 44. sz. Áll. Építőipari Vállalat azonnal felvesz •— budapesti munkahelyekre — fémcső-állványozókat, ácsokat, hidegburkolókat (gyakorlattal!), kőműveseket, kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Családfenntartóknak havi 360,— Ft (napi 15,— Ft), nem családfenntartóknak havi 240,— Ft (napi 10,— Ft) különélési díjat fizetünk, amennyiben vidéki lakásbejelentéssel rendelkeznek és állandó lakóhelyükre naponta nem térnek haza. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaruha, szakmunkásoknak szerszám szükséges. Cím: Budapest V., Kossuth Lajos tér 13—15, munkaerőgazdálkodás. 7437 Kőműveseket, segédmunkásokat és egy kályhást mielőbbi belépéssel felveszünk. Gyulai Kislakásépítő Ktsz, Gyula, Nagyváradi u. 74. 1478 Péntek Nagy érdeklődés előzi meg a II. OSN központi rendezvényeit Befejezésükhöz érkeztek a II. Országos Sportnapok eseményei. Augusztus 14 és 20 között Budapesten kerül sor a záróaktusra, a központi rendezvényekre. Ennek keretében lesz augusztus 14-én a Népstadionban az ünnepélyes megnyitó, amelynek műsorán 10 000 sportoló mutatja be gyakorlatait. Ezt a programot egészíti ki a Ferencváros—Vasas bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Augusztus 20-án ugyancsak a Népstadionban kerül sor a II. OSN záróünnepélyére, amely a Bp. Honvéd—Ferencváros bajnoki labdarúgó-mérkőzéssel kezdődik és esti világításnál 8 ezer sportoló látványos gyakorlataival, tűzijátékkal fejeződik be. A két ritka élményt nyújtó sportünnepély időpontját különböző sportágak bajnokságai, kupaküzdelmei és nemzetközi versenyei, valamint három nagy tömegsportverseny döntői kötik össze. Az utóbbiak keretében — az Úttörőolimpia, a Falusi Dolgozók XV. Spartakiádja és a Középfokú Iskolák Bajnoksága — körülbelül két és fél ezer sportoló, küzd majd a győzelemért, akik a három nagyszabású tömegverseny mintegy félmilliónyi indulója közül harcolták ki maguknak a döntőben való szereplés jogát. A II. OSN központi rendezvényein természetesen igen sok vidéki sportoló is részt vesz. Sokan szerepelnek a megnyitó és a záróünnepély műsorában gyakorlataikkal, még többen lépnek pályára a három tömegverseny országos döntője során. Megyénket a gyulai ipari tanulók és a szarvasi, gyulai ktsz-es lányok kilencven fős csoportja képviseli. Nemcsak versenyzők lesznek azonban jelen vidékről a II. OSN központi rendezvényein. A szervező bizottság az OSN megyei eseményeinek rendezői közül 350 kiválóan dolgozó aktívát meghívott Budapestre, ők a szervező bizottság költségén nézik végig az érdekes sportbemutatókat és versenyeket. Megyénkből harmincan kaptak meghívót. A nagy sportesemény iránt országszerte igen nagy az érdeklődés. A megnyitó és a záróünnepély jegyeinek egy része már elővételben elkelt. Nagy számban lesznek vidéki, falusi nézői is az egyhetes sporteseményeknek. De hogyan utazhatnak a fővárosba azok a vidéki sportkedvelők, akik az eddigi akciókból kimaradtak? Kozmanovics Endre, a II. OSN szervező bizottságának főtitkára erre a következő választ adta: “ Megállapodásunk van az IBUSZ- szal, hogy 25 fős jelentkezés esetén, csoportosan 33 százalékos kedvezménnyel utazhatnak a sportbarátok Budapestre. Ahol ilyen igény megnyilvánul, ott az IBUSZ-kirendeltségek olcsó autóbusz- és filléres vonatutazásokat is megszerveznek. A központi rendezvények a II. OSN csúcspontját jelentik, a sportünnepélyek, a versenyek, a bajnokságok, az országos döntők nemcsak feledhetetlen élményt kínálnak a nézőknek és a résztvevőknek, hanem bizonyítani fogják a magyar testnevelési és sportmozgalom erejét, sportkultúránk magas színvonalát is. Viharsarok Kupa kosárlabdatorna Békésen A hagyományos Viharsarok Kupát szombat-vasárnap rendezi meg Békésen a megyei szakszövetség. A tornán a Békési vörös Meteor, a Bp. Orion Vasas, férfi-női, a Bp. Petőfi férfi és a Mezőberényi Gimn, női csapata vesz részt. A mérkőzéseket szombaton 15 órakor kezdik. * Az őszi fordulóra készülő békési lányok gazdag műsorral készülnek az NB II őszi rajtjára. Augusztus 18-án és 28-án Hatvaniban, illetőleg Békésen játszanak MNK-mérkőzést, az alkotmány ünnepén Hódmezővásárhelyen szerepelnek a hagyományos Alföld Kupán. Vásárhelyen a Meteor férficsapata is pályára lép az értékes trófeáért. Apróhirdetések Zöld Pannónia GfrOO-ért, 125-ös Csepel, Kárpitosmunkához kártológépet kere- 1000-ért, jó állapotban eladó. Békés 1 sek. Mezőkovácsháza, Árpád u. 159. csaba V., Gyár utca 16. 67877 j 86o Gyulán, Bakos u. 11. számú ház el- Ágybetétek, sezlonok, garnitúrák kiadó. Érdeklődni: Malom u. 1. 135608 szitásét, javítását felelősséggel válla»utó panelhoké... kerc^thuros /on- 1fm' “*>«0.. M«ökOV*Cah*W. gora eladó. Gyula, Sót. István út tq. Árpád u 1!H>________________________“ 135609 Fél Ház lakáscserével eladó és egy 8 katasztrális hold föld eladó va’gy ,fehé* lakkostt teleajtó S*1 bérbe adó. Gyula, Cinka Panna utca István ut 40,_______________________ ___________________________________13ap<12 Házhely, 2 darab, egyenként 120 négy Gyula, Szabadkán 6 kataszterális hold szegői, kövesút mellett eladó. Gyula, föld eladó, holdanként is. Újvári, Fel_ Lenin út 30. 82495 szabadítók 45. 136003 Léc, deszka, gerenda, ajtó, ablak el-Ház, beköltözéssel eladó. Gyula, Mária-tó- Gyula, Erdélyi Sándor út 26. tízok útja 58. Érdeklődés délután. 82500 62493 Mende községben családi ház, gazda- Üres két szoba, konyha, istálló és sági épületekkel, azonnal beköltözhe- egyéb mellékhelyiségekből álló ház, idén eladó. Bővebbet: Kriskó János, 600 négyszögöl telekkel eladó. Ujvári, Mende, Lenin Tsz. 9734 Szöllőskert 12. Érdeklődés: Csikós Sári~7T~ ...... ' 7“ ~ dórnál, Óvári, Dózsa utca 27 . 82499 Orosháza, Csapó Mihályné utca 58 _____________________________________ számú ház eladó beköltözhetően. Ér- Házhely eladó: Gyula, Szilva u. 13. deklődni 16 órától. 74268 82496 AZ ORSZÁGOS SERTÉSHIZLALÓ VÁLLALAT békéscsabai I. számú (Kétegyházi úti) telepe több éves gyakorlattal rendelkező anyagkönyvelőt, ács szakmunkást és segédmunkást vesz fel 87887