Gyulai Hírlap, 1966. július-december (7. évfolyam, 50-100. szám)

1966-07-01 / 50. szám

­MH, július 1. Ilyen lesz a szarvasi óvónőképző 200 személyes kollégiuma Hónapok óta épül Szarvason a felsőfokú óvónőképző intézet 2<KI személyes kollégiuma és étterme. A 11 milliós beruházást a Békés megyei Építőipari Vállalat valósítja meg, a munkával igen jól haladnak. Az építők arra törekszenek, hogy az új tanév kezde­tére kifogástalan állapotban átadhassák az épületet az intézet ifjúságának. — Képünk a kollégium makettjét mutatja be. Fotó: Demény Siófok képekben Állok az Európa-szálló tövében kinyújtott nyakkal. — Egy, ket­tő, három... tizenkettő, tizenhá­rom — vagy csak tizenkét eme­letes? Újra, meg újra kezdem a számolást, a szemem vibrál a kék-fehér-szürke üvegcsoda lát­tán. Vasárnap lesz a megnyitás, de már egy-két erkélyen színes f­ür­­dőkabátok száradnak. Tegnap még feldúlt föld volt körülötte, reggelre üde pázsit zöldellt. A terméskövek között sziklakért... A régebbi, szinte törpének ható öt- és hatemeletes Lidó, Balaton, és a többi szállók üvegcellájában külföldiek nézik a hullámzó al­­mazöld vizet. A pázsiton labdáz­nak, pihennek, az úton szinte zaj­talanul suhannak az autócsodák. Mint a „falusi kislány Pesten” — bámulom ezt az európai színvo­nalú szállodasort. Az ABC-áruház roskadozik a legfinomabb áruktól. A csak va­lutáért árusító ajándékboltban régi hímzések, csodálatos babák, ezüst ötvöstálak, a herendi gyár legszebb porcelánjai és több nyel­vet beszélő kiszolgálók... minden olyan nagystílű, hogy büszkén nézhetjük külföldi vendégeink elégedett arcát... Még az új szál­ló falába épített kék kerámiakép sem rontja el a kedvem, hiszen úgysem tudja senki, mit ábrázol­hat?^ Belföldiek — beutaltak ' AtPetőfi-sétány elején a SZOT­­- üdülők sorakoznak. Mi nem lát­­­juk­ az ablakból a vizet, óriási jóplatánfák: zárják el a kilátást.­­Szobánksse üvegfalú, csupán zöld ffcsugláteres, mint egy vidéki kú­ria. Delfíil is tiszta minden , me­leg­­ víz folyik a tusokból, van tv, eszpresszó és néha sör is. Négyféle menüből válogatha­tunk és ízletes az­ étel. Csupán a kenyér­es kifli savanyodik, szárad a kosarakban. Vajon, hogy lehet a jó búzákból ilyen rosszat sütni? Egy kis tapasztalatcserére meghívhatnák a békéscsabai pé­kek siófoki szaktársaikat. A napfény, a víz viszont első osztályú mindenkinek, meg az ingyenstrand közönségének is. Az egész nap ordító megafono­­kat száműzték, csupán közlemé­nyek hangzanak el szükség sze­rint. Néha a hallban megszólal a zongora, egyik-másik ügyes vendég szórakoztat... így telnek napjaink és nem is olyan ros­­szul. Női divat és egyebek... Mi a divat? Minden, amibe be­lebújik az illető és többé-kevés­­bé eltakarja a testét A kor megszűnt. Bikinis nagymamák papagályszínű öltözékben, idős hölgyek ősz vagy festett hajjal. Nagyon csinos fiatal nők pantal­lóban, sortban, ízléses ruhácská­ban, vagy fürdőköpenyben, ka­lappal, vagy műkonttyal. Egy kövér kislány tigrisbőrszerű mel­lénnyel játékbabát sétáltat — né­hány férfi ligeti mintás-csíkos trikóban pecázik a mólón. A külföldi nőket meg lehet többek között ismerni arról is, hogy a legnagyobb hőségben is harisnyát hordanak. Sok nyugati nőnek piros és borzos a haja, alatta meglepően lenyúzott arc néz szét a világba. Szobatársak Ez már téma a vonatban is. Én kifogtam! Senki se horkol (hárman vagyunk), és mindenki szeret olvasni. A szomszéd szo­bából viszont egy üzemi konyha szakácsnője meg akar szökni, mi­vel szobatársnője műveltsége tu­datában állandóan oktatja, sérte­geti szegényt. Van, aki örvende­zett, hogy „kifogott” egy egy­ágyas szobát és most árván üldö­gél a hallban, mohón figyeli, ki­hez szólhatna egy szót. Általá­ban sok a nő, kevés a férfi. Akik vannak, azok is legtöbben felesé­gestől jönnek. Ha estefelé látunk szépen öltözött, gyakran csinos, fiatal nőket hármasban, búsan bolyongani a parton, az ok biztos, hogy beutaltak és szobatársak... Örök téma és befejezés Ez az időjárás. Mindössze két napig simogatott az aranyszínre festő balatoni nap. Azóta hallgatjuk a rádiót, néz­zük a tv tréfás, rajzos időjárás­jelentését, de még csak biztatást se kapunk! Medárd megteszi kö­telességét, és ha egész délután nem esett, akkor pont este nyolc­kor kezd rá, amikor teljes dísz­ben indulunk a szabadtéri szín­padra a veszprémi társulatot megnézni. Marad a pihenés, a be­szélgetés, egy kis édes semmitte­vés, ami mindenkire ráfér... Huszár Istvánná Védnökséget vállaltak a parkok felett Az elmúlt iskolai évben a ku­nágotai úttörők aktívan vet­tek részt a község parkosítási munkái­ban, az utcák, terek szé­pítésében. A pajtások védnök­séget is vállaltak a parkosítás felett és azóta rendszeresen ápolják az elültetett fákat, díszbokrokat, virágokat Még a kisdobosok is sokat segítettek. Az úttörők összese­n 1274 órát, a kisdobosok pedig 870 órát dol­goztak társadalmi munkában. A nagyok ültették a fákat, virá­gokat és a locsolást szervezték meg, a kicsinyek pedig gyom­­lälták­ a virágágyakat Üdítőital-bemutatót rendeznek Békéscsabán A Békés megyei Szíkvíz- és Szeszipari Vállalat a Békés me­gyei Élelmiszer Kiskereskedel­mi Vállalattal közösen július 5-én, délután 4 órai kezdettel Békéscsabán, a Kulich Gyula lakótelepi ABC-áruházban gyü­mölcsalapanyagú szénsavas üdítői­tal-bem­utatót rendez. Er­dei bambiból, málnából, vad­­körtéből, parmenből és szeder­ből kóstolhatnak díjmentesen az érdeklődők. Hasonló bemutató lesz július 12-én a Szent István téri, július 19-én pedig az Orosházi úti fű­szer- és csemegeboltban. 4 „Harcaink közben is figyelemmel kísérjük a magyar nép munkáját” — Interjú Hoang Ha elvtársnál — A napokban megyénkbe látoga­tott Hoang Ha, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadí­tási Front magyarországi irodájának sajtó­attaséja. E látogatás alkalmával módun­k nyílt néhány percnyi be­szélgetésre. Segítségünkre volt ebben Le Guang Lám vietnami egyetemi hallgató, aki már öt éve tanul Magyarországon és jól beszél magyarul. — Mióta van Magyarországon, s milyennek látja hazánkat? — Csupán hét hónapja vagyok itt, de e rövid idő alatt is volt alkalmam megismerni sok szép magyar tájat és az­ embereket is. Magyarország nagyon szép, kü­lönösen tavasszal. Nagyon tetszett az a vidék, amerre jártam és a városok is.­­ Amerre jártam, mindenütt két dolgot láttam. A régi és új találkozásai A régi városrészek mellett ott magasodnak az úja­k, a modernek. Ebből le lehet mér­ni Magyarország fejlődését is, a magyar nép erejét, lelkesedését, és azt, hogy előre néz, a jövőt építi. Régen azt mondták: Magyaror­szág a hárommillió koldus orszá­ga. Ma már egyáltalán nem le­hetne ezt állítani.. Mi ennek na­gyon örülünk. Jelenleg harcolunk, de harca­ink közben is figyelemmel kí­sérjük a magyar nép munkáját. Tudjuk például, hogy most az országgyűlés jóváhagyta a har­madik ötéves tervet, mely a to­vábbi boldogulást és a nép élet­­színvonalának emelését segíti elő. Az eddigi eredmények láttán hisszük, hogy az újabb ötéves tervet is sikeresen végrehajtják. A magyar nép munkasikerei sokat jelentenek a mi harcunk­ban is. Erőt merítünk ezekből, mert látjuk magunk előtt a célt. Dél-Vietnam felszabadítása után mi is így építhetjük majd hazán­kat. — Mit tapasztalt látogatásai so­rán a két nép barátságáról? — Közös kincsünk a barátság, mely az utóbbi években különö­sen kibontakozott. Látogatásaim során mindenütt azt tapasztaltam, hogy a magyar nép rendszeresen figyelemmel kíséri harcunkat, és érdeklődéssel figyeli eredménye­inket. Segít is bennünket. Amer­re jártam, mindenütt nagyon sok szeretettel és melegséggel fo­gadtak akár városban, falun, üzemben, vagy a különböző mun­kahelyeken voltam. Ez a barátsá­got bizonyítja. A magyar kormány és nép se­gítsége sokat jelent a harcunk­ban és mi nagyra becsüljük ezt. A magyar gyógyszer, a vérplazma és más segítség a harcunkban való közvetlen részvételt jelenti. Ezért forró köszönet jár részünk­ről. Az utóbbi időben kibontakozott szolidaritási mozgalom újabb ne­hézségek leküzdésére ösztönöz bennünket. Látjuk, nem vagyunk egyedül, és ez erőt­ ad további harcunkhoz — mondotta befeje­zésül Hoang Ha. Kasnyik Judit Péntek Tengeri herkentyűk... Egyre vonzóbb a gyulai Vár­fürdő mind a megyén belül, mind pedig azon kívül, sőt a­ határokon túl is. Szinte főnye­reménynek mondható, hogy a strand mellett ott a fedett és így télen sem szünetel a für­dőzés, sőt, ha nyáridőben hű­vösebbre fordulnak a napok, mint most is, a szabadból egy­szerűen bevonulnak a strando­­lók, és minden folytatódik to­vább. A fedettben folyó fürdőzést azonban kellemetlen tényező te­szi illúziórontóvá. A nagy me­dence vize nem mondható a legtisztábbnak. Időnként szal­maszálak bukkannak fel benne és egyéb, kintről valahonnan a csöveken át bejutó idegen anya­gok. A két meleg medence leg­nagyobbikában — de a kiseb­ben is — még cifrább a hely­zet. Mintha szétzúzott medú­zák és miszlikre szabdalt angol­nák teste úszkálna, csavarodna, tekeregne a fürdőzők körül. A bátrabb fa kézzel kihalássza, a partra meregeti az útjába kerü­lőket. Sok a gondolattársítás következtében kialakuló furcsa megjegyzés ezekre a „vízi elő­­nyekrre”, egész más valaminek gondolják, mint amik valójában. Megkérdeztük tehát az egyik fürdőmestert, árulná el, hogy és mint van ez? — Csőlerakódás, ami ellen nincs mit tenni — volt a válasz. Kicsit megnyu­godtunk. Tehát nincs egyébről szó, mint arról, hogy a meleg vizet szállító csövek falára mo­­szatszerű anyag rakódik le, mit aztán időnként csíkok, szeletek formájában leszakít és a me­dencébe sodor a víz. Akármen­­nyire is egészségre veszélytelen hordalék ez, mégis gusztustalan, kellemetlen. Egyszerű szűrő­ráccsal meggátolható a beáram­lása. Erre a fürdővezetőség is gondolt, de hát eldugulhat vagy gyakran kellene a rácson fenn­akadt anyagot eltávolítani, ami ugyebár többletmunka. A fü­rdő­­zők és az illúzió megmentése érdekében vállalják hát ezt a többletet, a Várfüdő jó hírének sem árt. — h — Színe és A becenév úgy rátapadt min­den kor emberére, hogy a rég­múlt időkben egyik-másik eset­ben törvényesítették is. A gépállomáson is ráakasztották és akasztanak valamit, ha még nincs — mindenkire már az el­ső napok után. Van ott Iszáko­­vics, Ladítovics, Morgovics, Balgavics és ki tudná felsorol­ni még milyen becenevet vise­lő ember. Az ötödik x-et is túl­lépő Mágori János örökös mor­gása miatt kapta a Morgovics előnevet. Az egyik fiatal tanu­lót, aki mit sem sejtve így szó­lította, meg is pofozta egy bo­­rongós kedvű napján. Elmesélendő történetünk napján is morgott. Hogyne, mikor hiába kért egy olyan al­katrészt, ami miatt nem tudta befejezni az egyik aratógép összeszerelését. Csalódott mér­gében visszafelé jövet majd felbukott egy fogaskerekek al­kotta selejtkupacban. — Sok lelkiismeretlen bitang. Tönkreteszik ezt a szép orszá­got. És mondta, mondta cifrázva, félhangosan. — No, már megint megette visszája a tyúk a kenyeredet? — kér­dezte tőle a csoport vezetője, amikor­­ visszatért. — Megette a fekete fene. Nincs alkatrész. Csak egy cso­mó semmi ember van. Meg egy még nagyobb csomó selejt.­­ Kilépett a műhely ajtaján, hogy az udvaron kószáló lenge szellőben elpárologtassa a mér­gét. Baktatott, s valahova messze, arra­felé a város felé nézve, ahonnan másfél évtize­de ideszólították gépet adni és javítani a csírába szökkent szo­cialista gazdaságoknak. Hej, de visszamenne. Mennyivel má­sok Voltak azok az emberek, akikkel még éhesen, rongyosan ugyan, de reménnyel telve, lé­lek diktálta munkakedvvel dolgozott, akikkel nagy vörös betűkkel írta a golyók sebezte falra: MIÉNK A GYÁR. Ott volt rend, fegyelem. Itt... ? Csoszogó lába beleakadt egy félig földbe süppedt vasdarab­ba. Máskor lehajolt, megnéze­gette az ilyesmit, s vitte a műhelybe azon gondolkodva, hogy mire lehetne még felhasz­nálni. Most ügyet se vetett rá, csak fújtatott, mortyogott. Csak ne vettem volna azt a házat, s ne kezdtem volna meg toldani. Úgy itthagynék min­dent. De hát már késő. Engem innen csak vinni lehet már. Az utolsó állomásra, ahonnan nincs visszaút... Az egyik szín előtt haladt el, ahol néhányan dudorászva, fü­­työrészve serényen kopácsol­­tak. Megállt egy pillanatra megnézni, hogyan zsírozzák a cséplő tengelyét, s hogyan te­szik helyére a kerekét. Ez tet­szett. Az is, hogy milyen szépen összeillesztették a szalmarázó rész újonnan készült oldalát. — Ez munka! — vidult fel. — így kellene mindenkinek dolgozni. Pontosan, szépen. — A cséplőgép farészeiről jutott eszébe, hogy otthon kiváloga­tott egy disznóólajtó keretnek valót. Csak össze kellene vés­ni.­­ De nincs otthon véső. Hát majd készít egyet. Meddig tart az? A műhelybe visszafele menet már kutatta az udvart, s két marékra való vasdarabbal tért vissza. Azazhogy volt közte egy két tenyérnyi hosszú, 2x1 centiméter vastagságú acélda­rab is. Úgy feküdt ott még csaknem kéklő feketén, mint­ha az ő kívánságára dobták volna oda a napokban, hogy

Next