Gyulai Hírlap, 1968. július-december (9. évfolyam, 50-99. szám)

1968-09-20 / 72. szám

1988. szeptember 20. Tizenkilenc éves voltam Sok filmet láttunk már a má­sodik világháborúról, a műfaji változatosság is jellemzi ezeket, elég, ha a „Ballada a katonáról” mélységes költőiségét, emberségét említjük vagy „A tizedes és a többiek” szarkasztikus humorát, a merészséget és a művészi teli­találatot, hogy a rettenet, a halál­­hörgés korszakáról íme, ilyen esz­közökkel is lehet igaz művet al­kotni. Láttunk már gyenge, a kalandfilmek színvonalára sül­­­lyesztett filmes merényleteket, láttunk — szerencsére valamikor régen — olyanokat, amelyekben a dogmatikus optimizmus hiába tündökölt, a néző mégsem tudott azonosulni velük. A nagy háborús filmek sorába most újat kell feljegyeznünk. Német művész alkotta, az NDK egyik legnevesebb filmrendezője: Konrad Wolf. A film címe: Ti­zenkilenc éves voltam. A nem bennfenteseknek is azonnal feltűnik, hogy Konrad Wolf filmje alighanem életrajzi alkotás, személyesen átélt élmé­nyek izzanak epizódjaiban. A rendező-író nem titkolja ezt, a szaksajtó közzé is tette már, hogy Wolf a valóságban is végigjárta a film hősének, a tizenkilenc éves Gregor Heckernek útját, és a nagy harcok utolsó ütközeteiben mint a szovjet hadsereg tisztje lépett Németország földjére. Lát­ta az összeomló náci hadigépeze­tet, találkozott emberekkel, akik mindenre elszántan, még fogság­ba esésükkor is a „végső győze­lemben” hittek, találkozott megté­vesztett németekkel, és olyanok­kal, akik jól látták az igaz jövőt, új Németországot Sablonoktól mentes, erős filmet alkotott Konrad Wolf. Képsorai külön is míves alkotások, és a la­zán összfűzött epizódfüzérből köl­tői áradással formálódik ki az egész film. Elgondolkozom Kon­rad Wolf céljain. Miért csinálta meg ezt a filmet úgy, ahogyan megcsinálta? Mi vezette, hogy a legóriásabb segítőt, az őszinte, egyszerű igazságot vegye társul? Hogy főhőse és hősei első- és utol­sósorban is emberek és nem félistenné kovácsolt héroszok? Azt hiszem, értem őt. Azt hi­szem, azért, mert igénye volt ar­ra, hogy elmondja véleményét a korról, a háborúról, a németek tragédiájáról. Hogy félreérthetet­lenül bizonyítsa: a háborúval, a fasizmus legyőzésével semmi sem fejeződött be, az emberért folyó küzdelem az élet milliárdnyi ve­­tületében hömpölyög tovább. A módszer pedig, ahogy kerül min­denfajta önigazolást, ahogy a problémákba vág „in médiás rés”, a mi „Hideg napok” című Cseres­filmünkre emlékeztet. Nem ma­gyarázkodik, nem elnéző, nem fűti hamis illúzió: a könyörtelen tényeket teszi önmaga értelmé­nek és élményeinek mérlegére, amelyen a jelző­ rovátkákat a tör­ténelem húzta meg. E szintén szubjektív hangú írás is a film nyújtotta élmény lángjain hevült, és így sorakozik a számomra nagy háborús filmek felejthetetlen sorába a „Tizenki­lenc éves voltam”. Sass Ervin H A Fórum című ■ívíz kamerák előtt izzadó kommentáto­rainak, illetve válasz­adóinak, tekintettel a stúdió szörnyűséges melegére (mármint arra, hogy a magyar tv-palotában ismeret­len a légkondicioná­lás), a riporter azt ajánlotta, hogy ves­sék le zakóikat... Bíz­zanak benne, ő majd közbenjár a tv több­százezernyi lány- és asszonynézője előtt azért, hogy a kény­szerű illetlenség lát­tán szemet hunyja­nak. Mert, úgymond, az ilyen „ország sze­me előtti” helyen az öltözet csökkentése valóban illetlen kis­sé. Ezzel szemben például Amerikában, a kincsek és lincsek, a boltok és boltok honában az efféle szemérmetlenség is­meretlen. Liften köz­ A T H­ lekedő férfiak, höl­gyek jelenlétében le­veszik kalapjukat, s felöltik zakójukat, lett légyen a hőség autóütéses szinten is akár. Így parancsol­ja a jenki illendő­ség. Még az olyan férfiú is tartja magát ehhez, aki netán azért felvonózik, hogy a bankház hatvana­dik emeletén székelő tulajt ledurrantsa. Vérükben az illem! Ellenben kies ho­nunkban, riporter ba­rátunk nem átall köz­benjárni a nyilvá­nosság előtt ruha­csökkentés érdeké­ben. A hatás leírha­tatlan! A stúdióbeli illusztrisok belemen­nek a sztriptízbe, ingujjra változnak. Még a legszemérme­sebb jel, a szenior P­­J. és a junior H. J. is követik a példát, bár tiszteletre méltó­ ­ ideig makacskodnak. Egy, csak egy legény van verejtékvizében, kinek vetkezés-láz nem forr a szívében; maga a javaslattévő! Nemes határozottság­gal állítja, miszerint őt nem olyasmi tart­ja vissza öltözéke könnyítésétől, mintha ingének nem lenne hátulja (van hátul­ja), hanem mert lé­tezik egy ősbabilóniai cseréptörvény, mely szerint igazi tv-ripor­­ter még a gyehenna tüzéből is zakóban közvetít! — Hja, kérem, akad még korunkban spártai jellem! —dő­lünk hátra otthon a karszékben büszke elégedettséggel. Azóta szörnyű gya­nú gyötör: — hátha csakugyan nem volt a riporter ingének hátulja? Vi 5 Asszony-busz Köztudott, hogy megyénk né­hány községében problémát je­lent a nők foglalkoztatása. Ám amint ezt az alábbi példa is bi­zonyítja, egy kis ötletességgel és jó akarattal ezen a gondon is le­het segíteni. Csanádapácán min­den reggel 42 asszony és leány ül fel a külön autóbuszra és uta­zik be a Békéscsabai Pamutszö­vőbe dolgozni, és munka után is az autóbusz szállítja haza a dolgozókat. Ez az asszony-busz két hét óta jár rendszeresen Csanádapáca és Békéscsaba kö­zött. Jó lenne más községek­ben is elgondolkozni ezen az öt­leten. Kék füzet az EDÜ-ről Ízléses, kék füzetben jelent meg az 1969. évi gyulai Erkel Diákün­­­­nepek menetrendje, pályázati fel­­­­tétele és a három megye diákse­regszemléjének egyéb tudnivaló­ja. A füzetet hamarosan megkap­­j­­ák az érdekelt tanintézetek és az­tán kezdődhet a felkészülés. Jövő év májusában már negyedszer­­ hangzik fel Erkel szülővárosában­­ a diáknapokat megnyitó szignál: Hazám, hazám, te mindenem... 1 Az Őszi Vásár szövetkezeti árukínálatából 282,5 millió Ft értékű termék jut az üzletekbe Szarvasiak sikeres szereplése A Budapesti őszi Vásár zárása után az OKISZ-ban elkészült a szövetkezeti kiállítások üzleti eredményének mérlege. A vásá­ron részt vett több mint száz szö­vetkezet közül csupán mintegy 30 folytathatott helyszíni árusí­tást és mintegy 30 millió forint értékű készítményét adta el köz­vetlenül a vásárlátogatóknak. A kisipari szövetkezetek vásári árukínálatából a hazai kis- és nagykereskedelem összesen 282,5 millió forint értékű terméket rendelt. A Budapesti Vas- és Fémtömegcikk KISZÖV-höz tar­tozó ktsz-ek 69 millió forint érté­kű árura kaptak megrendelést. A bútorgyártó ktsz-ek sikeres tár­gyalásokat folytattak a BÚTOR­ÉRT-tel, valamint a Fővárosi Bútor- és Hangszer Kiskereske­delmi Vállalattal. A vásáron részt vevő Pest megyei kisipari szö­vetkezetek 46 millió forint érté­kű terméket adtak el. Különösen eredményesnek bizonyult a vásá­ron önálló kiállító Szarvasi Vas­és Fémipari Ktsz szereplése, azonkívül, hogy mintegy 350 000 forint értékben adott el a hely­színen apró háztartási felszerelé­seket és hordozható cserépkály­hákat, megrendelést kapott kü­lönböző könnyűfém épületvasa­lásra, laboratóriumi felszerelések­re, transzformátorra és több más termékre. (MTI) Megsárgult periratok Boszorkányégetés Dobozig­ ­ a cím bizonyára jónak, hogy ez alkalom­mal nem napjainkban lezajlott bűnperről számol be a bírósági tudósító. Dobozon manapság — a szerelmükben megcsalat­kozott férfiak állítása ellenére — nin­csenek boszorkányok. Igaz, hogy n­em voltak a híres boszorkány­perek idején, az 1710-es években sem, de akkor még virágzott a ba­bona a nyomor és a butaság ta­laján. A megsárgultt periratokat, la­pozgatva, az ember először nem akar hinni a szemének. Boszor­kányper, elevenen égetés 1715— 1716-ban, amikor Európában mára felvilágosodás bontogatta fényes szárnyait? De aztán feli­dézi az ország, Békés megye krónikáját és olyan társadalmi­ háttér bon­takozik ki, ami előtt már nagyon is elképzelhető az eleven hússal táplált máglya. A török­ pusztítás után las­­san is­mét benépe­sedő településekre rátörtek a rá­cok, s az 1700-as évek elején még üszökös romokat, csontoka­t talált a hajdani porták helyén, az erdők, lápok mélyéről előmerészkedő nép. Az ínség és az átélt rettegés lidérccel, boszorkánnyal, ördög­gel népesítette be az agyvelőket, s a legyűrhetetlen bajokért ártat­lan nőknek kellett lakolniuk. Mert a feudális rend bírái sem mutat­koztak okosabbaknak­­ a pór­népnél. Dobozon, Sánta Mátyásnéról rebesgették, hogy a sötét hatal­makkal paktál. Vele hozták össze­függésbe, ha valakinek megbete­gedett a családtagja vagy a te­hene. Csak sejteni lehet — a per­ben elhangzott vallomások alap­ján —, hogy a falu bírója, Hajdú János és családja terjesztette Sánitánéról leginkább, hogy bo­szorkány. Mégpedig azért, mert Sántáné lánya és az ifjabbik ■ Hajdú egy darabig jegyben járt, s mégis elmaradt — miért, miért, s nem? — a lagzi. A bíró tekinté­­­­lyes ember volt, nem lehet cso­dálkozni azon, hogy példáját mások is követték, s a szeren­csétlen asszonyt rontással vádol­ták. Eluralkodott a rettegés a har­­mincegynéhány családot tömörítő kis településen, mígnem Csipkés Komáromi György alispán meg­bízta Bölcskey Miklós szolgabírót, hogy vizsgálja ki a dobozi boszor­kány-ügyet. Bölcskey a feljegy­zések szerint igen szigorú ember volt és „nagy jártassággal bírt a bűnügyekben”. Hogy mit értet­tek akkor „jártasság” alatt, az ki­derül a nyomozásból. A szolgabíró kihirdette, hogy akinek panasza van Sánta Má­­tyásnéra, az jelentkezzen. Har­mincheten sorakoztak fel vallo­­mástételre és válaszoltak a gon­dosan megfogalmazott kérdésre: „Tudod-e, láttad-e, hallottad-e, hogy ördögi masterségivel, va­rázslásával valaki megkötött, vagy fenyegetés után valakit megvesztett volna?” A­ vallomások minden kép­zeletet felülmúl. Fazekas István pásztor például az adta elő, hogy őt egy éjszaka elragadták a bo­szorkányok és Sántáné volt a „zászlótartójuk”. Egy menyecske elsírta, hogy összeszólalkozott a gonosz asszonnyal, s röviddel ez­után elapadt a feje, nem tud szop­tatni. Döntően esett latba a bíró és családjának a vallomása. Hajdú János azzal vádolta haragosát, hogy megrontotta, beteggé tette a fiát, amiért nem vette el a Sánta lányt feleségül. Az ifjabb Hajdú dús fantáziával és fájós gyomorral lehetett megáldva, mert így mesélt: „Éjszaka oda­jött hozzám Sántáné egy szürke lovon. A lovat megkötötte, maga ráült a gyomromra, s ott gyötört.” Füzesgyarmaton ült össze a megye „bűnfenyítő törvényszéke”, 1716-ban. Bölcskey Miklós elő­terjesztette a vizsgálat eredmé­nyét, majd jeles Tolnay István vádbeszéde következett, aki ci­­kornyás, zűrzavaros előadása vé­gén rásütötte Sántánéra az „ör­­döngős” bélyeget. A bírák sza­vazás után, úgy döntöttek, hogy kínvallatásnak vetik alá a nőt, s­­ ha bevallja bűnét, akkor nincs kegyelem, „komburator”, azaz égessék meg. A bakó és a valla­­­­tásnál használt tüzes fogók meg­tették hatásukat, Sántáné vallott, sőt, hogy az elviselhetetlen kí­noktól megszabaduljon, még né­hány ismerős nőt is boszorkány­nak nevezett. lagelször­öt­­tK!s Istvannet és még számos dobozi asszonyt küldött máglyára Füzesgyarma­ton, 1716-ban és a következő­­ években az emberi Butaság, a sötét feudális rend. Békés Dezső 1 Péntek j Emlékérem Mint már hírül adtuk, a megyei tanács végrehajtó bi­zottsága a művelődésügyi osz­tály és a Pedagógus Szakszer­vezet megyei bizottságának ja­vaslatára 1969 évtől kezdődően Czabán Samu Emlékérem és Justh Emlékérem alapítását és ezzel együtt négy-négyezer fo­rint juttatását határozta el. Ez a határozat, mely az em­lékérem alapításával megyénk­ben első a tanács életében, ér­zékelteti, hogy a legmesszebb­menőkig megbecsülik a nép szolgálatában végzett munkát. Éppen ezért esett a választás e két névadóra is, akiknek em­lékplakettje eljut majd a leg­jobb nevelést és a legjobb szí­nészi munkát végzőknek. A Czabán Samu Emlékérem és a vele járó négyezer forint min­den év március 21-én, a Ma­gyar Tanácsköztársaság kikiál­tásának évfordulója alkalmával annak a nevelőnek kerül át­adásra, aki kiváló eredménye­ket ért el az oktató-nevelői és a társadalmi, népművelési tevé­kenységben. A Justh Emlékérem és a ve­le járó négyszer forint minden év április 4-én, hazánk felsza­badulásának évfordulója alkal­mával annak a Békés megyei Jókai Színház művészének ke­rül átadásra, aki kiemelkedő színészi munkája és népművelő tevékenysége alapján erre a leg­érdemesebb. Kik voltak ők, akiknek a ne­ve örökké fentmarad? Czabán Samu példátlan szívóssággal harcolt a magyar tanítók anya­gi és társadalmi megbecsülésé­ért, a magyar közoktatás ma­gasabb szintre emeléséért. Har­cos életútjának egyik állomása Nagyszénás község volt, ahol tanított. Az Új Korszak előfi­zetője, majd ennek bátor hangú cikkírója lett. Az 1918-as pol­gári forradalmat nagy remény­séggel fogadta. A Károlyi-kor­mányban a Közoktatásügyi Mi­nisztériumban dolgozott, majd a Tanácsköztársaság kikiáltása után a minisztérium elemi is­kolai osztályának vezetőjeként tevékenykedett. A Tanácsköz­társaság leverése után Csehszlo­vákiában folytatta munkáját. Justh Zsigmond 1894-ben Szentetornyán parasztszínházat alapított. Parasztemberekkel, parasztembereknek görög és la­tin drámákat, vígjátékokat játsszatott, s ezzel emelni kí­vánta a nép szellemi szintjét és művészi érzékét. Az ő példájuk serkentse olyan munkára a nevelőket és a szín­művészeket, hogy folytatói le­gyenek a népművelésben e két kiváló egyéniségnek.

Next