Gyulai Hírlap, 1972. január-június (13. évfolyam, 1-50. szám)

1972-01-04 / 1. szám

Mi várható 1972-ben a világpolitikában? A VILÁGPOLITIKÁVAL úgy van, b­ánt a gyarló emberi gyakorlattal: az új esztendővel nem lehet, új életet is kezdeni. A múlt batyuját tovább kell vinni. A csoda módra végbe­­­­menő, hirtelen változások he­­­lyett a megérett történelmi­­ szükségletek érvényes­ülésében, a szívós, céltudatos és több­nyire csak araszolva, sőt vissza­esésekkel tarkított előrejutásban lehet bízni. 1971 egyébként nem búcsú­zott rosszul. Ha a pluszo­kat, mínuszokat összevetjük, mint­­ha­ mintha egy árnyalattal eny­­hültetik, biztatóbb volna a nem­zetközi horizont, mint amikor 1970-ről 1971-re ugrott át az óra mutatója. Igaz, több ese­mény és folyamat bonyolultab­bá teszi a világot, s ezeket — bizonytalansági tényezőikkel együtt — az új évbe is áthoz­tuk, de hát inkább legyen bo­nyodalmasabb, mint élesebb a helyzet... Az 1971-es külpolitikai „,ba­tyuban” kétségtelenül az SZKP XXIV. kongresszusán kialakí­tott globális nemzetközi prog­ram a legmaradandóbb érték. Ebből nőtt ki az a páratlan in­tenzitású külpolitikai akcióso­rozat — a polgári sajtó „dip­lomáciai pergőtűzről” ír —, amely a világ minden térségé­ben alapvetően meghatározta e politika szövetségeseinek — mindenekelőtt a szocialista oszágoknak —, el nem kötele­zett támogatóinak és ellenfelei­nek lépéseit. Külön is megem­lítendő leglátványosabb s­iker a nyugatberlini rendezés, amely az egész európai fejlődésire ál­dásos hatással volt. A MÁSIK — már nagyon el­lentmondásos, az antiimperia­­lista egységfrontot bontó ten­denciái miatt túlnyomóan ki­fejezetten káros — fontos je­lenség a Kínai Népköztársaság külpolitikai aktivizálódása volt. Ez hozta meg az év legvasiko­­sabb világpolitikai meglepeté­sét: az amerikai—kínai eszme­cserét és Nixon pekingi meg­hívását, valamint a Kínai Nép­köztársaságnak az ENSZ-ben va­ló megjelenését is. Az egész éven végighúzódott a dollár és a tőkés világ valu­tarendszerének mélyreható vál­sága. Ez, valamint az amerikai vereségek Indokínában tovább mélyítették a repedéseket az amerikai szövetségi rendszeren. S végül a világ egyik fontos térségének, az indiai szubkon­­tinensnek jövője, de a három nagyhatalom — a Szovjetunió, Kína és Az Egyesült Államok — egymáshoz való viszonya, valamint a szövetségi rendsze­rek erőviszonyainak alakulása szempontjából is 1971 nagy ese­ménye volt az indiai—pakisz­táni fegyveres konfliktus. Az indiai sikeres akció, amely le­hetővé tette a bengál nép nem­zeti, demokratikus választáso­kon is kinyilvánított jogainak érvényesítését, a hazájukból el­űzött milliók visszatértét és éle­tüknek új alapokon való fel­építését — egyben az igazsá­gos rendezésért síkra szálló szovjet külpolitikának is ered­ménye­­s kudarca az önző, csu­pán nagyhatalmi meggondolá­soktól­ vezetett amerikai, vala­mint ha más érdekekből is ve­zérelt, de vele mégis egybe­csendülő kínai politikának. Az itt említett eseményeik folytatásával találkozunk majd az új évben is. Vietnamban és Indokínában a helyzetet az határozza meg, hogy Nixon lát­hatóan továbbra sem akarja levonni az eddigi kudarcok kö­vetkezményeit, sőt abban re­ménykedik ,hogy látványos po­litikai és diplomáciai lépések­kel — mint például a pekingi úttal —, val­amint különböző manipulációkkal végül is a vi­etnamiak feje felett olyan meg­egyezéshez juthat, amely meg­menti és így vagy úgy Indokí­nában tartja az amerikai po­zíciókat. Minthogy azonban, a hős vietnami nép az ilyenfajta megoldást soha nem fogadná el, s álláspontját feltétel nélkül tá­mogatja a Szovjetunió és a szo­cialista országok, a harc tovább folyik katonai, politikai és dip­lomáciai fronton egyaránt. HASONLÓAN kevés optimiz­musra jogosít 1972-ben is a közel-keleti helyzet. Itt is min­denekelőtt az Egyesült Államo­kon múlna a politikai rendezés lehetősége, hiszen Izrael csak azért tagadhatja meg a Bizton­sági Tanács határozatát, mert Washington katonailag, politi­kailag és diplomáciailag támo­gatja. S bár Egyiptom újra és újra keresi a politikai kibonta­kozás útját, ez a helyzet — különösen az arab országokban ebből fakadó belső feszültségek miatt is — azzal fenyeget, hogy újra megszólalnak a fegyverek. 1972-ben várhatóan Európa lesz a legmozgalmasabb külpo­litikai szintér. A menetrend nagyjából ez lehet: az év első felében a szovjet—NSZK és a lengyel—NSZK szerződések ra­tifikálása a bonni parlament­ben. Ezzel párhuzamosan ke­rülhet sor a nyugatberlini egyezmények szentesítésére a nagyhatalmak által. S közben természetesen az e szellem ál­tal diktált, az európai országok együttműködését szolgáló két- és többoldalú tárgyalások, ak­ciók is tovább folynak, hihető­leg az eddiginél is nagyobb in­tenzitással. MINDEZ így együtt az euró­pai biztonsági értekezlet felé mutat, azt viszi előre. Valószí­nűleg e tárgyban is sor kerül nagyköveti, külügyminiszterhe­lyettesi vagy talán még maga­sabb fokon is előkészítő tanács­­kozásokra Helsinkiben. Hogy 1972 magának a konferenciának az éve lesz-e? A Szovjetunió és a szocialista országok ezt sze­retnék. Az Egyesült Államok 1973-ról beszél. Így 1972 min­denképpen a konferenciáért fo­lyó szívós harc éve lesz. 1972 egyik legfigyelemremél­­tóbb és legkülönösebb jelenete lesz, amikor Nixon márciusban Pekingben egy asztalhoz ül a kínai vezetőkkel. Elvileg a békés egymás mellett élés politikájá­ba ugyanúgy beletartozik a kí­nai—amerikai találkozó, mint a szovjet—amerikai párbeszéd. Csak az nem természetes, hogy miközben a kínaiak az ameri­kaiakkal ilyen magas szinten és tüntetően tárgyalnak, ugyanak­kor a Szovjetunióval szemben ezzel tökéletesen ellentétes poli­tikát folytatnak. A szovjet—amerikai érintke­zésben is fontos események vár­hatók ebben az évben. Minde­nekelőtt Nixon májusra terve­zett moszkvai útja. Ebből a szempontból is, de főleg a világ biztonsága miatt rendkívül fon­tosak a tovább folyó szovjet­­amerikai megbeszélések a védő és a támadó stratégiai fegyver­­rendszerek korlátozásáról. Ezek a tárgyalások már több mint két éve folynak, zárt formában. De legutóbb, Kanadában, Ko­szigin miniszterelnök annak a reményének adott kifejezést, hogy rövidesen legalábbis részle­ges megállapodásra lehet jutni. ILYEN elképzelésekkel, remé­nyekkel léptünk az új eszten­dőbe. Ami a magyar külpoliti­kát illeti: erőnkhöz, lehetősége­inkhez képest mi is cselekvő részt vállalunk a Szovjetunió és a többi szövetségesünk ös­­­szehangolt külpolitikai és diplo­máciai kezdeményezéseiből. így leszünk segítői annak a szocia­lista akciósorozatnak, amely 1971-ben sok sikert hozott a vi­lágpolitikában és amelyet 1972- ben még céltudatosabban foly­tatni akarunk. Nemes János Találkozik-e ebben az évben Stoph és Brandt? Conrad Ahlers, nyugatné­met kormányszóvivő vasárnap a frankfurti rádiónak adott in­terjújában jelezte, kormánya 1973 előtt nem számít arra, hogy a két német állam csat­lakozik az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez. A tájékoztatásügyi államtit­kár kijelentette, hogy a világ­­szervezetbe való belépést Bonn az NSZK és az NDK kö­zötti államszerződés megköté­sétől teszi függővé, ugyanak­kor utalt arra is, hogy 1972- ben valószínűleg sor kerülhet Willy Brandt nyugatnémet kancellár és Willi Stoph NDK kormányfő „csúcstalálkozójá­ra”. Rüdiger von Weh­mar, he­lyettes kormányszóvivő a stuttgarti rádióban elhangzott nyilatkozatában Ahlers közlé­sét megerősítve, bejelentette, hogy Bonn 1972-ben tárgyalá­sokat akar kezdeni az NDK kormányával a két ország kap­csolatainak rendezéséről. (AFP) Gian­carlo Paletta látogatása hazánkban Giancarlo Pajetta, az Olasz Kommunista Párt Politikai Bi­zottságának tagja, a Magyar Szocialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának meghívására december 27-től január 3-ig ba­ráti látogatást tett hazánkban. Budapesti tartózkodása során Giancarlo Pajettát fogadta Ká­dár János, a KB e’.f. titkára és megbeszélést folytattak a két testvérpártot érintő kérdésekről, a külpolitika és a nemzetközi munkásmozgalom időszerű té­máiról. A szívélyes, elvtársi lég­körű eszmecserén jelen volt Komócsin Zoltán, a Politikai Bi­zottság tagja, a KB titkára. Gi­­ancarlo Paretta hétfőn eluta­zott hazánkból. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megje­lent Óvári Miklós, az MSZMP KB titkára. (MTI) Finn választások Vasárnap, a kétnapos finn­ parlamenti választások első­­ napján a várakozásnál jóval­­ többen, a választásra jogosul­­­­tak mintegy 55 százaléka le­szavazott. Hétfőn 19 órakor zárták az urnákat. Kilenc párt 1294 jelöltje ver­­­­sengett az egykamarás parla­ment 200 mandátumáért. (Az­­ eredményt kedden hozzá­k nyil­vánosságra.) Helyi megfigyelők vélemé­nye szerint nem várható lénye­ges eltolódás a pártok erőviszo­nyaiban, amit az jellemez, hogy egyik párt sem tudta megszerezni a szavazatok ab­szolút többségét. Meghalt Gazsó János Gazsó János, a békéscsabai Kulich Gyula városi mun­kásőr zászlóalj ellátó részle­gének parancsnoka, a mun­kásőrség alapító tagja 1972. január 2-án, 52 éves korá­ban elhunyt. Gazsó János 1945 óta tagja volt a párt­nak, s mint munkásőr, több kitüntetés tulajdonosa. Temetése január 5-én, 13 órakor Békéscsabán a Szarvasi úti temetőben lesz. A békéscsabai Kulich Gyula városi munkásőr zászlóalj parancsnoksága Rahman sejk sorsa A Centropress hétfő esti kommentárja Pakisztán új elnöke, Zulfikar Al Bhutto tegnap bejelentette, hogy feltétel nélkül szabadon bocsátja Mudzsibur Rahman sej­­­­két, a kelet-pakisztáni függet­­lenségi mozgalom vezetőjét. A sejk sorsáról már hosszabb ide­je a legkülönbözőbb kombináci­ók voltak forgalomban. Ami­kor megnyerte — pártja, az Arat­i Liga élén — a választá­­­­sokat, sokan úgy látták, ő a jö­vő embere a százmilliós ország keleti részén. Jahja Khán kato­nai diktatúrája a maga kincs­tári módján vélte megoldható­nak ezt a sokmindent felbon­tással fenyegető győzelmet — vérengző csapatokkal zúzta szét a kelet-pakisztáni választások eredményeit. Ez ma már közismert. Az is, hogy ekkor és ettől özönlött át a menekülők áradata a szom­szédos Indiába. A nyugat-pa­kisztáni katonák pusztító tom­bol­ása nemcsak a kelet-pakisz­táni választások eredményeit semmisítette meg, hanem — nem is túlságosan hosszú távon — Jahja Khan egész rezsimjét. Amikor a Mudzsibur Rahman sejk szabadon bocsátásáról szó­ló köz­lemény híre hétfőn meg­érkezett, nyilván sokan gondol­tak a világon arra, mennyi min­den jelképet ennek az embernek a sorsa Amikor a helytartó, Tikka Khan katonái elfogták, sokan azt is kétségbe vonták, hogy a sejk a következő napon még élt. Akkor — nem is olyan régen — valóban úgy tűnt, hogy egy politikai eredményt katonai eszközökkel a szó fizikai értel­mében megsemmisítettek. Aztán jött a háború, a geril­la mozgalom, majd a Banda Desh születése, amelynek Rahman sejket távollétében is elnökévé deklarálták. Kiderült, hogy a sejk él­és a jelek szerint rövi­desen szabad lesz. A bejelen­tést világszerte üdvözölték, so­kan bizonyára jobbára erkölcsi okokból. Hiszen az az ember ve­szi át Kelet-Pakisztán vezetését, aki a választások során is meg­szerezte magának erre a j jogot. Csakhogy Bhutto döntésének hátteréről egyszerűen semmit sem tudunk. Teljes titok, mit tárgyalt az új elnök a sejkkel, hogy milyen feltételek előzték meg a „feltételek nélküli” sza­badon bocsátást. Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy a sejk a múltban nem függetlenséget követelt, csak autonómiát. De ma is azt követeli-e, amikor a függetlenség már tény és minden más követelést anakronizmus­nak tarthatnak Bangla­desh­­ben? Vagy lehet, hogy Bhutto nem kapta meg azt a külföldi támo­gatást, amit Washingtonban és Pekingben ígértek neki? Esetleg nem most kapta meg, amit mos­tanra várt? Az új elnök meg­szüntette a cenzúrát, államosí­tott néhány nagyüzemet — meg­annyi rokonszenves intézkedés. Islamabad eszközei kétségtele­nül megváltoztak. De azt csak a jövő dönti el, a cél is vál­tozott-e. Feloldják a fegyver­embargót Nixon újra a tűzzel játszik Kairóban aggasztó és rendkí­vül veszélyes lépésnek minősítik­ Nixon elnöknek azt az elhatá­rozását, hogy az Egyesült Álla­mok az ideiglenes embargót fel­oldva újabb Phantom és Sky­­hawk típusú repülőgépeket szál­lít Izraelnek. Egy hivatalos kom­mentár szerint az amerikai dön­tés az agressziós politika folyta­tására bátorítja Izraelt, s nyíltan arra ösztönözi, hogy továbbra is szembehelyezkedjék az ENSZ- határozatokkal. Washington is­mét tanújelét adta annak, hogy támogatta Izrael expanziós tö­rekvéseit, s ezzel a közel-keleti válság eszkalációját idézi elő­­ olyan időpontban, amikor Izrael politikája miatt amúgy is meg­romlottak a béke esélyei. Az egyiptomi fővárosban ne­vetséges képtelenségnek minősí­tik azt az érvelést, hogy Nixon a Phantom-szállítások felújítá­sával kíván nyomást gyakorolni Izraelre, rábírni arra, hogy ta­núsítson hajlékonyabb magatar­tást a Jarring-missziót, illetve a részleges s az átfogó közel-ke­leti rendezést illetően. Az ag­­resszor felfegyverzése azonban mindig ellenkező eredménnyel járt: az agresszió folytatását se­gítette elő, s nyilvánvalóan ez is volt be nem vallott célja. A hírek szerint már a jövő hét elején megkezdik az új Phanto­­mok szállítását. A nagy sietség­re jellemző, hogy ezeket az amerikai hadsereg készleteiből engedik át Izraelnek, mert a gépek legyártása 18—20 hónapot venne igénybe. Mint ismeretes, Izrael 40 Phantom és 80 Sky­­hawk típusú repülőgépet rendelt az Egyesült Államoktól. (MTI) ■ Pek­ingben az amerikai küldöttség Hétfőn Pekingbe érkezett az a 25 tagú amerikai „technikai küldöttség”, amelynek feladata, hogy megvitassa és rendezze Nixon amerikai elnök február­ra tervezett kínai látogatásá­nak gyakorlati kérdéseit. A küldöttséget Alexander Haig tábornok, az amerikai el­nök nemzetbiztonsága főtanács­adójának helyettese és Ronald Ziegler, a washingtoni Fehér Ház sajtótitkára vezeti. A Reuter-iroda értesülése szerint az amerikai küldöttség tagjai hétfőn este tartották első megbeszélésüket a kínai meg­bízottakkal. Várhatóan egy he­tet töltenek Pekingben, ahol — az angol hírügynökség szerint — mindenesetre addig marad­nak, amíg nem fejezték be Nixon látogatásának előkészü­leteit. (Reuter)

Next