Gyulai Hírlap, 1976. július-december (17. évfolyam, 51-103. szám)

1976-07-02 / 51. szám

Aratás Hát elmúlt Péter-Pál is. Szinte észrevétlen. Az időseb­bek emlékezhetnek arra — ami nekem már népmese —, hogy a falvakban csak a bete­gek maradtak ilyenkor. Ka­szák élén táncolt a nap, ma­rokszedők hajlongó hátát szurkálta tüzes tűivel. Han­gyaboly — ezer­ ember — nyüzsgött a határban. Péter- Pál szent volt, szimbólum volt az emberek szemében. A jövő kapujában állt ez a nap, mert hogy mit hoz­na holnap, az a Péter-Pálkor kezdődő aratás­tól függött. Milyen csendesen múlt el ez a Péter-Pál. Nem mozdult meg a határ. Szarvasról érke­zett csak hír, hogy néhány kombájn belekóstolt az árpá­ba, meg hogy másnap Nagy­kopáncson is megkezdték. Szép csendesen. A legalkalma­sabb időpontban. Szigorú üte­mezés szerint 40—50 ember mozgósításával. Hat-nyolc-tíz betakarító géppel, a legújabb gyártmányokkal, meg a jól karbantartott néhány eszten­dősökkel. Hogy itt-ott talán kicsit vi­zesebb a búza, mint kellene? Nos az megy a szárítóra. Bil­lenőplatós gépkocsi, pótkocsis MTZ van mindenütt elegendő és a tárolás gondjai is meg­oldhatók közös szervezésben a felvásárló vállalattal. Távol álljon tőlünk az elbi­zakodottság, hiszen a tavalyi­hoz hasonló kedvezőtlen ara­tási időjárás ellen most sincs receptünk, egyfajta magabiz­tosság néhány nappal a gabo­nacsata arcvonalának teljes ki­bontakozása előtt még­sem nélkülöz minden alapot. Túl a gépszem­­éken és az előzetes termésbecsléseken, amelyek mindenütt a terveket meghaladó eredményekkel biztatnak, jogos a remény, hogy az aratás lassan megszű­nik a földet művelő munka igazi nagy erőpróbájának len­ni. Ez természetesen mit sem von le a nyári betakarítás je­lentőségéből, hiszen a búza továbbra is az marad, ami volt: a kenyér, az élet. Időközben azonban megta­nultunk búzát termeszteni, megtanultunk aratni. Az esz­közök rangsorában az erőki­fejtéssel szemben immár a szervezés lépett a gépesítés mellett az első helyre.­ Ettől függ, hogy sikerül-e — mint ahogy tervezzük — két hét alatt megyénkben a 150 ezer hektár termését biztonságba helyezni. Ettől függ, hogy si­kerül-e minden megtermesz­tett szemet —­ értéket — meg­menteni. És ettől függ az is, hogy aki­ért mindez van, az ember, a dolgozó ember — az aratásban részt vevő is — elégedetten emlékezhessen meg arról a napról, amikor az aratás kez­dődött. Kőváry E. Péter Hazaérkezett Berlinből a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának veze­tésével csütörtökön hazaérkezett Berlinből az MSZMP küldöttsé­ge, amely részt­ vett az európai kommunista és munkáspártok konferenciáján. A küldöttség tagjai voltak: Gyenes András, a KB titkára, dr. Berecz János, a­­ KB külügyi osztályának vezető­je és Horn Gyula, a KB osztály­vezető-helyettese. A pártküldöttséget a Ferihe­gyi repülőtéren Biszku Béla, Né­meth Károly, Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagjai, a KB titkárai, Győri Imre, Pallai Ár­pád, a Központi Bizottság titká­rai, Brutyó János, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke fo­gadta. Jelen volt Gerhard Reinert, a Német Demokratikus Köztársa­ság budapesti nagykövete. (MTI) Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a­­ Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Dr. Szekér Gyula, a Miniszter­i tanács elnökhelyettese jelentést­­ tett dr. Jakov Szirotkovicsnak, a Horvát Szocialista Köztársaság­­ Végrehajtó Tanácsa elnökének­­ június 17—19. között hazánkban­­ tett hivatalos baráti látogatásá­­­­ról. A kormány a beszámolót tu­domásul vette. Havasi Ferenc, a Miniszterta­nács elnökhelyettese jelentést tett a magyar—bolgár gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működési bizottság június 28—­­ 30-án Szófiában tartott XTV. ülésszakáról. A kormány a je­lentést elfogadta. Megbízta a Nemzetközi Gazdasági Kapcso­latok Bizottságát a tárgyalások­ból eredő intézkedések megtéte­lével. A Minisztertanács megtár­gyalta és jóváhagyólag tudomá­sul vette az állami személyzeti munkáról szóló kormányhatáro­zat végrehajtásáról beszámoló jelentést és határozatot hozott a további teendőkre. A kormány megtárgyalt és el­fogadott több, az V. ötéves terv időszakára vonatkozó beruházá­si javaslatot. Jóváhagyta töb­bek között a szénhidrogénipar, a­­ rádió és a televízió m­­űsorszóró­­ hálózatai, a vasúti hálózat, a­­ vasúti járműpark, a Kelenföldi pályaudvar, az országos közút­hálózat, az M­ 3-as és M­ 5-ös autópályákhoz kapcsolódó fővá­rosi főútvonalak, a lakás- és szállodaépítés, valamint a kór­házak fejlesztését, illetve re­konstrukcióját szolgáló beruhá­zásokat. A Minisztertanács a kön­­­nyűipari minis­zter előterjeszté­sére megtárgyalta és jóváhagyta a ruházati ipar 1975—80. évekre szóló rekonstrukciós programját. A kulturális és az igazságügy­miniszter javaslatára a kormány megtárgyalta a közművelődési törvény tervezetét, és úgy hatá­rozott, hogy azt az országgyű­lés elé terjeszti. Az oktatási és a munkaügyi miniszter javaslatára a kormány határozatot hozott a felsőokta­tási intézmények nappali tago­zatán végző szakemberek mun­kába lépésének szabályozására és egyes szakmákban elhelyez­kedésük tervszerűbb irányítá­sára. A belkereskedelmi és az okta­tási miniszternek, valamint a Minisztertanács Tanácsi Hivata­la elnökének előterjesztésére a kormány elfogadta a gyermek­­élelmezés helyzetéről szóló je­lentést, s határozatot hozott an­nak továbbfejlesztésére. A mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter javaslatára a kormány határozatot hozott az élelmiszerekről szóló törvény végrehajtásával kapcsolatos fel­adatokról. A Minisztertanács megtárgyal­ta és elfogadta a saját, valamint a kormánybizottságok, továbbá a Központi Népi Ellenőrzési Bi­zottság második félévi munka­tervét. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Őszre összehívták az MSZBT országos értekezletét Csütörtökön, a Parlament va­dásztermében ülést tartott a Magyar—Szovjet Baráti Társa­ság országos elnöksége Apró t Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az MSZBT elnökének vezetésével. Az országos elnökség tagjait Nagy Mária főtitkár tájékoztat­ta a társaság előtt álló felada­tokról. Részletesen ismertette, hogy milyen szerepet vállal az MSZBT az SZKP XXV. kong­resszusi határozatok magyaror­szági népszerűsítésében, és ho­gyan készül a Nagy Októberi Forradalom jövő évi 60. évfor­dulójának méltó köszöntésére. Az országos­­ elnökség a továb­biakban elhatározta, hogy a tár­saság működési elvei értelmé­ben ez év októberének második felére összehívja az MSZBT or­szágos értekezletét. A társaság­­ legfelsőbb fóruma értékeli az el­múlt öt év munkáját, meghatá­rozza a mozgalom további fel­adatait és megválasztja az MSZBT új országos elnökségét. MA: AKIKRE MINDIG LEH­ET SZÁMÍTANI (1. oldal) * ÚJRA ASZÁLYVESZÉLY! (5. oldal) Lengyel vendégek Orosházán és Gyomán Tegnap, július 1-én, a megyei lengyel napok rendezvénysoro­zatában a párt orosházi székhá­zában fogadták a város vezetői Marian Grzymeket, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagy­­követségének tanácsosát és Fe­ 1­liks Allinát, a Lengyel Kultúra­­ és Tájékoztatási Központ igaz­gatóhelyettesét, a Varsói Keres­kedelmi Kamara budapesti kép­viselőjét. Lengyel vendégeinket Barát István, a párt városi bizottsá­gának titkára tájékoztatta Oros­háza múltjáról, gazdasági, poli­­tikai fejlődéséről és mai életéről. Ezt követően a­ nagykövetségi tanácsos és a kultúra igazgató­­helyettese a város vezetőinek társaságában az Orosházi Üveg­gyárba látogatott, ahol Czina Sándor igazgató és Tarján József, az üveggyár pártbizottságának titkára tájékoztatták az üzem­ben folyó munkáról és kísérték az üzem megtekintésére. Délután­­ Marian Grzymek, a MEZŐGÉP orosházi gyártóban ipari szakemberekkel találko­zott. Beszélgettek egyebek kö­zött arról, hogy az elmúlt fél évben az orosházi gyár kísérleti jelleggel gyártott a lengyel Gi­gant Bizon kombájnokhoz kuko­­rica-betakarító adaptereket és ebben az évben mintegy 25 mil­lió, jövőre pedig terv szerint mintegy 100 millió forint érték­ben szállít ilyen berendezése­ket. Délután a Petőfi Művelődési Központ koncerttermében poli­tikai plakátkiállítást nyitott meg, este pedig magyar—len­gyel barátsági gyűlésen adott tájékoztatást a Lengyel Népköz­­társaság életéről. Feliks Allina elvtárs délután fél 5-kor Gyomán, a párt, a tanács és a népfront képviselői­vel találkozott és ellátogatott a Kner Nyomda múzeumába. Út­jára elkísérte Gregor György, a Békés megyei Tanács osztály­­vezetője és Gaál Józsefné, a HNF megyei nőbizottságának titkára, valamint a szarvasi já­rás és a nagyközség párt­, tanács és népfront vezetői. Az igazga­tóhelyettes este kiállítást nyi­tott meg ,,A lengyel könyv tör­ténete a X. századtól romjain­kig” címmel. B. J. Nagygyűlés nyitja a Kulich Gyula ifjúmunkás napok programsorozatát A KISZ Békés megyei bizott­sága, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, a KISZÖV és a MÉ­SZÖV immár második alkalom­mal rendezi meg a Békés megyei Kulich Gyula ifjúmunkás napo­kat, amelynek megnyitójára ma, július 2-án este kerül sor Békés­csabán a Kulich-emlékműnél. A megnyitót követően a me­gye ifjúmunkásai zárt rendben vonulnak a békéscsabai ifjúsági parkba, ahol a háromnapos programsorozatot megnyitó nagygyűlésen Kéri András, a KISZ KB ifjúmunkás osztályá­nak vezetője tart beszédet. A nagygyűlés után az első estet a fiatalok bálja teszi még színe­sebbé. Szombaton, július 3-án reggel­től megyénk fiatal munkásai ve­télkedőkön, versenyeken foly­tatják a seregszemlét. A lakatos­szakmunkások megyei versenyé­re a 611. sz. ipari szakmunkás­­képző iskolában kerül sor, a gazdaságpolitikai vetélkedő me­gyei döntőjének pedig a békés­csabai ifjúsági és úttörőház ad otthont. Az ifjúmunkás irodalmi színpadok a Megyei Művelődési Központban adtak egymásnak találkozót, a honvédelmi rajver­seny a KISZ-táborban, az atlé­tikai verseny az Előre-sporttele­­pen, az Ifjúmunkás Kupa kis­pályás labdarúgótorna döntője ugyanebben az időben az Építők pályáján zajlik le. A második nap délutánján nyitják meg a Megyei Művelő­dési Központban az amatőr képzőművészeti és fotókiállítást, este pedig­ klubprogramokon szó­rakozhatnak a megyei ifjúmun­kás napok részvevői. A megye fiatal munkásainak seregszemléjét a harmadik na­pon, július 4-én „Ifjúmunkások a szakmunkástanulókért” jel­szóval meghirdetett társadalmi munkaakció zárja. —or. Ma este bemutató Gyulán, a Várszínházban Ma, július 2-án, pénteken este fél 9-kor ebben az évben elő­ször hívja a közönséget Erkel muzsikájának dallama a Vár­színház nézőterére. Ősbemutatót láthatunk, Keresztury Dezső, Nehéz méltóság című történel­mi drámáját, amely nemzeti múltunk hősi alakjáról, Zrínyi Miklósról szól. Az előadást Mar­ton Endre kétszeres Kossuth-dí­jas kiváló művész rendezte. Zrí­nyi Miklós alakját Sinkovics Imre kelti életre, főbb szereplők még Csomós Mari, Gombos Ka­talin, Kállai Ferenc, Kálmán György, Bitskey Károly és Mar­tin Márta. A díszleteket Csányi Árpád, a jelmezeket Schaffer Judit tervezte. Az új magyar dráma írója, Keresztury Dezső részt vett a próbákon és ott lesz a premieren is.

Next