HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 14. ÉVFOLYAM (1968)

1968 / 2. sz. - SZEMLE - BESZÁMOLÓ AZ A.I.L.C. 1967. ÉVI BELGRÁDI KONGRESSZUSÁRÓL - SZIKLAY LÁSZLÓ: A szláv irodalmak és azok értelmezése a többi irodalomban

ehhez módszereit (ekkor viszont csökkenne a megállapítható összefüggések száma), vagy még szűkebbre kellene vonni a vizsgálatok érvényességi körét (hogy ezáltal az eddig kidolgozott elvek mindegyikét megtarthassák). Az egyéb előadások közül figyelmet érdemelt a belgrádi V. Emité adatgazdag plenáris­ ülési összefoglalása (Rapports entre la littérature orale et la littérature écrite serbo-croates), a fiatal bukaresti R. NICOLESCU betyárballadákkal foglalkozó tanulmánya (Interférence entre la littérature populaire épique roumaine et slovaque), a lipcsei W. DIETZE, aki nem annyira előadásában (Mündlicher Volksschwank und romanhafte Erzählformen im „Laiebuch"), mint inkább az ezt követő vitában igen meggyőzően utalt az ,,a bolond, mint a társadalmi igazság szószólója" motívum történeti változásaira. Érdekes volt a szófiai A. SZLAVOV metrikai dolgozata (The Rhytmical Structure of the Bulgarian and the Serbo-Croatian „Kralj Marko" Cycles), ebben azt fejtette ki, hogy a bolgár dekaszillab­likus epikus vers kései trochamikus tandardizálódása nem eredeti jelenség, hanem az irodalom hatására és csupán az utóbbi évszázadban következett be. Magyar részről MIKLÓS PÁL Les littérature orales de notre époque c. előadása hangzott el. VOIGT VILMOS Structural Definition of Oral (Folk) Literature címen tartott előadást. Néhány más előadás várakozáson aluli volt, nem tartalmazott érdemleges újat. SZIKLAY LÁSZLÓ: A SZLÁV IRODALMAK ÉS AZOK ÉRTELMEZÉSE A TÖBBI IRODALOMBAN Első ízben történt, hogy az A. I. L. C. — Chateaubriand szavával élve — „Trieszt­től keletre" tartotta kongresszusát, Jugoszlávia fővárosa látta vendégül a világ kompara­tistáit. Érthető hát, hogy a rendezőség a három programpont egyikével hangsúlyozni kívánta ennek a jelentőségét: a szláv s a nem szláv irodalmak kapcsolatait is megvitatásra tűzte ki. Oly téma ez, amelynek alapos, korszerű feldolgozása sok hasznot hozhat az egyetemes európai irodalom története számára is. Sajnos, Belgrád ebből a szempontból csak kis mértékben váltotta valóra a hozzá fűzött reményeket. A legtöbb előadó úgy fogta fel a kongresszus programjának ezt a har­madik témakörét, hogy saját nemzeti irodalmának utóéletét, érvényesülését kereste Nyugat-Európában. Ebben a felfogásban már annak a veszedelme is felfedezhető, hogy így még merevebbé válik a „nyugat" és „kelet" közé emelt merev válaszfal; az előadó mintegy „igazolni" akarja irodalma „egyenrangúságát" Nyugat-Európával s így akarva­akaratlan provincializmusát árulja el. Arra a két előadásra viszont, amely plenáris ülésen hangzott el ebből a témakörből, nem ez volt­­ jellemző. M. BRAHMER (Varsó) Lengyel jelenlét az európai irodalomban cím­mel a lengyel irodalom tényleges európai recepcióját és eszmevilágának érvényesülését vizsgálta. Dlugosz krónikájának egészen a XVIII. századig, Diderot-ig eljutó hatása, a XIX. századi lengyel emigráció (egy Mickiewicz, egy Slowacki) eszméinek elterjedése, vagy éppen Jerzy Andrzejewski népszerűségének okai valóban gondolatébresztők, mint ahogy figyelemre méltó volt Brahmer professzornak az a szempontja is, amellyel a for­dítások átlagos színvonalát bírálta; épp az vész el a francia, angol, német stb. nyelvű tolmácsolásokból, ami sajátosan lengyel az eredetiben, ami művészivé teszi. Ezzel akaratlanul is a kelet-európai irodalmak nyugat-európai recepciójának közös problémá­jára mutatott rá. Ennél sokkal tanulságosabb volt M. ALEKSZEJEV (Leningrád) Az orosz irodalom és európai jelentősége című előadása, mert nem futotta át az egész orosz irodalom történetét abból a szempontból, hogy mit vettek észre belőle Európa többi részében s mit nem, hanem e recepciónak mindössze néhány lényeges szempontját vetette fel. Mindenekelőtt azt, hogy az egyes nemzeti irodalmak között nincsenek merev válaszfalak. Másrészt arra

Next