HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 51. ÉVFOLYAM (2005)
2005 / 4. sz. - TANULMÁNYOK : A HOMÉROSZ- ÉS DANTE-KÉRDÉS VICÓNÁL - VERDICCHIO, MASSIMO: Vico Dante-olvasata
496 A HOMÉROSZ- ÉS DANTE-KÉRDÉS VICÓNÁL vétlen párhuzamokat próbált kimutatni. E tekintetben az egyik első és alapvető hatású irodalomtörténész bizonyosan Francesco De Sanctis, aki Az új tudományt így definiálta: „egyfajta isteni színjáték, amely a »föld nagy erdeiből« a pőre érzékek poklát bejárva juttat a reflexió, avagy a filozófia emberi korszakáig". De Sanctis azonban nem jutott túl e nagy vonalakban meghatározott párhuzamon, amely a két mű fontosságát, a bennük felszínre törő erudíciót és tudásanyagot próbálta egybevetni: „Vico alkotása a tudomány isteni színjátéka, egy hatalmas összegzés, amely lezárja a múltat és megnyitja az olykor még a régi törmelékeken épülő, de már új szellem uralta jövőt" (298). Aldo Vallone Vico Dante-olvasata [La „lettura" dantesca di Vico[ című tanulmánya, miként a címe is jelzi, csupán Vico imént ismertetett, Dantéra vonatkozó megjegyzéseinek lajstromozására szorítkozik. Véleménye szerint Vico értelmezése két szálon fut. Egyfelől Dante költeményét „Az új tudományban végiggondolt és ismertetett tanok segítségével magyarázza, s így Dante maga (bár nem csupán ő) egyfajta példa és bizonyíték lesz az eszmék nagy körforgásában lezajló történelem megértésének tudományában". A vicói interpretáció másfelől a korabeli dantisztika és költészettan ellen irányul. Végső elemzésben Vallone véleménye Vico Dante olvasatáról így összegezhető: minden más - őt megelőző és követő - kritikai megközelítéstől elhatárolódva, „Vico önmagából csinált pártot magának" (109). Glauco Cambon ellenben egy nagyon jól felépített értelmezéssel szolgált, messzemenően kiaknázva azt a gondolatot, miszerint „meglepő párhuzamokat találhatunk Dante és Vico szellemi fejlődése között".3 Cambon például szoros kapcsolatot vél felfedezni Vico „elmélkedő fiatalkorának hibái", és aközött, ahogyan Dante az Új élet és a Vendégség írásának idején „letért a jó útról" (23). Emellett szellemi érésüket és fejlődésüket is hasonlónak találja: „mindketten magányos szerzők voltak, akik oly sokszor szálltak szembe korukkal" (23). Cambon meg volt győződve, hogy a dantei költemény „az emberi dolgokba beavatkozó isteni hatalom" (23) dicsőítése, s úgy vélte, ez választja el Dantét Vicótól; nála ugyanis a gondviselés csupán „metaforaként" szolgálja azt a forradalmi gondolatot, mely szerint önnön világának az ember a teremtője, s ezért megismerheti saját történelmét. Dante elképzelése az emberi dolgokba a magasból, csodák által beavatkozó isteni erő feltételezésén alapult. Számára elképzelhetetlen lett volna, hogy elfogadja Vico forradalmi álláspontját, mely szerint az ember saját maga alkotja meg világát a történelemben, és önmagát helyezi a történelem folyamába, következésképp a folyamat törvényeit önnön tudatának „módosulásai" által meg is ismerheti (23-24). 1 FRANCESCO DE SANCTIS: Storin delin letteratura italiana. Bari, Laterza, 1958, 298. 2 ALDO VALLONÉ: La „letlura" dantesca di Vico. In: A. V.: Percorsi danteschi, Firenze, Le Lettere, 1991,109. 3 GLAUCO CAMBON: Vico and Dante. = Giambattista Vico An International Symposium. (Ed.) G. Tagliacozzo, (Co-ed.). Hayden V. White. John Hopkins University Press, Baltimore, 1969, 22.