HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 52. ÉVFOLYAM (2006)
2006 / 3. sz.
Frege aktualitása Figyelemre méltó tudománytörténeti tény, hogy a modern logika legjelentősebb reformját meghirdető mű, Gottlob Frege Fogalomírás (1879) című munkája több évtizedig nem talált méltó szakmai visszhangra sem a logikusok, sem a matematikusok körében. A recepció hiányát részben azzal magyarázhatjuk, hogy a Fogalomírás szemlélet- és gondolkodásmódja erőteljesen eltért a korabeli logika tudományfelfogásától. Hozzájárult a mű közömbös fogadtatásához az is, hogy a predikátum kalkulus, a szabatos gondolkodás alapelvének kidolgozásához Frege gyakorlatilag fogalmi előzmények nélkül fogott hozzá. A predikátum kalkulus két fő részből, a logikai jelölések új, meglehetősen bonyolult formális rendszeréből és az érvényes következtetési szabályok részletes kidolgozásából állt. De nem csak a szokatlan formai megoldások keltettek megütközést a kortársakban. Köztudott, hogy a századvég intellektuális klímáját a pszichologizmus határozta meg. Ebben az időszakban még a matematika és a logika képviselői sem tudtak ellenállni a pszichologizáló törekvéseknek. Ezért mindenképpen meglepő tartalmi újdonságnak számított, hogy Frege a képzetek és az intuíció pszichológiai forrásaitól eltávolodva a számelmélet posztulátumait tisztán logikai törvényekből vezette le. Önmagában véve a Fogalomírás zárt egész, hiánytalan és szilárd alapokra épített logikai rendszer volt. A mű megjelenését követően Frege mégis úgy látta, hogy számelmélet és a logika viszonya felvet néhány olyan tudományelméleti alapkérdést, amit tágabb összefüggésben is érdemes továbbgondolni. A következő könyv, Az aritmetika alapjai (1884) már világosan érzékeltette, hogy Frege a természetes számok elméletét jelentéstani vizsgálódásokra támaszkodva kívánja kifejteni. Érdeklődésének bővülését az 1890-es évek elején írott tanulmányai is bizonyították. A Függvény és fogalom (1891), a Fogalom és tárgy (1892) valamint az Értelem és jelölet (1892) címmel megjelent írások ismét meglepték a kor tudóstársadalmát. Ezekben az írásokban Frege a jelölésről alkotott hagyományos kép határozott bírálatával áll elő. A függvényfogalom elemzéséből kiindulva megállapította, hogy jelek és a tárgyak viszonya a jelentés legegyszerűbb formájában három elemből, a jelből, a megjelölt tárgyból és a jelölés módozatából tevődik össze. E hármas megkülönböztetést egyaránt érvényesnek tekintette a szavak és a mondatok szintjére. Frege következetességére jellemző, hogy a matematikához és a logikához hasonlóan a jelentés kérdéseit is élesen elhatárolta a kor divatos pszichológiai elméleteitől. Az elismerés ekkor azonban már nem váratott sokáig magára. A XX. század első éveiben Bertrand Russell, Giuseppe Peano és néhány filozófus felismerte Frege szellemi teljesítményének korszakos jelentőségét. Ezzel egy olyan intenzív recepciós folyamat vette kezdetét, amely éppen a mögöttünk álló évtizedben teljesedett ki. Frege gondolatai és felismerései nélkül a matematikai logika kutatói ma minden bizonnyal nehezebben igazodnának el szakterületük alapkérdései között. De ugyanezt számos rokon és kevésbé rokon tudományágról is elmondhatjuk. Ma már szinte