HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 52. ÉVFOLYAM (2006)

2006 / 3. sz.

Frege aktualitása Figyelemre méltó tudománytörténeti tény, hogy a modern logika legjelentősebb reformját meghirdető mű, Gottlob Frege Fogalomírás (1879) című munkája több évtizedig nem talált méltó szakmai visszhangra sem a logikusok, sem a matema­tikusok körében. A recepció hiányát részben azzal magyarázhatjuk, hogy a Foga­lomírás szemlélet- és gondolkodásmódja erőteljesen eltért a korabeli logika tudomány­felfogásától. Hozzájárult a mű közömbös fogadtatásához az is, hogy a predikátum kalkulus, a szabatos gondolkodás alapelvének kidolgozásához Frege gyakorlatilag fogalmi előzmények nélkül fogott hozzá. A predikátum kalkulus két fő részből, a logikai jelölések új, meglehetősen bonyolult formális rendszeréből és az érvényes következtetési szabályok részletes kidolgozásából állt. De nem csak a szokatlan formai megoldások keltettek megütközést a kortársakban. Köztudott, hogy a szá­zadvég intellektuális klímáját a pszichologizmus határozta meg. Ebben az időszak­ban még a matematika és a logika képviselői sem tudtak ellenállni a pszichologizáló törekvéseknek. Ezért mindenképpen meglepő tartalmi újdonságnak számított, hogy Frege a képzetek és az intuíció pszichológiai forrásaitól eltávolodva a számelmé­let posztulátumait tisztán logikai törvényekből vezette le. Önmagában véve a Fogalomírás zárt egész, hiánytalan és szilárd alapokra épített logikai rendszer volt. A mű megjelenését követően Frege mégis úgy látta, hogy számelmélet és a logika viszonya felvet néhány olyan tudományelméleti alapkér­dést, amit tágabb összefüggésben is érdemes továbbgondolni. A következő könyv, Az aritmetika alapjai (1884) már világosan érzékeltette, hogy Frege a természetes számok elméletét jelentéstani vizsgálódásokra támaszkodva kívánja kifejteni. Ér­deklődésének bővülését az 1890-es évek elején írott tanulmányai is bizonyították. A Függvény és fogalom (1891), a Fogalom és tárgy (1892) valamint az Értelem és jelö­let (1892) címmel megjelent írások ismét meglepték a kor tudóstársadalmát. Ezek­ben az írásokban Frege a jelölésről alkotott hagyományos kép határozott bírálatá­val áll elő. A függvényfogalom elemzéséből kiindulva megállapította, hogy jelek és a tárgyak viszonya­­ a jelentés­­ legegyszerűbb formájában három elemből, a jel­ből, a megjelölt tárgyból és a jelölés módozatából tevődik össze. E hármas meg­különböztetést egyaránt érvényesnek tekintette a szavak és a mondatok szintjére. Frege következetességére jellemző, hogy a matematikához és a logikához hason­lóan a jelentés kérdéseit is élesen elhatárolta a kor divatos pszichológiai elméleteitől. Az elismerés ekkor azonban már nem váratott sokáig magára. A XX. század első éveiben Bertrand Russell, Giuseppe Peano és néhány filozófus felismerte Frege szellemi teljesítményének korszakos jelentőségét. Ezzel egy olyan intenzív recepciós folyamat vette kezdetét, amely éppen a mögöttünk álló évtizedben teljesedett ki. Frege gondolatai és felismerései nélkül a matematikai logika kutatói ma minden bizonnyal nehezebben igazodnának el szakterületük alapkérdései között. De ugyan­ezt számos rokon és kevésbé rokon tudományágról is elmondhatjuk. Ma már szinte

Next