Hadi és más nevezetes történetek, 2. kötet (1790)

Mutató

gadtatott él az ott várakozó N. Lovas Sereg­től, mellynek Vezére Hunkár Mihály Úr mínekutánra röviden üdvözlőlte volna a* Fő Ispány Urat, úgy rendelte el N. Seregét, hogy elöl lovaglana a’ két Zászló alja, az első Illés Úrnak, a’ második Milkovits Úr­nak ezen ünneplésre választott Kapitányoknak kormányozások alatt. A’ Fő Ispány’ kotsija körűl jártatta azután a’ testőrzö kittebb Sere­get Sári Sámuel V. Kapitány úr. — A’ mi szabad Kir. Városunkat illeti, meg tette ez is minden ki telhetőképpen a’ tiszteletet. Fel állított Polgáraiból két Fő Strázsamestereknek korm­ányozások alatt g Zászló alját, úgy, hogy mindenike alatt 2 Magyar és 2 Német Pajtásság állana. Az első Fő Strázsamester, Hegedűs Tanátsbéli Úr, és Város Kapitánnyá meg állott bent a’ Városban, a’ Bétsi Kapu előtt való térségen, díszesen fel öltözött és fel fegyverkezett Seregével. Ott üdvözlötte a’ már bé érkezett Fő Ispány Urat a* Nemes Tanáts, nevezetesen a* Város Bírája Börtsi Úr volt a’ Köszöntő. Ezt azonnal követte a­ minden felül zengő öröm kiáltás: Éljen a Fö Ispány ! Éljen Zichy Károly. Meg verettek a* dobok, meg fúvattak a’ sípok, és egyéb muzsika szerek. Bellyebb a’ Vá­­rosnak közép piattzán állott a­ második Pol­gár Sereg, Hajniéi Tanátsbéli Úrnak, mint U d 3 idá-

Next