Hadifogoly Híradó, 1997 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1997-02-01 / 1. szám

1997. február VI. évf. 1. szám Magyar katona és hadifogoly a II. világháborúban Amikor a tisztelt, rendszeres olvasó kezébe veszi a Hadifogoly Híradó jelen számát, és belelapozgat, meglepetéssel vagy megdöbbenéssel veszi tudomásul a 4 éve ismerős rovatcím, Hadifoglyok írják... megváltoztatását. De rögtön kitűnik az is, hogy a jövőben nemcsak a drótkerítések mögé kényszerített emberek megpróbáltatásairól kívánunk minél teljesebb képet adni, hanem a harcterekre küldött katonáink helyzetéről és cselekményeiről is. A lap indításakor a szerkesztőség indokoltnak látta a hadifogolyügy kiemelését, mert azt évtizedeken keresztül mély titoktartás lengte körül, és a legsűrűbb köd takarta. Ez a téma tabu volt mind a sajtó, mind a társasági beszélgetések számára, aminek megsértése az egyénekre nézve hátrányos következményekkel járhatott. Az apa vagy az idősebb testvér még a családban sem beszélt nyíltan a vele történtekről, mert félt a gyerek fecsegésétől. Az 1989-es politikai fordulat óta azonban tömegesen láttak napvilágot a hadifogságról megjelent könyvek és újságcikkek. Lapunkban 1992 novemberétől 1996 decemberéig, tehát 4 év alatt 232 szerző tette közzé tapasztalatait. Az írások száma azonban ennél jóval több, mert számosan kettő vagy annál több cikkel örvendeztették meg az olvasókat. A harctéri cselekmények publikálása nem volt tilos. A háború után rövidesen meg is jelentek a hadműveletekről, a csatákról szóló cikkek, tanulmányok, könyvek. Szerzőik azonban főleg a nemzetközi és a belpolitikai összefüggéseket, a nagy hadmozdulatokat tárgyalták. A részletek feltárásához hiányoztak a dokumentumok, de nem volt meg a politikai akarat sem. A legnagyobb akadályt a Rákosi-féle “utolsó csatlós” minősítés állította a valóságos képet megrajzolni törekvők útjába. Ennek nyomában előtérbe kerültek a Szovjetuniót dicsőítő közlemények, a Vörös Hadsereg „világraszóló győzelmét” értékelő elemzések, a szovjet példakép követésére buzdító felhívások. Az a tény, hogy a szovjetekkel szembenálló fegyveres erők, németek, magyarok stb. is végrehajtottak eredményes akciókat, hogy soraikban akadtak olyan alakulatok, parancsnokok, beosztottak, akiknek tettei példamutatók és a hadtörténetírók által feljegyzésre méltóak voltak, homályban maradt. Pedig voltak ilyenek. Személyes harctéri tapasztalataimból és egy résztvevő elmondásából álljon itt néhány rövid példa. 1944 nyarán Brest körzetében, a Pripjaty mocsaraknál nagy szovjet ellentámadás indult, amit fokozott partizántevékenység előzött meg. Az egyik napon egy német járőr arról értesítette parancsnokságunkat, hogy Kobrintól K.-re az út szélén három magyar mezítlábas katona holtteste fekszik. Rögtön tudtuk, hogy a mi embereinkről van szó. A századparancsnok főhadnagy rögtön sorakozót rendelt el, az állománnyal közölte a tényt, és önként jelentkezőket kért maga mellé az illető körzet átfésülésére, és a holttestek hazaszállítására. A jelenlevők közül a szükségesnél jóval többen jelentkeztek, köztük az irodai munkát végző számvivő tiszthelyettes is. Mindenki tudta, hogy esetleg tűzharcra is sor kerülhet a partizánokkal, de a jelentkezők ezt is vállalták. A kárpáti harcok során az egyik kedvező állásban levő szovjet géppuskás részleg nagy veszteséget okozott a szembenálló magyaroknak. Egy hadnagy két kísérő katonával rejtetten megközelítette, majd

Next