Hadifogoly Híradó, 1998 (7. évfolyam, 1-5. szám)

1998-02-01 / 1. szám

A VOLT HADIFOGLYOK BAJTÁRSI SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA Emlékmű-avatás a Don-kanyarban és Jéglaban 1997. július Mint a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola tábori lelkésze vettem részt az avatáson. A helyszín Voronyezstől 75 és Urivtól 15-20 km-re fekvő Bolnyirevka (Boldirevka) nevű kis falu. Annak idején nagy harc folyt az urivi magaslatért, amelyben sok magyar katona esett el. Ők, - a helybeliek tudomása szerint több mint ezren - a falu határában kiásott tömegsírban nyugszanak. Itt avatták fel az emlékművet, a székely stílusú faragott kaput és mögötte a hét kopjafát. Mindegyiket magyar katonák faragták ki. A viszonylag magas rangú magyar delegáció, többek között Fodor István a F­onvédelmi Minisztérium politikai államtitkára, Cseri Sándor a Magyarok Világszövetségének elnöke és a helybeli megyei szintű politikai és közigazgatási vezetők részvételével az ünnepség - röviden összefoglalva - az alábbiak szerint zajlott le: Kezdetként a magyar küldöttség megkoszorúzta a falu központjában levő orosz katonai emlékművet. Ebben közreműködött egy orosz katonai zenekar is. Ezt követte a magyar emlékmű ünnepélyes felavatása, melynek során mindkét részről beszédek hangzottak el. Az előadók felelevenítették az orosz és a magyar történeti kapcsolatok negatív vonásait is és kifejezték óhajukat a végleges megbékélésre és a gyümölcsöző együttműködésre a jövőben. Ez megegyezett a helybeli lakosság véleményével, melyet a falu polgármester asszonya az alábbiakban fogalmazott meg: „A halott katona nem ellenség. Egy háború akkor fejeződik be, amikor az elhunyt katonák megkapják a végtisztességet.” A kétoldalú megbékélési törekvéseket dokumentálva szó esett az 1991 -ben létrejött államközi szerződésről is, amelyben fontos szerepet kapott az egymás területén levő katonai sírok gondozása. A boldirevkai ünnepségen nem mindig tapasztaltuk a helybeli szervezők és hatóságok törekvését az együttműködésre. Az emlékmű felavatásához nem bocsátották rendelkezésünkre zenekarukat, szónokuk élesen ellenezte Magyarország belépését a NATO-ba, a voronyezsi repülőtéren a vámosok megkísérelték megakadályozni az emlékmű fa alkatrészeinek bevitelét azon a címen, hogy nem sugárfertőzött-e??? Vonakodtak elfogadni a hivatalos engedélyeket. A sok huzavona után végül is rendeződtek a dolgok. Az ünnepséget egy ökumenikus istentisztelet zárta, melyen a résztvevők imát mondtak a doni harcokban és a hadifogságban elpusztult 150 ezer magyar halottért és meghallgatták a reménység evangéliumát. A magyar delegáció egyházi tagjai és katonái Voronyezsből elrepültek Novgorodba, onnan autóbusszal elutaztak Borovicsibe, hogy Jogla­ban felkeressék az egykori hadifogolytábort, ahol 113 honfitársunk pusztult el. Itt is elhelyeztünk, felavattunk, felszenteltünk és megkoszorúztunk egy magyar emlékművet és koszorúkat helyeztünk el a már ott álló német, cseh, holland és finn emlékművekre. Jóleső érzéssel tapasztaltuk a helybeli lakosságnak és vezetőinek lojalitását. Egy öreg bácsi már alig győzte kivárni a magyar emlékmű felavatásának végét, mert mindenáron elsőnek akarta elhelyezni rajta virágját és gyertyáját. A vendéglátók végigvittek bennünket Borovicsiben, hogy megmutassák a helység nevezetességeit. Barátságos magatartásuk feltehetően a feltámadt lelkiismeretükből fakadt, amiért ember­telenül bántak az odakerült hadifoglyokkal. Csuka Tamás

Next