Hadtörténelmi Közlemények, 18. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1971)

3. szám - Tanulmányok - Gellért Tibor: Katonák az 'Arccal a vasút felé' mozgalomban és a hidak helyreállításáért folyó küzdelemben. – 1971. 3. sz. 476–500. p.

De a testvértag félve húzódik meg a fapillérein, az eléje épített jég­törők mögött. Mi lesz vele? Ez a kérdés komorította el a híd harcosait, munkásokat, magyar és orosz katonákat. Élükön a műszaki főtanácsos, polgári munkavezető, hídépítő zst. parancsnok és orosz robbantó egység parancsnokkal. MEG KELL MENTENI A HIDAT!! Záhonyból, Tokajból, Szolnokról riasztó hírek érkeztek. Ennek az utolsó kapocsnak mindenképpen meg kell maradnia. Szorgos kezek hordják a súlyos köveket a jégtörő gyomrába, hogy legyen erejük megsemmisíteni a rájuk zúduló jégtömegeket. Mások rob­bantó anyagokat készítenek elő. Tölteteket szerelnek, deszkapallókat és egyéb anyagokat sorakoztatnak fel a partokon. Mintha egy csata előké­születe elevenedne meg. Fent valahol északon olvadó jég szaporítja a vizet. Árad a Tisza! Mindenki résen áll. Nincs egy zokszó . . . Gyenge élelem, rossz ruhá­zat, ólmos eső, ami beleette magát az emberi testbe, 13—14 órás éjjel­nappali megfeszített munka, mind nem számított. Civil, magyar és orosz katona egymást támogatva harcol annak a hídnak a megmentéséért, amelyért hónapokon át verejtékezett. . . elkezdődött az ütközet! A jégtáblák a fapilléreket ostromolják, egy-egy hatalmasabb csapás­nál 30—40 cm-t is kileng a 70 méteres vasváz. A deszkapallók kígyóként úsznak végig a parttól a fapillérekig a ká­sává olvadt jégen. Katonák futnak, kezükben gyújtózsinóros töltetekkel. Vágják a léket. Elhelyezik a robbanó­anyagot, fedezés és máris recseg-ropog minden. Beretvaéles jégszilánkok hasítják végig a levegőt. Nincs idő messzebbre futni. Jó fedezék sehol sem található. Többen megsebesültek, köztük a zrt. parancsnoka is, de a harc folyik tovább . . . HAJRÁ! ÚJABB ROHAM. A fáradt kezeket pihentek vált­ják fel. A harmadik napon, úgy délután 4 óra tájban, közeleg egy jégszörnye­teg. Ilyen eddig még nem volt. A víz fölött is 4—5 méter magas. Nem túl széles ugyan, de hossza mintegy 100—120 méter. Jön lomhán, aka­dály nélkül. Mindenki meredten nézi.. . Most fejét beleveri az egyik kőpillérbe. Megroppan hatalmas teste. De nem töri szét. Lassan elfordul, hogy másik végével halálos csapást mérjen a fapillérekre. Ennyi erőfeszítés, önfeláldozó munka után nem szabad ennek meg­történnie. Még egy utolsó erőfeszítés ! Zsákszámra zúdul a robbanó­anyag. Mint egy fergeteges pergőtűz, úgy rázza a levegőt a sok robbanás. A híd remeg. A rajtaállók érzik, hogy vele élnek, vagy vele halnak. Most már van hang egymás biztatására. Megkönnyebbült, felszabadult sóhajtások. A Hadtörténelmi közlemények — 489 —

Next