Hadtudomány 1. (1991)
1991 / 2. szám - A Magyar Hadtudományi Társaság első országos tudományos konferenciájáról
A hadtudományi konferenciáról gátasával lett volna elérhető, a német és az olasz hadtudományi nézetek több területen meggátolták a nemzeti sajátosságoknak jobban megfelelő elvek és gyakorlat kidolgozását. A második világháború után kialakult új helyzetben a magyar katonai gondolkodásban visszaesés következett be, holott az addig szinte teljesen ismeretlen szovjet hadtudomány termékenyítően is hathatott volna. Ám ez nem következett be. A korábbi magyar tapasztalatok, de különösen a második világháború magyar tanulságainak feldolgozását a kommunista vezetés, szovjet sugallatra, megtiltotta és ezzel egyidejűleg eltávolította a hadseregből az elméleti munkára felkészült tábornokok és tisztek zömét. A hadsereg új tisztikarának a szovjet hadtudomány elveit és gyakorlatát mechanikusan kellett megtanulnia. A tudományos munka szinte kizárólag az adaptációra szorítkozott, ami önmagában képtelenség, mert adaptálni csak valamihez lehet, az viszont önálló kutatómunkát tételezett volna fel. Ezzel szemben minden olyan kísérlet, amely az átvett hadászati, hadműveleti és harcászati kérdéseken túl kívánt menni, a vezetők részéről hallatlan ellenállásba ütközött. Ezt hangsúlyozva azonban tisztességesen azt is meg kell mondani, hogy az 1960-as években Magyarországon meginduló hadtudományi munkálkodás már élvezett bizonyos szabadságot. A meglévő korlátok ellenére a valós élet tanulmányozására, problémáinak feltárására törekedett. A politika dominanciája azonban — amely egyértelművé tette a „koalíciós hadtudomány" és a támadó hadviselés tételeinek kötelező átvételét — megakadályozta, hogy ezek a törekvések kibontakozhassanak, s a hadtudomány művelése hazánkban szabad utat kapjon. Ez a fő oka annak, hogy a hadtudomány a magyar tudományos közéletben ma nem kap igazi elismerést. Ebben persze az a titkolódzás is közrejátszott, ami a múltban a hadügyi kérdések vonatkozásában érvényesült. A hazánkban végbement rendszerváltás gyökeresen új helyzetet teremtett. Megnyílt az út a korlátok lebontásához, ugyanakkor új célokat és távlatokat nyitott meg a hadtudomány előtt is. Most már csak a hadtudomány munkásaitól, művelőitől függ, hogy milyen gyorsan, milyen módon képesek élni a hadtudomány megújításának lehetőségével, mikorra vívják ki eredményeikkel azt a megbecsülést, ami a hadtudomány elismeréséhez vezet majd Magyarországon, persze a MTA berkeiben is. Megújul a magyar hadtudomány! — mondták bizakodva, reménykedve azok, akik 1990. november 13-án összegyűltek, hogy megalakítsák a Magyar Hadtudományi Társaságot. Ez a bizalom és remény egyre inkább bizonyossággá válik. Meggyőző jele ennek többek között, a társaság tagjainak örvendetes gyarapodása — már megközelítettük az 1000 főt — és a tagság sokrétűsége, s — nem utolsósorban — annak a pályázati felhívásnak a sikere, amelyet a társaság vezetősége a megalakulás után tett közzé, amely lényegében éppen a hadtudomány megújulási folyamatának ösztönzését, felerősítését célozta. A rendszerváltozás — továbbá az ezzel együtt végbemenő nemzetközi politikai, katonapolitikai események, de különösen a Varsói Szerződés és a KGST megszűnése, valamint a külpolitikánkban bekövetkezett orientációváltás — gyökeresen megváltoztatta honvédelmünk célját, tartalmát, feltételeit. Közvetlen feladattá vált — a folyamatosság, s a védelmi képességek megőrzése mellett — a honvédelem