Hadtudomány 6. (1996)

1996 / 4. szám - Zachar József: 1100 ÉV A HON VÉDELEMÉBEN

1100 ÉV A HON VÉDELMÉBEN Bár Zsigmond király 1433-ban elnyerte a német-római császári méltóságot is, 1437-ben bekövetkezett haláláig védekezésre szorult a magyar határvidéket állan­dóan nyugtalanító oszmán fegyveres erőkkel szemben. A mind pusztítóbb ellensé­ges portyázások és az ezekkel szembeni tehetetlenség annyira fokozta a lakosság nyugtalanságát, hogy 1437-ben Erdélyben kirobbant az első jelentős antifeudális fel­kelés. Budai Nagy Antal diósi jobbágy vezetésével fogtak fegyverei a terheiket el­viselhetetlennek érző magyar és időközben bevándorolt román jobbágyok, akikhez elszegényedett magyar kisnemesek és szász városlakók is csatlakoztak. Küzdelmük a túlerővel szemben szükségszerűen elbukott. Zsigmond halálát követően a bárók számára ismét a trón betöltése lett a leg­fontosabb kérdés. A további vegyes házi királyok idején csak korának legnagyobb hadvezére, Hunyadi János ismerte fel a súlyosbodó török veszélyt. Miután előbb Szö­rényi bán, majd erdélyi vajda, temesi ispán és Nándorfehérvár főkapitánya lett, az ő feladata lett ennek az országrésznyi területnek a megvédése. Ehhez elsőként is magánhadsereget szervezett familiárisokból, zsoldosokból és egy­re növekvő számban népi önkéntesekből. Már egy ismeretlen kortárs nyomatékosan ki­emelte, hogy ezen túlmenően az 1442-es erdélyi oszmán betöréskor nemcsak a „véres kardot hordoztatta körül", hanem „nyilvános kiáltványban fegyverbe hívta az összes parasz­tokat és városlakókat" is. A közös honvédelemre egy táborba gyülekezők nemcsak kiver­ték a támadókat, hanem lehetővé tették az azt követő, úgynevezett hosszú hadjárat si­kereit is. Ennek során Hunyadi János a Balkán-hegységig szorította vissza az oszmán hadakat. Az 1444. november 10-i várnai csatában bekövetkezetett vereség nem annyira Hunyadi János, mint az elesett I. Ulászló király kudarca volt. A hadvezér - akit 1446-ban az ország kormányzójává is megválasztottak - tovább folytatta a megelő­ző védekezést az ország határain kívül. Bár ennek során 1448-ban, az október 16- 18-i, második rigómezei csatában ő is vereséget szenvedett, az országot nem fenye­gette újabb támadás, így volt ez egészen a legjelentősebb haditettéig, az oszmán ha­dak által ostromlott Nándorfehérvár 1456. július 14-22. közti felmentéséig. Jelen­tésében határozottan megfogalmazhatta: „A törökök császárát a vár alól és a me­zőről is legyőzve, levertük, Isten segítségével ágyúit is elfoglaltuk." A siker ki­vívója a világraszóló győzelme után röviddel később elhunyt. A had­vezért nem felejtette el hazája, és 1458-ban ifjabb fiát, Mátyást Magyarország királyává választotta. Az ifjú uralkodó trónra léptét követően azonnal az oszmán hatalom ellen hívta hadba az országot. A szultán azonban óvakodott attól, hogy a Nándorfehérvárnál gyülekező magyar hadakat megtámadja. Támadott ellenben III. Frigyes német-ró­mai császár, aki a főúri ligával magyar királlyá választatta magát. Miután a nyugatról támadót sikerült kivernie az országból, Mátyás király 1469- ben a Szerbiát és Boszniát már bekebelező oszmán hatalom ellen fordult, és elfog­lalta Jajcét, majd további bosnyáklakta területeket ragadott el a keleti ellenségtől. A tartósnak ígérkező fegyverszünetre tekintettel figyelme újra nyugat felé fordult. A pápa keresztes háborúval bízta meg a huszita Csehország ellen. Mátyás hadba szállt, és elfoglalta a cseh trónt is. Szilárd helyzetét a III. Frigyes császár elleni újabb hadisikereivel tovább tartósította. 1476-ban ismét törökellenes harcokra került sor. Ezek közül kiemelkedett az HADTUDOMÁNY 1996/4­9

Next