Haemus, 1992 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1992 / 1. szám
Ismét keresztúton állunk, miként elődeink annyiszor, de most talán kényszer szülte döntés helyett szabadon választhatjuk meg utunkat. Ma is a megmaradás a tét, egy kis közösség fennmaradása. A lélek épülését kell szolgálnunk. Lassan 80 éve, 1914 nyarán, Illés-napkor Lazar Ivanov, a tekintélyes teteveni nagykereskedő és Ferenc körúti háztulajdonos százhetven társával - kertészekkel, kereskedőkkel, magtermelőkkel és más tisztes polgárokkal - megalakította Budapesten a Magyarországi Bolgárok Egyesületét. A szervezők fontosnak tartották, hogy törekvésüket, az ó- és újhazához fűződő kapcsok erősítését, a két nép közeledésének előmozdítását a széles nyilvánosság előtt is ismertté tegyék. 1915-ben útjára bocsátották a Magyar-Bolgár Szemlét, az egyesület kétnyelvű kiadványát. Ekkor már javában dúlt az első világháború, és mint annyi más kezdeményezést, ezt is tönkretette. A felelős szerkesztőt besorozták a hadseregbe, s így a lap első száma egyben az utolsó is maradt. A későbbi kísérletek sem jártak sikerrel, ám ez a kis közösség megmaradt, sőt lélekben is és anyagiakban is gyarapodott. Saját erőből teremtett iskolát és kápolnát Budapesten, Miskolcon és Pécsett, majd 1931-ben a Vágóhíd utcában, a Nagyvásártér mellett felépült a Szent Cirill és Metód bolgár ortodox templom. Negyedszázad múltán vele átellenben - ismét közadakozásból -elkészült a Bolgár Művelődési Otthon, az egyesület székháza. Napjainkban a magyar állam támogatása révén valóra válhat a bolgár közösség régi vágya, egy rendszeresen megjelenő kiadvány. A hagyományhoz híven saját nyelvükön kívánunk szólni bolgárokhoz és magyarokhoz. Minden induló lap neve, így a Haemusé is némileg jelkép. A Haemus a Timok völgyétől a Fekete-tengerig húzódó Balkán-hegység ókori elnevezése, vagyis földrajzilag lényegében a mai Bulgáriát jelenti; azt a földet, amelyből a magyarországi bolgár közösség ered. De a Haemus elnevezés bennünk más képzeteket is kelt. Az ókor hajnalán a Balkán-félsziget volt Európa szíve. Itt élt Orfeusz, a trák dalnok, aki mindmáig a művészet halált lebíró erejét jelképezi. Folyóiratunk magyar nyelvű része adósságot kíván törleszteni és hiányt akar pótolni, mivel a bolgár szépirodalomra kevéssé figyelnek. A bolgár irodalom klasszikus és kortárs szerzőinek átültetése izgalmas kihívás azoknak a fordítóknak, akik eddig is számos remekbe szabott alkotást tettek közkinccsé. A közös múlt feltárása is hasznos tanulságokkal szolgálhat. A sajátos bolgár problémák és a jellegzetes művek bizonyára visszhangot keltenek a kelet-európai kérdésekre fogékony magyar olvasókban. Doncsev Toso főszerkesztő