Hahota, 34. (1988)

REJTŐ JENŐ: A TIZENNÉGY KARÁTOS AUTÓ (Részlet) A fiatalember ott állt a fák árnyékában, és a nyara­lót nézte. Miért leskelődik?­­Minek ácsorog itt? Maga sem tudta ... Talán fél órát állt ott, igen lehangoltan, idegesen, amikor két férfi közeledett. A sarki lámpa fényénél egy pillanat­ra láthatta őket, amíg a vi­lágosság vetülésében elhalad­tak. Az egyik csavargó kül­sejű, rosszarcú alak volt, a másik egy köpcös, kevésbé el­hanyagoltan öltözött férfi. Gorcsev közelében álltak meg, de nem sejtették, hogy a fa mögött áll valaki. — Egyszerűen bemegyek, és beszélek Laboux-val. — Szó sincs róla, akkor el­rontod az üzletet. — Az ördögbe is, vagy megismer, vagy kést kap a bordájába. Nem du nem! — Pszt! Nyílt a kertajtó. A tábornok, úgy látszik, csak elkísérte Anette-éket, és most hazaté­rőben volt. Az­­út sűrű fái között nem jutott keresztül a közeli lám­pák fénye. A csavargó kül­sejű hirtelen a tábornok elé állt. — Ne siessen,­ de Bertin! Megismer még? Én Portenis vagyok. — Mit óhajt? — Tábornok úr — szólt egy érdes hang, nyilván a köpcös —, jelöljön ki egy helyet, ahol hajlandó tárgyalni velünk. — Nincs magukkal semmi tárgyalnivalóm és . . . Portenif sújtott valamivel. A tábornok hátraugrott, és kar­dot rántott, de a köpcös meg­ragadta a csuklóját, és Porte­nif újabb csapása talált. Ekkor azonban közbevetette magát Gorcsev. A két útonál­ló nem is sejtette, hogy vala­ki tartózkodik a közelben. Az ellentámadás váratlan volt. Portenifet valahonnan egy erőteljes ökölcsapás érte a 1

Next