Néplap, 1946. július (3. évfolyam, 143-168. szám)

1946-07-02 / 143. szám

(SzKÍRó ERNŐ: A szilárd pénz megteremtése után a spekulálókat felkötjük! Ün­nepeltek Péter Pál napján a dolgozók: az újjáépített tiszafüredi hidat riadták a forgalomnak Péter Pál napján ünnepélyesen adták át a forgalomnak az újjá­épített vasúti és közúti hidat. A híd a MÁVAG és a MÁV munkás­sága és mérnökei hősi erőfeszítésé­nek eredményeként készült el és az első állandó híd a Tiszán. Az avatóünnepségen Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter elvtárs mondott ünnepi beszédet. Hangsú­lyozta, hogy a tiszafüredi híd első állandó jellegű hidunk a Tiszán és általában az első állandó jellegű megy vasúti hidunk. Utalt azokra a nehézségekre, amelyek között ez a lád megszületett, majd ismertette a híd­ osaira elért eredményeit. A to­vábbiakban arról beszélt, hogy az ország a hosszas háborútól, ár sok szenvedéstől ,­•* nélkülözéstől kifá­radt. Békésen, nyugodtan akar a nép építeni és élvezni akarja a be­csületes munka gyümölcsét, ezért nem tűrheti el a magyar demokrácia, hogy bárki is meg­kísérelje megzavarni ezt a bé­kés alkotó munkát, a rendet és megpróbálja visszaráncigálni az országot arról a helyes út­ról, amelyre a felszabadulás után lépett. S Két nagy kérdés áll most az ország előtt, a jó pénz és a jó béke. Ki va­gyunk szánva arra, hogy véget vessünk az­­ infláció segítségével folyó szabad rablásnak. A jó pénzt minden eszközzel meg kell véde­nünk. Nem vagyunk vérszomjasak, de a dolgozók kenyerének biztosí­tása megköveteli, hogy néhány olyan embert, aki a szilárd pénz megteremtése után továbbra is az arannyal és dol­lárral fog spekulálni, felkös­sünk ! Meg vagyunk győződve, hogy a magyar nép ezt­ jóvá fogja, hagyni. A béke kérdéséről szólva azt mondotta: Minden kormánynak kötelessége megkísérelni mindent, a lehető legjobb béke kieszközlésére. És ha nem is számíthatunk vala­milyen terü­letgyarapodásra, vagy ha esetleg erre egyáltalán nem szá­míthatunk, a legkeve­­sebb amit fel­tétlenül el kell érnünk, azt, hogy a határainkon túl lévő magyar test­véreink teljes egyenjogúsága bizto­sítva legyen. Ezek­­sorsa számunkra egyáltalán nem közömbös t , Világ proletárjai egyesültetek! \va HM9 trillió HHL ■■ IC SJPjHt | Jh|& 24 óráim toetfil megkezdődik a tisztogatás MB JgHK |f|| » városinál! és z várrregyébél un. ÉVFOLYAM, 143. SZARI £ 194« XULIUS 2, KEfiB Csődöt mondott az atombomba Az amerikai vizeken atombomba-kísérletet hajtottak végre. A kísérlet teljes csikkét mondott. Száz­húsz hajóra dobták le a atombombát és mindössze 2 süttyent el, 3 pedig megrongálódók­ Az atombomba kudarcának jelentős külpolitikai következményei várhatók. A Szakszervezeti Világszövetség követelése: A Franco-kormányzatot helyezzék törvényen kívül! A Szakszervezeti Világszö­­vetség tagjai a szakszer­vezetek székházában sajtóértekeletet, tartották a Szovjetunió és a termök a sajtó képviselői­vel. A Világszövetség is végreh­ajtóiyi­zottságs foglalkozott a Franco kormánnyal szentben követen­dő magatartással. Mindet­ nemzeti szervezetnek ajánlják, hogy lépjen fel Francoval szemben és világszerte szintes­­tsenek ellene. A közgyrdés elé jar­atot terjesztenek arról, hogy a Franco kormányzatot helyezzék törvényen kívül, a spanyol köztár­sasági kor­mány­t­ pedig ismerjék el törvé­nyes kormánynál­. A külügyminiszter sürgönye a békeértekezlet főtitkárságához a­ szlovákiai magyarok ügyében Gyöngyösi János külügyminiszter­ sürgönyt intézett a párizsi értekei-t­ért főtitkárságához és kérte a sür-­­gönynek a külügyminiszterek taná­­c­rének tudomására hozatalát A sürgönyben a magyar kormány az­­zal a kérelemmel fordult a külügy- Min­iSzterekhez, adjanak módot a magyar kormánynak arra, hogy a csehszlovákiai magyarság problé­máiról való felfogását előadhassa. A magyar kormánynak ezt az ál­­lásfoglalását a csehszlovák köztár­­saság déli részén tömegben élő mai ig­azság tragikus helyzete indokolja A csehszlovákok »végbe«­, hogy a nagyhatalmak igazságos­ döntése ellenében várnak eredményt, az Atlanti Charta és az Egyes­ül Nemzetek alapokmányába foglalt elvek figyelmen kívül hagyásával a csehszlovák-magyar lakosságcsere­­egyezmény szövegét és szellemét túllépve arra kényszerítik a magyar nemzetiségű lakosságot, hogy két alternatíva között kell választania: július végén nyilatkozatot adnak le, amely szerint szlovák nemzetisé­­gűeknek vallják magukat, vagy gye­dig ragaszkodnak magyar állam­­polgárságú foltot és akkor 8 napon belül ingó vagyonától megriasztva, áttelepítik őket Magyarországra. A magyar külügyminiszter a sürgöny szövegét részletes, adatok­kal támasztotta alá I csehi és asgarszasi fitn­gymuzfetre­ tárgyalásai Massaryse csehszlovák felfin­­­lgymifzi­szter és Cramenílis külügyi államtitkár pénteken megbeszélést folytatott Byrnes­­sel. Legújabb pénzünk: a B-pengő A Magyar Közlönyben megjele­n­t rendelet a mű­pengővel való szá­­rlmlást tovább egyszerűsíti. A rendelet a mű­pengő milliószorosát, va­gyis a billiót ,,B. pengő“ elnevezéssel jelöli. Eszerint 1 billió pengő, vagyis egymillió mű­pengő a jövőben 1 B. pengő lesz. .A legrövidebb időn belül megkezdik aranyunk hazaszállítását Nyáre­di Miklós államtitkár, aki Berlinbe utazott és az amerikai ka­tonai hatóságokkal fontos megbe­széléseket folytatott az elhurcolt magyar javak hazaszállítása tár­gyában, visszaérkezett Párizsba. Megállapodás történt Berlinben, hogy Nyárádi államtitkár vezetésé­vel különbizottság utazik­­Németor­szágba az elhurcolt javak felkuta­tására és a hazaszállítás lebonyolí­tására. A Nemzeti Bank arany­készletének hazaszállítása a legrö­videbb időn belül megkezdődik, Nyárádi államtitkár július elején Budapestre jön a még szükséges intézkedések megbeszélésére. 15 millió d­ollárre emelték a tízmilliós amerikai hitelt Washingtoni jelentés szerint az Egyesült Államok kormánya hiva­talosan közölte, hogy Magyarország részére az amerikai hadsereg Euró­pában lévő hadfelszerelési felesle­gének felvásárlását megkönnyítő hitelkeretet 15 millió dollárra fel­emelték. Az erre vonatkozó részle­tes megállapodás aláírására rövide­sen sor kerül. Ui rendeket az atfopengomunKaoerexref A Gazdasági Főtanács hétfőn rendeletet fogadott el, amely a kedd reggeli hivatalos lapban jele­nik meg. E rendelet szerint a mun­kabéreket és fizetéseket a kiegyen­lítés napján érvényes adópengőér­­t­ékben kell minden körülmények között kifizetni. Amennyiben tehát akár magánvállalatoknál, akár va­lamely közületnél a bérek kifizetése huszonnégy órát késne, az esedé­kességet követő napon a fizetéseket és munkabéreket az adópengő új értéke szerint kell folyósítani. A rendelet azonnal hatályba lép. Szigorú valutabejelentési kötelezettség Mint illetékes helyről közlik a MTI munkatársával, az utóbbi idő­ben túlzottan elharapódzott valuta­­üitézkedéés arra késztette a kor­mányt, hogy újabb szigorúbb­ rend­szabályokat vezessen be. Elsősor­ban azokat a már érvényben lévő v­­lutabeszolgál­tatási rend­szabály­o­­kat fogják alkalmazni, amelyek szerint minden külföldi pénzérmé­ket záros határidőn belül be kell jelenteni a Magyar Nemzeti Bank­nál. A rendelkezés elmulasztóival szemben a kormány a legszigorúb­ban jár el. A bejelentési kötele­zettség kiterjed­ valamennyi kül­földi valutára, a minimális meny­­nyiségen felüli törtaranyra, továb­bá az aranyérmekre is, kivétel a magyar veretű aranyérme, az úgy­nevezett körmöd arany. .A Nemzeti Bank kényelmessége megakasztotta a város gazdasági vérkeringését A kereskedelmi élet, lüktető gó­ kötelezte a munkaadókat, hogy a cát ma­­kétségtelenül a bankok fizetés napján 9 óráig fizessék ki képviselik és tekintettel a minden- a béreket, mert különben a mái­­napi ad­ópengőbefizetési rendszer- kavállalók súlyosan ráfizetnek, re, a kiinduló pontot a Nemzeti Nem tudjuk, hogyan lesz biztosít­sunk képezi. A szombat—vasárna­­va a jövőben a kifizetés, ha a pi kettős ünnep után, hétfő délelőtt Nemzeti Bank, továbbra is ilyen ö1 órakor a­­Nemzeti Ba­nk még késedelmesen bocsátja a pénzt na- BteiM eszközölte a kifizetéseket a ponta a bankok rendelkezésére, bankoknak és ennek köszönhető. Nem véletlen, hogy éppen a Nem­­hogy azok sem tudtak eleget a Nem­­zeti Bank tisztviselőgárdája végzi­­.S kötelezettségeiknek a korai ilyen kényelmesen a mankóját, hi­­áltváktorban. Súlyos hátrányt jelent ez szén köztudomású, hogy egyetlen azoknak a kisembereknek, akik a új tisztviselő sincs a debreceni ko­radélelőtti "órákban "akartak a Nemzeti Banknál, a régiek mind piacon vásárolni és éppen ezért megmaradtak, tehát a szellem is tegnap nagyon sokan csak későn változatlan. Sürgős intézkedést ke­­jutottak hozzá betéteikhez. A leg­­rtm­, hogy a jövőben a kiifizető­­újabb bérfizetési rendelet értelmé­­sekre idejében sor kerüljön és ben kétszer hetente fizetik a­zpn- hogy tudatos vagy egyszerűen bá­­rkavállalóka­t és a MagáBaSkeláa b­­erokratikus okok miatt ne a dolgo­zattak Szakszervezete f­­iai^'C'f'jolbeTizok fizessék meg az árat.

Next