Néplap, 1947. május (4. évfolyam, 99-121. szám)

1947-05-01 / 99. szám

4 SuseedfMd iiduofz&iiük Debrecenben, régi harcai szín­­terén Losonczy Géza képvi­selő elvtársunkat, a „Szabad Nép" szerkesztőjét. Losonczy Géza a harmincas évek­ derekán kibontakozott baloldali megmoz­­lás, a Debrecenből indult Már­ciusi Front egyik szervezője és a bátran fasisztaellenes „To­vább“ szerkesztője volt. Itt köszöntjük az ő irányítása mellett újból megjelent harcos hetilapot, a május elsejei ünne­pen ú­jból meginduló „Tovább"-ot Fasisita tisityisertést távolított el a földesi Nemzeti Bizottság Sokfelé megrekedt a­ Nemzeti Bizottságok munkája. Pedig erre a felszabadulás utáni első népi szer­vünkre igen fontos feladatok meg­oldása hárul: őrködnie kell a falu demokratikus rendjén s politikai ellenőrzőszervként szemmel kell tartania a közigazgatás munkáját. Földesen éber a Nemzeti Bizott­ság. • Most például elbocsátott az állásából két községi tisztviselőt: Zsóka Istvánt és Takács Gyulát Zsóka a hivatali asztalán nyilas­­keresztet helyezett el, „Visszajö­vünk!“ felírattak Állítólag csak „viccből“. A földesi Nemzeti Bi­zottság — szerencsére — ilyen szempontból „rossz humorérzékű“ s kitette a szűrét a községházáról a még most is nyilaskodó fiatal­embernek. Takács Gyula a földreform ellen izgatott, kijelentve, hogy a Sza­badság Párt „sokkal jobban fogja ezt megcsinálni“. Lehet, hogy ő nem tudta, mit beszél, de annál jobban tudták a Nemzeti Bizott­ság jó demokratái. Ilyen éber, s ha a szükség úgy kívánja, bármelyik percben sújta­ni tudó Nemzeti Bizottságokra van szükség mindenfelé! Teletek­önyvezést, olcsó iparcikket és az MSzK megszü­ntetését kívánja a Hajdúság parasztsága Május elseje minden dolgozónak a nagy ü­nnnepe. Ezen a napon az ünneplők óborában nemcsak a vá­rosi dolgozók, a munkások és az értelmiségiek, hanem a magyar parasztok hatalmas tömege is fel­sorakozik. A munkának, a dolgozóknak ez ünnepe régóta és ma, különöskép­­pen egyúttal seregszemle is. Szám­­ba azik ezen a napon a dolgozók milliói az eddig elért eredménye­ket, ünnepi mérleget készítenek és kitűzik azokat a célokat, amelyek­nek megvalósítására harcba indul a dolgozók májusi serege. A ba­loda­tt pártok és a szak­­szervezet által közösen kiadott kiáltvány „Magyarország dolgozó népéhez ”” a munkásság és értelmi­ ségi dolgozók mellett a magyar parasztság legaktuáisabb követelé­seit is napirendre tűzte, megválasz­­tandó ünnepi jelszavakká tette. Me­lyek ezek a jogos követelések, or­szágosan és Hajdú megyében, me­­lyek az előfeltételei annak, hogy a hajdúsági és ál­m­ában a magyar parasztság sokat emlegetett élet­­nívár-emelkedése a gyakorlati élet­ben is megvalósuljon? Régóta vajúdó probléma az 1945 nyarán földhözjuttatottak földjének telekkönyvezése. Tagadhatatlan, hogy nem kis munka a telekköny­­vezés, nagy technikai felkészültsé­­get s még nagyobb adminisztrációt kíván. Mégis a legsürgősebben vég­re kell hajtani s állandóan új ha­táridő kitűzése he­yett inkább gya­­korlatilag kell oda hat­ni, hogy vég­­re-valahára valóban kezükbe ve­hessék az új íj,az­dlák és földhö­zjut­­tattottak a telekkönyvi kivonatot. Az ő szemükben ez fogja végső fo­­kon jelenteni a födreform lezárá­sát s minden szép szólamnál na­gyobb bizonyító erővel jelenteni a földreformot.. Hajdú megyében 60 százalékig elő van készítve a telekkönyvezés. Országos viszonylatban a másod­i helyen áll Hajdú megye a telek­­könyvezési munkálatok előrehaladá­sa ter­én s amint a­ FÉKOSz és UFOSz vezetői mondják, október elsején minden megyei földhöz jut­­tatott kézhez fogja kapni a telek­könyvi kivonatot. Köztudomású, hogy a­ parasztsá­got legsúlyosabban az agrárollónak a múlt év , augusztusi stabilizáció­­val történt aránytalanul szélesre való nyitása sújtja. Százszor elmon­dott és­­cárt tény ez és itt a leg­főbb ideje, hogy tovább jussunk ennek a tarthatatlan helyzetnek az emlegetésénél. Elég bármely hajdúmegyei falu­­ban szétnézni, végigmustrálni­­ a rongyosruhájú, hiányosan táplált parasztokat, panasztg­ye­rm­ekeket, h­ogy józan ésszel, belássuk: azon­nal meg kell szüntetni az agrárol­lót. Az ipari és mezőgazdaságii árak eg­yensúlyba hozásánál az iparcik­kek árát jelentősen le kell szoríta­ni és a mező­gazdasági termékek árát feljebb kell emelni. — A méltányosságnak legelemibb követe­ménye— mondja Kun Már­ton, az UFOSz megyei elnöke — hogyha a nagytőkéseknek szabad kalkulálni, akkor az egyszerű és munkájából élő parasztember kal­kulálását, csak a legszűkösebbek beszerzésére­ szorítkozó kölségveté­­sét is vegyék számításba. A több­­millió dolgozó rezsiköltsége talán mégis több figyelmet érdemel vala­mivel, mint néhány száz, vagy esetleg ezer nagygyáros és kapita­­lista üz­ed­ érdeke. • A beszolgáltatásról azonos­a vé­lemény© minden hajdúsági paraszt­­embernek: el kell törölni, de ha az idei rossz termés mégis idősze­rűvé tenné, gondoskodni kell róla, hogy csak a 14 holdon fel­ül gaz­dáknak kelljen terményt befoly a­­látni. Ha a közelláásügyi minisz­térium készülő tervezetéből rende­let lenne, amely a beszolgáltatást csak nyolc holdon alul engedné el, ez azt jelentené, hogy éppen a 8— 14 holdas, 10—12 gyermekes új­gazdák lennének leginkább meg­nyomorítva a beszolgáltatással, ami természetesen sem gazdasági, sem­­szociális szempontból nem lenne helyes. A májusi kiáltvány harcot hirdet l­ parasztság jogos követeléseinek kielégítéséért,­ az újgazdák számá­ra, a téreikkönyvezés befejezéséért, ok­.90 iparcikkekért­, a­z agrárolló megszüntetéséért. A hajdúsági parasztok ezeket a jogos követeléseiket meg azzal a semmivel sem kevésbbé jogos kö­vetelésükkel taldják meg, hogy tűnjék el végre az MSzK, s a falu dolgos népének életét megkeserítő minden intézmény és rendelet. Az ünneplő májusi paraszttöme­gek valóra is fogják váltani a pa­rasztság jogos követeléseit. s Újlaki László MÁJUSFA ír#«: Asztalos Sándor fúrtük a fejünket, mit is lehet­ne csinálni, hogy lehetne május elsején valami jelt adni magunk­ról. Felvonulni, tüntetni egyálta­lán nem lett volna szerencsés do­log. A nézpetek a nyakunkra ül­tek, a rendőrség a kelleténél job­­ban működött. — Valamit mégis kéne csinálni kifelé is! — ez volt az általános vélemény, de egyikőnknek sem akarta kipattantani a szükséges szikrát nagyrahivatott agyveleje. Ha nem csinálunk semmit, az is baj, de ha valami túlságosan jó dolgot találnánk cselekedn­i, töb­bet ártunk vele az ügynek, mint használnánk. Csak egy kis jelre lett volna szükség. Olyanra, amelyiket so­kan látnak és sokan megértenek. Olyanra,, amelyikre felfigyelnek az emberek és észreveszik, hogy niin­ valami készül a kéreg alatt, elkerülhetetlenül és feltartóztathat­­atlanul. Csak egy zászlóra, vagy valami hasonlóra lett volna szük­ség, amelyik torony tetején lo­bogjon, vagy ki tudná megmon­dani, hol! Valahol! De egyelőre a „valaminél“ és a „valaholnál“ tartottunk s úgy vol­tunk ezzel, mint az a nyúl, ame­lyik éjszakának idején belekanda­­rikázik az autó reflektorának fényfolyosójába és ne adj Isten, hogy ki tudjon ugrani belőle. Már teljesen reménytelennek tűnt a helyzet, amikor Kádár Zoli, a varjúbajuszú néprajzos rájött, hogy az autó elől félre is lehet ugrani. — Te, várjatok csak, nekem va­lami eszembe jutott! Mély, dörmögő hangja olyan volt, mint a mennyei harsonák a feltámadni készülők számára. — Eleinte kegyetlen mérgesek vol­tunk önmagunkra, meg a mellet­tünk ülőkre és a velünk szemközt „esett szép,­­ szomorú fejekkel ösz­­szehajolókra“, amiért tehetetlenek vagyunk. Később magunk is elha­­nyatlott, megláhadt és mélységes búslakodás mozdulatlanságába ál­­mosodtunk. Innen rántott ki ben­nünket Kádár Zoli csendes­ mor­gása , úgy kaptunk rajta, mint éhes tyúk a fáról eléje pottyant cserebogáron. — Ide figyeljetek! Azt ugy­e tudjátok, hogy Várvölgyi szerel­mes Harsányi Jutkába? Már hogyne tudtuk volna! Min­denki tudta. Csak azt nem értet­tük, mi köze van ennek a május elsejéhez, a mi­­ügyünkhöz. Külö­nösen azt nem értettük, hogy ke­rül ide Várvölgyi-Wolf, a jogász, aki köztudomásúan nyilas volt és aki nálunk mindig nagyobb és mélyebb magyarnak vallotta ma­gát! Sunyin néztünk Kádár Zolira, de ő még sunyibban hunyorított vissza ránk. És, mi sül ki ebből a Várvölgyiből és Harsányi Jutka iránt táplált lovagi érzésből? Őszintén szólva kényelmetlenül is éreztük magunkat, mert valami olyasfajta gondolatunk is támadt: Kádár Zoli gúnyolódik velünk, tréfát csinál a mi tehetetlensé­günkből, de az ügyből is. — Na csak sohse csodálkozza­­tok olyan nagyon, mindjárt el­mondom, miről van szó. El is mondta. Azzal kezdte, hogy a néprajz igen kétélű tudomány. A fajelmé­letek meg a turánisták éppen úgy szeretnék kisajátítani maguknak, mint az egyébfajta becsületes em­berek. Ezzel kezdte, aztán elmesélt mindent töviről-hegyire. Mit gon­dolt, hogy gondolta és miért gon­dolta. A vége az volt, hogy más­nap estére összeülünk Várvölgyi­vel, a vezérrel és mindent megbe­szélünk vele. Ésszel kell élni, ez a nyitja mindennek. Kádár Zoli ötlete tetszett ne­künk. Nagyon tetszett. Pedig az ügyhöz, május elseje megünneplé­séhez mérve, csenevész ötlet volt. Nagyobbat, szebbet,­­ lázadóbban szerettünk volna valami olyat, ami már magában véve is tettnek számít, azon felül pedig mozdítani is tud, mint a tavaszi szél. Jó, jó ... ez mind szén, de nem lehetett, Olgara elszigetelt sejtoca­­voltunk, annyi széthúzó erővel, hogy nagyon is meg kellett elé­gednünk ezzel a furfangos ötlet­tel. Ráadásul még attól sem kel­lett tartanunk, hogyha Várvölgyi rájönne arra, hogy beugrattuk és korlátoltságát a mi ügyünk szol­gálatába állítottuk, elszólja ma­gát. Nem kellett tartanunk még azért sem, mert adott esetben úgy lehetett magyarázni a dolgot, ahogy akartuk. Az eredmény és a kivitelezés volt a fontos, a­ többi nem számított. Várvölgyieket másnap megkör­nyékeztük, megmagyaráztuk ne­kik, hogy nagyon fontos, a ma­gyar lelkiséget mélyen és egészé­ben érintő kérdésről van szó. ők úgy értelme­zték, hogy végre együtt akarunk dolgozni velük az „egység“ érdekében és este hár­man el is jöttek: Várvölgyi, Pol­gár és egy medikus, akinek nem emlékszem a nevére. Nem sokan voltunk a társalgó­ban, de úgy intéztük, hogy a színtelenek és a Várvölgyiekkel nagyjából egy követ fajok is kép­viseltessék magukat. Kádár Zoli megkérte Várvölgyit, hogy mond­jon néhány üdvözlő szót a megje­lenteknek és nyissa meg az ösz­­sze­jö vételt, továbbá arra is, hogy vezesse le az egészet. Várvölgyi annyira meghatódott, hogy eleinte Kádár Zolira akarta átudvariaskodni az egészet, de rö­vid „ugyan kérlekkezések“ és „kérlek tisztelettelezések“ után büszkén szólásra emelkedett. Be­szélt az ifjúság roppant feladatai­ról­, a német hadsereg hősies cso­datetteiről, az „élet, vagy halál“ kérdéséről, „kalmár-zsidó légiban­ditákról“ és „ázsiai vörös hordák­ról“ — tehát mindenről, amiről egy Várvölgyinek beszélni illett és kellett. Beszédét zajos taps fo­­­gadta. Kádár Zoli félénk bunyo-­ rított, aztán főúri mozdulattal, amolyan békebeli államtitkárosan gratulált Várvölgyinek. Alig fért bennünk a nevetés. „Ha ez a hülye tudná, hogy mi készül ellene, azonnal a kémelhá­­rítókhoz szaladna“ — gondoltuk magunkban. Most köve­tkezett aztán Kádár­ Zoli. Ú Úgy beszélt, mint­ egy valós­­­ságos nyilvános rendes tanár. Né­pi értékeinket védelmezte általá­ban, szidta azokat, akik megfe­ledkeznek arról a hatalmas össze­tartó erőről, amelyik népszoká­saink megőrzésében rejlik. Aztán rátért a város nemtörődömségére, rosszakaratára. Kifejtette, hogy itt egyetlen népszokás sincs, pedig lehetne, mert nagyon sok volt. Ki­re várna ez a nagy feladat, ha nem az ifjúságra, különösen most — mondta — amikor minden ol­dalról az a veszély fenyeget ben­nünket, hogy, nemzeti kiválósá­gaink, önállóságunk megsemmisül, éppen annak következtében, hogy ifjúságunkból hiányzik a „Vár­völgyi kollégám és kedves bará­tom által oly kiváló éleslátással hangoztatott hősiesség“. Imp, itt van a legszebb tavaszi ünnep, május elseje és még semmi sem történt méltó megünneplése érde­kében. Pedig a május elseje való­ban megérdemelné, hogy néprajzi szépségét felújítsuk. Ha már más­ként nem szolgálhatjuk a hazát, legalább a várost rázzuk fel tes­­pedtségéből és mutassunk példát. Milyen szép például az a nép­dal — folytatta —: Kedvesemnek háza előtt Az éjszaka magas fa nőt­t gyenge szellő lágy szárnyain Piros kendő leng ágain. Itt aztán hosszú magyarázatba kezdett. Sorba vette a május else­jével felvetődhető összes népszo­kásokat, míg végül visszakanya­rodott a májusfához. „Az ifjúság haladó és becsületes részének be kell látnia, hogy a város közepén egy fel­pántlikázott májusfát kell fölállítani!“ — vágott most már bele a kérdés elevenébe. „Mégpe­dig azt is megmondom, miért: példát kell mutatni a városnak!“ Erre már Várvölgyiék is tap­solni kezdtek. Kádár Zoli leü­lt és magyarázni kezdett Várvölgyinek. Várvölgyi fejét rázta és olyan pi­ros lett, mint a főtt rák. Zoli to­vább magyarázott neki s Várvöl­gyi mosolyán látszott, hogy szí­vesen bekapná a horgot. Végül is kezet fogtak. Mi pedi­g összevil­­lantottuk a szemünket: „Rendben van!“ — Még csak egyetlen kérdést kell tisztáznunk — állt fel ismét Kádár Zoli — hová tegyük a fát? Én a főutca 27-es házának első emeleti erkélyét javasolnám, te­kintve, hogy ez a város középén van és mert a Harsányi ezredes úr lakása, akit tartok olyan jó magyar embernek, hogy belátja, milyen fontos dologról van itt szó. Még mást is mondhatnék Várvöl­gyi kedves barátomról és az ez­redes úr leányáról, ami méginkább indokolttá tenné a májusfának ide való felállítását... de nem szólok semmit!“ A javaslat nagy nevetés köze­pette elfogadtatott. Május elsejére virradó éjszaka Várvölgyi vezetésével és parancs­nokságával egy lopakodó társaság cipelt befelé egy tízméteres és fel­pántlikázott fenyőfát az erdőből. Mondanom sem kell, hogy a pánt­likázásnál a mi embereink működ­tek közre. Most sem tudom, hogy tudták a fát az erkélyre felhúzni, az azon­ban való igaz, hogy a májusfa má­jus elsején reggel ott állott az er­kélyen. S a „gyenge szellő lágy szárnyain“ nem egy, hanem sok skarlátpiros és nemzetiszínű kon­­dő lengett az ágain. Azt hiszem, azt sem kell mon­danom, hogy nem sokáig volt ott. Kilenc órára, nagy csődület sze­me láttára levették onnan. Vár­hegyinek be kellett mennie a rend­őrségre, ahol állítólag, mielőtt megkérdezték volna, kapott két irgalmatlan pofont, de aztán, mi­után minden kimagyarázódott, fő­ként pedig előszedte iratait, hosz­­szú bocsánatkérések közepette el­engedték. Mi is lapítottunk, bár erre előre­lehetett számítani. De Kádár Zoli feltevése bevált: Várhegyi úgy szégyelte magát mind „szerelmi“, mind pedig politikai szempontból, hogy nem merte tovább piszkál­­tatni az ügyet. Hallgatott, sőt még Zolira sem mert megharagudni. Akárhogy, akármint,­ de má­jus elsejét megünnepeltük. Azok, akik kora reggel munkába mentek, lát­ták, hogy valahol a föld alatt forr a világ és érezték, hogy bármint álljanak is a dolgok, május el­seje van. Semmi másról, erről volt szó! NÉPLAP inT május 1, Csütörtök Tárgyaltatok a hároméves terv programjáról Hétfőn este a nemzetgyűlés épü­letében pártközi bizottság kezdte meg a hároméves terv termelési programjának megvitatását. A Kommunista Pártot a tárgyaláso­kon Gerő Ernő, Béres Andor, Kar­­czag Imre és Lázár Vilmos, a Szo­­ciáldemokrata Pártot Kemény György, Vajda Imre, Tímár L. a Nemzeti Parasztpártot Erdei Fe­renc, Adorján János, Kárász Ar­thur és Farkas Ferenc, a Kisgaz­da Pártot Rácz Jenő, Bárányos Károly, Varga István és Harmathy Lajos képviselte. A vitás kérdé­sek tisztázására szakértőkből egy mezőgazdasági bizottságot alakí­tottak. Hatalmas tüzek pusztítottak Budapesten Két hatalmas tűz pusztított Bu­dapesten. A Thallóczy Lajos­ utcai Eszterházy tejgazdaság telepe gyulladt ki, az udvaron levő szé­naboglyáktól. A nagy szélvihar­ban a tűz rohamosan terjedt és már belekapott a kelenföldi villa­moserőtelepbe. Közben megeredt a­ zápor és a több tűzoltó-részleg emberfeletti munkával megfékezte a tüzet. A kár többszázezer forint. Kedden reggel a Gubacsi­ úti Török vegyészeti gyár gyulladt ki és negyed óra alatt a hatalmas gyártelep lángokban állt- A több­­százfokos hőségben a tűzoltók alig tudták megközelíteni a tűz színhe­lyét és csak kétórás Megfeszített munka után sikerült a tüzet elfoj­tani, a gyártelep jórésze azonban elpusztult. A kár felbecsülhetetlen 10 éves olajfimigreni Deá­k Ferenc-u. 1. alól BÁD.0- GO-nU. 1. alá helyeztem, hol a megszokott pontossággal állok­­ vevőim rendelkezésére. — Kérem további szíves pártfo­gásukat KÓDÉR (Klein) Sándoret

Next