Néplap, 1948. március (5. évfolyam, 52-73. szám)

1948-03-11 / 59. szám

MÁRCIUS 11, csütörtök: N­E­PL­A­P Azonnal váltsák le Magyary Kálmán tanfelügyelőt! Nyolc hónap alatt semmit sem tett az általános iskolákért A magyar demokrácia egyik legfontosabb kérdése ma a nevelés A demok­rat­ikus iskolareformok egész sora látott napvilágot a fel­­szabadulás óta­ Természetesen ezeknek a reformoknak csak annyi az értéke, amennyi belőlük a gyakorlatban is megvalósul- A magyar nevelők nagy többségében becsületes emberek, akik a népi demokráciát a maguk vonalán épí­teni akarják- Irányításra várnak, mert tájékozatlanok a társadalmi és politikai kérdésekben és nem tudják, mit vár tőlük a népi de­­mokrácia n­evelés területén­ Mind az előbbi, mind az utóbbi szem­pontból döntő kérdés, hogy a tanügy-­­ igazgatás vezetői kiváló szak­emberek, a népi demokrácia törhetetlen hívei legyenek A tanfelügyelőtől azt várjuk, hogy teljes erővel és lelkesedéssel építse a maga területén a népi demokrá­ciát, segítse a demokratikus, iskola­reform megvalósulását, példakép­es útmutató legyen mind szakszem­­pontból, mint politikai szempontból a n­­velek előtt. Tárgyilagosan meg kell állapí­­tani, hogy Hajdú megye nevelői a felszabadulás óta nélkülözik a pél­damutató, szívvel-lélekkel hivatásos e­ár­ak élő tanfelügyelőt- Azt hittük, hogy Ormós Lajos nyugdíjazása után végre méltó ember kerül a hajdúmegy­ei tanfelügyelői székbe- Nagyon csalódtunk, mert a hely­zet'­ azóta romlott, sőt tarthatat­lanná vált­ Súlyos vádat emelünk Magyari Kálmán jelenlegi megbízott tanfel­ügyele­telen. Nyolc hónapja tölti be a ma­gyar demokráciának ezt a fon­tos őrhelyét s ez alatt az­ idő alatt bebizonyította, hogy teje­sen méltatlan ennek a Pozí­ciónak a betöltésére Nyolc hónap alatt végzett munkája nem ér annyit, mint egy szorgal­mas­, a népi demokráciát szíves"lé­­­lekkel építő ember kétnapi mon­­dvája-Hivatalát egyáltalán nem látta­­e. Nyolc hónap alatt alig töltött­­ néhány órát a tanfelügyelői hiva­talban- Munkatársai végzik az ő munkáját is, mert nem me­­vek fel­szólalni mu­nk­át­lansága ellen- Az ügyekhez egyáltalán nem ért­és, még hajlandóságot seem­ mutat, hogy megtanulja azokat-Csodálkoztunk m­ár nyolc hó­nappal ezelőtt is Magyari Kálmán megbízásán, mert tudtuk róla hogy a fellszandulá­s óta nem viselke­dett demokratiku­m. Közismerten széke­zcövezetellenes volt. Ennek jellemző példája, hogy két évig ,nem­ fizetett szakszervezeti tagdíjat, és az igazgatása alá tartozó refor­mátus gimnázium tanárait is távol­­tartotta a­­szak­szervezettől. Számos Szak­szervezet ellenes kijelentéséről is tudunk. Aki pedig sza­kszervezet­­il­enes, az a népi demokrácia ellen­sége is.­ Közismerten általános iskolá­si ign­es volt és a maga vonalán mindent megtett, hogy szabo­tálja az általános iskola kifej­lesztését Mindig azt hangoztatta, hogy a ta­­nítók nem alkalmasak az általános iskolában való tanításra- Tudtuk, hogy Magyari Kálmán legjobb ba­rátja a hírhedt munkásellenes és szakszervezetellenes jobboldali, volt Baross-vezető Csősz László- Most már azt is tudjuk, hogyan lett Magyari Kálmán tanfelügyelő. A két évi gimnáziumi igazgatói próbaidő letelte után a református gimnázium tanárainak többsége nem szavazta meg újból való meg­választását- Az volt tehát a hely­­zet, hogy Magyari Kálmánnak egy­szerű tanárként kellett volna foly­tatni a pályáját. Ekkor kellett Or­mós Lajos nyugdíjazása után a tanfelügyelői széket betölteni. Bizo­­nyíték­unk van arra vonatkozólag, hogy Magyari Kálmán, a hírhedt jobboldali Csősz László, akkor még nemzetgyűlési képviselő közbenjárására 1®tt tanfel­ügyelő- Tanfelügyelői megbí­zatása általános megdöbbenést kelltett még a kisgazda ne­­velők között is Ezeknek a konkrét adatoknak a birtokában sem tettünk lépéseket Magy­ari Kálmán ellen, mert azt hittük, hogy új beosztásában meg fog változni és hasznára lesz a de­­mokratikus nevelés ügyének. Ma­gyari Kálmán megmutathatta volna munkájával, hogy érdemes a tanfelügyelői állásra. De még in­kább méltatlanná vált erre-Nem téveszt meg bennünket si­­mulékony modora. Illetékes körök előtt úgy tünteti fel, hogy műkö­­dése alatt sokat tett a hajdúmegyeii neve-­és ügyéért- Valójában azon­ban semmit sem tett és most itt az ideje, hogy ő is, meg az illetékes miniszteri hatóságok levonják ennek következményeit Minél előbb szeretnénk a hajdú­ megyei tanfelügyelői székben arra méltó embert látni, mert minden napi haladék csak mérhetetlen ká­rokat okoz az iskolaköteles tanu­lóknak, szüleiknek, de hihetetlen demobilizáló hatása van a neve"­lö­kre is. Városi szabályrendeletben elbírt Zászlók­­­r.is,Mi P­M kézimunka ív zászló tsztel Debrecen, Szent Anna-utea 10- 12 Dekorációs papír Petőfi és Kossuth képek Nemzetiszínű szalag CSILLAG lSn,,p"*tték,, Szép férfi ruhákat Tavaszi kabátokat Tmruhákat Dalton és esőkabátokat Szípfz-tői CSAPÓ­ UTCA 8 Külön uriszabóság Ménes János közbenjárására nagymennyiségű kiutalást kapnak a debreceni kisiparosok Ménes János h. polgármester Budapesten az Anyag- és Arhiva­­tallal folytat tárgyalásokat a deb­receni bőriparosok érdekében. Ed­digi tárgyalásainak eredményeként az Anyag- és Arhivatal felszabadí­tott 900 kg kruppontalpat, 365 kg kéregnyakat, 450 kg kéreghasszélt 5000 kg juhbélésbőrt, 2000 kg marhafelsőbőrt, 1000 kg borjúfelső­bőrt, 1000 kg lóserróbőrt. Ezenkívül 500 kg húzóbőrt és blankbőrt kapnak a debreceni szíj­gyártók.­A debreceni árumintavásárra ké­szítendő kiállítási munkák céljaira szintén kapnak külön kiutalást a cipészek és csizmadiák. Erről ma tárgyal Ménes elvtárs Vajda Györggyel, az Anyag- és Árhivatal Korosztályának vezetőjével. Ménes elvtársnak sikerült egyéb kiutalásokat is biztosítani a kisipa­rosság többi szakmai részére, így a kocsigyártók és kovácsok részé­re 55 pár szekértengelyt, a lakato­­­sok számára négyezer kiló fekete és ezer kiló horganyzott finomle­mezt. A bádogosok részére 40 kiló forrasztó önt, ezenkívül 2000 mé­ter sodronykerítés fonatot és 3000 kiló szeget. Az eddigi kiutalások mellett igen nagy jelentőségűek mostaniak, ha tekintetbe vesszük, hogy mily nagy szüksége volt a debreceni kisiparosságnak ezekre az anyagokra. Néhány kiutalás letárgyalása­­ még folyamatban van. Súlyosan megsebesített egy felrobbant gránát két kábai kisfiút trékitárgyai­k volak, együtt jártak iskolába, sőt az iskolai fu­ifoalcsa­­patban is mindig egymás mell­é játszott a két fiú­ A napokban ebéd után ismé­t fu­hálózni ment a 10 éves Demne­er József és a 8 éves Pálffy Antal. Útközben az egyik árokban találtak egy gránátot, amellyel mindjárt elkezdtek játszani. Egymásnak do­bálták, majd Demeter Jóskának az az ötlete­­támadt, hogy ő­aedjé­k széjjel, mert minit m­ondot am úgyis hatástalan már. Kerítettek egy jéigiladarabot és a kis Jóska teljes erővel rávert egyet a gránátra, mely az ütés következtében felrob­bant. Mindkét gyermek megsebesült Pálffy Anit a hátán, mellkasán és mindkét lábán, Demeter Jósika a kezén, lábán és a mellkasán szen­vedett súlyos sérülést- Mindkettő­jüket azonnal a debreceni klini­­­kára szállították-A rendőrség sérülési osztálya megindította a nyomozást, hogy­ ki terhel­ a felelősség a két gyer­mek súlyos sérüléséért. Egy házban lakott Rábán a Demeter és Pálffy család- A leg­szívél­yesebb viszony fejlődött ki közöttük és gyermekeik is a leg­­jobb bará­ságban éltek- Közös jó­ impozáns lesz a debreceni március 15 A március 15. i ünnepségek programját teljes egészében ösz­­szeállították. Az ünnepség, mely már vasárnap este, az ifjúság fák­lyás felvonulásával és a Szabadság, harcos Szövetség debreceni­­ cso­portjának alakuló közgyűlésével kezdődik, a hétfői napot teljes egé­szében betölti. A legkiemelkedőbb esemény a Szabadság-zászló fel­avatása és az újjáépített Nagy­ templom felszentelésén kívül az if­júsági egység megteremtésével kapcsolatos fogadalomtétel lesz a Kossuth-szobor , előtt. Itt lesz az ünnepi nagygyűlés is, melynek szónoka Balogh Elemér és megje­lenik rajta az Országos Nemzeti Bizottság küldötte Pokorny Her­mann­é is. A dolgozók az üzemek­­ből, hivatalokból és körzeti párt­­szervezetekből egységesen vonul­nak fel zászlók és táblák alatt, dokumentálva azt a hatalmas erőt, melyet az egységes munkáspárt je­lent. A délutáni kultúrműsor és az esti Szabadság Bál teszi az idei márciust valóban a nép ünnepévé, akik érzik, hogy nem formálisan, hanem valójában is részesei a de­mokráciának. A debreceni márciusi ünnepsé­gekre Nagyváradról küldöttség ér­kezik, az ottani polgármester és rendőrfőkapitány vezetésével, hogy együtt ünnepeljék a debreceni szabadságharc évfordulóját. Ipartestületek, KIOSz. 33. HÉV, Rézbútorgyár. 34. Hadi rokkantak és VHBSz. 35. Famunkások. 36. Rokkant-, Kerekes-, Wolaszkatele­­pek, Varga- és Tégláskert. 37. Egyebek. 38. Járművek. Akik eddig még nem jelentették be részvételüket, azonnal jelentsék be a 48-as Ifjúsági Bizottságnak, hogy őke­t is besorolhassuk a me­netbe. A felvonulás sorrendje Az ünnepség két helyen fog le­­­zajlani: az egyik a felavatandó Szabadság-zászlónál, a másik a Kossuth szobornál. A Szabadság-zászló felavatásán résztvevő szervek és csoportok gyülekező helye a Simonyi-út vé­gén lévő honvéd emlékműnél fél 10 órakor. A felvonulási sorrend a követ­kező: 1. Honvédség zenekarral, 2. Városi Női Ipariskola, 3. Egyetemi ifjúság, 4. Pallagi ifjúság, 5. Pal­­lagi szervezetek, 6. Klinika, 7. Auguszta-szanatórium, 8. Állami Kórház, 9. Nyulasi és köntösgáti iskola. 10. Rex-gyógyárugyár. 11. MKP vénkerti szervezete. 12. MKP és SzDP nyulasi szervezete. A Kossuth-szobor előtti ünnep­ségeken résztvevők fél 10 órakor a Petőfi-téren gyülekeznek. Felvonulási sorrend: 1. MÁV for­galom zenekara. 2. Rendőr-tanosz­­■tály­ díszszázada. 3. RG díszszázad. 4. Demonstratív ifjúsági csoport. 5. Úttörők. 6. Cserkészek. 7. SzIT. 8. Általános iskolák. 9. Leányisko­lák. 10. Társulati Kereskedelmi iskola. 11. Mezőgazdasági iskola. 12. Műszaki iskola. 13. Piarista is­kola. 14. Református gimnázium. 15. Tanítóképző. 16. MÁV Vagon­gyár zenekara. 17. Vagongyár, fű­­­tőház, forgalom, pályafenntartás. 18. Rendőrség (személyzet és hiva­­tal), 19. MÉMOSz, 20. Dohánygyár. 21. MNDSz Szakszervezeti Nőbi­­zottság. 22. Bőrösök (üzemek és szakszervezet együtt), 23. Tanyai szervezetek (MKP és NPP). 24. Rákosi telep. 25. Textilgyár (ru­házati munkások), 26. Nyomdászok 27. Capókert S­zDP és­­MKP szerve­zetei. 28. Szabadságtelepi SzDP és MKP szervezetek. 29. Élelmezési munkások, MOSzK. 30. Belvárosi szervezetek. 31. Kereskedő Tár­sulat, KISQSz, Iparkamara. 32. Március 15-én fel kell lobogózni a házakat A városi tanács értesíti a város ház- és üzlettulajdonosait, hogy belügyminiszteri jóváhagyás értel­mében a március téli nemzeti ün­nep alkalmából a házaikat nem­zeti zászlóvá­ az üzletek kirakatait pedig nemzeti színű szalaggal és legalább egy Szabadságharcos hős, (Kossuth, Petőfi, Bem, Táncsics) arcképével kell feldíszíteni­ Az üzlettulajdonosok üzleteik re­dőnyét a város belterületén kivétel nélkül valamennyien tartsák nyitva hogy a nemzeti színekkel és a szabadsághősök képeivel méltón díszített kirakatok az ü­nnepies hangulatot emeljék. A külsőségi üzletek tulajdonosaira ez kötele­zően nem vonatkozik, hanem a re­dőnyök­ lezárása és nyitvatartása tekintetében az adott lehetőségek­hez képest járjanak el. El van vetve alapgont­­a, ha Dalminal van tisz­titva. Ha új kalapra van szüksége, úgy azt DALMI-nál megkaphatja, mint­ gyapjú, mind nyúlszőrben jutányos áron. HATVAN-U. 1. Püspöki palota. a Munkásakadémia Az imperialisták a sovinizmus és a gyűlölet propagandájával szemben állították egymással a dunavölgyi népeket. Ez a helyzet a második világháború befejezésével alapvető­en megváltozott és a dunavölgyi népek mind politikailag, mind gaz­daságilag egymásra találtak. Ezek­nek az országoknak helyzetéről tart előadást a Munkásakadémia világ­politikai sorozatában Radó István elvtárs ma délután 5 órakor a Csa­­­pó­ utca 58. szám alatt. Holnap a magyar történelmi so­rozatban dr. Kellner Béla elvtárs, egyetemi tanár beszél „Magyaror­szág a második világháborúban” címmel, a Vörösh­adsereg útja 28. szám alatt, délután 5 órakor. Szin­tén holnap a közgazdaságtani elő­adások sorozatában­ Ménes János elvtárs „Nemzeti jövedelem és élet­­színvonal” címmel ad elő. Újfajta gépeket is bemutat a Mezőgazdasági Kiállítás A március 19­-23-i Mezőgazdasági Kiállítás és Tenyészállatvá­sárt a legnagyobb gonddal és a legtökéletesebb hozzáértéssel úgy szervezik meg, hogy az, aki végigsétál a kiállításon, annyit tanul, mintha egy, a legmodernebb gazdálkodásról szóló vaskos könyvet tanulmányozna át alaposan. Lesznek ott olyan újfajta gépek is, ame­lyek valósággal forradalmasítani fogják mezőgazdálkodásukat, az egyes helyeken pedig a legkiválóbb szakemberek állnak majd a láto­gatók szolgálatára és­ minden kérdésre részletes felvilágosítást ad­nak. Hogyan lehet ma és hogyan kell ma gazdálkodni, hogy az eddi­ginél jobb minőségű és jóval nagyobb termést kapjunk? Erre ad a legpontosabb útmutatást a kiállítás. A Tenyészállatvásár gazdag állatanyaga iránt Jugoszlávia, Csehszlovákia és Románia is nagy ér­deklődést tanúsít.

Next