Néplap, 1955. május (12. évfolyam, 102-126. szám)
1955-05-22 / 119. szám
1955 MÁJUS 22. VASARKAP NÉHÁNY ŐSZINTE SZÓ «no tvít-Ad fiöl szíil aTroT»-nnk 1949-ben egy július végi reggelen riadtan és sok bunyászkodással álltam Budapesten a Nyugati pályaudvar előtt. Zuhogott, ömlött az eső záporosan, nyáriasan, nagy bugyborékos esőcseppek függönyözték tele az egész kavargó teret. A villamosok csengettek, száguldoztak, a sürgő és tömörlő embertömegben. Mindenki tudta, hová tart, hová siet, csak én álltam ott magamba dermedten, senkit sem ismerve. Akkor voltam először Budapesten. Miért, miért nem, ez a hét év előtti jelenet olyan tisztán és élesen belém villant, míg a Fazekas Mihály Gimnázium kapuján beléptem, mint még sohasem. Szinte hallottam az esőcseppek csengését, ahogy széttörtek a pesti aszfalton, szinte éreztem a riadózásom emlékét. S talán mindezt azért, mert valahogy abból a célból indultam el a Fazekas Mihály Gimnáziumba, hogy egy kicsit szétpuhatolózzak a végzős negyedévesek gondjaiban problémáiban. Persze gond és probléma, az aztán van most itt épp elég. Tanároknak, diákoknak egyaránt. Negyedikeseknek, nem negyedikeseknek, mert ez most a finis, kinek utolsó, kinek évvégi, mikor minden erőre, higgadtságra szükség van, éppen a jó osztályzatok érdekében. Az érettségizőknek, meg annál is inkább perdöntő, mert az egyetemi továbbtanulásnál az általános eredmény súlyosan esik a latba. De az érettségi mind e nélkül is örökös diákdrukk, a diákévek sommás erőpróbája marad. Mert, ki az a kemény legény, vagy magabiztos kitűnő, aki minden izgalom, gyorsuló szívdobogás nélkül tudja átlépni az írásbelire kijelölt terem küszöbét. És mennyi sápadozási és konok hallgatás, míg a tételek előkerülnek, míg megjelenik a nagy ellenfél, amit verejtékezve idegeskedve, de le kell győzni. Szóval van itt gond fürtösen és mind e mellett a nagy diákgondok mellett hadd mondjunk ma még néhány őszinte szót most érettségizőinknek. Debrecen mindig a diákok hazája, az iskolák városa volt, minden zugból, szegletből a régi diákemlékek osonnak az ember felé. Mennyi és mennyi történelemmé vált példa bizonyítja, hogy Debrecenben a diákság részt tudott kérni a város, az ország gondjából, bajából, szívét és tehetségét adta mindig a történelmi tettek megvalósításához. Ma egyáltalán nem kisebb a szerep és feladat, hiszen mikor folyt itt olyan országépítés, mint ma, mikor viseltük így vállunkon a jövőnk gondját, népünk sorsát és problémáit, mint napjainkban! Mindezt ma nagy szavak és pátosz nélkül akarjuk elmondani, azzal az egyszerűséggel, ahogy az eső után kisarjad a fű, a napfényben kinyílik a virág. Egyszerűen és őszintén napjaink gondjáról, problémáiról beszélve, amellyel érettségizett tanulóink az iskola elvégzése után szembekerülnek. Nem árulunk zsákbamacskát , és nem biztatjuk őket azzal a lehetőséggel, hogy mind, aki leérettségizik, az most már bejut és bekerül az egyetemre. De azzal a roppant és tág lehetőséggel igenis biztatjuk őket, hogy minden érettségizettre olyan mohó szükségünk van, mint még soha, éppen a termelőmunka megjavításának fokozása érdekében. Népgazdaságunk helyes arányosítása ugyanis véget vetett annak a kezdeti helytelen propagandának, hogy minden érettségizett most már csak az egyetemen és főiskolán folytathat további életet. Erőink, feladataink felmérése pontosan azt mutatta meg, hogy sokkal több érettségizettet, a tanuló ifjúság nagyobb hányadát kell bevonnunk a termelő munkába, mint eddig, hiszen a mai termelő munka, mind az iparban, mind a mezőgazdaságban egyre inkább igényli a politechnikai felkészültséget, az intellektuális képességet. Azt az értelmet és tanulási többletet, amit az iskola nyújtott nekik, azt kell majd érvényesíteni a forró tempójú hétköznapokban. Mi nem áltatjuk ma őket és megmondjuk őszintén, hogy ez a termelőmunka verejtékezhető és nehéz, egész emberséget és szívszerinti becsületességet követel. De megmondjuk azt is — amit már ők is tudnak , hogy minden, ami érték és időtálló, annak munka, emberi munka az alapja. Ez a munka, ez a nagy országépítő munka várja mindazokat az érettségizetteket,akik nem egyetemen akarnak tovább tanulni. S ezt szándékosan írtam így, hogy nem egyetemen, hiszen a továbbtanulás lehetősége az egyetemen kívül is adva van. A termelőmunka úgyszólván az élet minden ágával kapcsolatban van, s aki szakmunkássá képzi magát az iparban, az kiállja a lehetőségét, hogy a mérnöki tudást is megszerezze. Persze nem azt akarjuk most bizonyítani, hogy a termelőmunkában több lehetőség van az elméleti továbbképzésre, mint az egyetemen. Inkább csak annak az igazságát szerettük volna megpengetni, hogy a termelőmunka sem zárja légmentesen a fizikai és gyakorlati munka közé az embert. Mindezek tükrében azt hiszem, nem érdektelen, ha egy kicsit számszerűen, statisztikaszerűen is rávihantunk a debreceni diákvalóságra. A debreceni általános gimnáziumokban a napokban 397 érettségi előtt álló tanuló írásbelizett. Akár a Csokonai Gimnáziumban, akár a Kossuth Gyakorlógimnáziumba hallgatózott be az ember, szinte hallatszott a tollak neszezése, a lánysóhajok itt-otti zápora. De a fiúknak sem kisebb gond az írásbeli, az érettségi, hiszen négy év munkájáról, eredményeiről kell számot adni nekik is. Hogy s mint sikerül ez a számotadás, jelenleg még nem tudjuk, de a statisztika alapján már némi képet formálhatunk az érettségizettek további szándékáról. A jelentkezési ívek vallomása minden kommentár nélkül a következőket bizonyítja. A Csokonai Gimnázium érettségi előtt álló tanulóiból mintegy 50 százalék jelentkezett egyetemre. A Kossuth Leánygimnáziumból 77 közül 49, a Svetitsből 49 közül 24, a Fazekas Mihály Gimnázium 114 végzős tanulójából 60 adta be a kérvényt, a Református Kollégiumból pedig 57 tanuló 69 közül. Bizonyos arányeltolódás tehát már érezhető, éppen azon adatok birtokában, amelyek azt mutatják, hogy érettségi előtt álló tanulóink közül már eléggé jelentős százalék jelezte, hogy a termelőmunka különböző területein kíván elhelyezkedni. A Csokonai Gimnáziumból például hatan jelentkeztek helyiipari, szövetkezeti munkára, fényképészeti dolgozónak kettő, ezenkívül fodrásznak, tanácsdolgozónak, egészségügyi védőnőnek szintén több. Néhány jelenséggel azonban szembe kell néznünk és vitába kell szállnunk. Az első mindjárt az volna, hogy az orvosi pálya felé és különösen a Kossuth Gyakorlógimnáziumban nagy az érdeklődés. Negyvenkilenc hallgató közül tizennyolc orvos akar lenni, illetve az Orvostudományi Egyetemen szeretne tovább tanulni. És ez nemcsak debreceni jelenség, talán országunk egészére jellemző. Mi most nem akarjuk vitatni, hogy sokakban nincs meg az orvosi pálya iránti szeretet, hivatásérzet, de emellett azt is írásba merjük adni, hogy nem egy jelentkezőben a munkakör kereseti szempontjai a döntőek. Különösen igaznak érezzük, ha figyelembe vesszük, hogy tizenkét értelmiségi és más származású mellett csak öt a munkás- és egy a parasztszármazású jelentkezők arányszáma. Másik jelenség, hogy érettségizőink anélkül, hogy különösebb vonzalmat éreznének valamilyen pálya iránt, megpróbálnak bejutni akármilyen egyetemre annak az elvnek alapján, hogy eddig akkor minek tanultam ? ! Hogy mennyire nincs igazuk, azt példákkal tudom bizonyítani. Számtalan egyetemi ismerősöm van, akik bánva bánják, hogy eléggé semleges vonzalommal nekikezdtek az egyetemi éveknek. Ma ezek mind igyekeznek a termelőmunkában elhelyezkedni, miután saját felelőtlenségükkel meghosszabbították azt az időt, amely ma már szakképzettséghez juttatta volna őket. Mindezek után tehát minden egyetemre nem kerülő érettségiző jogosan teszi fel a kérdést : hát hol, ha nem az egyetemen ? Erre is válaszolunk. Hogy az elején kezdjük, csak a könnyűiparban 59 szakmában van elhelyezkedési lehetőség, ami már egymaga képes az egyetemre be nem kerülők nagyobb hányadát foglalkoztatni. Különösen nagy a hiány nyomdászokban, cinkográfusokban, könyvkötőkben, ahol egy év, másfél éves szakmai képzés után már a kereseti lehetőség olyan mint amilyen nem sok iparágban. De a nehézipar, a mezőgazdaság is várja az érettségizetteket, hogy az eddig megszerzett tudásukat a termelőmunkában, az életben hasznosítsák. S mindezek mellett lehet még jelentkezni MTH iskolákba is, ahol orvosi műszerész és villanyszerelő évfolyamok indulnak, 24—24-es létszámmal. Itt kétéves gyakorlati munka után szakképesítést nyernek a tanulók és fizetést is ennek megfelelően kapnak. Summázva fejtegetéseinket megállapíthatjuk, hogy érettségi előtt álló diákjainknak semmi okuk panaszra, kapkodásra, kétségbeesésre. Népgazdaságunknak minden emberre szüksége van és különösen szüksége van olyan emberekre, akiknek szellemi felkészültségük aranyat érő a szocialista haza építésében. Nekik ma egy a feladatuk ebben a lombot növesztő májusi időben. Tanulni és átérezni azt a nagy felelősséget, amely életünk minden területén súlyt ad a mi munkánknak. Petőfi azt vallotta, hogy a tehetségek nem azért születnek, hogy elkallódjanak. Mi ma ugyanezt mondjuk érettségizőinknek, és azt, hogy nálunk ma törvény mindenkit tehetségének megfelelő munkakörbe juttatni; ha képességei úgy kívánják, akkor egyetemre, ha a feladatok a termelőmunkába igénylik, akkor a termelőmunkába. BODA ISTVÁN ! néplap Mozik műsora VÍG: Ma háromnegyed 2. 4. 6 és 8 órakor, hétfőn háromnegyed 4, 6 és 8 órakor. Zsurbin család. — BEKE: Ma háromnegyed 2. 4. 6 és 8 órakor, hétfőn délután háromnegyed 4, 6 és 8 órakor. Jelzőtűz, hétfőn délelőtt fél 10, fél 12 és fél 2 órakor. Jelzőtűz. — METEOR: Ma háromnegyed 3, 5 és egynegyed 8, hétfőn háromnegyed 3, 5 és egynegyed 8 órakor: Zsurbin család. — HÍRADÓ: Ma háromnegyed 2, 4, 6 és 8 órakor: Schubert, hétfőn háromnegyed 4, 6, és 8 órakor: Elveszett melódiák. — KLINIKA: Ma fél 3 és 5 hétfőn fél 5 órakor: Puccini — PETŐFI-KERT: este fél 8 órakor. ..B” ügy: hétfőn fél 9 órakor: Riadó a cirkuszban. — STADION-KERT: fél 8 órakor: Egy évezred Mexikóban. Csak 16 éven felülieknek, hétfőn fél 9 órakor: Csapda az őserdőben. A kertmozik műsora csak jó idő esetén lesz megtartva. Ma délelőtti matiné műsorok: VÍG: 9 órakor: Kőszív. 11 órakor: ,,B" ügy. — BÉKE: 9 órakor: Vidám vásár 11 órakor: Titokzatos lelet. — METEOR: 10 órakor: Fel a fejjel. — HÍRADÓ: 9 órakor és 11 ómkor: Szeleburdi tapsifüles. Népnevlő mozik műsora: Rákosi-telep: Hintónjáró szerelem. — Homok kert II.: Zsurbin család. — Nyúlás: Budapest! tavasz. — Kerekes-telep: Riadó a cirkuszban. *» z Könyvekről im" — KISS TAMÁS: HAJNAL HALAD (Alföldi Magvető, Debrecen, 1955.) Csokonai halála 150 éves évfordulójának debreceni utórezgéseit mutatja az Alföldi Magvető harmadik kiadványa. Juhász Géza gondozásában megjelent verseskötet után a nagy költő életrajzi regényét írta meg Kiss Tamás. Az ünnepi év kegyeletében fokozottabb érdeklődést válthat ki a mű, hiszen Csokonai egyre inkább bevonul olvasóközönségünk szívébe. A regény, bár kis terjedelmű, széles életanyagot ölel fel. Feltűnik az egykori Debrecen képe; a kollégiumi diákélet állandóan kíséri Csokonai életsorsát, emellett viszonylag sok alakot mozgat az író. A központban természetesen mindenütt Csokonai van. A regény elején még nem érti tisztán a körülötte történő világméretű események mozgatórugóit. Elkülöníti magát a cselekvéstől, a szabadságot individuális elzárkózásban keresi, illetőleg a társadalmi ellentétek összecsapásától való félrehúzódásban, egy öntörvényű, a természettel azonosuló élet kialakításában véli feltalálni az egyén boldogulását. Martinovicsék kivégzésének hatására már ő mondja Nagy Samunak : „a mérges fát ki kell irtani tövestül, mely a világtól anyayi évszázadok óta elveszi a világosságot, ha a világ népei az igazság fényét látni és melegét érezni akarják“. Érthető, hogy ez a fejlődés nemcsak Csokonaiban megy végbe. Körülötte a diákok százai élnek, s ezeket ugyanazoknak a gondolatoknak melege érleli. A társadalmi tagozódást kicsiben a kollégiumi hierarchia is magában hordozta. A forradalom légáramlata éppen ezt kezdi ki, s az új eszmék erjesztő hatása meglazítja a régi rendet. Kotsi Sebestyén rektor-professzor ki is mondja ezt: „Párisban rebelló van. Ott már se Istent, se erkölcsöt nem ismernek.“ Kiss Tamás azonban nem fogja egységbe a diákélet lázongó rezdüléseit, ezek nem nőnek egységes életigénnyé. Nem bontakozik ki olyan akció a diákéletből, amely határozott ellenakcióra késztetné a kollégium régit képviselő típusait. A kicsapatás mozzanata ilyen jellegű összeütközésre nem alkalmas, hiszen úgy bánnak el a költővel, hogy meg sem hallgatják. Pedig egységes akció kibontására lenne lehetőség. A diákok egy kis csoportja Rousseaut, Montesquieut, Helvetiust olvassa; a kis szolgadiákok arról elmélkednek, hogy mi lenne a nemes úrral szolga nélkül. Csokonai körül poétasereg tömörül, „akiknek szeme mindig nyitva, s eszük úgy szívott fel mindent, mint a spongya“; végül megjelenik a regényben Földi János alakja is. Az ébredező gondolat képviselői azonban széthullanak, csupán epizódszerűen tűnnek fel, nem kapcsolja össze őket egy nagy életsors hősies sodrása, így aztán Szilágyi professzorék támadása sem nyer olyan drámai erőt, mint amit két világnézet összecsapása jelent. Csokonai és Szilágyi ellentétében két különböző törvényű élet kerül szembe egymással; a „két idegen bolygó“, a „két világ“ konfliktusa eszmei jellegű, de ez gyakran a diák és tanár szembenállásában, diákcsínyekben fejeződik ki. Az író tehát a téma felfogásában az epikus ábrázolást drámai ellentétekkel akarja kifejezni, azonban az ellentétek összecsapásához nem teremt egymás ellen irányuló egységes akciókat. Ezért szinte novellái üzérnek érződik a könyv, amelyet csupán a főhős személye köt össze. Néhány pompásan megbízott típus mutatja Kiss Tamás jellemábrázoló erejét. Domokos talán a legplasztikusabb figurája a könyvnek. Színvonalasan oldotta meg Földiné és Csokonai találkozását a záró fejezetben. A költő alakja a kicsapatás körül mélyül el igazán; ekkor a nagy életek tragikus összeomlásának és megújulásának szép mozzanatai rajzolódnak ki benne. A megelőző fejezetekben azonban az ábrázolás, az újrateremtés helyett sokszor csak mesél Kiss Tamás. A költő vívódásait (préceptorságért eladta magát), a Tempes's alakjainak megjátszását pusztán elmondja. Az ilyen „elbeszélés“ módszer jellemző példája „A préceptorok leckéjén“ című ferem. A fanatizmus, a sötétség kerül itt szembe a felröppenő, szabad gondolattal — mondja el az író. A jellemrajz szempontjából azokban csupán a találkozás, a szembenállás a tény, de nem szikrázik az összeütközött acél, a jellemek nem élik el azt, amit az író hozzáfűz az ilyen jelenetekhez. Pedig ezeknél a találkozásoknál a legmélyebb és legerősebb indiatok játéka teremti meg a jellemek drámai sodrását és epikai hitelét. A világnézeti síkra vetített ellentétek tehát sokszor rém az alak tényleges magatartásában nyernek kifejezést. Ez annál is inkább probléma, mert a központi drámai mag hiányában az ilyen mozzanatoknak kellene nagyobb erővel hatni. Komoly erénye a regénynek, hogy van történelmi levegője. Az egykori város leírása sikerült, általában a tárgyi vonatkozások ,a természet, az erdő, a város, a kollégiumi hitelesek és gyakran lírai melegséggel kísérik az alakok pályáját. A város látképét a kollégium és környéke uralja, hiszen a cselekmény is itt zajlik le. Az erdő, a piac, az Alföld egyéb városai csak akkor tűnnek fel, amikor Csokonai mozgalmas élete túllép az alma méter falain. Az alakok külső korhűsége is a 18. században gyökerezik. Lényegében a mai köznyelven beszélteti őket Kiss Tamás, pusztán néhány latin kifejezéssel, régies szóalakkal vagy tájszóval, régies igeképzéssel és mondatszerkesztéssel kelt egy ódonzengésű, 18. századi nyelvi illúziót. Szándéka szerint Csokonai alakja körül a korszak irodalmi mozgalmai és a társadalmi haladás erői ütköznek össze a politikai és társadalmi reakcióval. A költőt ezeknek a harcoknak a sodrába állítja bele még akkor is, ha Debrecentől távolabb zajlanak le ennek legdrámaibb mozzanatai. Ezzel eszmeileg méltó magaslatra helyezi e korszak legnagyobb magyar lírikusát, s szinte nyitányát adja annak a küzdelemnek, amely majd az egész ország közönye ellen lobog fel egy évtizeden át a költőben. Tiszteletre méltó az, hogy első prózai művét Csokonai alakjának és a debreceni Csokonai hagyománynak szentelte Kiss Tamás. A könyv művészi fogyatkozásai ellenére is arról a költőről beszél, aki benne él városunk életében, akit a magyar kultúra egyik legnagyobb alakjává tisztított meg mai irodalomtörténetünk. Ezért is ajánljuk a dolgozó nép figyelmébe a regényt. KOVÁCS KÁLMÁN