Hajdú-Bihari Napló, 1962. július (19. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-01 / 152. szám
MEGKEZDŐDÖTT AZ ARATÁS A püspökladányi Petőfi Tsz-ben • három aratógép vágja az őszi árpát Szombaton, hajnali öt órakor egy aratógép húzatott a püspökladányi határban. Károlyi Sándor retorvezető és Baranyai Lajos aratógép kezelő a Petőfi Termelőszövetkezetben elsőként kezdte meg az őszi árpa aratását. Kétszáz hold vár rájuk, naponta húsz holddal tudnak végezni. Az első kör után Lövei Mátyás, a termelőszövetkezet elnöke markába rejtett egy kalászt. Forgatta, morzsolgatta és szerényen megjegyezte: — A minőség jó. A szemek teltek, szépek. Közepes termésre számíthatunk. Hej, az időjárás... És fájdalmasan nézett a magasba. Ha kedvezett volna — folytatta — felérne egy ötös találattal a lottón. Szálkai András a közös gazdaság párttitkára ölébe kapott egy kévét. Tüzetesen megvizsgálta, majd így szólt: — Jól köt a masina. Az a lényeg, hogy középen kösse a gép a kévéket. Odébb két idősebb férfi rakta a kereszteket. Az egyik B. Kiss József, a másik Bangó Lajos. Mindketten hatvanhat évesek. Meghitt, jó cimborák. Újabb aratógépek érkeztek. Most már három vágja az őszi árpát. Az elnök hirtelen számvetést csinál: három és fél nap alatt befejezzük az aratást. Délben előkerültek a szeredások. Kolbász váltotta fel a régi, megszokott étrendet. Szalonna csak elvétve volt látható. A dűlő végében húzódó árok partján az akácok lombsátra nyújtotta az „ebédlőt”. Vöröshagyma helyett zöldpaprika és paradicsom került elő a tarisznyákból. Félórás ebédszünet után ismét feldübörögtek a gépek, s hosszú sorokban dőlt az aranyló rendek száza... B. S. V ■ ' V v . ' •. ‚. . • • •• ' ♦ • ' . ♦ • v • ■ * . V ‚ . ' .‡ . ■ ■ ' . . . Huszonkét kévéből áll majd egy kereszt Munkában az aratógép Ajánlat vagy utasítás? Emlékszem gyermekkorom (’ ban volt egy mozihirdetés,’ melynek szövege valahogy így hangzott: „Barátságosan S ■felszólítom, hogy Hunorral ]» impregnáljon !” A szöveget egy ijesztő szőrös alak mondh tta, miközben a mozivászonról hatlövetű coltot szegezett S a szerencsétlen néző felé, akik azt sem tudták, mi az, hogy impregnálni. Ez a hirdetés azóta is fel-felrémlik, előttem mindakkor, amikor a „ felszólító és parancsoló mód ]á ban fogalmazott reklámokat (’ olvasgatom. „Saját érdeké ([ ben” „igényeljen”, „keresse fel”, „vegyen", „érdeklődjön” S — ezekkel kezdődik a legja több, s az ember a plakátok ,,J és rádióhirdetések labirintuisában néha úgy érzi magát, mintha csupa fenyegető szik- Vlaszirt között kellene végig- rá hajózni életét. Szombaton reggel is, a rá- S diót hallgatva, kénytelen volt íátam egy pillanatra megijedni. ›| A Magyar Hirdető műsorá ‡ ’ ban ugyanis felszólítottak, hogy igényeljek kocát. Az' , utasítás felszólító módban ]› hangzott el, nem tanács volt, hanem ukáz. Jó, jó, de mit csináljak én egy kocával. Télen még hagyján, az embert levágja, de most, nyáron...? ji* Vagy vigyem be a lakásba ? Nem erről az élvezetről lemondok. De hát a rádió mondta, hogy vegyem, az szólított fel. Ez valami központi utasítás lenne ? Néztem azt[’ újságot, de abban nyoma sem volt. A következő percben már zordonabb férfihang szólított fel, fenyegetően és drá-í' maian, hogy saját érdekem-1 ben (!) kössek biztosítást. S* j miután ilyen volt az első reg-*, ; geli benyomás, egész nap fe-( i1 jemet kapkodtam a sok-sok,1 imperatívusszal kezdődő pia-i1 c kát láttán. Hej, istenem, ha az'1 ember mindent megcsinálna,*,1 amit a hirdetők parancsolnaki * Mert ha tanácsolnák még, 1j hagyján, az ember válogat.,'! De így, behúzva a fejét, az' 1 nyak közé, a kényszer ül a*, ^ léinkre. J i J Nem azzal van tehát baj,1 j r fimit ajánlanak, hanem ahogy*, r ajánlják. A hangnem furcsa,(ki bántó erőszakos. Nem keres,11 vedelmi nyelv. Eltérően a hir-h irdetésektől, mi udvariasamés mondjuk, szíveskedjenek ki-*, icsit udvariasabban szövegeznij, a hirdetéseket. A rádióban,,'] az újságokban, a falragaszo-,11 kon. Ez jobb reklám lesz mint j den felszólításnál, parancsnál,*, 1 fenyegetésnél. A rossz hang*, nem, az erőszakos modor —mi ezt nagyon jól tudjuk — sok, jó dolog megölője volt már. (bnr—1 TUZI MIHÁLY - BECZE KÁROLY REGÉNYE (i eu. ,1 Lafarte hadnagy és százada ('eredménytelenül tért vissza a (j nagyszerűen előkészített felderítésből. S — Sehol nem találtunk semmit. Ilyen még nem volt! — 'panaszkodott Gazsónak. — Eddig mindig volt egy kis izo Sgalom, vagy egy kis csetepa- tté. De most? ... Mintha előre’értesítette volna őket valaki...'Ne igyunk! Töltött a pálinkásüvegből mindkettőjük poharába. Fenéikig ürítették. Azon a padon ültek, ame- lyet a hadnagy készített a betegszoba számára. , Gazsó gondolkozott. A déli előtt folyamán elkészítette a gyógyszerigénylést, ami ter- mészetesen nem annyi volt, mint lenni szokott. De vajon a kapitány tudja-e, mennyi szokott lenni? Észreveszi-e, hogy a gyógyszerigény csak anem duplájára emelkedett? ! De nem, nem veheti észre ...Senki!... Semmilyen naplót nem vezettek, sem az ellátmányról, sem a felhasználásról. Hogy mennyi a tényleges gyógyszerigény, azt talán csak elődje, a francia fiú tudná ’ megmondani... Ha meg tudnná egyáltalán ... De hol van már Wendich? ... Valahol Bál Kánban ... Szóval sikerülnie kell... " A hadnagy újra töltött. It tak. — Hadnagy úr... — kezdte Gazsó. ' — Nos? ' — Megtenne nekem egy szívességet? — Ha módomban áll, miért ne? — Elkészítettem a gyógyszerigénylést. Szeretném, ha aláíratná a kapitány úrral... — Én? Hát miért nem íratja Ön alá? ... — Tudja ... nem szívlel i igeri túlságosan a parancsnok úr. A végén még kidobna. — Értem ... Szóval én legyek az előőrs ... No, rendben van ... Adja ide azt a papírt! Aláíratom... — De néhány jó szót is ... — Jó szót? Minek? Ami jár, az jár. — No igen, de a kapitány hibát találhat az igénylésben... — Most már ne féljen ... Pikala meggyógyításával egy kicsit megpuhította szívét... No, meg ha akadékoskodna, formai hibát vagy kákán csomót keresne, majd én lebeszélem. — Köszönöm, hadnagy úr... — Nincs mit... No, igyunk!... Amint Lafarte felhajtotta az italt, mentegetőzve fordult Gazsó felé. — Tudja ... Mégiscsak jobb, hogy nem jött el felderítésre. Még csak egy rongyos vietnamit sem találtunk. Ezzel az úttal bizony nem nagyon szaporodott volna élménykészlete... — Nem baj, hadnagy úr... Majd lesz még alkalom... És akkor önökkel tartok ... Gazsó türelmetlenül várta, hogy a hadnagy elmenjen, s még türelmetlenebbül, hogy másnap visszajöjjön. . Amikor kifogyott az ital, Lafarte dülöngve szálláshelye felé indult. Az egészségügyis másnap délelőtt izgatottan várta a hadnagy érkezését. Az végre feltűnt a betegszoba előtt és másg messziről sugárzott az arca. — Nos? — sietett eléje Gazsó. — Rendben van. Aláírta. Már továbbította is a központba... Néhány nap múlva pedig kétmotoros repülőgép jelent meg az erőd fölött, leírta a tiszteletkört és kidobott egy hatalmas, vöröskeresztes bálát, amely ejtőernyő segítségével hamarosan földet ért. Közben a gép újabb kört írt le, majd ledobott egy másik bálát is, amely ugyanolyan hatalmas terjedelmű volt, mint az első. Gazsó mintegy huszadmagával szaladt az erőd alá, ahol hamarosan meg is találták mind a két csomagot. Becipelték a betegszobába, ahol Gazsó a hadnagy jelenlétében azonnal megkezdte azok felbontását. Először is azt állapította meg, hogy a csomagolás igen szakszerű. Aztán arról győződött meg, hogy egyik-másik gyógyszerből többet is küldtek, mint amennyit igényelt. Legtöbbet kötszerből kapott, a kötszerek közepében pedig húsz üveg pálinka szerénykedett. Minden üveg kis vöröskeresztes cédulával volt ellátva, mellette pedig felirat: kizárólag kórházi betegek részére. Gazsó minden különösebb ellenőrzés vagy számlálás nélkül elrakta a gyógyszereket a szekrénybe, a ládába és ahová fért. Felbontott egy üveg pálinkát is, amelyből először az öt beteget kínálta meg, aztán a hadnagyot, végül maga is ivott belőle. A hadnagy csendesen megszólalt. — A többi üveg pálinkát le kell vinni a kapitány úr szobájába. — Hogyhogy? — kapta fel a fejét a másik. — Úgy, hogy az a kapitány urat illeti. — Tévedés hadnagy úr. Ami a két bálában jött, az mind az egészségügyi szobát illeti. Semminek semmi keresnivalója ezek közül a parancsnok úr irodájában ... A hadnagy félrevonta az egészségügyit. — Ide figyeljen — mondotta halkan. — Én ezt mind nagyon jól tudóan. De eddig ez nem így volt. A pálinkát a kapitány kapta meg minden héten, a betegek abból egy kortyot sem ittak. A kapitány levakarta az üvegekről a feliratot, aztán átadta a kantinnak értékesítés végett... A kantinos eladta a pálinkát, ezáltal a kapitány havi 4—5 ezer piaszter külön jövedelemhez jutott... Érti? ... — Hát ez ... hát ez ... — hápogott a légiós — gyalázat! — Az!... — Én pedig nem vagyok hajlandó ebben részt venni! Az ital a betegeké... A kapitány ellenkező parancsát pedig nem vagyok hajlandó teljesíteni. — Hm ... Nem gondolja, hogy túl erősek ezek a kifejezések? — Tudom, hogy azok... De nincs igazam hadnagy úr? ... Engem ide teljhatalmú egészségügyinek küldtek... Nekem a bálkáni orvoskapitány vagy az ezredorvosom adhat csak utasítást... És ezt nem én mondom, ezt a szabályzat írja elő... — Hát jó... Én tudom, hogy magának van igaza, de tudja mit jelent itt az igazság? ... Egy pofa bagót. Másnap a hadnagy fejcsóválva sietett az egészségügyi szoba felé. Az eléje siető Gazsónak elmondta, hogy igen éles vitája volt a parancsnokkal a pálinka miatt. — És? — kezdte az egészségügyi — Dúlt-fúlt. Én arra hivatkoztam, amit ön itt nekem elmondott, de ő ordított és a pálinkát követelte. — Végül is hogy fejeződött be a vita? — Azt hiszem nem fejeződött be... Csak egyelőre... Alkalomadtán visszatér rá. Vigyázzon tőle... Gazsó elnevette magát. — Látja hadnagy úr, örökké rettegnem kell tőle... És még azt mondja ön, hogy nincs élményem... Lafarte is nevetett. — Egyébként — mondta hirtelen — jöjjön, üljünk ki a friss levegőre. Szívjunk el egy cigarettát. — Mi a fene? Ennyire ráér hadnagy úr? — Igen. Ma nem dolgozunk az erődnél. Holnap karaván érkezik és mi biztosítjuk az utat. Délután indulunk a karaván elé, megtisztítjuk a terepet, aztán holnap délután a karavánnal érkezünk vissza. Gazsó izgatottan figyelt. Lassú mozdulattal cigarettát vett elő, megkínálta a hadnagyot, majd ő is rágyújtott. (Folytatjuk) NAPLÓ 3. oldal — 1962. július ) MEGJEGYZÉS A jegyzőkönyv elkészült. Aláírta a Debreceni Vendéglátóipari Vállalat igazgatója, párttitkára, főellenőre és raktárosa. Miszerint Szebellédi Flórián pincemunkás öt éve került a vállalathoz, volt italmérő, kocsikísérő, pénztáros, éjjeliőr. Mindenütt hibázott, baklövéseket követett el, sőt egy alkalommal lopott is. Kérdem az igazgatót: — Milyen értékű volt a lopás? — Az akkor készített írásban 15 forint áll..., de ugye, mi azt akartuk, hogy itt dolgozhasson továbbra. Most mégis rengeteg hibát rónak a terhére. Most, a jegyzőkönyv alapján akár a vállalat legrosszabb munkásának könyvelhetnénk el. De egyáltalán, minek kell ez a jegyzőkönyv? Miért kellett a munkából kivonni több vezetőt, miért volt szükség arra, hogy kint, a titkárnő szobájában várakozzanak a panaszosok? Mert az újságíró érdeklődött Szebellédi Flórián felől. Ilyesmi viszont előfordul máskor is. Ehhez — ahogy szokás mondani — nem kell ilyen nagy felhajtás. És most mégis... Mert emberünk a vállalatnál súlyos betegséget kapott! Tüdővérzést. Azután, hogy az orvos határozottan könnyebb munkára javasolta. Azután, hogy Szebellédi Flóriánt, aki legutóbb pincemunkás volt, betegsége után újra csak pincemunkásnak tette a vállalat! A jegyzőkönyv humanitásról beszél. Idézzük a jegyzőkönyvet: „ ... a raktári dolgozók pénzt, élelmet és egyéb segítséget nyújtottak részére, mert látták, hogy erősen kiéhezett és legyengült ember...” A jegyzőkönyv ötven sora mind arról szól, hogy Szebellédi Flórián rossz munkás és beteg ember volt. Jogilag védené az ötven sor a vállalatot. De így sem éri el a célját. Emberséget tekintve pedig csúnya bizonyítványt állít ki az intézkedőkről. Arról a jegyzőkönyv nem beszél, hogy Szebellédi Flórián kilenc élő gyermek apja. Arról sem, hogy a szerencsétlen embert azzal osztották be a központi raktárba: csak annyit dolgozzon, amennyit bír. Amennyit bír... De azelőtt hónapokig volt táppénzen. Onnan, a pincéből került ki betegen, s oda is tették vissza. És négy nap múltán tüdővérzést kapott. Az igazgató első beszélgetésünk alkalmával azt mondta, nem is pince egyébként az a raktár. Csak szuterén... Ez a válasz az emberiességet semmibe vevő intézkedésre? Mostanában elég sok szó esik a szocialista imajogról. Fennen hirdetjük, mert így van s ezen nem változtat a tiszteletre egyáltalán nem méltó kivétel , hogy nálunk legfőbb érték az ember. Érte, érdekében születnek a rendelkezések. Száz meg száz határozat védi, óvja az emberek egészségét. Nagyon, nagyon rosszul hat így Szebellédi Flórián esete. Ezt az embert meg lehet gyógyítani. Meg is gyógyul. Az orvostudomány ma már nem ismer lehetetlent. A vállalatnak pedig viselnie kell a felelősséget. Olyan intézkedés után, mint amit a vállalat tett, nehéz lesz a hitét, a bizalmát is visszaadná Szebellédi Flóriánnak. Ezt semmiféle jegyzőkönyv nem adja vissza. Hát még az olyan, amit szombaton négy aláírással készítettek! S. Gy. 500 erdész látogatása Püspökladányban Az Országos Erdészeti Egyesület vándorgyűlésének második napján, szombaton Püspökladányba látogatott a Debrecenben tanácskozó erdészek 500 tagú csoportja. Az „autóbuszkaraván” a déli órákban érkezett meg Püspökladányba a Szikkísérleti Intézetbe. Az intézetben 1924 óta folynak kísérletek, amelyeknek célja, hogy kikísérletezzék azt a fafajtát, amely a legjobb a szikes talajokra. Az erdészküldöttség a délutáni órákban a Keleti-főcsatorna K—VIII-as fürtrendszerét tekintette meg. Ezeken a részeken elsősorban a nagy vízpárologtatóképességű nyárfáknak jut komoly feladat. Ebben az évben a K—VIII-as környékére 51 500 nemesnyárfa csemetét telepítettek a püspökladányi erdészeti dolgozók.