Hajdú-Bihari Napló, 1968. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-18 / 141. szám
t válaszol AZ ILLETÉKES NEM VIDÁM ÉLMÉNY A VIDÁM PARKBÓL A Hajdú-Bihari Napló június 4-i számában a „Nem vidám élmény a Vidám Parkból” című levél írója kifogásolta, hogy a kisautók körül tumultus van, s javaslatokat tett ennek megszüntetésére, a kisautók javítására. Sípos Ferenc, a Debrecen Nagyerdei Kultúrpark igazgatója a következő választ küldte olvasónk levelére: A levélben foglalt javaslatokat ezúton is köszönöm. A szülőkhöz intézett felhívással teljes mértékben egyetértek, és ezúton is kérjük a szülőket: a rend fenntartását segítsék elő. A kisautók sajnos sokszor elromlanak a túlzott igénybevétel miatt. A kisebb hibák kijavítása azonnal megtörténik, mert ügyeletes szerelő van szolgálatban. Tartalékautókkal nem rendelkezünk, így a javítás mindig üzemkiesést jelent. Intézkedtem, hogy az autópályáknál felállított jegypénztár a motoros kisautókhoz a többi játékhoz kiadandó jegytömbtől eltérő, számozott jegyeket használjon, s így a számozás alapján vehetők igénybe a motoros kisautók. Természetesen ez az intézkedés is csak akkor lesz eredményes, ha senki sem szegi meg. VAN EHHEZ JOGA A HÚSBOLTI ELADÓNAK? A Hajdú-Bihari Napló május 21-i számában „Van ehhez joga a húsbolti eladónak?” című levél írója bírálta a Debrecen, Kossuth utca 57. szám alatti húsbolt egyik eladójának munkáját. Titkó István, a Hajdú-Bihar Megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat igazgatója a következő választ adta olvasónknak : Tüzetes vizsgálatot folytattunk a levélben írtak alapján. Megállapítottuk, hogy részben félreértés, részben mulasztás történt. Ugyanis az eladó nem adott szakszerű felvilágosítást a vásárlónak. A vita akörül támadt, hogy a vevő a sertésszívet gége nélkül kérte, márpedig e két szerv — esetenként még a tüdő is — együtt egységáron kerül forgalomba. Az eladó a reklamáció alkalmával nem tudott ebben állást foglalni. Ugyanis a sertésszív, tüdő és gége együttes kilónkénti 15 forintos egységárát az sem változtatja meg, ha — mivel az állatorvos vizsgálatkor eltávolította — hiányzik a tüdő. Az eladót helytelen magatartása miatt anyagi hátránnyal járó figyelmeztetésben részesítettük. A jelzést köszönjük. A TILOSBAN POROLNAK A Hajdú-Bihari Napló május 28-i számában „A tilosban porolnak” címmel megjelent levél írója panaszolta, hogy a Debrecen, Béke útja 10—12. számú házban tiltott helyen porol egy-két lakó. Tamás András, a Debreceni Ingatlankezelő és -közvetítő Vállalat igazgatója a levélre a következő választ küldte: A Debrecen, Béke útja 10—12. számú házból bérlőink még nem fordultak panasszal vállalatunkhoz amiatt, hogy bárki is tilosban porolna. A házfelügyelő és a bérlők meghallgatása alapján megállapítottuk, hogy a házfelügyelő minden esetben figyelmezteti a lakókat, ha megszegik a házirendet. A házfelügyelő munkája ellen eddig kifogás nem merült fel. Utasítottuk a házfelügyelőt, hogy a porolásra vonatkozó rendelkezéseket megszegő lakót azonnal jelentse a házkezelőségnek, hogy intézkedni tudjunk. kiváló dolgozói Ki gondolná, amikor egy szemet gyönyörködtető, formás hirdetést lát az újságban, ízléses plakátot a falon, vagy éppen a fürdő külső képét is formáló reklámot, mennyi fáradság, munka előzi ezt meg? És ki gondolná, hogy a megyében, illetve Debrecenben ezt, a szervezéstől a plakátragasztásig - mindössze tizenegy ember végzi - eléggé mostoha körülmények között, s mégis olyan szinten, hogy az országban a kirendeltségek között folyó versenyben az első helyet szerezték meg? Közel száz kirendeltség között - az előző évi eredmények alapján - a Magyar Hirdető Debreceni Kirendeltsége lett az első. Hogyan? A kérdésre a kirendeltség vezetője, Lindenfeld Béláné válaszolt, aki 14 éve dolgozik itt és nemrégen kapta meg a belkereskedelem kiváló dolgozója kitüntetést. - Nem volt könnyű elérni ezt — válaszol a mindig mosolygós asszony. - A siker okát elsősorban abban látom, hogy olyan munkatársaim vannak, akik szív-A nagyerdei fürdő épületeinek falát is harmonikusan díszítik a Magyar Hirdető reklámjai Fotó: Várdai Magda A Magyar Hirdető Debreceni Kirendeltségéről vel-lélekkel végzik dolgukat, és nem azt nézik: mikor jár le a munkaidő? Három kiváló dolgozó jelvényesünk van, Deményi Józefné, Szabó Vincéné és a már nyugdíjas plakátragasztónk, Molnár Sándor bácsi. Ő egyébként még ma is gyakran bejön hozzánk, segíti munkánkat. Az előirányzott tervet általában túlteljesítjük, az önköltséget - nem kis áldozattal — minimálisra igyekszünk csökkenteni. A megrendelők elégedettek munkánkat szívesen dolgoztatnak velünk. Ezt sok köszönőlevél is bizonyítja. Tavaly a tanácsi választások hirdetési előkészítéséért kaptak elismerő sorokat a városi tanácstól. A virágkarnevál szervező bizottsága is gratulált. A munka nagy százalékát az újsághirdetések felvétele, előkészítése, leadása jelenti, de a kiadványok, plakátok, ipari prospektusok, leporellók elkészítése - a központi reklámműhellyel együttműködve - is az ő dolguk, feladatuk. A reform bevezetésének időszakában rájuk is nagyobb feladatok hárulnak, hiszen az áruk, a szolgáltatások propagandáját mind több vállalat igényli. A kirendeltség szervezői felkeresik a vállalatokat, üzemeket - tanácsokat adnak és ajánlatot tesznek nekik. Szerepük van a városkép alakításában, ők készítik és helyezik el a hirdetőberendezéseket. A nagyerdei fürdőben a falrafestések nemcsak reklám célokat szolgálnak: a strand hangulatának kialakításában is „közreműködnek”. A legnagyobb gond jelenleg a helyiség helyzete, melyben dolgoznak. Szeretnének megfelelőbb helyre kerülni. Megérdemelnék szívvel-lélekkel végzett munkájuk eredményeként, és munkájuk sajátos jellegére való tekintettel. V. M. OLIJASOKIK ÍRJAK Köszönet egy autóbuszvezetőnek Az elmúlt héten a debreceni 14. számú helyi autóbuszjárat egyik kocsiján elhagytam pénztárcámat, amelyben több mint 400 forint volt. Másnap visszakaptam a pénztárcát, benne hiánytalanul a pénzt. Köszönetet mondok Serdült Andor autóbuszvezetőnek, aki aznap az autóbuszt vezette. Ő másnap a 10. számú helyi járaton teljesített szolgálatot, de megbízta a 14. számú járat sofőrjét: érdeklődjön a megtalált pénztárca tulajdonosa iránt. Nagyon jól esett ez a figyelmesség, ez a törődés, hogy mielőbb visszajuttathassák a pénztárcámat, a pénzemet, s mielőbb megnyugodhassak. Megtudtam, hogy Serdült Andor szocialista brigád tagja, annak a kétszeres szocialista brigádnak, amely a 14. számú járaton is szolgálatot teljesít. Rapcsák Andrásné, Debrecen, Böszörményi út 164. szám idősebbeknek. Vannak olyan fiatalok is, akik figyelmeztetésre sem teszik ezt meg. Márpedig az idősebbek joggal elvárhatják tőlünk a fiataloktól az udvariasságnak azt a legelemibb megnyilvánulását, hogy átadjuk ülőhelyünket a villamoson, autóbuszon. Jó lenne, ha a fiatalok közül „akinek inge, venné magára”, s kevesebb lenne az említettekhez hasonló negatív eset. Addig is az szolgál vigaszul, hogy nem ők, az idősebbekkel udvariatlanok vannak többségben. Szerencsére. M. Irén debreceni lakos fi posta és a csúcsforgalom Néhány napja, pontosan június 10-én, délután teljes húsz percet álltam sorban a debreceni 1. számú postán, hogy egy csekken pénzt fizethessek be. Velem együtt sokan álldogáltak ott türelmetlenkedve. Ugyanis csak egyetlen befizetőhely volt nyitva, egyetlen dolgozó vette fel a befizetendő összegeket a csúcsforgalmi időben. Miért van ez így? Két javaslatom lenne. Az egyik az, hogy próbálják meg úgy megszervezni az ott dolgozók munkaidejét, hogy csúcsforgalmi időben több befizetőhely is nyitva legyen. A másik: helyes lenne, ha a délutáni csúcsforgalmi időben külön befizetőhely lenne, ahol csak a vállalati, intézményi befizetéseket vennék át, s a magánügyfelek ne lennének kénytelenek végigvárni ezeket a befizetéseket. Dr. Süvegesné Debrecen, Varga utca 21. szám Nem ők vannak többségben A Hajdú-Bihari Napló június 9-i, vasárnapi számában megjelent „Találós kérdés” című kép késztetett arra, hogy e levelet megírjam — hiszem, hogy a fiatalok" döntő többsége nevében. Még — manapság hol pozitív, hol negatív értelemben sokat emlegetett — tinédzser korosztály álláspontját is tolmácsolhatom, habár én a huszonévesekhez tartozom, de éppúgy fiatal vagyok mint ők. Sok negatív esetet lehetne sorolni egyes fiataloknak az idősebbekkel szemben megnyilvánuló magatartásáról. Tudom, látom én is: állandó utasa, szemlélője vagyok a villamosok mindennapi, sajátos életének. Vannak fiatalok, akiket figyelmeztetni kell arra, hogy adják át a helyüket az Vita egy gyári hibás gyermekszandál miatt Idén, május 11-én vettem hétéves kislányomnak egy pár szandált a debreceni Csapó utca sarkán lévő gyermekcipőboltban. Június 8-án kénytelen voltam visszavinni a szandált, mert három és fél hét alatt szinte ronggyá nyűtt. A bolt vezetőnője azt mondta, hogy miért nem vittem előbb vissza a szandált, amikor még kisebb volt a hiba, most már nem cserélheti ki. Azt is mondta, hogy közel ezer párat cseréltek ki ebből a szandálfajtából, de egyik sem volt ennyire elnyűve. Aztán ismét felelősségre vont, hogy miért hagytam ennyire elnyűni, s hozzátette: „ezt a cafattá nyűtt szandált szégyellem visszaküldeni". Nagyon szégyelltem magam a bolt többi vásárlója előtt a kioktatásért. Beírtam a panaszkönyvbe, és ott hagytam a 62 forint 50 filléres szandált a blokkal együtt. Nem értem, hogy miért orvosolta volna panaszomat szívesebben a bolt vezetőnője, ha kisebb hibával viszem vissza azt a szandált. Inkább talán az illetékes cipőgyárat kellene figyelmeztetnie a selejtes áruk miatt. Borbély Imréné Debrecen, Agrártudományi Főiskola Örökké vízben állnak a pincéink? Ismét a debreceni Petőfi tér 18. számú ház pincéjéről van szó. Ismét és ismét víz tör be a pincéinkbe valahonnan. Intézkedni viszont szinte senki sem igyekszik, így aztán, ha valamelyikünknek dolga van a pincében, járhat bokáig vízben, mert ott víz van tavasztól őszig, ősztől tavaszig. Nem értjük, miért nem tudják ezt az állandó vízbetörést végre megszüntetni. Ki lenne ennek a felelőse? Kinek lenne kötelessége a pincében levő víz eltávolítása? Több mint száz lakosú bérházról van szó. Ha egyetlen esetben is valamelyik lakó elmulasztaná a lakbér, a kapukulcsmegváltás stb. fizetését, rögtön kapna felszólítást. Elvárnánk, hogy a házkezelőség is megtenné a kötelességét — erre külön felszólítás nem is kellene, hiszen tudniuk kell, milyen áldatlan állapotok uralkodnak a víz miatt pincéinkben. A bérház lakói Szerdától zárva az apavári közúti híd Új hidat építenek a Hajdú-Bihar és Szolnok megye határán folyó Hortobágy—Berettyó főcsatorna fölé Apaváránál. Hogy az új híd építésének idején is zavartalan lehessen a 4. számú — budapest—záhonyi — országos főúton a forgalom, a régi hidat 25 méterrel arrébb helyezik az ideiglenes terelőút irányába. A régi híd áthelyezése miatt a KPM Debreceni Közúti Igazgatósága a következő forgalomkorlátozást lépteti életbe: Június 19., 20., 21. és 22-én — szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton — naponta hajnali 4 és 6 óra között két-két órára, június 26-án, szerdán, hajnali 4 órától június 27-én, csütörtökön délután 16 óráig folyamatosan 36 órára minden jármű forgalma elől lezárják a hídon átvezető útszakaszt. A régi híd sérült, s emiatt — az új híd decemberben várható átadásáig — továbbra is csak 12 tonna összsúlyt meg nem haladó járművek hajthatnak át rajta maximálisan óránként 15 kilométeres sebességgel. A fenti szakaszos lezárások idején valamennyi jármű, az új híd átadásáig pedig az összes 12 tonna összsúlyt meghaladó jármű a Püspökladány — Sárrétudvari — Biharnagybajom —■ Füzesgyarmat — Bucsa-telep — Karcag útvonalon kerülheti el az apavári hidat. HÍREK Várható időjárás kedd estig: időnként megnövekedő felhőzet, többfelé, elsősorban nyugaton záporeső, zivatar. Mérsékelt, a zivatar idején átmenetileg megerősödő, változó irányú szél. A nappali felmelegedés kissé gyengül, de még meleg marad az idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden nyugaton 22—27, keleten 27—30 fok között. A MECHWART ANDRÁS GÉPIPARI TECHNIKUM esti és levelező tagozatára — általános gépipari szakon — június 30-ig jelentkezhetnek azok, akiknek a vasiparban szakmunkásbizonyítványuk és kétéves szakmai gyakorlatuk van. Jelentkezési lap az intézet igazgatói irodájában kapható. (Debrecen, Széchenyi utca 58.) A BETEGSÉGET MEGELŐZŐ IVÓVÍZ. Dr. William M. Strain, az Egyesült Államok rochesteri egyetemének munkatársa úgy véli, hogy ha megfelelő mennyiségben cinket és vanádiumot adagolnak az ivóvízhez, az csökkentheti a szív- és érmegbetegedések veszélyeit. Ez az elmélet azon megállapításon alapszik, hogy egyrészt az emberi test körülbelül 70 százalékát alkotó folyadék tartalmazza ezeket az ásványokat, másrészt a szívbajosoknál hiányzanak ezek az anyagok. Megtörténhet, hogy a fenti cáfolhatatlan tények alapján eredeti módszert dolgoznak majd ki a szívbetegségek megelőzésére, VIETNAM MEGSEGÍTÉSÉRE. A hajdúbagosi dolgozók a szolidaritási hónap keretében 8685 forintot ajánlottak fel a vietnami nép megsegítésére. Az összeget befizették a szolidaritási csekkszámlára — írja tu-HÁZASODJUNK! Az egyik New York-i házasságközvetítő intézetben a következő feliratú táblát függesztették ki: „Ne habozzék, házasodjék! Ha jó partnert talál, boldog lesz, s ha rosszat, filozófus lesz, hiszen Szókratész is nem utolsósorban felesége révén vált híressé!”. JÁRÁSI ÉS MEGYEI ELSŐ. Beke Mária, polgári VII. általános iskolai tanuló nyerte meg a járási és megyei versenyt magyar nyelvből és irodalomból. Az országos versenyen nyolcadik helyezést ért el — írja Verebes Jánosné tudósítónk. LOVASISKOLA EGERBEN. Július elsejétől az egri Nagy József Termelőszövetkezet lovasiskolát nyit, amelynek keretében nemcsak lovaglásra tanítják meg az érdeklődőket, hanem túralovaglásokat szerveznek és kettesnégyes fogatokkal sétakocsikázásra viszik a turistákat a városban, a Bükk festői környezetében. A TISZACSEGEI KÖZSÉGI TANÁCS értesíti a lakosságot, hogy a június 24-re hirdetett állatvásár elmarad. Községi Tanács VB Áramszünet lesz Debrecenben június 25-én 9-től 14 óráig a Tanácsköztársaság útja páratlan oldalán a 33. számtól a 39. számig; június 25-én 6-tól 16 óráig a Keleti soron, a Szoboszlói út páros oldalán a Keleti sortól a sorompóig, a Vargakert, Herceg, Krónikás utcán, és a Közép utcán a Vargakert utcától a Bán utcáig; június 26-án 7-től 16 óráig a Diószegi úton, a Hétvezér utcán a Diószegi úttól a Tordai utcáig, a Sipos, Árva utcán, a Kovács utcán a Keresztesi utcáig, a Vágóhíd utcán a Galamb utcától végig, a Rigó utcán a 2-től 24. számig, a Bihari utcán a Pandur utcáig, a Tömös, Somogyi, Igric utcán, a Borzán Gáspár utcán a Diószegi úttól az Igric utcáig. Felhívás A MABEOSZ területi irodája felhívja a megye bélyeggyűjtőit, hogy a debreceni Nyári Egyetemen megrendezésre kerülő bélyegbemutatóra minél többen jelentkezzenek. A Nyári Egyetem előadásainak fő témája a magyar művelődés. A bélyegbemutató tematikájának is ehhez kell igazodnia. Így a legváltozatosabb összeállításokat lehet készíteni a magyar bélyegekből (magyar irodalom, zene, művészet, népviselet, tájak, üdülők stb.). Minden magyar bélyegből készített összeállítással lehet jelentkezni június 20 20-ig a TIT megyei titkárságán (Debrecen, Vörös Hadsereg útja 45—47.) személyesen vagy levélben. A jelentkezésnél közölni kell a témát, az albumlapok (kb. 23X31 cm) számát, és a kiállító nevét, címét. Ezúton kérjük a bélyeggyűjtő körök vezetőit, hogy a bemutató sikere érdekében mozgósítsák a körök tagjait. Jelentkezés június 21-ig A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Hajdú-Bihar megyei Szervezetének intenzív nyári nyelvtanfolyamai június 17-én, hétfőn indultak meg a lapunk június 16-i számában ismertetett program szerint. Az igények jóval nagyobbak, mint az előzőleg várható volt, ezért a rendező szerv július közepén újabb tanfolyamot indít. Ezeket megelőzően július 1-én diák nyelvtanfolyamok is indulnak, melyekre június 21-ig lehet jelentkezni. Mindkét tanfolyamtípusra a TIT megyei titkárságán veszik fel a jelentkezéseket naponta délelőtt 8 órától délután 16 óráig. (Debrecen, Vörös Hadsereg útja 45—47. szám, telefon: 35-51.) TANYANAP HAJDÚSZOBOSZLÓN Szonda Klára tudósítónk jelenti: A napokban tanyanapot rendezett Hajdúszoboszlón a Kossuth Tsz a városi pártbizottság és KISZ- bizottság segítségével. A tanyanap reggel kilenckor kezdődött, műsort a szoboszlói Hőgyes Endre gimnázium diákjai adtak. Ezt filmvetítés és orvosi előadás követte. Ezután a tanyanap fénypontja, a lovasbemutató következett. Felvonult a tsz ötösfogata, a díszes szerszámmal ellátott öt vörösper Nóniusz és a tsz többi hátaslova. Nagy volt az öröm — különösen a tanyasi fiatalok körében — amikor sétakocsikázásra, illetve lovaglásra invitálták őket a tsz dolgozói. SZÍNHÁZ Ma 7-kor Álarcosbál, Egressy bérlet.•MOZID VÍG du. 3 /4, 6, '*9 KLINIKA 3/45, APOLLO de. *410, %12, */22. A hamis Izabella, magyar bűnügyi film. VíG de. 1412, V42 Királylány a feleségem, francia filmvígjáték. APOLLO du. 3/44, 6, 1491 METEOR V26 és V28, Keserű méz szovjet film. HORVÁTH ÁRPÁD MŰV. OTTHON (Csapókert) 7 Az öreg halász és a tenger, amerikai film. METEOR KERT 8 Büdös víz, magyar filmvígjáték. STADION KERT 8 Szüzet a hercegnek, olasz filmvígjáték. Csak 16 éven felülieknek idősítónk. BUDAPEST 17.58 Műsorismertetés. 18.00 Hírek. 18.05 A Magyar Hirdető műsora. 18.15 A Szabadság-hídtól a tengerig. Kisfilm. 18.30 Shelia és Mick Michel énekel. Francia könnyűzenei film. 19.00 Nyári gondok a mezőgazdaságban. 19.20 Esti mese. 19.35 Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Vígjáték 4 felvonásban. 22.05 Tv-híradó, második kiadás. 22.25 Interjú az egyiptomi tájékoztatási minisztérium osztályvezetőjével, Abeya Gaafar el-Nafrawy aszszonnyal beszélget Poór Klára — a közel-keleti helyzet időszerű kérdéseiről. POZSONY 18.10 Vegyészek olimpiásza. 18.40 Filmriport. 19.00 Tv-híradó. 19.35 Időszerű kérdések. 20.05 Bonyodalmak Thália körül 5. 21.35 Fesztiváli krónika. 21.55 Tvhíradó. BUKAREST 16.30 Kicsik műsora. 17.00 A tv az ipar szakembereinek. 17.30 Angol nyelvtanfolyam (21. lecke). 18.00 Iskolások műsora. 18.30 Esti híradó. 18.50 Időjárás-jelentés és hirdetések. 19.00 Filmsorozat: Thierry La Fronde. 19.30 Színházi est: Candida. 21.30 Román könnyűzenei műsor. 21.50 Éjszakai híradó. A nyíregyházi rádio műsora 18.00—19.00-ig: A nap krónikája — Cigánydalok — Üzemi körkép — Munkásportré — Szép esti muzsika. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ - 1968. JÚNIUS 18.