Hajdú-Bihari Napló, 1969. április (26. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-01 / 75. szám
Meszélyes sjraArassza Ffe^re/-^fererea re^essé^es az #ssze#f^r#zés Kairói MENA-jelentés szerint Nasszer, az EAK elnöke vasárnap fogadta Francois Puauxot, Franciaország nagykövetét. Puaux — mint az AFP jelenti — átadta Nasszernak de Gaulle elnök válaszát arra az üzenetre, amelyet még Mahmud Favzi diplomáciai tanácsadó közvetítésével juttatott el Nasszer a francia államfőnek. Az üzenetek tartalmából nem szivárgott ki semmi. Kairóban vasárnap Nasszer elnök figyelmeztette az Arab Szocialista Unió kongresszusának 1700 küldöttét, hogy a közel-keleti helyzet veszélyes szakaszba lépett, és lehetséges, hogy Izraellel újabb összeütközésre kerül sor. Nasszer hangsúlyozta, hogy az 1967-es háborúban Egyiptomot legyőzték és a háborút követően az országnak nem volt ereje ahhoz, hogy kiűzze Izraelt az elfoglalt területekről. „Most — mondotta Nasszer elnök — a kép megváltozott. Képesek vagyunk arra, hogy kiűzzük őket." Az EAK elnöke ezután így folytatta: a háború nem öncél. „A háborút azért kell megvívni, mert nem kínálkozik más lehetőség. Mi nem vagyunk a háború prókátorai. Olyan békét akarunk, amely az igazságon alapul." Nasszer ezzel kapcsolatosan utalt a közel-keleti válság megoldását célzó négyhatalmi tárgyalások tervére. „Nagy reményeket fűzünk a négyhatalmi tárgyalásokhoz, és bízunk a világ közvéleményében. Reményeink azonban legfőképpen saját erőnkkel kapcsolatosak." Az Arab Szocialista Unió kongresszusa munkájának harmadik s egyben befejező napján nyilatkozatban foglalt állást a Közel-Kelettel foglalkozó négyhatalmi tárgyalások lehetséges eredményeivel kapcsolatosan. A nyilatkozat leszögezi, hogy az arab nemzet nem fogad el semmiféle olyan megoldást, amely béke helyett kapitulációt indítványoz. Az Arab Szocialista Unió kongresszusa ezzel egyidejűleg elhatározta, hogy a következő intézkedések megtételét javasolja. Ki kell elégíteni az EAK fegyveres erőinek mindenfajta igényét. 2. Meg kell erősíteni a Sinai-félszigeten működő egyiptomi ellenállási szervezetet és irodát kell felállítani egyiptomi és arab önkéntesek toborzására. 3. A hangsúlyt a passzív védelemmel kapcsolatos intézkedésekre kell helyezni. 4. Meg kell erősíteni a népi erőket, és létre kell hozni ezeknek a vezérkarát. 5. Biztonságos helyre kell telepíteni a szuezi olajfinomítókat. Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter vasárnap este találkozott Szergej Vinogradovval, a Szovjetunió kairói nagykövetével. A megbeszélések tárgyát a közel-keleti válság legújabb fejleményei, és a négyhatalmi megbeszélések képezték. Az izraeli kormány vasárnap hivatalos közleményt hozott nyilvánosságra, s ebben egyértelműen állást foglal a Biztonsági Tanácsban képviselt négy nagyhatalomnak, a közel-keleti helyzet rendezése érdekében megtartandó tanácskozás-sorozata ellen. A közleményt a kormány két tanácskozása előzte meg, amelyeken Abba Eban külügyminiszter számolt be washingtoni tanácskozásairól, Nixon elnökkel és Rogers külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseiről. Az izraeli állásfoglalás bejelenti, hogy Izrael a jelenlegi tűzszüneti vonalak között fogja kiépíteni helyzetét „a biztonsági és fejlesztési szükségleteknek" megfelelően. Alfred Atherton, az amerikai külügyminisztérium arab—izraeli ügyeinek szakértője a pennsylvaniai Philadelphiában egy gyűlésen kijelentette, hogy amíg nem kötnek békét a Közel-Keleten, addig az Egyesült Államok továbbra is fegyvereket szállít Izraelnek, méghozzá a legmodernebb fegyvereket. (MTI) Gyászszertartás Vasárnap katonai díszpompával szállították át Dwight Eisenhower koporsóját a washingtoni nemzeti katedrálisból az amerikai törvényhozás épületébe. A volt elnök koporsóját a törvényhozás épülete, a Capitol kupolacsarnokában ravatalozták fel egy napra. A gyászmenetben ott volt Nixon elnök is. Jelen volt számos külföldi személyiség, akik a volt elnök temetésére érkeztek az amerikai fővárosba. De Gaulle francia elnök külön repülőgépe csak később szállt le Washingtonban. A Szovjetunió képviseletében Csujkov marsall érkezett a temetésre az amerikai fővárosba, Kuznyecov első külügyminiszterhelyettes kíséretében. (MTI) * Eisenhower volt amerikai elnök hamvait Washingtonban katonai pompával viszik a Capitoliumba. (Telefotó — AP— MTI—RS) Eisenhower volt amerikai elnök temetésére megérkezett a washingtoni repülőtérre a Szovjetuniót képviselő Csujkov marsall (balra) és Kuznyecov, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese. (Telefotó — AP—MTI—RS) Rakétatámadás Saigon olon Aa/rt/ fe/fane ny#%aMrarafa A szabadságharcosok tavaszi offenzívája vasárnap lépett hatodik hetébe, s azt vakmerő támadás tette emlékezetessé: tüzérségünk 122 milliméteres rakétákkal lőtte Saigon belvárosát összesen négy rakéta csapódott be, ezek közül kettőt az elnöki palota, tőszomszédságában. A Saigon körül vont gyűrű szorosabbra vonását más események is jelezték vasárnap: a Dél- Vietnam fővárosától alig tíz kilométerre a szabadságharcosok két amerikai helikoptert lőttek le. Kevéssel éjfél előtt három újabb rakéta érte Saigont, kettő a kikötőben, a harmadik a főváros IX. kerületében robbant. Hétfőre virradó éjjel ezenkívül még körülbelül 15 tüzérségi támadást hajtottak végre a szabadságharcosok országszerte. Amerikai katonai szóvivők a támadások okozta veszteségeket „csekélynek" minősítették. Az AP a legutóbbi napok tüzérségi tevékenységét kevésbé erősnek minősítette, de megállapította, hogy a szárazföldi harcok a múlt hét végén fellángoltak. Ezek között a legsúlyosabb harc vasárnap Da Nang-tól körülbelül 22 kilométernyire délre zajlott le, s a dél vietnami csapatok itt — saigoni közlés szerint — tíz halottat és 50 sebesültet vesztettek. Mansfield szenátor, az amerikai szenátus demokratapárti többségének vezetője vasárnap televíziós programban nyilatkozott Vietnamról, s kijelentette, hogy minél tovább tart a háború, annál kevesebb olyan kezdeményezési lehetőség marad az Egyesült Államok számára, amely eredménnyel járhat. Laird amerikai hadügyminiszter a U. S. News and World Report-nak adott exkluzív nyilatkozatában a többi között kijelentette, ha rajta múlna, természetesen elfogadná egy koalíciós kormány megalakítását Saigonban. Véleménye szerint elérkezett az ideje annak, hogy „vietnamizálják a háborút" és az Egyesült Államoknak ki kell próbálnia, vajon a saigoni rezsim maga akarja-e megvédeni önmagát. (MTI) Véget ért a Szocialista Internacionálé zártkörű konferenciája Bécsben vasárnap este ért véget tizenkét, a Szocialista Internacionáléhoz tartozó párt vezetőinek zártkörű konferenciája. Bruno Pittermann, az Internacionálé elnöke az MTI tudósítójának kérdésére kijelentette: foglalkoztak az ülésen a Varsói Szerződés államainak budapesti felhívásával is. „Az a benyomásunk, hogy a kezdeményezés európai biztonsági konferencia összehívására, feltétlenül figyelmet érdemel. A Szocialista Internacionálé egyébként továbbra is behatóan foglalkozni fog a budapesti tanácskozás egyes vonatkozásaival —, mondotta Pittermann. A konferencián tárgyaltak a nyugat-európai gazdasági integráció kérdéséről a francia javaslatok, illetve a brit kormány tervei alapján. Allón izraeli miniszterelnökhelyettes merev, a négyhatalmi tárgyalásokat elutasító izraeli álláspontot fejtett ki, amely távolról sem találkozott az ülés résztvevőinek általános egyetértésével. A szociáldemokrata pártvezetői konferencia javaslatairól az internacionálé április végi amsterdami irodaülése dönt. (MTI) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1969. ÁPRILIS 1. Husszein elindult a korábban bejelentett - és a diplomáciai megfigyelők szerint nagyfontosságú - amerikai és európai körútjára. Jordánia uralkodója április 8-án érkezik Washingtonba, ahol Nixon elnökkel tárgyal, ő lesz az első arab államfő, aki az új amerikai elnökkel találkozik. Husszein tervezi, hogy találkozik de Gaulle-lal, Kiesingerrel, Wilsonnal, VI. Pál pápával. Megfigyelők szerint Husszein tárgyalásai kulcsfontosságúak lehetnek a közel-keleti rendezés szempontjából. DE GAULLE, miután részt vett Eisenhower gyászszertartásán, felkereste Nixon elnököt, és 2. perces megbeszélést folytatott az amerikai elnökkel. A Fehér Ház nem volt hajlandó kommentálni a látogatást. Figyelemre méltó tény, hogy az Eisenhower temetésén részt vett kormány- és államfők közül elsőnek de Gaulle járt az elnöknél. VÉGET ÉRT a „mini-válság". Anguilla szigetén az elnök és a brit kormányzó egybehangzóan bejelentette, hogy megegyeztek. A brit csapatok elhagyják a szigetet. EŐ TERJEDELEM, NAGY VISSZHANG. Ez a jellemző arra, ahogy a nyugati vezető lapok tudósítanak, illetve kommentálják a kínai szovjetellenes kampánnyal összefüggésben kiadott szovjet kormánynyilatkozatot. Az olasz lapok részletesen kiemelik a Szovjetunió tárgyalási készségét. A NEW YORK TIMES rámutat a nyilatkozat „lágy hangnemére", és kiemeli, hogy a Szovjetunió határozottan elutasít minden olyan kísérletet, hogy vele a fegyverek nyelvén beszéljenek. ITT JEGYEZZÜK meg, hogy a Pekingből kapott értesülések szerint a moszkvai kínai nagykövetség, mint provokatív okmányt, visszautasította a szovjet kormány nyilatkozatát. Pekingben ugyanakkor tovább folyik a módszeres uszítás a Szovjetunió ellen. DÖBBENETES tényről adott hírt a lengyel hírügynökség Berlinből. Eszerint a nemzeti szocialisták német uniója, mely nyíltan Hier örökösének vallja magát, február 71-7. között Nyugat-Berlinben megtartotta kongresszusát. A kongresszuson részleteket olvastak fel a Mein Kampfból. HÍR ÉRKEZETT, hogy a BAATH-párt szíriai vezetősége lemondott, és Atasszi államfő új kormányt alakít. PÁRIZSBAN nyilvánosságra hoztak egy hivatalos okmányt, melyben a francia kormány azzal vádolja Wilson kormányát, hogy Franciaország elszigetelésére törekszik a Nyugat-európai Unión belül. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT, hogy Podgornij hétfőn befejezte tárgyalásait Algériában. A tárgyalásokról közös közleményt adtak ki. MEGÉRKEZTEK az első Phantomok Izraelbe. A hírügynökségek arról tudósítanak, hogy az első 7. repülőgépet már megkapta Izrael, és rövidesen megérkezik az USA-ban kiképzett pilóták első zoo főnyi csoportja is. A Külügyminisztérium sajtófőosztályának közdeménye A Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége nevében külképviseleteink vezetői ezekben a napokban szóbeli jegyzék kíséretében átadták, illetve átadják az európai országok kormányainak és az ENSZ főtitkárának a Varsói Szerződés tagállamainak Európa országaihoz intézett felhívást, amelyet a Politikai Tanácskozó Testület 1969. március 17-én Budapesten tartott ülésén írtak alá. Külképviseleteink vezetői az átadás alkalmával tolmácsolják őszinte reményüket, hogy az európai országok kormányai Európa békéjéért és biztonságáért viselt felelősségük tudatában tanulmányozzák a felhívást, és hatékonyan támogatják az abban foglalt elképzeléseket. (MTI) Béketüntetések Nyugat-Németországban A Majna menti Frankfurtban, Hamburgban, Hannoverben, Münchenben, Stuttgartban, Esseben és Nyugat-Németország más városaiban több mint 80 ezer ember vett részt azon a hagyományos tavaszi béketüntetésen, amely „a demokráciáért és a leszerelésért vívott kampány" keretében került megrendezésre. A tüntetők jelszavai követelték a Német Demokratikus Köztársaság elismerését és harcot hirdettek egy biztonsági kérdésekkel foglalkozó összeurópai értekezlet összehívása, az atomsorompó-szerződésnek Bonn által történő aláírása mellett és a neonáci veszély növekedése ellen. Mintegy hétezer ember jelenlétében az esseni gyűlésen felszólalt Beate Klarsfeld, a híres Kiesingerpofon „szerzője" , aki követelte Jupp Angenfortnak, a letartóztatásban levő kommunista hazafinak a szabadonbocsátását. A tavaszi tüntetések befejeztével a békeharcosok nyilatkozatot fogadtak el, amely rámutat: az elnökválasztás világosan megmutatta, hogy a kormányzó CDU/CSU „nyíltan és szégyentelenül szövetségre lép a nemzeti demokrata párttal". Nyugati távirati jelentések szerint vasárnap többszáz tüntető vonult a frankfurti görög konzulátushoz. A tüntetők tiltakozó jelszavakat hangoztattak a katonai junta ellen és beverték a konzulátus ablakait. Hasonló eseményekre került sor a hannoveri görög konzulátus előtt is. A jelentések szerint a rendőrség több tüntetőt őrizetbe vett. (MTI) Az NSZK városaiban mindenütt megkezdődtek a húsvéti békemenetek ,,A leszerelésért és a demokráciáért" jelszóval. A Majna melletti Frankfurtban összetűzésre került sor a tüntetők és a rendőrség között. A kép Frankfurt belvárosában készült. (Tetefotó — AP—MTI—RS) Jattja tábornok Pakisztán új elnöke Jahja Khan tábornok hétfőn este Pakisztán új elnöke lett. Mint a Rawalpindiben kiadott hivatalos kormányközlemény bejelenti, az 52 éves tábornok addig kívánja gyakorolni az elnöki hatalmat, amíg az ország új alkotmányt kap. Jahja Khan, mint ismeretes, egy héttel ezelőtt vette át a hatalmat, amikor Ajub Khan az ellenzéknek és a népi tömegek nagy részének nyomására jobbnak látta lemondani az elnöki tisztségről. Az új elnök az elmúlt héten mint a pakisztáni hadsereg főparancsnoka gyakorolta a hatalmat, s most — mint megfigyelők mondják — azért vette fel az elnöki tisztséget is, hogy ténylegesen és jogszerűen is az ország vezetője legyen. Ajub Khan hatalmának megdöntésében jelentős szerepet játszott az egyetemi ifjúság, amely öt hónapon át az előadások bojkottálásával, tüntetésekkel fejezte ki elégedetlenségét az országban fennálló állapotokkal. Amikor Jahja Khan vette át a hatalmat, Kelet-Pakisztánban a diáksereg visszatért az egyetemekre, most pedig, hogy a tábornok legalizálta is szerepét az ország vezetésében, Pakisztán nyugati részében újra megjelentek az egyetemeken a diákok, jeléül annak, hogy bizalommal vannak az ország új vezetője iránt. Pakisztánban a jelek szerint korrupcióellenes hadjárat indul. A pakisztáni rádió hétfői jelentése szerint Jahja Khan elrendelte tisztjeinek, hogy területükön számolják fel a korrupciót, tartóztassák le és állítsák bíróság elé a korrupt kormánytisztviselőket és javítsák a közigazgatás hatékonyságát. Hétfőn egyébként öthónapos szünet után országszerte megnyíltak az iskolák és egyetemek. A rádió közlése szerint az ipari termelés nagy léptekkel halad a helyreállítás útján, és a létfontosságú cikkek ára csökken. Daccában, Kelet-Pakisztán legnagyobb városában hivatalos közlemény jelentette be, hogy a rendkívüli állapot előírásainak megsértése miatt letartóztatott 31 személy perének tárgyalását már megkezdték a hadbíróságok. (MTI) Öt hónapi szünet után ismét megkezdődött a tanítás a pakisztáni egyetemeken. Képünk Karachi egyetemén készült hétfőn, a tanítás első napján. (Napló-telefotó — AP—MTI—RS)