Hajdú-Bihari Napló, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-19 / 243. szám
BEMUTATÓ A CSOKONAI SZÍNHÁZBAN HÁRY JÁNOS „Röpülj, páva!" elnevezésű népdalvetélkedő a tv-ben, Háry-bemutató a Csokonai Színházban . . Nem tehetek róla, de állandóan a két rendezvény közös aéygondolata keringett bennem a daljáték hallgatása közben. Valami hagyománymentő, a mienket magunknak megtartani akaró szándék van mindkettőben. Annak elismerése mellett, hogy mai életformánk már nem elsősorban a népdalban jut kifejezésre, az a törekvés, hogy kapcsolódni tudjunk mindahhoz, ami a nép művészetében örök értékű, tartalmas, emberi, művészi és magyar. Átalakulóban levő társadalmunk művészi kifejezésmódja is forrong, formálódik, állandóan változik; ez rendjén is van gy, törvényszerű folyamat. De az az új, ami kibontakozóban van, csak úgy juthat magas fokon kifejezésre a művészetben, ha magába szívja a hagyomány gyökereiből mindazt, ami táplálhatja, erősítheti és fejlődését elősegítheti. Ma már senki sem ír Petőfi stílusában verseket, de hol volna mai magyar líránk Petőfi nélkül? Bartók és Kodály fellépése ma, a 60 évvel ezelőtti programmal idejét múlt jelenség lenne, de elgondolni is rossz, hol tartana nemzeti zenénk, ha ők annak idején nem szólalnak meg. Aki csak egy kicsit is tudott azonosulni népdalaink szellemével, aki megérezte azt a levegőt, amit magukból árasztanak, aki az egyszerű érzelmek e csodálatosan tömör, költői kifejezéseit csak néhányszor is sajátjaként tudta átélni: megérti, miért rendez — és ezúttal kizárólag eredeti népdalokból — vetélkedőt a televízió, miért képezi alapját a népdal ének- és zenepedagógiánknak, miért dicséretes gondolat Háry János felújítása színházunkban. Meg kell mondani, hogy a Kodály-rajongó kritikus, aki — sok százezer vagy millió hangversenyhallgatóval együtt — ihletett perceket élt át a mester Psalmusának, Budavári Te Deumjának, Páva-variációinak, halhatatlan kórusműveinek hallgatása közben, bizonyos szorongással lesi a mai közönségben a Háry hatását. Mert itt erről van szó. Hogyan jut el a daljátékban kifejezésre szánt gondolat a hallgatóhoz? Nem kétséges, hogy a kezdetben gondtalanul mókázó és nagyot mondó hős bizonyos megnemesedésen megy keresztül a „Felszántom a császár udvarát" egész népet képviselő kéréséig és ezt a hallgató is világosan észleli. A kérdés itt nem is az, hogy értelmileg felfogható-e Háry szerepe, hanem hogy érzelmileg mennyire tudja megfogni a hallgatót. Ez a kérdés pedig azért merül fel, mert a mű közismerten vegyes elemekből tevődik össze, és a hatás nem mindig egyértelmű. A sok próza közben néha elfeledjük, hogy zenés darabban vagyunk, a népdalbetét nem mindig illeszkedik elég szervesen az előzményhez, néha népszínműre emlékeztető és a paraszt karikírozását súroló részletek vannak. Ebelasztin kissé operettfigura — s innen az említett „szorongás”: sikerül-e kifejezni azt, amit Kodály Zoltán akart. Az a Kodály Zoltán, aki legnagyobb magyar zeneszerzőink egyike, és aki a világon egyedülálló mértékben szentelte életét egy nép zenei kultúrájának felemelésére — és ugyanakkor nem volt kimondottan színpadi zeneszerző. Ez a szorongás fokozatosan feloldódott, amikor a Toborzó, a „Felszántom a császár udvarát” és még néhány kitűnően beállított részlet nyomán a közönség spontán tapsa felcsendült. Félreértés ne essék, én nem is a közönség értő képességeiben kételkedtem. Az okozta a gondot, hogy a műben levő sokféleségből hogyan tud az előadás olyan egységes hatást kovácsolni, ami megfelel a szerzők elképzelésének. Miről is van szó a Háryban tulajdonképpen? Mese ez, tele fantáziával, vágyakkal, álmokkal. Az obsitos jellegzetes figurájának megtestesítője nem egyszerűen javíthatatlan hazudozó, hősködő nagyotmondó. Háry bátyó azt mondja el, amit szeretne igaznak látni. Azt, hogy a magyarnak becsülete legyen a világban, a legény semmi pénzért ne mondjon le hűséges márkájáról, az otthonát, a hazáját minden magyar mindennél többre becsülje, a háborús bűnösök meglakoljanak, és egyáltalán: ez a sok szenvedéssel, megpróbáltatással teli élet olyan szép legyen, mint a mese. Hát számít az, hogy ezt az az obsitos mondja el, aki Garay szavaival „lovon sohsem volt életében jómaga, de anynyit emlegette és annyiszor lovát, hogy végre is huszárnak kellett hinni magát"? Amikor a császárra kéri az istenáldást, hogy „ne sanyargassa magyar népét”, akkor válik mindannyiunk előtt világossá, mennyivel több ez a mese az egyszerű füllentésnél, mennyire beleillik ez az alkotás Kodálynak történelmet idéző és magyarságot ébresztgető életművébe. S minden dramaturgiai egyenetlenség mellett itt mutatkozik meg a mű nagy erénye: a hamisítatlan magyar levegő, amely a népi hősöket még a Burg környezetében is körülveszi, és aminek elsősorban Kodály zenéjében kereshetjük okát. Csodálatosan színes, ötletes, kifejező muzsika! Egyaránt áll ez a népdalok feldolgozásmódjára, hangulatkeltő erejére és a saját költésű részek ábrázoló módjára. Külön kell itt kiemelni azt a pazar zenei humort, ami például Napóleon csatájában vagy a bécsi udvar bevonulásában jut kifejezésre. Azt hiszem, a Háry János immár közel fél évszázados, külföldre is elért sikersorozata végső fokon a zenével magyarázható: ez az, ami egységes, ami elsősorban zseniális a műben, és ez segíti az alapgondolatnak a nézőhöz való jutását is annyira, hogy ma már nemzeti zenénk klasszikus remekei közé kell helyeznünk ezt az alkotást, amely a nemzeti hagyományokat tápláló művészeti remekművek közt sajátos módon, de méltóképpen foglalja el a helyét. A Háry János színpadra vitele, a szerzői szándék világos közvetítése igen nehéz rendezői feladat. Kertész Gyula rendezése a műből áradó derűt, a játékosságot, a meseszerűséget jól megragadta. A Háry János alaphangulata a valószínűtlenségig elmenő optimizmus; a valóságot megszépítő, kiszínező képzelet világát kell a rendezésnek is megrajzolnia. Vigyáznia kell a császári és a népi hősök világának egyidejű hű ábrázolására — persze, a császári udvart mindig Háry képzeletének szemüvegével nézve. Külön gondot jelent az a veszély, hogy burleszkszerű hatások kerülhetnek az előadásba, ami egyrészt a darab jellegének, elsősorban zenéjének ellentmondhat, másrészt pedig a játék mélyén rejlő komolyabb mondanivalóval is ellentétbe kerülhet. S mégis maradjon vidám, jókedvű, bohókás mese, amit a falubeli ivócimboráknak mesél el a nagyotmondó atyafi. Kertész Gyula rendezése mindenekelőtt a színpad igen világos színeivel érzékelteti azt, hogy a valóság megszépítő eltúlzásáról van szó. Az élénk színű színpadképek közt mozognak az aranyos-fehér udvari népek és a valamivel sötétebb, „pirospozsgásabb” színekbe öltözött huszárok, gránátosok, valamint örzse és Marci bácsi. A vidám hangulatot, a játékosságot sikerült mértéktartó módon érzékeltetni, csábító túlzások nélkül. A különböző jellegű részek áthidalása nem mindig volt teljesen meggyőző, azonban éppen ez az, amit a szövegkönyv miatt a legnehezebb is megoldani. A valóság megszépítésének alapgondolatát egészében sikerült a rendezésnek érzékeltetnie, és néhány finom gesztussal apró érzelmi nüanszokat, a szereplők rejtett gondolatait is jeleznie. Gondolok itt a „Tiszán innen, Dunán túl” jelenetének felépítésére, távolba néző lezárására, a Toborzó színes, rendkívül erőteljes, dinamikus színpadi képére — itt persze a koreográfia és a kitűnő tánckar is segít! —, az udvarnak a zenével kitűnően egyeztetett bevonulására vagy arra az ötletre, hogy az utójátékban a kocsmai irótársak meséből „itt maradt” jelmezükben jelennek meg, mintha Háry maga sem tudná, a mesében vagy a valóságban él-e. A színhatásokat — elsősorban a világos színeket — jól kiaknázó színpadképek, valamint az ötletes jelmezek nem egyszer váltottak ki nyíltszíni tapsot. Langmár András díszlettervező és Greguss Ildikó jelmeztervező a maszkmesterrel, Zakar Istvánnal együtt kitűnő munkát végzett. Talán a császárnő megjelenése nem fedi a megszokott képet, túlságosan „szépasszony” lett belőle, és lányával együtt megjelenve, nem látszik rajta a feltételezhető szerepbeli korkülönbség. A zenei vezetést a szokott jó színvonalon játszó zenekar (élén ezúttal is Rubányi Vilmossal) látta el. Elképzelése a többé-kevésbé egységesen kialakult előadási tradíciókat követi, a karakterisztikus részek jól kiemelkednek az előadásból. A mű egyébként igen jól hangzó, sok helyen a hangulatot kitűnően aláfestő zenekari részleteket tartalmaz, akár olyan önálló darabokra gondolunk, mint a híres Intermezzo, akár az énekkíséretre, amely néha csodálatosan meleg színekben tündöklött. Érdekes volt viszont megfigyelni, mennyire nem könnyű a sajátos magyar rubatot, ezt a szabadabban mozgó népi előadásmódot eltalálni. Ilyen szempontból a „Tiszán innen, Dunán túl” bizony túl szabatosra sikerült, itt kevésbé metrikus elképzelés szerencsésebb lett volna. Az énekkar fejlődését örömmel figyeljük, intonációja egyre megbízhatóbb, tömör férfikari hangzást hallottunk, és szépen sikerült az utolsó kórusban a Kodályra jellemző, nagy lélegzetű kórusívek megformálása. Az énekkar betanítása Tarnay György érdeme. A színház kórusán kívül közreműködött a Járműjavító férfikara is, ugyancsak az üzemiek egészítették ki a balettegyüttest is. A koreográfiát Barkóczi Sándor készítette. Üde színfolt volt a Péterfia utcai zenei általános iskolások közreműködése a harangjátékban és a kis hercegek jelenetében. Operaénekeseink ezúttal prózai színészként is jeleskedtek, s ezért külön is elismerés illeti őket. Azt mondhatjuk, mindegyikük jól beleilleszkedett szerepkörébe — néhányan két szerepbe is —, úgy éreztük, maguk is élvezik ezt a fajta játékot. A címszerepet a bemutatón Krémer József pécsi vendégművész alakította. Jó megjelenésű, kitűnő orgánummal rendelkező és természetesen mozgó Háry János, aki mindig az előadás központjában áll, kezében tartva a cselekmény szálait — hiszen tulajdonképpen ő találja ki az egészet. Néha kissé túl hangos is — ez a szerep viszont elbírja ezt. Hanganyaga jól érvényesül az énekes részekben. Varga Magda kitűnő örzse, színésziig hibátlanul megoldja feladatát, igazi, természetes magyar parasztlány." Kár, hogy helyenként alacsony hangvétele zavarja az egyébként stílusos éneklése által keltett élményt. (Ismét el kell mondani: nem is olyan könnyű népdalt énekelni!) Ki kell emelni Tóth József remek Marci bácsiját. Az öreg borissza magyar kocsis az előadás egyik legsikeresebb szereplője, kitűnő alakítás. Kőváry Anikó Mária Lujza szerepét jól értelmezte, színészség és éneklésben egyaránt szépen megoldotta. Tibay Kriszta császárnéja mintha nem találná meg egészen a helyét a valódi és a főhős által elképzelt császárnői magatartás között. Valahogyan jobban a falusi ténsasszonynak Háry képzelte képéhez kellett volna hasonulnia, vagy ha úgy tetszik, a szegedi előadás Dayka Margit-féle felfogásához. Legjobban a „gyíkkenőcs jelenetben” tetszett. Bán Elemér mint Ebelasztin, Virágos Mihály mint Napóleon, Járay József mint Krucifix generális és Gazsó János mint Ferenc császár kedvesen és ügyesen komédiázott, néhány jellemző gesztussal, mozgással és hanghordozásukkal megteremtették figurájuk légkörét. Kisebb szerepükben jól helytálltak Iványi Csilla, Pázsit Magdolna, Zsadányi György, Puskás Sándor és Horváth Bálint. Straky Tibor Krémer József és Tibay Kriszta (Szombathy Groskó Borbála fclv.) A holtak nem vénülnek A két világháború közti Németország története jócskán megvastagította a történelemkönyveket. Tragikus adatok halmaza, megrázó sorsfordulók sebet feltépő emléke jelzi a nagy kalózhit, a fasizmus őrült dehumanizáló tombolásának állomásait. Az a gazdag epikai anyag, amely Anna Seghers művében Németország 1918-tól 1945-ig terjedő történelméből világhírű regénnyé formálódott, nehéz feladat elé állította „A holtak nem vénülnek” c. új DEFA-film rendezőjét, Joachim Guntnert. A Béke-díjas írónő műve a német társadalom szinte minden rétegének szerepét, átalakulását a drámai hitelesség és az epikai folytonosság megkövetelte részletességgel jeleníti meg. A film abszolút időkorlátai ezt lehetetlenné teszik. Mégis az epizódok megszűrésével a film fő vonalának , (Hans sorsának, politikai, eszmei érésének átalakulása, bizonyos mértékű fatalizmusa) határozottabb körülpontozásával elkerülhette volna a rendező a kátyút, a lelkiismeretes, de a részletekbe csaknem befulladó tanár sorsát. A mindent elmondás igénye arra vezetett, hogy a film megtekintése után a nézőben is felmerült a tisztábban látás vágya. Akik nem olvasták a regényt, dokumentumszerűnek érzik az életképek egymás után következő darabjait, de nem tudják egységbe olvasztani az egyébként is zárt falunak szerkesztett történéssémákat. A regény ismerői a Seghers által tökéletesen megjelenített történelmi társadalmi atmoszférát, az emberi sorsok bonyolultságukban is tisztán élvezhető, cselekményességét hiányolják majd. Gunter Haubold képei, különösen az epizódok végén, a lezárásnak szánt utolsó mozzanatok kissé elnyújtott állásával csakúgy a rendezői célt szolgálták, miként Gerhard Wohlgemuth zenéje, avagy az epizódonként váltakozó szintű, szépségű színészi játék. Végezetül: a jobbik Seghers-filmadaptáció továbbra is „A hetedik kereszt”. D. I. A MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KÖZLEMÉNYEI VÁROSTÖRTÉNET A lapunkban már ismertetett, ,,A felszabadult Debrecen” című történelmi előadássorozatban Debrecen XIV—XVII. századi történetéről Szamosújvári Sándor tanár tart előadást ,,Három ország határán” címmel október 21-én, kedden este 6 órakor a tégláskerti klubkönyvtárban; 23-án, csütörtökön este 6 órakor a Nagy Sándor telepi művelődési otthonban; 24-én, pénteken este 6 órakor a munkásmozgalmi klubban (Hámán Kató út 5. sz.). KÓRUSOK - NÉPDALÉNEKESEK A budapesti művészeti hetek műsorában október 20-án, hétfőn este az Erkel Színházban a debreceni Kodály Kórus Kodály „Missa brevis”-ét adja elő. Vezényel Lamberto Gardelli, karigazgató Gulyás György Liszt-díjas. A Kodály Kórus október 24-én, pénteken este fél 9 órakor a hajdúszoboszlói Béke gyógyüdülőben az orvoskongresszus tiszteletére ad műsort, 25-én, szombaton este pedig a Bartók teremben lép fel az MGM kórusa fennállásának 10. évfordulója alkalmából összeállított műsorban. Mindkét alkalommal Gulyás György vezényel. A Maróthy György Kórus kamarakórusa részt vesz az október 20-i, hétfői központi Jubileumi ünnepség műsorában a Csokonai Színházban. A VMMK zenei szakbizottsága készíti elő szereplésre a ,,Röpülj, páva!” népdalvetélkedő megyei versenyzőit: Tibori Tímea főiskolai hallgatót, Lovas Lajos tisztviselőt, Víg István folyási Juhászt és a püspökladányi citerazenekart. (A vetélkedőt október 26-án délután Balmazújvároson tartják.) FÖLDRAJZ Az „Új világ születik” című, az európai országokat bemutató földrajzi szabadegyetem első rendezvényeként október 22-én, szerdán este 6 órakor a Művész moziban (Vörös Hadsereg útja 28.) a szocializmust építő Magyarországról, hazánk más államokkal kialakult kapcsolatairól és az 1945 utáni leíróföldrajz változásairól tart előadást Szabó József egyetemi tanársegéd. Az előadást a „Magyar rapszódia” című kisfilm- és diafilm-összeállítás illusztrálja. Földrajzi tárgyú öt kisfilmet mutat be a Radar mozi műsorsorozata október 19-én, vasárnap 10 órakor a Művész moziban (Vörös Hadsereg útja 28.): Barangolás a késkötőn, Dél- Amerika tájain, A dunántúli szigethegység. Mesél a Bükk, Az ötödik kontinens útjain. BIOLÓGIA Biológiai tárgyúak a Radar mozi „Ember, küzdj és bízva bízzál !” című és „Életre kelni, életben maradni!” című műsorösszeállításai. Az előbbi öt kisfilmet mutat be október 20-án, hétfőn este 7 órakor a Művész moziban, A tudat határán, Mesék a kezekről, Néma mesterek beszélnek, Az ember komédiája, Párbaj. (Ezt a műsort bemutatják 21-én, kedden este 7 órakor a Nagy Sándor telepen; 23-án, csütörtökön este 7 órakor a bánki tsz-klubban; 24-én, pénteken este 7 órakor a Tégláskertben is.) A második műsor október 22-én, szerdán este 7 órakor a Kerekes telepen kerül bemutatásra: Az élet nyomában, Nyitány, örök megújulás. Az ősvilág páncélja. Furfangos-e a róka? A Fazekas Mihály biológiai szabadegyetem keretében október 23-án, csütörtökön du. 5 órakor az Orvostudományi Egyetem Anatómiai Élettani Intézete előadótermében ,,A forma és a funkció egysége az élővilágban” címmel dr. Krompecher István akadémikus tart előadást. (A TIT biológiai szakosztályával közös rendezvény.) — Az előadáson minden érdeklődőt, de különösen a szakos nevelőket, biológiai szakköri tagokat, az egészségügyi pályán továbbtanulni szándékozókat szívesen látják. ETIKAI ELŐADÁSSOROZAT A sorozat programjában október 20-án, hétfőn este 7 órakor dr. Nagy János tanár „Mi közöm hozzá?” című előadása szerepel az EM munkásszálló kultúrtermében (Tanácsköztársaság útja 11.). FILM Az Amatőr mozi október 18-re hirdetett műsorát későbbi időpontban tartják meg, helyette a Radar mozi filmjei várják az érdeklődőket. (Lásd fentebb, a „Földrajz” címszócím.) A filmklubban (Vörös Hadsereg útja 28/C.) a filmesztétikai továbbképzés (III. évf. 1.) programja október 22-én, szerdán reggel 8 órakor: „A modern ember arca és életérzése a társadalmilag elkötelezett filmművészetben" Előadó: Nagy László János. Film: Falak (Kovács András). — Délután fél 2 órakor: ,,A szovjet filmművészet a II. világháború után". Film: A negyvenegyedik (G. Csuhraj). TÁNC Az Építők Hajdú Táncegyüttese október 20-án, hétfőn este 7 órakor fellép a Csokonai Színházban rendezendő ünnepi műsorban, 26-án, jövő vasárnap pedig a Balmazújvároson tartandó népdalvetélkedőn szerepel. A versenytánc-együttes október 19-én, vasárnap bemutatót tart a Bartók termi össztánc szünetében. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1969. OKTÓBER 19.