Hajdú-Bihari Napló, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-10 / 235. szám

ó­ t Am mum Találkozó a szekszárdiakkal Iskolánk­ (Kereskedelmi Szakközépiskola) III. osztályos tanulói fogadták a szek­szárdi ugyanilyen típusú iskola harmadikos diákjait, akik több napos kirándulá­sukat városunkban fejezték be. A találkozásra a Kartács utca 1 sz. alatti KISZ- táborban került sor. A két iskola tanulói között — a rövid ismeretség ellenére — kitűnő hangulat alakult ki. A beszélgetés során kiderült, hogy problémáink azonosak. Az áruismeret és kereskedelmi gazdaságtan könyv hiánya éppolyan nehézséget okoz nekik, mint nekünk. Alakulóban levő zenekarunk táncolási lehetőséget biztosított. A barátságot le­velezéssel fogjuk elmélyíteni. 111. , Mészáros Ildikó LEVÉL A HÁZGYÁRBÓL KEDVES „DIÁKOK FÓRUMA”! Rovatotokat mi is köszöntjük, és sajnáljuk, hogy ünneprontók leszünk, de a szept. 19-én közölt „Hogyan tovább?” című cikke­tekkel kapcsolatban mi is szót kérünk. Háda György és tizenhárom egykorú társa, valamint a két idősebb KISZ-vezető, akik mind­nyájan a házgyár építkezésén dolgoztak júl. 22-től aug. 1-ig, elismerést érdemelnek végzett munkájukért és szorgalmukért, amiért ezúton is köszönetet mon­dunk. Ellenben nem érezzük igazsá­gosnak az említett cikkben fog­lalt megállapításokat, melyek nem tényszerűek, felelőtlenül viccelődök. Arra szeretnénk megkérni benneteket, a diák­szerkesztőket, hogy látogassatok ki a házgyár építkezéshez, s hallgassátok meg a mi véleményünket is. Remél­jük, hogy azok után ti magatok fogtok majd tollat, s írtok vá­laszt a mi nevünkben is Háda György tárlatoknak. Kérjük ezt pedig azért, hogy a már említett nagy nyilvánosság előtt ne essen szégyen sem válla­latunk, a Hajdú megyei RÉV, sem munkahelyünk, a Házépítő Kombinát építkezése hírnevén. Kérésünkben foglaltakat szí­ves figyelmetekbe ajánljuk. A Házépítő Kombinát dolgo­zóinak nevében: Hegedűs Zsolt OLVASÓINK VÉLEMÉNYE 20-ig vagy 21-ig ? 17 éves középiskolai tanuló va­gyok. Ellentmondásos és bosszantó eset történt velem. Vasárnap este 1/4 9 körül bará­taimmal beültünk az Omnia kávé­szalonba. Egy-egy kávét akartunk meginni. A pincérnő azonban nem hozta ki a rendelést, mondván azt, hogy „18 éven aluliakat 20 óra után nem szolgálnak ki”. Az iskolában viszont (ahova já­rok) a házirendben világosan fel van tüntetve, hogy a 3.—4. osztá­lyos tanulók 21 óráig tartózkodhat­nak nyilvános helyen. Itt van szerintem az ellentmon­dás. Ferenczik Zoltán Megjegyzés: Valóban van ellentmondás? De hol? Várjuk az érdekeltek vélemé­nyét! (A szerk.) A MI VÉLEMÉNYÜNK „VIDÉKI” ELSŐSÖR Az iskolai év kezdetével új arcok je­lennek meg a középiskolák első osztá­lyaiban. Gátlás nélkül jöttek a külön­böző városi és vidéki iskolákból. Nagy többségük aránylag könnyen alkalmaz­kodik az új környezethez, de egyesek­nek, akik nem megfelelő felkészültség­gel indultak, nehézségeik vannak. És közülük néhányan későn ébrednek rá, hogy az iskolában új tanulási mód­szer kell, mások a követelmények, a tanárok, a környezet. Kik azok a tanulók, akik a felkészí­tés hiányával küzdenek a középisko­lákban? Elsősorban falvakról, tanyák­ról jöttek. A megyében nem minden helyen van előkészítő tanfolyam, nin­csenek mindenütt szakkörök. Akadnak olyan tanulók is, akik nincsenek tel­jesen tisztában céljaikkal. Gyakran ké­sőn ismerik fel az egyes tárgyak szép­ségeit, vagy későn jönnek rá, hogy nem szeretik, amit tanulnak. Sokan hagyják el az iskolát amiatt, hogy megbuknak, vagy Jobbik esetben nagy nehézségek árán átvánszorognak egyik évről a másikra. A sok probléma között mint egyik lényegest lehetne megemlíteni a vidéki tanulók viselkedését, modorát. Nincs megfelelő beszédkészségük, ritkán van alkalmuk arra, hogy gondjaikat na­gyobb fórumon elmondhassák. Nem biztos, hogy mindegyikük fel tud olvadni új környezetében saját erejéből. Segítséget igényelnek taná­raik, debreceni osztálytársaik részéről és nem elfordulást. De szükség van ar­ra is, hogy már általános iskolában felkészítsék a leendő középiskolásokat a tanulás módszerei mellett a viselke­dés, a fellépés, az új környezetbe való beilleszkedés gondjaira is. Talán ha ezek a problémák megol­dódnának, kevesebben szakítanák meg közülük középiskolai tanulmányaikat, vagy könnyebben elérhetnék általános iskolai jó eredményeiket. Háda György Tóth Zoltán vette: KAVICSOK verejtékcseppeim a földön mi felette vagyunk mindeneknek megfürdök bennetek belopózik hozzam ezeréves mosoly bennem világok ölelkeztek majd ablakok fénye nevelte könnyeimet de ma meleg van te­jössz tenyeredben kavicsok fehérlenek Egy s más az autóstoppról Mindenki tudja, hogy néhány éve még a­ felső fórumokon milyen élesen tá­madták az autóstoppot. Azt tartották, hogy társadalmilag veszélyes jelenség, és számtalan elrettentő példát hoztak fel az álnok autósok viselkedéséről. Az­óta már nem esik olyan sok szó erről, bár az autósok körében éppen az álnok stopposokról szóló történetek járják még ma is. A stopp célja nem az, hogy ötven fo­rint vonatköltséget megspóroljunk. In­kább a kaland vagy az önállóság vizs­gája, amelyre jó visszaemlékezni. Köz­ben megismerjük az országot és az em­bereket, akik előtt — kicsit túlzás — egész korosztályunkat képviseljük. Egy kedvező vélemény nagyon értékes: ha már az emberek szeretnek általánosíta­ni, hát általánosítsanak a jó példából! Az autós hálás a jó társaságért. Aki­nek mondta már az út végén a pilóta, hogy „legyen máskor is szerencsénk”, vagy valami hasonlót, az tudja. Még az is jólesik nekik, ha nem a kocsiját di­csérjük, csak elbeszélgetünk vele az úton. Lengyelországban és Jugoszláviában a stopp valóságos mozgalom. Ott talán kevesebb az olyan eset, amely miatt az autós gondosan kikerüli azt „az álnok ma­ fiatalt”. Ne legyenek kellemetlen emlékei, ha integető fiút vagy lányt lát az úton. (Bár a lányok esetében „ki­csit” más a helyzet.) Ha nekünk — joggal — fáj bármilyen sérelem, az autósnak is fáj. De, ahogy mi elfelejtjük, az autós is elfelejti a régi sérelmeket. Csak új ne érje! Ehhez pedig igazán semmi különös nem kell. Csak emberek legyünk! Csuta Lajos MINI-TRAGÉDIA 1. felvonás: Egy sajt. 2. felvonás: Egy sajt és egy egér 3. felvonás: Egy egér. 4. felvonás: Egy sajt és egy macska. 5. felvonás: Egy macska. Ma este: Háry János bemutató KODÁLY ZOLTÁN DALMŰVEI DEBRECENBEN Debrecenben és nem a Csokonai Színházban — szándékoltan áll így a cím. Mert mindjárt az első, a máig is érvényesen legmonu­­mentálisabb előadás, a Háry János bemutatója 1934. június 8-, 9­, 10-én a kollégium udvarán volt. Kodály Zoltán is eljött a bemuta­tóra. Bizonyára elégedetten hall­gatta a 100 tagú zenekar játékát, hisz Ferencsik János igazgatta őket. S a Fülöp Zoltán tervezte színpadon a 200 főnyi statisztéria látványos munkájánál még élveze­tesebben lehetett látni-hallani Palló Imre Háry Jánosát, Budano­­vits Mária Mária Lujzáját, Ma­­leczky Oszkár öreg Marciját. Es­ténként több mint ötezer ember fi­gyelte a Rékay András teremtette előadást, melyet a rádió is közve­tített, történetében a Háry Jánost ez alkalommal először. A játékra való lelkes készülődés, ambiciózus munkálkodás hangulatát idézzük most meg. FERENCSIK JÁNOS szavaival (Debreceni Független Új­ság, június 10.): „Amikor a napi nehéz munka után másokra pihe­nés várt, akkor a zenekar és énekkar tagjai összegyülekeztek a zeneiskola dísztermében, hogy ké­ső éjjelig próbálják a Háry János nehéz szólamait. Orvosok, mérnö­kök, ügyvédek, tanárok, katonák, munkások, háziasszonyok este fél 8-kor ott ültek a pultok mellett, és elfeledve napi gondjaikat... azon törték magukat, hogy ez a szinkópa ritmikus legyen, és az a futam ne legyen «­elkenve­“.” A jelenből a 35 évvel ezelőtti messzibe tekintve úgy tetszik, nem igazán Kodály Zoltán zenéje volt a lényeges Debrecennek. Az ez­­időtt rendezett tiszántúli ipari vá­sár nagy, látványos, reprezentatív kulturális eseményét jelentette in­kább a Háry János. A darabról szólva a „magyar álmodozás és vágyakozás" kifejeződését éltet­ték Háryban. És olyanok méltat­ták az ügyet, kiknek semmi közük sem volt Kodályhoz, de még a néphez sem túlzottan. A város­atyák, professzor Pap Károly meg Herczeg Ferenc egymásutánjában vallottak az imént idézett újság­ban. Csak éppen Kodály Zoltánt nem kérdezte senki.. . Minden vonatkozásból a városra jellemzőnek érezzük a Székelyfo­nó 1937-es bemutatójának histó­riáját. A nemrégiben Debrecenben vendégeskedett NEMÉNYI LILI így emlékezik: „Az előadás karna­gyául Komor Vilmost, a Háziasz­­szony szerepére a felejthetetlen Basilides Máriát nyerte meg Hor­váth Árpád, a Leányt meg én énekeltem. Az előadást május 21— 22-re hirdettük. Lelkiismeretes és lelkes munkát végeztünk, bíztunk abban, hogy a közönség méltá­nyolni fogja a nagyszerű művet és a mi igyekezetünket. Csalódtunk. Mindössze ötven pengő áru jegy fogyott el elővételben az előadás napján délelőttig. Sírni szerettünk volna. Horváth Árpád talált rá az igazságra: »­Elfeledkeztünk arról, hogy akiknek és akikről Kodály műve szól, azoknak nincs pénzük jegyet váltani.­“ Árpád nem tehe­tett mást, körbetelefonálta a deb­receni üzemeket, iskolákat, egye­temet, ingyen is, csak jöjjenek. Mindkét este zsúfolt volt a ház, és óriási a siker. Több mint húsz percig sírt, nevetett, tombolt a közönség. Mindenki megrendült és boldog volt. Tóth Aladár hatalmas cikkben a Pesti Naplóban számolt be a Székelyfonó debreceni sike­réről. S mint előtte is annyiszor: a művészi siker, a nagyszerű kul­­túrmisszió több ezer pengős ráfi­zetést eredményezett.” Ha más alakzatban is, de mint­ha a cívisközönynek folytonossága volna! A következő, tíz évvel ké­sőbbi Kodály-bemutatóra, a Háry Jánosra gondolunk, amelyről a Néplap 1947. október 12-i számá­ban P. B. (valószínűleg Pukánszky Béla) írja: „őszinte felháborodás­sal figyeltük a közönségnek u. n. tehetős részét, mely Kodály zene­számait végigfecsegte, mintha ká­véházi muzsika mellett szórakoz­na. „Mennyivel fogékonyabb, tiszte­­lettudóbb magatartást tanúsított Kodály zenéjével szemben a kar­zat egyszerű közönsége, ezzel is figyelmeztetve az illetékeseket arra, hogy ez a közönség a legjobb nevelést és legjobb produkciót ér­demli meg.” Az 1947-es Háry János történe­téhez tartozik, hogy az akkori igazgató, Kőszegi Géza a szegedi színháztól kölcsönkérte az akkor, állami pénzen elkészített Háry­­díszleteket. Előbb Szeged nem fe­lelt a kérő szóra, majd mégis, mi­dőn Somlay Artúr eljárt a Közok­tatásügyi Minisztériumban. A szí­vességet nem adták ingyen, a deb­receni direktornak ötvenezer fo­rintjába került a tizenkétszer el­játszott Háry János díszlete.­­ A SZABADTÉRIN 1950 és 1951 nyarán a nagyerdei szabadtéri színpadon Kodály dal­játékai jelentik az ünnepet. Előbb a Székelyfonót, majd rá egy évre a Háry Jánost játsszák. Mindkét­szer Versényi Ida a rendező, s a zenekar irányítása Rubányi Vilmos kezében van. A Székelyfonóban Palánkay Klári, Mátyás Mária, Király Sándor vendégeskedik. Közreműködött Csenki Imre kó­rusa, s az erdei környezetbe stí­lustalannak ható szobadíszlet he­lyett, a stilizált székelyszőttes és székelykapu színpadképét Meny­hárt József tervezte. A koreogra­fálást Béres András és Varga Gyu­la végezték. közösen. A Háry Já­nos 1951-es bemutatójára régi is­merősök érkeznek: Palló Imre újó­lag Háry, az öreg Marci ismét Ma­­leczky Oszkár, Mária Lujza, Dó­zsa Mária t­örzse: Lőrincz Zsuzsa. Ez az augusztus 6-i előadás több okból is ünnep. Kodály személyes jelenlétével is azzá tette, és még teljesebbé vált, hogy itt jubilál­ták a Háry János negyedszázados színpadi életét. (1926-ban volt az Operaházban az ősbemutató.) Majd tíz évig, Kodály Zoltán ha el is látogatott Debrecenbe, alkal­manként a Csokonai Színházba is, daljátékaival mégsem találkoz­tunk. 1962-ig, amikor két új olasz opera társaságában, Horváth Zol­tán rendezésében, Rubányi Vilmos zenei vezetésével a Székelyfonót eljátszotta a színház. VENDÉG HÁRY A mába, 1969. október 10-hez érkeztünk, amikor immár negyed­­szerre kezdi el Háry bátyó kaland­jait mesélni Debrecenben. A cím­szerepben Krémer József, a Pécsi Nemzeti Színház tagja, Debre­cenben mint vendég. — Nem! Nagyon is itthon ér­zem magam — kezdi beszélgeté­sünket. — Itt, Debrecenben jártam iskolában. A kollégiumban lak­tam. Már több hajdani osztálytár­sammal és tanárommal is találkoz­tam. — És Háry Jánossal nem akadt még véletlenül össze a színpadon? — De igen. Kétszer is. Először 1959-ben Kaposváron. Ma is őr­zöm ennek az előadásnak az em­lékét, Kodály Zoltántól kaptam egy dedikált fényképet ezzel a megjegyzéssel: „A legfiatalabb és tehetséges Háry Jánosnak.” Ezen­kívül a Déryné Színházban hu­szonöt alkalommal alakítottam vendégként Háry szerepét. — Életút­járól mondana valamit? Hogyan került Debrecenből Deb­recenbe? — Budapesten, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában ta­nultam énekelni, majd a Honvéd Művészegyütteshez kerültem. Az­tán voltam Szolnokon, a Fővárosi Operettszínházban, Kaposváron, s már három éve Pécsett dolgozom. Játszottam prózát és rengeteg operettet. Megvallom, nagyon a hasznomra vált a más műfajokkal való ismerkedés. Az ebbeli mun­kák közben tanultam meg, milyen fontos nemcsak jó énekesnek, de jó színésznek is lenni. Eddigi leg­nagyobb élményem a Rigoletto, s vágyam Verdi, Puccini baritonsze­repei. A Háry Jánosra visszatér­ve: hitem szerint alapvető új sze­repfelfogás nem lehetséges. Nagy példám a már klasszikus előd, Palló Imre Háry Jánosa. Ablonczy László Medgyessy Ferenc Kodály-plakettje A KISZ KB, a Magyar Fotóművészek Szövetsége és a Népművelési Intézet közös rendezésében „Magyarország fel­­fedezése" címmel megrendezik a III. Országos Ifjúsági Fotókiállítást és -pá­lyázatot, hazánk felszabadulásának 25., és Lenin születésének 100. évfordulója tiszteletére. A pályázat célja, hogy a fiatal ma­gyar fotósok a fotóművészet eszközei­vel szemléletesen mutassák be hazánk 25 éves szocialista fejlődését. A pályá­zaton részt vehet minden 35 éven aluli fiatal fotós. Pályázni lehet fekete-fehér vagy szí­nes képekkel, fotósorozatokkal, ame­lyek országos, vagy Magyarországon rendezett nemzetközi kiállításokon ed­dig még nem szerepeltek, négy (tetsző­leges képkivágású, hosszabbik oldala 40 cm) képpel és egy­­ legfeljebb hat darab 18 X 24 cm-es képből álló soro­zattal. Pályázati felhívás A beküldött képeken a következőket kell feltüntetni: — A pályázó neve és életkora (klu­bok, szakkörök tagjai a pályázati anya­gokat kollektíván küldjék fel); — a kép címe, témája és sorszáma. A képek beküldési helye Fővárosi Művelődési Ház, Budapest XIV., Fehér­vári u. 47. sz. Beküldési határidő: 1970. február 15. A borítékon fel kell tüntetni a „Ma­gyarország felfedezése' fotópályázat" ” megjelölést. A pályázaton a következő díjakat osztják ki: Az elbírálás öt kategóriában történik, éspedig: riportfotó, emberábrázolás (életkép, portré), sportfotó, táj- vagy városfotó, fotóplakát. Mindegyik kate­góriában az első díj 800, a második díj 600 és a harmadik díj 400 forint. A fentieken kívül kiosztják a SZOT különdíját,­­ a­­ Népművelési Intézet kü­­löndíjait, valamint a Magyar Távirati Iroda, a Fotó című folyóirat és a Ma­gyar Fotóművészek Szövetsége külön­díjas. A KISZ KB különdíjjal jutalmazza a pályázati felhívás célját legeredménye­sebben megvalósító fotókörök és fotó­klubok anyagát. A pályázat anyagát a forradalmi if­júsági napok alkalmából kiállításon mutatják be. A képeket a kiállítás befejeztével egy hónapon belül visszaküldik a pályázók­nak. A kiállításon résztvevő, elfogadott képek szerzői emléklapot, a díjazott képek szerzői oklevelet kapnak. A rendező szervek lapjaiban a díja­zott alkotásokat bemutatják. A zsűrit a KISZ KB kulturális osztálya, a Magyar Fotóművészek Szövetsége és a Népmű­velési Intézet jelöli ki. Nagy érdeklő­dés előzi meg László Gyula debreceni előadását László Gyula professzor, a bu­dapesti Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem tanszékvezető taná­ra, az országosan ismert tudós debreceni előadása iránt igen nagy az érdeklődés. László professzor a népvándorlás korának kiváló ku­tatója, a magyar honfoglalás tör­ténetére vonatkozó új adatok, szempontok és feltevések alapján az úgynevezett kettős honfoglalás kérdéseiről fog október 11-én, szom­baton 18 órakor előadást tar­tani a Déri Múzeumban. László professzor széles körben nagy visszhangot kiváltott állás­pontja szerint a magyarok nem egyszerre szállták meg a Kárpát­medencét, hanem két időpontban. Az első honfoglalás a VI. vagy a VII. században volt. Az avarokkal együtt beköltöző egyik népcsoport­ban, amely különböző régészeti le­letek alapján jól elkülöníthető, a magyarság első honfoglaló hullá­mát, csoportját ismeri fel. László professzor előadása nem­csak a tárgy rendkívül érdekessé­ge miatt vált ki már jó előre ér­deklődést, várakozást, hanem azért is, mert László Gyula széles kör­ben ismert, mindenkitől csodált előadó is. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1969. OKTÓBER 10.

Next