Hajdú-Bihari Napló, 1970. június (27. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-03 / 128. szám
Megindul az élet Megyénk vezetőivel Szatmárban Hétfőn Hajdú-Bihar megye vezetői látogatták meg az áraz sújtotta területet. Karakas László, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Ambrus Istváli, a megyei tanács vb-elnöke, a polgári védelem megyei parancsnoka, Gál István, a megyei pártbizottság titkára, Hegedűs Gábor alezredes, a polgári védelem törzsparancsnoka, a megye dolgozói segítségének hasznosításáról szerzett tapasztalatot. A helyi vezetőkkel arról is beszélgettek, hogy milyen legyen a további támogatás módja. Különösen a Haj-dú-Bihar által patronált háom községben Csengersimán, Komlódtótfalun és Nagygréen töltöttek hosszabb időt. Az a víztömeg, amely május köepén a szatmári falvakra zúdult órészt már levonult, hatalmas pusztítást hagyva maga mögött. Csupán a mátészalkai járás három Izalunk patronált községében, kől 500 ház dőlt össze, vált lakhatatanná. Mi lesz az otthon nélkül maradt családokkal, hogyan lehetne minél hamarabb segítségükre tenni? Erről folyt a beszélgetés járási pártbizottságon. — Az első dermedésen már túl agyunk — mondotta Kállai Sándor, a járási pártbizottság első titkára. Az élet kezd megindulni. Biakodó a hangulat. Különösen azta, amióta mindinkább érezzük aámogatást. Egyedül képtelenek vagunk megbirkózni az ezerfajta gonddal. — A hajdú-bihari dolgozók tízzrei mozdultak meg — mondta Kankas elvtárs. — önkéntes adomáyaikat, felajánlásaikat jól tudják majd hasznosítani itt a járásban. Erre a területre szándékozunk csoprtosítani az erőket. Főleg a vállatok, hisz-ek szakmunkásainak elajánlásait, hogy a családi házak pítését minél hamarabb megkezdiessék. Az első vagon ruhanemű, élelmizer már napokkal korábban megékezett Hajdú-Biharból. A felajánott egy napi munkabérekből már sorssegélyt fizettek a károsultakat Az otthon nélkül maradt csaádoktól több mint 300 gyerek talált idiglenes otthonra Debrecenben, mindezekről szó esett a beszélgetéen. S arról, hogy a járás vezetői megkérték a vendégeket, folmásolják az árvíz sújtotta terület lakinak köszönetét. egység dicsérete Katonás jelentés: — Markovics István őrnagy, azgység parancsnoka jelentem, hogy személyi állomány becsülettel telesíti megbízatását. Mindez Fehérgyarmaton hangzott 1. a hajdú-bihari polgári védelmi katonai egység ideiglenes székheyén. Két hete, hogy riadóztatták két, a megye különböző városaiból községeiből. Még tombolt az ár, mikor a mieink az élet-, a vagonmentésben álltak helyt becsülttel. Minderről az is tanúskodik, hogy a parancsnoksághoz napontarkeznek a köszönő levelek, egyszer lakosok, a társadalmi szervek vezetői írják. Különösen Sárköziózsef hadnagy alegységének katonáiról beszélnek az elismerés hangján. Nem könnyű a munkájuk. A Tisza és Szamos közben bontják az összedőlt házakat, segítenek a romok eltakarításában. A tájékoztató után, a személyi állomány hangulatáról, az ellátásról, az emberek egészségéről érdeklődött Karakas és Ambrus elvtárs. Farkas István politikai helyettes elmondotta, hogy a hangulat kitűnő, a katonák átérzik azt a felelősséget, ami most rájuk nehezedik. Itthonról naponta érkeznek a levelek. A családok tudják hol vannak, mit csinálnak a férjek, a fiúk. Az is szóba került a beszélgetésnél, hogy Kecskés Imre felesége a napokban várja a kisbabát. Érthető, hogy a leendő édesapa izgul. Ezért is szervezték meg a „napi hírszolgálatot”. Hegedűs Gábor alezredes, a megyei törzsparancsnok többször meglátogatta a várandós édesanyát, s rádión ment a hír, minden rendben. Abban is megegyeztek, hogy az újszülött névadó szülei az egység katonái lesznek. — A megyei pártbizottság nevében — mondotta búcsúzóul Karakas László — adják át köszönetünket, elismerésünket az egység katonáinak. Amerre jártunk, mindenütt a legnagyobb elismerés hangján beszéltek a hajdú-bihariakról. Sátorváros a pusztán Tíz napja még kétméteres víz állt Csengersima határában. Két nappal ezelőtt pedig a hajdú-bihari polgári védelmi alakulat vegyvédelmi szakszolgálatának katonái vették birtokukba a terepet. Fertőtlenítettek. S 48 óra múlva egy 700 személyes sátorváros született ezen a helyen. Vasárnap este 9 órakor riasztottak bennünket — ad felvilágosítást Ludányi Péterné és Síró Jánosné. Hétfőn hajnalban 30 hajdúnánási leány és asszony — az egészségügyi szakasz tagjai — már ténykedtek itt a pusztán. Egy példátlan összefogás eredményeként született ez a sátorváros, amit a helybeliek már el is neveztek „Hajdú-bihari falunak”. Nagy szükség van rá. Hiszen a közelmúltban 500 család maradt otthon nélkül. Ideiglenesen helyet kapnak itt. Negyven teherautó hozta a debreceniek, a hajdúszoboszlóiak, a hajdúnánásiak önkéntes adományát: 1100 vaságyat, 2300 matracot, 3500 lepedőt, 3000 takarót és sok-sok ruhaneműt. Találóan jegyezte meg Fodor Árpád, a községi pártszervezet titkára: " A hajdú-bihariak ezreinek őszinte segítőszándéka sűrűsödik ebbe a sátorvárosba. Építői büszkén mutatják megyénk vezetőinek: van már villany, orvosi rendelő, fertőtlenítő állomás, konyha és egészségügyi létesítmény. A HIM Szabadság szocialista brigádjának tagjai pedig egy faházat állítottak fel. Napokon belül beköltöznek az otthon nélkül maradt családok, hogy néhány hétre, hónapra legyen hol meghúzódniuk. *** Derekas munkát végeztek a „Hajdú-bihari falu” építői. De a legnagyobb elismerés azoknak a családoknak a köszönete, kézfogása, akik a napokban már lakói lesznek a sátraknak. S övék lesz az ágy, a takaró, a ruha, amit kaptak, amit a megye dolgozói küldtek nekik. Ma még nem is lehet pontosan felmérni, hogy Szabolcs- Szatmárban milyen pusztítást végzett az ár. Szükségük van tehát minden forintra, minden takaróra, ruhaneműre. Nehéz idő vár még rájuk az elkövetkező hónapokban. Ezért is értékes minden segítség, amit kapnak. És köszönik mindazt, amit szűkebb hazánk lakói értük tettek. Ezt a köszönetet hozták el magukkal a hajdú-bihari vezetők hétfői látogatásukkor. Király Ferenc Ezt az épületet is bontják Karakas László (jobbról) Fodor Árpád párttitkár tájékoztatóját hallgatja Magyar-jugoszláv gazdasági kapcsolatok A magyar üzletekben egyre több jugoszláv áru található, és a jugoszláv vevők is egyre inkább megismerik és megszeretik a magyar árucikkeket. Déli szomszédunk előkelő helyet tölt be a magyar külkereskedelemben. A két ország közötti árucsere 1969-ben megközelítette, 1970- ben pedig — az előirányzat szerint — túlszárnyalja a 100 millió dollárt. Két olyan szomszédos országról van szó, amelynek gazdasági élete kölcsönösen kiegészíti egymást. Az 1970. évi árucsere forgalmi egyezmény szerint Jugoszlávia gépeket, kohászati termékeket, csöveket, személygépkocsikat és alkatrészeket, továbbá elektromos ipari cikkeket, tehervagonokat, papírárut, vegyészeti és gyógyászati termékeket, építőanyagot, akkumulátorokat szállít Magyarországnak hengerelt anyag, kohászati termékek, acélcsövek, kábelek, gépek és gépi felszerelések, radiátorok, vegyipari és gyógyszeripari termékek, műszerek, szerszámok ellenében. Fontos szerepet töltenek be árucsere forgalmunkban a különféle mezőgazdasági termékek is. Az országok közötti árucserének mintegy kiegészítő részét képezi a határmenti áruforgalom, amely ugyancsak évről-évre növekszik, és az elmúlt évben három és fél millió dollárra emelkedett. A kedvező fejlődés ellenére korántsem lehetünk elégedettek, mert hiszen a lehetőségek a jelenleginél lényegesen jobb eredményeket is lehetővé tesznek. A két ország gazdasági szakemberei éppen ezért is erőfeszítéseket tesznek az ipari kooperációs tevékenység előmozdítására. Jelentős vámügyi és pénzügyi kedvezmények biztosítják ezen a téren az előrehaladást. S hogy ezek a törekvések nem eredménytelenek, bizonyítják ezt azok a szerződések is, amelyeket az ipari-műszaki együttműködés fejlesztésére az elmúlt évben kötöttünk. A háziasszonyok már türelmetlenül várják a két ország közös gyártásában hamarosan az üzletekbe kerülő szuperautomata mosógépet. Közlekedésünk fejlesztése szempontjából jelentős az a megállapodás, amely Diesel-elektromos mozdonyok közös gyártására vonatkozik. Ugyancsak idetartozik az a nagyszabású egyezmény, amelyet motorgyártó iparunk széleskörű együttműködéséről kötöttünk. Fontos tárgyalások kezdődtek a magyar és jugoszláv gazdasági szakemberek között más iparágban létesítendő együttműködésre vonatkozóan is. Szó van például az építkezés területéről, különös tekintettel a nagy beruházásokra. Az ipari együttműködés területén mutatkozó fejlődés természetesen kihatással van az árucsere bővítésére is. A szorosan vett gazdasági kapcsolatokon kívül szépen fejlődik országaink sok más kapcsolata is. Gondoljunk csak az évről-évre bővülő turistaforgalomra, vagy hogy napjaink példájával éljünk, az árvízvédelem területén kialakított szoros együttműködésre. Közlekedés, távközlés, mezőgazdaság, építőipar, és az életnek még rendkívül sok ága szemléletesen bizonyítja, hogy kapcsolataink jó irányban fejlődnek. Éppen a közös érdek, s a közösen megmutatkozó jószándék a garanciája annak, hogy a magyar—jugoszláv gazdasági együttműködés további kedvező eredményeket érhessen el. Gáti István A jó kollektív szerződés része a jobb munkának A MÓDOSÍTÁSOK TAPASZTALATAI A Szakszervezetek Hajdú-Bihar megyei Tanácsa a kollektív szerződések tapasztalatait tárgyalta az elmúlt napokban. Az 1969/70. évi kollektív szerződések — és a módosítások — próbája ez az időszak, s tekintve, hogy az idő igen gyorsan halad és a felkészülést nem lehet elég korán kezdeni — már most is érdemes foglalkozni ezzel a problémával, érdemes legalább odafigyelni a tapasztalatokra, hiszen a jó kollektív szerződés segíti a jövőben is a vállalati feladatok teljesítését, biztosítja a dolgozók érdekvédelmét, ami szintén visszahat a teljesítményekre. Nézzük tehát, pillantsuk át: hogyan sikerült megvalósítani a kollektív szerződések módosítását, hogyan hajtották végre megyénk vállalatai a 9/1969. (XII. 20.) MüM számú rendeletet? A döntő fontosságú szabályozás a nyereségrészesedés elosztásának formai újjászervezésében következett be, de történtek módosítások a kollektív szerződésekben az alkalmazás során tapasztalt hiányosságok, helytelen szabályozások miatt is. A módosítási munkálatokat az SZMT vezetésével a szakszervezeti bizottságok irányították, általában jó eredményekkel. Mindenütt figyelembe vették a dolgozók javaslatait, s így sikerült azt az elvet tartani, mely szerint az anyagi és erkölcsi megbecsülés (beleértve a nyereségrészesedés elosztását is) alapja a munkahelyhez való hűség, a jó munka legyen és fokozott megbecsülésben részesítsék azokat, akik nehéz fizikai munkát végeznek vagy az egészségre ártalmas munkakörben dolgoznak. A pénzben részesedés általában három részre tagolódik a kollektív szerződésekben, így a rendelkezésre álló összegeket a bérek arányában, a munkaviszony alapján és a kiemelkedő tevékenységek viszonylagos értéke alapján osztják fel. A három rész aránya eléggé eltérő a különböző szerződésekben, s hogy ezek az arányok helyesek-e vagy kifogásolhatók, a gyakorlatban derül ki, s nem kétséges, hogy az új kollektív szerződésben már figyelembe veszik a tapasztalatokat. A nyereségpremizáltak körének megállapításánál körültekintően jártak el a vállalatok, s e juttatásban részesülők száma lényegesen kisebb a korábbi I. és II. kategóriába soroltakénál, így például a Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalatnál 300-ról 60-ra csökkent. A legtöbb helyen viszont nem éltek azzal a lehetőséggel, hogy kiemelkedő teljesítményű fizikai dolgozókat vagy csoportokat is nyereségprémiumban részesítsenek, előre meghatározott mértékben, illtve feltételekkel. Kivétel ezalól a tégla- és cserépipari vállalat, ahol a téglakihordókat és főgépészeket a nyereségpremizáltak közé sorolták. Örvendetes intézkedések születtek — szinte kivétel nélkül mindenütt — a törzsgárda fokozott megbecsülésére, különösen a részesedés felosztásánál, így például az autóközlekedési vállalatnál 12 év után már 50 százalék többletrészesedést kap a dolgozó, s 25 év után 100 százalékos többlet illeti meg a vállalathoz hű dolgozót. A hatványozottan növekvő részesedés az eltöltött idő szerint mindenütt a dolgozók tetszésével találkozott és ez útmutatás a jövőre is. Egyébként az elmúlt évi eredmények alapján, a felosztás új módja szerint is általában hasonló összegű részesedés került kiosztásra a megyében, mint egy évvel korábban, s ez jó eredménynek mondható akkor, ha figyelembe vesszük a jelentős arányú bérfejlesztéseket. Természetesen voltak gyengébben osztó vállalatok is, itt azonban a vállalati eredménnyel, a gazdálkodás színvonalával volt baj. Ami a bérfejlesztést illeti: ebben a jelentős problémában volt nagyobb előrehaladás a kollektív szerződések módosításánál. Az 1969/70. évi szerződések megalkotásánál ugyanis a vállalatok nagyobb része nem intézkedett konkrétan a bérfejlesztésről, s így a módosítások végrehajtásánál vált szükségessé e hiányosság korrigálása. A szakszervezeti bizottságok erőteljesebb kezdeményezésére — néhány vállalat, így a vegyesiparcikk kiskereskedelmi, az élelmiszernagykereskedelmi vállalat, valamint az általános fogyasztási szövetkezetek egy része stb. — kivételével meghatározták a szerződésben a bérfejlesztés mértékét, s ez a tény kétségkívül biztonságot ad a kollektíváknak, világosan láthatják a vállalatvezetés szándékát, a lehetőségeket az egyik döntő kérdésben. A módosítások egyik, nem éppen jelentéktelen része a jutalomszabadságok adományozásának módszereivel foglalkozik. Nem véletlen, hogy változásra volt szükség ebben, mert a többféle jutalmazás, a régi, hagyományos módszerek mellett ez a fajta megtiszteltetés még újnak mondható, alig néhány évre tekint vissza. Megfelelő változás történt az elvi és gyakorlati szabályozásban, így például több helyütt korrigálták azt a helytelen nézetet, miszerint a jutalomszabadsághoz elég volt a munkaviszonyban eltöltött hosszabb idő. (A módosítás előtt így volt ez az autóközlekedési vállalatnál, az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatnál is.) A vállalatok döntő többsége megfelelően élt és él ezzel az újabb erkölcsi-anyagi elismeréssel, s így például a Hajdúsági Iparművekben a munkaverseny, illetve a szocialista brigádmozgalom legutóbbi értékelésénél a legjobban dolgozó, tevékenykedő brigádtagok között több mint 1000 nap jutalomszabadságot osztottak szét — mondani sem kell, hogy a kollektívák és az egyének nagy örömére. A módosítások tapasztalatai általában kedvezőek, s dicséretes az a munka, amit az ezzel foglalkozó dolgozók végeztek. Az igyekezetből és az eredményekből az derül ki: szinte mindenütt fontosnak tartják a kollektív szerződések pontos, tartalmas kidolgozását, annak a tudatában, hogy a jó szerződés erőteljesen befolyásolhatja a vállalati eredményeket is. Akik figyelemmel kísérik a szerződések fejlődését, örömmel állapíthatják meg: évről évre csiszolódik, mindinkább a szocialista elvekhez formálódik a kollektív szerződés, s ez kétségkívül része a jobb munkának is. Éppen ezért a szakszervezeti szerveknek is állandó feladata kell hogy legyen a szerződések pontjainak betartása, illetve betartatása, a bennük foglaltak érvényre juttatása, a tapasztalatok gyűjtése, rendszerezése és értékelése. Ez az alapja annak a munkának, mely néhány hónap múlva megkezdődik, s célja: az új kollektív szerződések megalkotása, illetve előkészítése. Vattai Miklós HAJDÚÚ-BIHARI NAPLÓ — 1970. JÚNIUS 3.)