Hajdú-Bihari Napló, 1971. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-22 / 18. szám

Új szabályozók - régi feladatok Január első napján életbe lépett, működik a szabályozók új rendszere. Nem előzte meg hangos hírverés, a szakemberek számára szűkszavú — közlönyök hasábjain közzétett — rendelkezések, végrehajtási utasítások formájában öltött testet az az iránytű, amely terveiket, döntéseiket, cselekedeteiket a következő öt esztendőben alapvetően meghatározza. Mert az új szabályozó rendszernek ez a leglényegesebb vonása; első ízben kerül sor arra, hogy — az alapelveket tekintve — a tervidőszak egészét, változatlan közgazdasági feltételek között dolgozhatják végig a gyárak, vállalatok. Nem szükséges bizonygatni, hogy a gazdaságirányítási rendszer közvetett formája, az árszabályozás, az adópolitika, a személyi és vállalati jövedelmek képződésének szabályozása, a hitelpolitika, s a többi tényező, mint eszköz bevált. A harmadik ötéves terv teljesítése, a gazdaságban végbemenő folyamatok, s azok első eredményei — így például a termelési szerkezet kedvező irányú módosulása — egyaránt igazolják ezt. Ha így van, márpedig így van, jogosnak tűnhet a kérdés: miért volt szükség mégis új szabályozó rendszerre? Egyszerűsítve a felelet: régi feladatainkat — a társadalmi munka hatékonyságának növelését, a vállalati tevékenység gazdaságosságának fokozását, az árak és a tényleges ráfordítások közelítését — az új szabályozókkal tökéletesebben, gyorsabban, a csoport - és a társadalmi érdeket jobban egyeztetve tudjuk megvalósítani. Ez indokolta, s hozzátehetjük, sürgette is a változást. Nincs módunk arra, hogy az új szabályozási rendszer részleteit, akárcsak címszavakban is áttekintsük, hiszen egy-egy terület, mondjuk az adópolitika, önmagában is több cikket kitevő változáson ment, illetve megy át. Annál inkább feladatunk, hogy rámutassunk a változások irányára, várható hatására. Arra, hogy az új szabályozási rendszer a gazdasági reform eddigi három esztendejéhez mérten jobb feltételeket teremt a gazdaságfejlesztés intenzív szakaszának kibontakoztatásához. Az árszabályozásnál a tényleges társadalmi ráfordítások és a piaci értékítéletek fokozott tükröztetése az árakban, a pénzügyi szabályozásnál az adómentességek megszüntetése, illetve korlátozása, a létszám- és bérgazdálkodásban az élőmunkával való takarékosság ösztönzése „kifizetődővé” tétele — azt bizonyítja, hogy az állam szorosabb szálakkal köti öszsze a valós teljesítményt és a nyereséget. Ahogy ezt igazolják a hitelpolitikában végbemenő változások is — például több gazdálkodó szerv közös beruházásának meghitelezése, az erők koncentrációja érdekében —, ahogy az export-import szabályozó rendszerének módosulása is. Ez utóbbinál maradva: a differenciált exporttámogatás, az ágazati átlagnál kedvezőbb devizakitermelést elérő vállalatok adóvisszatérítésben való részesítése, az import esetében a népgazdaságilag kedvező vásárlások kötöttségeinek és terheinek csökkentése mind-mind világosan mutatja az utat, amelyen járni kell. Az új szabályozási rendszer a hatékonyság előtérbe helyezése mellett, s vele azonos fontossággal, még egy célt szolgál: a gazdasági növekedés szilárd egyensúlyi helyzet megteremtésével valósuljon meg. A kettős, de végső soron megegyező cél elérése természetesen nem úgy megy végbe, hogy automatikusan hat a szabályozási rendszer, s a vállalatoknak nincs különösebb teendője. Nem titok, hisz a legnagyobb nyilvánosság előtt, az országgyűlés negyedik ötéves tervet elfogadó ülésszakán, s a párt X. kongresszusán beszéltek róla, hogy a következő esztendők nehéz próba elé állítják a vállalatokat. A beruházások növekvő hányadának vállalati erőforrásokból való finanszírozása, az állami támogatás mértékének csökkentése, a visszatérítések korlátozása, a bérezésnél a progresszív adókulcs alkalmazása jóval többet követel minden termelői kollektívától, mint amennyit a harmadik ötéves terv éveiben nyújtottak. S ezt a többet nem lehet halogatni, nem lehet „majd holnap nekikezdünk” alapon várni, remélni. Ahogy az új szabályozási rendszer életbe lépett január elsején, úgy kell változnia fokról fokra a vállalati tevékenységnek is ezekben a napokban és hetekben. Idei gazdasági feladataink megvalósításának mikéntje — éppen az új szabályozási rendszer okán — döntő mértékben a vállalatokon múlik. Az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem, a szállítás egységei csakis akkor felelhetnek meg a velük szemben támasztott fokozott követelményeknek, ha az év minden munkanapján tisztán látják teendőiket. Az új szabályozási rendszer világosan mutatja, mit szükséges elérni, merre kell haladni. A hogyant, a haladás módját minden vállalatnak a maga sajátosságait, lehetőségeit alaposan mérlegelve lehet csak meglelnie. A sikeres start a célbaérkezés ígérete. S ezért döntő, hogy — a természettel, a kemény téllel is küzdve közben — mi történik most, januárban a vállalatoknál, az üzemekben. A január 1971 startja, 1971 pedig a negyedik ötéves tervé. A régi célok és az új szabályozók kombinációja jó starthelyet, környezetet teremtett. A start és a cél közötti távon pedig ne feledjük el egy pillanatra sem: valamennyien ott vagyunk a pályán! M. O. Szövetkeztünk, hogy jobb legyen Hogyan lesz 15 000 forintból alig fél év alatt 330 000 forint. Mit érhet, ha 153 ember összefog, hogy valamit jobbá tegyen ? Kell-e jövőbelátás a tervezéshez, s ha kell, mennyit alakít mindez a jövőn? A kérdések elárulják: e sorok írójának sok-sok jóérzést adtak a nyíradonyi beszélgetések. Ami történt — hiszem — akár példa is lehet, példa, amely sokféleképpen, sok-sok ötletet színezetten követhető. Mi történt Nyíradonyban? 1970. júniusában 153 ember elhatározta, hogy „munkásszövetkezetet” alakít. 153-an vásároltak 100—100 forintos munkásszövetkezeti részjegyet. Ebből gyűlt össze — írjuk most már pontosan a számot — 15 300 forint. — A célunk az volt — mondotta a szándékról Krajcsovics Lajos, a nyíradonyi perlit üzem vezetője —, hogy Nyíradony ellátási helyzetén valamiképpen javítani tudjunk. A feladat lényegében e gyorsan fejlődő nagyközség változó igényeinek kielégítése, összefogtunk ... összefogtak. A gyorsan fejlődő nagyközség meghatározás pontos és igaz. Ez a valaha szegény község manapság az igények forradalmának korszakát éli. Sok az eljáró munkás, de már Adonyban is épül az ipari elhelyezkedést biztosító üzem, néhány év alatt megsokszorozódott a televíziók száma, jelentősen nőtt az üzletek forgalma, s itt is, mint annyi más községünkben, ma már fürdőszobával épülnek az új lakások. — Nézze meg az üzemet, és kérdezze végig az asszonyokat — ajánlotta Delneky Ferenc, a munkásszövetkezet felügyelő bizottságának elnöke. — Nem látott szépet. A szociális körülményeink még szidnivalóan rosszak, de munkaalkalmat teremtettünk naponta 100 aszszonynak... Jártam a debreceni konzervgyárnak bérmunkát végző telepen, ahol 100 asszony dolgozik, keres. Nem állandó munkások. Főként több gyerekes anyák, feleségek, akik teljesítményük alapján, de munkaidő kötelezettségek nélkül kapnak fizetést. A tisztító telepen asszonyok mondják: — Azoknak segítettek ezzel, akik legjobban rászorultak. Munkaalkalmat teremteni? A falusi életforma napjainkban zajló, jobbat hozó forradalmának egyik kulcsa ez, és a falufejlődés kulcsa is, hiszen a községen belül kifizetett forintok a községben forognak, s a községen munkálnak tovább. — Most épülő gyárat vezetek. A gyártelepítésnek sokféle kommunális feltétele van — érvelt Krajcsovics István — s ezek között az egyik a munkaalkalom-teremtés, a másik az ellátás. Amit az ÁFÉSZ nem tud megvalósítani az ránk marad. Egy régi paplakot vettünk meg, ott építkeztünk, így kezdődött a 15 000 forint... A kezdet a jó folytatás ígérete lett. A „hagymatelep” (ottjártamkor éppen nem hagymát, hanem almát tisztogattak) jövedelmező. És már épül az új sertéshizlalda is. — Célunk az, hogy az új kis hizlaldával fedezni tudjuk a község disznóhús szükségletét. Évenként 400 disznót hizlalunk majd. Ugyanakkor tervezünk gyümölcslé és szikvízüzemet is. A távlat egy új, nagy nyíradonyi áruház megépítése lenne. Három és félmillióba kerül majd. Törvényszerű a kérdés: — Bírja-e mindezt egy nagyon fiatal szövetkezet? A válasz: — Bolondos álmodozók lennénk, ha mindent egyedül szeretnénk megvalósítani. Vállalkozásaink az ÁFÉSZ-szel közösek. Velük és gyakorlatilag a faluval tervezünk együtt, enélkül sohase lenne áruházunk .. . — Központi szervek? — Egymillió forintot ígértek Adni is csak oda adnak, ahová van miért, ahol valamit csináltak érte. Később szeretnénk savanyító üzemet létesíteni. Minden terv új munkaalkalmat is jelent. Az már másodlagos dolog, hogy a hagymatisztító telepünket valószínű átveszi a konzervgyár, így legalább megoldódik a szociális létesítmények gondja. Fürdő kellene... A tervezés mindig frázis, a munka bizonyos fokon túl szenvedély, a szövetkezet igazgatósága minden ellenszolgáltatás nélkül társadalmi munkában szervezték és irányítják a szövetkezetet. Elhangzott egy mondat: " A részjegyek tulajdonosai se kamatot remélnek a 100 forintok után, hanem új létesítményeket, terveket... Példa-e ez? Szopkó Pál, a nyíradonyi ÁFÉSZ belső ellenőre a munkásszövetkezet „100 forintos” tagja mondta: — Valami jól kezdődött el, szeretnénk hinni, hogy így is folytatódik. Amíg együtt csináljuk ... Sok-sok ötlettel színezetten akár példa is lehet a nyíradonyi vállalkozás, hiszen a jövőhöz a mát, de a mához a megtervezett jövőt mindig hasznosan tudni kell. B. G. __________________________(MTI-fotó: Mező Sándor felvétele—KS) Vízre bocsátották az év első hajóját a Magyar Hajó- és Darugyár angyalföldi gyáregységében. A hajógyár NSZK-megrendelésre készült Diorit nevű 1970 bruttó regiszter tonnás kőszállító hajóját január 12-én vízre bocsátották. A hajót, 4 másik ugyanilyen kőszállító hajóval együtt, Ottó A. Müller, NSZK hajózási szállítmányozó vállalat rendelte. Gyógyszertár ! Az elmúlt esztendőben Hajdú Bihar megye közel nyolcvan gyógyszertárában több mint hét és fél millió receptre csaknem kétszázmillió forint értékű gyógyszert, gyógyászati készítményt adtak ki. Ez annyit jelent, hogy a megye egy-egy lakására, mintegy tizenöt recept jutott 1970-ben. A felsorolt számok különösen akkor válnak megdöbbentővé, ha öszszehasonlítást teszünk az elmúlt esztendők gyógyszerforgalmára jellemző számadatok között. Nézzük csak: 1960-ban 5,070; 1907-ben 0,136; 1908-ban 0,397; 1969-ben 0,990; 1970- ben pedig már 7,545 millió volt a megyénkben beváltott receptek száma. Az egy lakosra jutó társadalombiztosítási vények száma minden esztendőben eggyel növekedett: míg 1966-ban tizenegy, tavaly már 15 recept jutott lakosonként. 1906- ban 129; 1967-ben 143, 1968-ban 149; 1969-ben 167; 1970-ben pedig már 191 millió forint volt a kiadott gyógyszerek értéke. Keresem azokat az okokat, amelyek kiválthatták nálunk az úgynevezett gyógyszertárt. Magyarország gyógyszerkészítményei előkelő helyen állnak a világranglistán. Számos külföldi szaklap nyilatkozik elismerően a magyar készítményekről, amelyek a világ valamennyi táján segítik gyógyuláshoz a különböző betegségben szenvedőket. Ebből a szempontból vizsgálva viszonylag érthető is: egy-egy készítményből a legtöbb a gyártó országban fogy. Az viszont már közel sem megnyugtató, hogy indokolatlanul sok fogy. Legalábbis ez állapítható meg az esztendő során előfordult megbetegedések és a gyógykezeléshez felhasznált gyógyszerek menynyiségének összehasonlításából. Sokak véleménye: ha drágább lenne hazánkban az orvosság, nyilván kevesebb fogyna. Ebben ha van is egy kis igazság, a túlzott gyógyszerfogyasztás mégsem magyarázható teljes egészében a készítmények olcsó árával, még így sem, hogy a lakosság csaknem egésze biztosítva van orvosi ellátásra, és viszonylag olcsón juthatnak gyógyszerekhez. A körzeti orvosi rendelők munkáját figyelve következtethetünk az elfogadható magyarázatra. A betegek gyógyulni akarnak, méghozzá minél könnyebben, gyorsabban. Szép számmal vannak, akik csak a gyógyszerben bíznak. S orvosságot szedni könnyebb, kényelmesebb, mint különböző gyógymódokat (fekvés, borogatás, besugárzás stb.) pontosan betartani. Megfigyeltem: az orvosra várók csaknem fele szorongat kezében gyógyszeres dobozt. A rendelésen megmutatják, ilyen kell, s legtöbb esetben az orvos már írja is a receptet. Zsúfoltak a körzeti rendelők, az orvosok alig győzik a rendelést. Sok esetben az orvosnak könnyebbség, éppen a sok beteg miatt, ha valakinek csak gyógyszert kell felírni, vizsgálat, diagnózis nélkül. Vannak követelőző, hajthatatlan betegek is, akik ragaszkodnak az általuk kért gyógyszerhez, vizsgálatról, más gyógyszerek felírásáról hallani sem akarnak. S ha már az orvos-beteg kapcsolatánál tartunk, kevés az olyan orvos, aki konzultál betegével, mielőtt felírná a gyógyszert. A panasz elmondása, a vizsgálat után gyakran írnak fel olyan gyógyszert, amelyből a betegnek van odahaza. Recepttel kezében a gyógyszertárba megy a páciens, s amikor már kézhez kapta az orvosságot, akkor derül ki, hogy van belőle odahaza. A kiváltott készítmény ebben az esetben gyarapítja a házipatika állományát, de felhasználásra nem kerül. A napokban dr. Stenszky Ernő főgyógyszerésszel beszélgettem. Tőle tudom, hogy a kor „gyógyszerslágerei” az antibiotikumok, és az úgynevezett pszichofarmakonok (nyugtatók). Ezekből fogy a legtöbb. A különböző nyugtatókból több mint kétmillió dobozzal fogyott az elmúlt esztendőben. Az antibiotikumok közül csak néhányat: Vegacilin tablettából 619, Retardilin injekcióból 195, Salvador tablettából 180 ezer dobozzal, míg a különböző üveges készítményekből egymillió dózis került forgalomba. Figyelmeztetni kell mindenkit, aki sok gyógyszerrel, nem pedig a helyesen adagolt mennyiséggel akar gyógyulni. A túlzott mértékű gyógyszer hihetetlen rombolást vihet véghez a szervezetben. Csak néhány példát erre: a nem előírásszerűen fogyasztott antibiotikumok károsak a vérképző szervekre, van közöttük, amelyik tönkreteszi a gyomor baktériumflóráját, gyomorpanaszokat okoz, s van, amelyik súlyos kimenetelű gombás megbetegedéseket válthat ki. Van néhány olyan gyógyszer (sok fogy belőlük mostanság), amelyik a születendő gyermek egészségét veszélyezteti. Érdekes jelenség, feltétlenül figyelmet érdemel: ahogy nő a feketekávé-fogyasztás, úgy emelkedik a nyugtatók forgalomba került menynyisége is. Vagyis: sokan a nappal elfogyasztott doppingszerektől éjszaka nem tudnak nyugodtan pihenni, reggel fáradtan, kimerülten ébrednek, s hogy bírják a napot, emelik, a doppingszer mennyiségét. Eredménye: újabb álmatlan éjszaka. Ilyen esetben természetesen a nyugtatót hiszik segítőtársnak, altatót bevenni éjszakára. A szervezet pedig nem bírja követni azon változásokat, amelyeket felváltva diktál benne hol a dopping-, hol pedig a nyugtatószer. A gyógyszer életünkben fontos, egészségünk megóvásához, visszanyeréséhez elengedhetetlenül szükséges. Vigyázni kell: ez a nagyszerű találmány nemcsak életet, egészséget védhet. A meggondolatlanul, felelőtlenül, nem az előírt mennyiségben fogyasztott gyógyszer gyilkos eszközzé válhat. Román Dénes HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1971. JANUÁR 22. ff]