Hajdú-Bihari Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-02 / 27. szám

Munkánk eredményét megmérni, a tanulságokat levonni mindig iz­galmas és hasznos dolog. S általá­ban ezt tesszük mindig, amikor egy­­egy periódust, egy-egy szakaszt le­zárunk. Végiggondoljuk, mit kellett volna még jobban tennünk, mit te­hettünk volna még eredményeseb­ben. A mezőgazdaságban ezek a jelen­tős mérleglések egyéves időszakot ölelnek fel általában. Az elmúlt év gazdasági nehézségeit felmérni, em­lékeztetni a jövő szempontjából — ez a feladata a jelenleg zajló fon­tos gazdasági és politikai jelentősé­gű falusi eseményeknek, a termelő­szövetkezeti zárszámadásoknak. A napokban személyes meghívást kaptam. A biharnagybajomi Dózsa Termelőszövetkezet elnöke és párt­titkára — Patai Lajos és Harangi József — jöttek és kértek: menjek ki a zárszámadó közgyűlésükre. A meghívásnak örömmel tettem ele­get, annál is inkább, mert az elmúlt év nehézségei nagyon is megerőlte­tő munkát követeltek minden tsz­­ben dolgozótól itt is, de ennek elle­nére mégis igen tiszteletre méltó munkát végeztek, és az adott kö­rülmények között eredményesen ol­dották meg a nagy feladatokat. Idősek és fiatalok A község kultúrházában ülnek a szövetkezeti tagok. A színpadhoz közel eső teremrészben — ahol a szónoki emelvény és a vendégek fo­gadására felrakott székek vannak — inkább idősebb emberek foglal­nak helyet, a terem hátsó részében viszont csupa fiatal fiú és lány ül. Míg egy pillanatig végignézek a termen, és látom ezt a rétegződést, önkéntelenül az jut eszembe: íme a fiatalok az utánpótláscsapat szere­pét töltik be, s tisztelettudóan előre engedik az időseket, bár mögéjük egyre inkább és egyre erőteljeseb­ben ők is felzárkóznak, a szövetke­zet nagy örömére. Zajlik a zárszámadás. Az elnök tartja a beszámolót. Érdekes annak a nagy figyelemnek a tanúja len­ni, ami uralkodik a szövetkezeti em­berek arcán, ahogy hallgatják az elnöki szót. Pedig mindannyian cse­lekvő részesei voltak az elmúlt év munkájának, emlékeznek mindarra, amit az elnök most egy év zárszava­ként elmond: a késői tavaszra, az esős, belvizes nyárra, a munkák nehéz elvégzési körülményeire, a károkra, a törekvésekre. Az elnök pedig jó, emberi szóval beszél a tagokhoz. S amit mond, az nagyon is elgondolkoztató, ismerve az elmúlt évi körülményeket, s lát­va, hogy mit értek el mégis itt Bi­­harnagybajomban. Jó előkészítés ,gyenge eredmény Mert azt mondja az elnök: az elmúlt évet talán a legjobban meg­alapozva, a legjobban előkészítve kezdtük. S legnagyobb reményeink voltak arra, hogy igen jó eredmé­nyeket érünk el a jó megalapozás és indítás után. De sajnos nem si­került ... Hát ilyen ez a mezőgazdaság. Termelőszövetkezeti parasztjaink hozzáértő szakemberek irányításá­val ma már mindent megtesznek, és meg tudnak tenni ahhoz, hogy jó eredményeket várhassanak el. S mindezt igazán jó szívvel és nagy akarattal teszik, és az eredményük mégis nagyon bizonytalan ... Ezt az elmúlt év példázza a legjobban. Mert eltelt egy hosszú és küzdel­mes esztendő, sok héttel és nappal, sok keserves órával, s az előző jó munka, a kiváló előkészítés nem hozta meg a várt eredményeket. Nem hozta meg, de azért mindig reménykedtek is. Mert ha az egyik területen nem sikerült , gyorsan átváltottak a másikra. Megragad­tak minden lehetőséget, hogy még­is legyen, hogy mégis eredmény szülessen. Hogy ez mennyi munkát, energi­át követelt pluszban mindazoktól, akik ebben tehettek valamit, azt csak ők tudják — mi csak sejthet­jük talán ... De a tisztelet minden­képpen kijár azoknak az emberek­nek. Az elnöki beszéd példákkal il­lusztrálja mindezeket a gondolatai­mat, ami hallgatása közben fel-fel­­villan bennem. Nehézségek? Bi­zonytalanságok? Íme egy öszeha­­sonlítás, egy egyszerű tény: 69 áp­rilis 30-án kukoricából 1100 hold volt elvetve, 70-ben ugyanekkor csupán 298 hold. De majdnem­ ugyanilyenek az arányok más nö­vényeknél is. S aztán a növényápo­lás következett. Ennek is mindösz­­sze csak 50 százalékát tudták idő­ben elvégezni, a többit az emberek görcsös tenniakarása és igyekezete végeztette el — jóval időn túl. Az aratás talán a legkeservesebb em­lékeket hagyott az emberekben. Ezt a szép, kedves mezőgazdasági tevé­kenységet az elmúlt év igen-igen megcsúfolta. S a tsz-tagok tehetet­lenek voltak. Érdemes öszehasonlí­­tani az elmúlt két évet ilyen szem­pontból is. 69-ben 477 aratási nap alatt több mint 500 vagon terményt takarítottak be a szövetkezetben, 70-ben 813 nap alatt alig 300 vagon­nal. Azt hiszem, ezek a tények min­dent elmondanak az elmúlt gazda­sági évről. S azt is elmondják, hogy a parasztember számára a leg­rosszabbat jelentette: a munkalehe­tőség hiányát. Tudták, hogy itt a munka ideje, hogy dolgozni kell, s ez az életelemük, de az időjárás megakadályozta. S mi lehetett a kö­vetkezmény? Az, hogy a növényter­mesztés a tervezett 36 millió fo­­rint helyett csak 24 milliót hozott, tizenkétmillió forintos kieséssel kellett tehát számolniuk. Nehézségek és bizakodás Pedig — az elnök is rámutatott — az elmúlt évben a munkafegyelem még jobb volt, mint a korábbi évek­ben. S ezen újra elgondolkozom, ta­lán természtes is ez. Hiszen amikor mindenki érzi, hogy nagyon nehéz és sokszor kilátástalan a helyzet, akkor ösztönösen megduplázza ere­jét, akaratát,­ munkabírását, igye­kezetét, hogy mégis érjen el vala­mit, hogy megpróbáljon úrrá lenni a nehéz helyzeten. S hogy ez meny­nyire kellett, azt végül is most, az év lezárásakor érthetik meg a leg­jobban a tagok. A szövetkezet másik ágazatában, az állattenyésztésben jobb volt a helyzet az elmúlt évben. Az árbevé­teli tervüket öt és fél millió forint­tal túlteljesítették. Nagy munkát végeztek az itt dolgozók is, s a plusz bevétel, ami itt jelentkezett, na­­gyon-nagyon kellett a szövetkezet­nek. Voltak itt is nehézségek, hiá­nyosságok, gondok-bajok, de közel sem annyi és olyan súlyos mérté­kű, mint a növénytermesztésben. Mindezekről részletesen szólt az elnök, s nagy figyelemmel hallgat­ták a szövetkezeti tagok. Az ő mun­kájuk eredményesége hangzott el ezen a zárszámadáson, amely bár­mennyire is bizakodó hangvételű volt összességét tekintve, mégis nagy nehézségek és veszteségek fel­sorakoztatása hangzott el az elnöki beszámolóban. A szövetkezet vég­eredményben nem tudta teljesíteni tervét termelési értékben és árbe­vételben. Ugyanakkor az elmúlt évben lényegesen emelkedtek a költségek: a tervezett 57,7 millió forinttal szemben 61,4 milliót hasz­náltak fel. A költségek növekedé­sét ismert okok eredményezték: a rendkívüli időjárás, a rossz munka­­végzési lehetőségek, a munka haté­konyságának csökkenése. Mindezeket figyelembe véve és összegezve, a szövetkezet éves mér­leg szerinti eredménye 569 ezer fo­rint. S hadd tegyük hozzá azonnal, az 1969. évi eredmény ugyanebben a szövetkezetben 16,5 millió forint volt. Azt hiszem, ez mindent meg­magyaráz. S hűen kifejezi a szövet­kezeti munka, a mezőgazdasági te­vékenység változékonyságát, nehéz­ségét, s azt, hogy bizony sokszor a legjobb, a legemberibb helytállással sem tudjuk elérni azt, amit szeret­nénk. Pedig az elmúlt évben — bát­ran mondhatjuk — többet, nehezebb körülmények között kellett dolgoz­ni minden szövetkezetben, minden szövetkezeti tagnak. Kisüzem nem bírná ki Tehát ilyen különbség van a két év eredménye között a biharnagy­bajomi Dózsa Termelőszövetkezet­ben. Azt mondja a tsz elnöke, bi­zony kicsi ez az eredmény 1970-ben, de mégis az a jó, hogy egyáltalán van. Mert ez azt jelenti, hogy nem lettünk mérleghiányosak. Az embe­rek egész évben megkapták a ren­des részesedésüket. Munkadíj cí­mén az elmúlt év folyamán 12,7 millió forintot fizettünk ki a tagok­nak és alkalmazottaknak. A számok érdekesen alakultak az egy tagra jutó részesedést ille­tően. 69-ben húszezer forint volt, 70-ben 22 ezerre emelkedett. Ehhez természetesen azt is hozzá kell ten­ni, hogy 70-ben kevesebb dolgozóra osztottak el részesedést, keveseb­ben dolgoztak a tsz-ben, mint egy évvel korábban. Az egy tízórás munkanapra eső bér — ami lénye­gesen jobb kifejezője a kereseti le­hetőségeknek, mint az egy tagra jutó évi részesedés — a 69-es év napi 87 forintjáról 70-ben 85 fo­rintra csökkent. A végeredmény tehát — ha na­gyon enyhén is — pozitív a szövetkezetben. Hogyan lehet ez? Sajnos csak úgy, hogy az elmúlt évben az addigi takarékalapjuk nagy részét fel kellett használniuk. Biztonsági alapra 1969-ben több mint tízmillió forint jutott, most ez a szám 1,4 millióra csökkent, a töb­bit fel kellett használniuk a gazdál­kodás folytatásához. Biztonsági alapok. Mennyire lé­nyegesek ezek a­ szövetkezetekben! Az elmúlt év bizonyította a legjob­ban. Az egyik hozzászóló is ezeket mondta el a tagságnak. Ezt mondta többek között: „Emlékeznek, em­berek? Az egy évvel ezelőtti zár­számadáson voltak akik azt mond­ták, miért hagyjuk bent azt a sok pénzt, inkább osztanánk ki a tagok között. Ha akkor ezt tesszük, most nagyon nagy bajban lennénk. Most az segített rajtunk a legjobban.” Tartalékok, alapok nélkül nem le­het gazdálkodni — ezt tudják a kis­üzemi gazdálkodás idejéből. Hát akkor most, a nagyüzemi gazdasá­gok időszakában hogy lehetne? Ép­pen ezért — mondta a hozzászóló — a legfontosabb feladatunk, hogy a most nagyon megcsappant bizton­sági alapunkat a lehetőséghez ké­pest újra feltöltsük, úgy dolgoz­zunk ebben az évben, hogy a kö­vetkező zárszámadáskor újra legyen mit bent hagyni erre a célra. S igaza volt ennek a hozzászóló­nak, s igazat adott neki minden jelenlevő. Tartalékokra, biztonsági alapokra roppant nagy szükség van. Anélkül nagyon bizonytalan a gaz­dálkodás. Idei remények Mit mondjak még el erről a zár­számadó közgyűlésről? Azt, hogy kedves, fontos eseménye volt a fa­lunak, nem kell hangsúlyozni, hi­szen az kézenfekvő manapság. Hogy az emberek az elmúlt év nehézségei és kudarcai ellenére is bizakodók voltak? Igen, talán ezt kell még el­mondani, mert ez mindig figye­lemre méltó, s erre lehet alapozni a jövőt, az újrakezdés nagy feladatát. S ez azt is jelenti, hogy itt a térrét közepén, nehéz, mostoha viszonyok között gazdálkodó emberekben már kikristályosodott egy olyan köz­hangulat, egy olyan belső érzés, hogy a szövetkezeti gazdálkodás még nagyobb megpróbáltatások ide­jén is — mint a tavalyi volt — sok­kal biztonságosabb, mint a régi for­mák. Biztonságosabb és eredménye­sebb, s ma már a szövetkezeti tagok ezt tartják a legfontosabbnak. Meg természetesen a munkát, ami meg­határozza, ami lehetővé teszi a fej­lődést, az előbbrejutást. S ezt kér­ték egymástól az emberek itt Bi­­harnagybajomban, hogy még na­gyobb szorgalommal lelkiismeretes­séggel kezdjenek hozzá az idei esz­tendő munkáihoz, annál is inkább, mert ezt az évet közel sem tudták úgy megalapozni, mint a tavalyit. Ezen szintén csak a szorgalom, a közös jó munka segít, s nagy ter­veiket csak így tudják valóra vál­tani. — Nehéz év volt a tavalyi — ösz­­szegezte a tsz-elnök —, de nem könnyebbnek nézünk elébe most sem, a jelek szerint. Belvizek van­nak a határban, gyengébb az őszi munkánk is, ami alapja az idei gazdálkodásnak. Tudom, nem kell ezt senkinek külön hangsúlyozni, hiszen minden tagunk jól ismeri a nehézségeket, mégis azt kérem a tagjainktól, dolgozzanak még job­ban, támogassák a vezetőséget még határozottabban, mert csak így le­het ezt az esztendőt eredményeseb­bé tenni, mint azt, amiről most be­számoltam a szövetkezeti tagság­nak. És mindannyian bízunk abban, hogy ez így is lesz. Nehéz év után ZÁRSZÁMADÁSON BIHARNAGYBAJOMBAN Két hónappal a kongresszus után 1. „ELŐNY Szorgos munka közben az em­ber nem is nagyon veszi észre, hogy mennyire telik az idő. A tény azonban tény: két hónap telt el a párt X. kongresszusa óta, s bár erről még nem nagyon ké­szült összefoglaló, értékelő kimu­tatás, a pártszervezetek,­­vezető­ségek és bizottságok ezen két hó­nap alatt nagyon jelentős munkát végeztek. Balmazújvároson kilenc párt­­alapszervezetben háromszázhet­ven kommunista tevékenykedik, az alapszervezetek munkáját a községi pártbizottság irányítja. Koroknai Sándor­ral, a községi pártbizottság titkárával beszélget­tünk arról, mit tettek a kongresz­­szus, illetve a községi pártértekez­let óta. — Nagyon előnyös helyzetben vagyunk — kezdte egy kis mosoly­­lyal. — A­ községi pártértekezlet igazán sok feladatot adott nekünk, nem kell azon gondolkodnunk, hogy mit is csináljunk. — A hozzászólók jelentős része — folytatja — a község fejleszté­sével, munkalehetőségek kérdésé­vel, a nők és az ifjúság helyzetével foglalkozott. Számos problémát fel­vetettek, s mi a pártértekezlet után azonnal hozzákezdtünk a fel­dolgozásához, hogy mire milyen vá­laszt adhatunk. A legnagyobb se­gítséget az jelentette ebben, hogy időközben rögzítődött a község fej­lesztésének ötéves terve, s így a legtöbb felvetésre nemcsak szóbe­li választ tudunk adni, hanem rö­videsen valóban megoldódnak a problémák.­­ Ezerháromszáz-ezernégyszáz személynek, főleg nőknek lesz mun­kaalkalom itt helyben részben ipartelepítéssel, részben a helyig ktsz fejlesztésével. Nagyon régi gondja a községnek a vízmű hiá­nya. Most megkezdődik az épí­tése. Nyolc tantermes általános is­kola épül, egy ötven gyereknek he­lyet adó óvodát tervezünk, s vég­re lesz megfelelő ravatalozó is a községben. Útépítésre is sor kerül, állami pénzből, de a két termelő­­szövetkezet közreműködésével is. Mindezek olyan gondok, amelyek az egész községet foglalkoztatják, s természetes, hogy a pártértekezle­ten is felvetődtek. Jó dolog, hogy az újonnan választott pártbizottság ezekre a kérdésekre ilyen konkrét választ tud adni. ÚS HELYZETBEN ! — S mit tudnak mondani a nők, az ifjúság helyzetével kap­csolatban? — Arról egyelőre még keveseb­bet. De eredmény az is, hogy pél­dául a Lenin Termelőszövetkezet­ben a jövőben üzemi konyhán fog­nak főzni mintegy kétszázötven dolgozó részére, s készen szállítják az ebédet a munkában levőknek. Beszéltünk a Herbária Vállalat ve­zetőivel is, megegyeztünk, hogy mindenekelőtt azoknak az asz­­szonyoknak, lányoknak biztosíta­nak munkát, akiknek a legégetőbb szükségük van a keresetre. A töb­biek jobban ráérnek megvárni az újabb munkaalkalmakat.­­ A fiatalok dolgában főként a fizikai dolgozók gyerekeinek to­vábbtanulása vetődött fel. Az igaz­ság az, hogy jelenleg a művelődési központban működő szakkörökön kívül nem sokkal segítjük őket, bár az is igaz, hogy az újvárosi gimnáziumban végzettek között meglepően jó az egyetemre, főis­kolára felvettek aránya. Most fő­ként azt szorgalmazzuk, hogy a gazdaságok alapítsanak ösztöndí­jat saját dolgozóik, szövetkezeti tagjaik gyerekeinek továbbtanulása érdekében. Újváros mindig nagy­község volt, most már a nagyközségi rangot is viseli. Mit vállal magá­ra a pártbizottság az ebből adódó feladatokból?­­ Csak egy dolgot szeretnék megemlíteni. A községi pártérte­kezlet után létrehoztunk egy állan­dó koordinációs bizottságot. Ennek tagja lényegében minden olyan szerv, amelyiknek jelentős bele­szólása lehet a község életének ala­kulásába. Mostanában már minde­nekelőtt a saját erőinkre számítha­tunk, és sok olyan dolog van, amit csak közös erővel lehet megoldani. Korábban azt tapasztaltuk, hogy ezek néha elvesztek a tárgyalások, levelezgetések, egyeztetések útvesz­tőjében. Most a pártbizottság irá­nyításával november óta működik a bizottság. Az első eredmények? A tanács által tervezett ötven sze­mélyes óvoda vagy kétszerese lesz, vagy egy másik ötven szemé­lyest is fel tudunk építeni. Foglal­koztunk már azzal is, ki mit tud adni a sporttelep létesítéséhez, megbeszéltük a fásítási tervet. K V­­ AGYUNKö­ zösen, hiszen különböző tulajdon­ban levő földekről van szó. — Mindaz, amiről eddig be­szélgettünk, az egész község éle­tére vonatkozik. Mi történt a pártszervezetekben a kongresszus óta? — A pártértekezlet után került sor a pártcsoportbizalmik megvá­lasztására. A pártcsoportoknak, különösen a termelőszövetkezetek­ben, a MEZŐGÉP Vállalat helyi üzemében, ahol hat-hét önálló gaz­dasági egység is van, nagyon nagy a szerepe. A bizalmiak választása nagyon nyílt, őszinte, demokratikus vitákra adott lehetőséget, az elv­társak szemtől szembe mondták meg, kit miért tartanak alkalmas­nak erre a tisztségre, mit várnak tőle. A gazdasági munkában is já­ratos politikus kommunistákat vá­lasztottak meg bizalmuknak. — Mit tapasztal a pártbizottság az alapszervezetben folyó munkát figyelve? — Az alapszervezetekben a veze­tőség a februári taggyűlésen szá­mol be arról, hogy mit tettek az őszi taggyűléseken felvetett javas­latok ügyében. Általában azt lehet mondani, az alapszervezetek tag­sága azt várja a vezetőségtől, hogy legyen igényesebb a pártmunkával szemben. Mit jelent ez? Szervezet­tebb, rendszeresebb pártéletet kí­vánnak a korábbinál. Több tájé­koztatást kérnek. Ilyen felvetések voltak a MEZŐGÉP Vállalatnál, a Vörös Csillag Tsz-ben és a Lenin Tsz-ben is. Most a pártvezetőségek a kommunista gazdasági vezetőket felszólították, hogy a taggyűlésen felvetett s menet közben felvetődő gazdasági kérdésekre adjanak vá­laszt a pártszervezet tagjainak.­­ Az alapszervezeti vezetőségek választás utáni munkakezdésénél figyelembe kellett venniük a tag­ságnak azt az igényét, hogy a ve­zetőség aktívabban politizáljon. S azt is kérték több taggyűlésen, hogy a jövőben ne csak a titkár dolgozzon, hanem osszák fel a munkát, s a vezetőség minden tag­jának legyen önálló feladata. Ebben is az az igény nyilvánul meg, hogy az alapszervezet vezetősége az élet minden területén minél hatéko­nyabban legyen jelen, minél hatá­rozottabban politizáljon. Nagy Zsuzsa Boda László ----------------- ------------------- 1 "" "« HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1971. FEBRUÁR 2 .

Next