Hajdú-Bihari Napló, 1971. április (28. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-22 / 94. szám

Folytatja munkáját a Bolgár KI­­M. kongresszusa Leonyid Brezsnyev felszólalása (Folytatás az 1. oldalról) Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára szerdán a Bolgár Kommunista Párt X. kongresszusán mondott üdvözlő beszédében kijelentette: „A szocia­lista államok ma olyan erővé vál­tak, amely hatalmas befolyást gya­korol a világ egész fejlődésére. A szocialista rendszer befolyása érvényesül ma a nemzetközi élet minden területén, bolygónk minden szegletében. Országunknak a szo­cializmus és a kommunizmus épí­tésében elért eredményei az új élet építésére lelkesítik az emberek mil­lióit és millióit.” „A szocialista államok szakadat­lanul növekvő ereje, szövetségük az egész világ forradalmi, felszabadító, antiimperialista erőivel — ma döntő tényező abban a küzdelemben, ame­lyet az emberiség azért vív, hogy megszabaduljon a rakéta-nukleáris világháború veszélyétől — mondot­ta Brezsnyev. — Ahol pedig az im­perialisták fegyverrel akarják el­nyomni a felszabadító harcot, mind keményebb és határozottabb vissza­­csapással találkoznak. Mindennél ékesszólóbb az a sikeres harc, ame­lyet a vietnami, laoszi és kambod­zsai hazafiak vívnak az amerikai agresszorok ellen, és az a kudarc, amelyet a haladó arab rendszerek megdöntésére irányuló imperialis­ta tervek szenvednek.” Brezsnyev megjegyezte, hogy a Szovjetunió és Bulgária — csakúgy, mint a Varsói Szerződésben szövet­ségre lépett más szocialista államok — egységesek abban az eltökéltsé­gükben, hogy aktívan és következe­tesen folytatják a béke és a népek szabadsága védelmének lenini poli­tikáját. „Egységünket soha senki nem bonthatja meg. Ennek egyik konk­rét kifejezése pártjaink külpolitikai programjának közössége, amelyet kifejtettünk az SZKP XXIV. kong­resszusán és itt a bolgár kommunis­ták kongresszusán” — mutatott rá Leonyid Brezsnyev, majd megje­gyezte: a Bolgár Kommunista Párt X. kongresszusa, amelynek feladata a pártprogram jóváhagyása, új fon­tos szakasz kezdetét jelenti a párt és az ország életében. Brezsnyev hangsúlyozta, hogy az SZKP XXIV. kongresszusának ha­tározatai a kommunista építés szé­les távlatait tárják fel a kommunis­ták előtt, az egész szovjet nép előtt. Az SZKP Központi Bizottságának főtitkára a továbbiakban megje­gyezte, hogy a szocializmus építésé­nek minden országban megvannak a maga sajátosságai, megkülönböz­tető jellegzetességei. Ugyanakkor történelmileg bebizonyosodott, a közös törvényszerűségek jelentősé­ge minden szocialista ország fejlő­désében. „Ezért távolról sem vélet­len például az a mélyreható kölcsö­nös kapcsolat, amely a BKP X. kongresszusán és az SZKP XXIV. kongresszusán megvitatott kérdések között fennáll.” Szófia Brezsnyevet bolgár felszólalók követték a kongresszusi emelvé­nyen, majd Nguyen Duy Trinh, a Vietnami Dolgozók Pártja politikai bizottságának tagja, a VDK párt­küldöttségének vezetője kapott szót. Edward Gierek, a Lengyel Egye­sült Munkáspárt KB első titkára a bolgár kommunisták fórumán üd­vözlő beszédében jelentős helyet szentelt az SZKP nemrég megtar­tott XXIV. kongresszusának, s törté­nelmi jelentőségűnek nevezte azt. Kádár János, a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Központi Bizottsá­gának első titkára, a magyar párt­­küldöttség vezetője lépett ezután a kongresszusi emelvényre. A küldöt­tek hosszan tartó tapssal, „örök ba­rátság” kiáltással fogadták az MSZMP első titkárát, aki üdvözlő beszédében a következőket mondot­ta: Kedves Elvtársak! A magyar kommunisták, dolgozó népünk nagy figyelemmel kíséri a testvéri bolgár nép életét, munká­ját, eredményeit. Küldöttségünk nagyra értékeli és üdvözli közpon­ti bizottságuk Todor Zsivkov elv­társ által, elmondott beszámolóját az előző kongresszus óta elért fej­lődésről, a népük előtt álló nagy­szerű távlatokról. Mi is büszkék vagyunk arra, hogy a Bolgár Nép­­köztársaság alig több, mint negyed­század alatt hatalmas, forradalmi változáson ment át és korszerű iparral, fejlett mezőgazdasággal rendelkező szocialista állammá vált, ahol a hatalom a népé és a nép ér­dekében történik minden. A gaz­dasági építőmunka a dolgozók jó­létét szolgálja, közkinccsé vált a kultúra és számottevően fejlődött a tudomány. Örömmel tölt el bennünket, hogy a Bolgár Kommunista Párt és a Magyar Szocialista Munkáspárt kapcsolatai a marxizmus—leniniz­­mus eszméi alapján egyre erősöd­nek és pártjaink között teljes az egyetértés és az egység minden fon­tos elvi és politikai kérdésben. A pártjaink és népeink közötti inter­nacionalista kapcsolat a magyar és a bolgár nép évszázadokra vissza­nyúló barátságára épül. Ez a ha­gyományos barátság akkor vált tel­jessé, amikor mindkét nép a szo­cialista forradalom útjára lépett, és most már több, mint negyedszáza­da az élet minden területén szoro­san együttműködik, együttesen har­col a közös célokért. A magyar nép legújabbkori törté­nelmének legfontosabb napja 1945. április 4-e, amikor Magyarország területe teljesen felszabadult a Hit­­ler-fasiszta megszállás alól. Hazán­kat a Szovjetunió szabadította fel, de soha nem feledjük, hogy a ma­gyar nép felszabadításában a szov­jet harcosok oldalán részt vettek a bolgár nép legjobb fiai is. Barát­ságunk él, együttműködésünk szá­mos kézzelfogható eredményt ho­zott az elmúlt 26 év alatt politikai, gazdasági és kulturális téren egy­aránt. A magyar nép a szabadsá­gért elesettek emlékét is azzal őrzi a leghívebben, hogy eleget tesz szo­cialista kötelezettségeinek, hogy tűrhetetlenül ragaszkodik a ma­gyar—bolgár barátság ügyéhez. Erős és közös a törekvésünk, hogy az élet minden területén a jövőben is egyesítjük erőinket a magyar és a bolgár nép javára, a szocializmus és a béke általános érdekei javára. Pártunk a közelmúltban tartot­ta meg esedékes X. kongresszusát, amelyen felmérte a megtett utat. A kongresszus jelentős eredményekről adott számot, ugyanakkor még meg­levő nem kevés gondról is szólt, s nagy feladatokat állított dolgozó né­pünk elé. Az eredmények forrása pártunk­nak az a törekvése, hogy a marxiz­mus a leninizmus nemzetközi érvé­nyű tanításait következetesen és al­kotó módon alkalmazza hazánk vi­szonyaira. Ennek köszönhető, hogy a szocializmus alapvető kérdéseiben a párt és a nép, a kommunisták és a pártonkívüliek között egység van, hogy a néptömegek követik a pár­tot. Bízunk erőnkben, jövőnkben. Kongresszusunk az eddigi politika folytatását határozta el és a szocia­lista társadalom felépítésének to­vábbi útját világosan kijelölte. Megkezdtük az új, 1971-től 1975-ig szóló negyedik ötéves tervünk vég­rehajtását, és április 25-én általá­nos választások lesznek nálunk. Meggyőződésünk, hogy a magyar nép a választásokon, szavazatával is támogatni fogja pártunk, a Ha­zafias Népfront politikáját, a szo­cializmus felépítésének programját, és tovább erősödik hazánkban a szocialista nemzeti egység és ösz­­szefogás. A történelmi tapasztalat, a jelen valóság egyaránt mutatja, a prole­tár-internacionalizmus eszméje, az összefogás és az egység, a szocia­lista világrendszernek, a nemzetkö­zi munkásosztálynak, a világ kom­munista és munkáspártjainak leg­hatalmasabb fegyvere. A Magyar Szocialista Munkáspárt az egység, a szocializmus és a béke, a népek alapvető érdekeinek védelmében, a többi testvérpárttal együtt, a legha­tározottabban és egyformán eluta­sítja a jobb és a „baloldali” oppor­tunizmust, a nacionalizmust, a szov­­jetellenességet, a kínai vezetők sza­­kadár tevékenységét. Támogatunk mindent, ami az egységet erősíti, elutasítunk mindent, ami az impe­rialistákkal szembeni közös fron­tunkat gyengíti. A kommunista és munkáspártok, a szocialista országok nagy többsé­gének sokévi állhatatos erőfeszítése, az 1969-es moszkvai tanácskozás eredményeként az utóbbi időben egységünk erősödött. A nemzetközi munkásmozgalom, a haladás erői­nek összefogása, küzdelme, a sza­badságszerető népek harca keresz­tülhúzza az imperialisták minden számítását. Az imperialista agresz­­szorok ma még sok szenvedést okoz­nak a hősiesen harcoló vietnami népnek, Indokína népeinek, az arab népeknek és jogos aggodalmat kel­tenek a békét kívánó emberekben az egész világon. De semmiféle im­perialista manőver és az erőpoliti­ka sem tud változtatni a világ fej­lődésének fő irányán: az emberiség a kapitalizmusból a szocializmus irányába halad, a népek, a nemze­tek szabadok lesznek, és a béke le fogja győzni a háborút. Kedves Elvtársak! Bolgár Barátaink! Kongresszusuk ismét bizonyítja, hogy a Bolgár Kommunista Párt di­cső hagyományaihoz méltóan, ma­gabiztosan vezeti a bolgár népet a szocializmus építésének útján. Meg­győződésünk, hogy a párt és a nép öszzefogásának eredményeként megvalósulnak a kongresszus hatá­rozatai és a népi Bulgária a szocia­lista fejlődés újabb magaslatára ér­kezik. A magyar kommunisták, a magyar dolgozók szívből sok sikert kívánnak a Bolgár Kommunista Pártnak, a testvéri bolgár népnek országépítő, szocialista munkájá­ban. Éljen a Bolgár Népköztársaság, és a harcedzett élcsapata, a Bolgár Kommunista Párt! Éljen a magyar és a bolgár nép testvéri barátsága! Éljen a szocializmus és a béke! Kádár János beszédét követően a kongresszus délelőtti ülésén a mon­gol, az NDK, a csehszlovák és a román testvérpártok küldöttségve­zetőinek felszólalása hangzott el. Jumzsagim­ Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bi­zottságának első titkára a marxiz­mus—leninizmus tisztaságának vé­delmére, a sovinizmus és a szovjet­­ellenesség elutasítására helyezte a hangsúlyt. Erich Honecker, a Német Szocia­lista Egységpárt politikai bizottsá­gának tagja, a Központi Bizottság titkára a szovjet—nyugatnémet, il­letve a lengyel—nyugatnémet szer­ződések ratifikálásának szükséges­ségéről beszélt részletesebben. Alois Indra, a Csehszlovák Kom­munista Párt Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Központi Bi­zottság titkára a csehszlovákiai ne­hézségek leküzdéséről, az ellenfor­radalmi veszély elhárításáról szá­molt be, méltatva a szocialista or­szágok testvéri segítségnyújtásának szerepét. Gheorghe Pana, a Román Kom­munista Párt KB állandó elnöksé­gének és a Központi Bizottság tit­kárságának tagja a balkáni szom­szédországok gazdasági együttmű­ködéséről beszélt. Kifejtette Romá­nia álláspontját a különböző társa­dalmi rendszerű országok viszonyá­ról és a pártközi kapcsolatokról. (MTI) Kádár János felszólalása HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1971. ÁPRILIS 22. A magyar küldöttség elhelyezte koszorúját a Dimitro­v mauzóleumnál Szófia A Bolgár Kommunista Párt X. kongresszusán részt vevő magyar pártküldöttség Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának vezetésével szerdán dél­után, a kongresszus szünetében ko­szorút helyezett el Georgi Dimitrov­­nak, a bolgár és a nemzetközi mun­kásmozgalom kiemelkedő személy­ségének mauzóleumánál. A vörö­szegfű-koszorú szalagjának felír­tán ez áll: „Georgi Dimitrovnak Magyar Szocialista Munkásoá küldöttsége”. Számos más testivé párt küldöttsége is elhelyezte megemlékezés koszorúját Dimitri mauzóleumánál. (MTI) Magyar-osztrák külügyi konzultáció Dr. Arno Halusa nagykövet, az Osztrák Köztársaság külügyminisz­tériumának főtitkárhelyettese és Marjai József külügyminiszter­helyettes a két külügyminisztérium közötti rendszeres konzultáció ke­retében az elmúlt napokban es­mecserét folytatott a két ország érdeklő nemzetközi kérdésekről a magyar—osztrák kapcsolatok fe­ledéséről. Dr. Arno Halusa-t fogad­ta Péter János külügyminiszte (MTI) Csatlós értekezlet Washingtonban WASHINGTON (MTI) Mint Robert McCloskey, az ame­rikai külügyminisztérium szóvivője kedd esti bejelentéséből ismere­tessé vált, pénteken Washingtonban találkoznak a vietnami agresszió­ban részvevő csatlós országok kül­ügyminiszterei „az összehangolt csapatkivonások, egyebek közé egy dél-koreai hadosztály kivoná­sával kapcsolatos tervek­ megvita­tása céljából. A találkozón William Rogers-szl kívül Dél-Korea, Ausztrália, Tha­iöld, Dél-Vietnam és Új-Zéland ma­gas rangú külügyi tisztviselői vesz­nek részt. (AP) Egyiptom magyarázatot kért Washingtontól KAIRÓ Egyiptom azonnali és hivatalos magyarázatot kért az Egyesült Ál­lamoktól azokkal a hírekkel kap­csolatban, hogy Washington újabb fegyvereket szállít Izraelnek, köz­tük 12 Phantom-típusú vadászbom­bázót — jelenti az Al Ahram. Mi­ként a lap rámutat, az újabb ame­rikai fegyverszállítás arról tanús­kodik, hogy az Egyesült Államok támogatja Izraelt hódító politiká­jában. Anvar Szadat egyiptomi elnö üzenetet intézett Pompidou franci elnökhöz a legújabb közel-kele fejleményekről. Az egyiptomi el­nök kedden magához kérette Fran­ciaország kairói nagykövetét és ta­nácskozott vele. Az UPI szerint Szadat üzenet összefügg azokkal a hírekkel, hog Franciaország állítólag le akarj állítani a Mirage-típusú repülőgé­pek szállítását Líbiába. (Reuter) Tanácskozás New Yorkban A négy nagyhatalom ENSZ-kép­­viselői kedden New Yorkban foly­tatták tanácskozásaikat a közel­­keleti helyzetről. A megbeszélésről nem adtak ki tájékoztatót, csupán annyit közöltek, hogy a legközelebbi találkozót május 5-én tartják. Jól értesült körök úgy tudjá, hogy a Szovjetunió képviselője keddi tanácskozáson az Egyesül Államok szemére vetette, hogy tá­mogatja Izraelt és a cionizmust, é ezzel akadályokat gördít a közel keleti válság békés rendezése el­ (AFP, UPI) Minden mögött az olaj van: NEW YORK (MTI) Lehetséges, hogy az Egyesült Ál­lamok indokínai beavatkozásának oka az olaj? — ezt a kérdést veti fel több amerikai kongresszusi képviselő, köztük Bella Abzug. Azok a képviselők, akiket nyug­talanít a monopóliumoknak a dél­kelet-ázsiai amerikai intervenció­ban játszott szerepe, különleges kongresszusi vizsgálatot követelnek az ügyben. William Fulbright szenátor ezzel kapcsolatban ismertette azt a le­vélváltást, amelyet az ügyben a külügyminisztériummal folytatott. Először biztosították arról, hogy sem az amerikai flotta sem a geo­lógiai szolgálat nem folytatott a dél-vietnami partok közelében olyan vizsgálatokat, amelyeknél köze lenne az olajkutatáshoz. A na­pokban viszont a szenátor újabb le­velet kapott és ebben a külügyrmi­nisztérium beismerte, hogy a hadi flotta egységei részt vettek az olaj kutatásokban az indokínai pari vizeken. Az amerikai olaj monopóliumok a sajtójelentésekből ítélve, ma régóta kutatnak olaj után ebben a térségben. A monopóliumok 18 ten­geri kereskedelmi körzetre akarnak koncessziót kapni. Ezeket a körzeteket a saigon kormány június 15-én jegyzi be. A amerikai cégek számára a legna­gyobb konkurrenciát a japán olaj­társaságok jelentik. A térség keres­kedelmi kiaknázásában összesen 32 külföldi olajtársaság vesz részt (TASZSZ) Scheel az Szovjetunió BONN (MTI) Walter Scheel külügyminiszter szerdán cikket írt a szabad demok­rata párt sajtószolgálatába. Ebben hangsúlyozza, hogy Bonn „keleti politikájának” kudarcáról szó sem lehet. Aki Leonyid Brezsnyevnek az SZKP kongresszusán elmondott beszédét összehasonlítja azzal, amelyet 1966-ban mondott, felis­merheti, hogy mennyire javult az NSZK viszonya a Szovjetunióval — írja. Ami a berlini (értsd: nyugat-ber­ NSZK és a viszonyáról lini) tárgyalásokat illeti — írja Scheel —, ezek a tárgyalásos „stramm” beszédekkel közelítik meg ezt a témát. „A nyugat-berlini kérdés rende­zése döntő a keleti politikai szer­ződések ratifikálása szempontjá­ból. Szabaddá tenné az utat egy európai biztonsági konferencia szá­mára, és lehetővé tenné a kölcsö­nös csapatcsökkentések megvita­tását. Ez pozitív hatással lenne a­ NSZK biztonságára, amely jelenleg a NATO-n alapszik” — írja vége­zetül Scheel. (MTI)

Next