Hajdú-Bihari Napló, 1971. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-15 / 217. szám

Magyar pártküldöttség Torinóban KÁDÁR JÁNOS ÜDVÖZÖLTE AZ UNITÁT TORINO (MTI) Óvári Miklós, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizott­sága titkárának vezetésével hétfőn délután magyar pártküldöttség ér­kezett Torinóba, hogy részt vegyen az OKP központi lapja, az Unita fesztiválján. A nagyszabású ünnepségsorozat keretében magyar napokat is tarta­nak. Kedd délelőtt a magyar pártkül­döttség városnéző sétán vett részt, és virágcsokrot helyezett el Kos­suth Lajos bronzból készült mell­szobránál a Cavour-téren, azzal a házzal szemben, ahol hosszú éve­ken át élt, 1s bekövetkezett haláláig. Délután Óvári Miklós és Bényi József nagykövet megtekintette a „fesztiválváros”-t, és szívélyesen el­beszélgetett a magyar kiállítás szer­vezőivel. Kedd este a Budapest Táncegyüt­tes lép fel a torinói sportpalotában, az előadáson delegációnk is részt vesz. Az esti órákban egymást követően két magyar filmet is bemutatnak: Keleti Márton — A tizedes és a töb­biek és Fábry Zoltán — Húszóra című alkotását. Kádár János üzenetben fejezte ki jókívánságait az olasz testvérpárt­nak és központi lapjának a feszti­vál alkalmából. A Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizott­sága első titkárának üdvözlő szavait az Unita keddi száma közölte. Tímár Mátyás folytatta chilei tárgyalásait Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese hétfőn helyi idő szerint délelőtt Cantuarias bánya­ügyi miniszterrel tárgyalt. A meg­beszélésen szóba került a chilei réz­­bányászat fejlesztésében való köz­reműködésünk lehetősége, tárgyal­tak bányászati berendezések ma­­gyar exportjáról is. Salvador Allende elnök hétfőn az elnöki palotában ebédet adott Tímár Mátyás és kísérete tisztele­tére. Az ebéden megjelent Clodomi­­ro Almeyda külügyminiszter és sok más chilei vezető személyiség. Az ebéden Salvador Allende és Tímár Mátyás pohárköszöntőt mondott. Tímár Mátyás a délutáni órákban Carlos Concha egészségügyi minisz­terrel tárgyalt. A megbeszéléseken a magyar gyógyszerek és gyógyszer­­alapanyagok, továbbá orvosi műsze­rek és kórházi berendezések szállí­tásának kérdései kerültek szóba. Hétfőn a késő délutáni órákban ismét tanácskozott a magyar—chilei gazdasági vegyesbizottság. Este Császár Ferenc, hazánk santiagói ideiglenes ügyvivője foga­dást adott a nagykövetségen Tímár Mátyás és kísérete tiszteletére. A fogadáson megjelent Salvador Al­­lende köztársasági elnök, a kormány több tagja, a földreform bizottság elnöke és a chilei társadalmi és kul­turális élet sok más vezető szemé­lyisége. (MTI) Tímár Mátyás miniszterelnök-he­lyettes, chilei tár­gyalásai folya­mán találkozott iuárias c c chilei bá­tyarral. (Telek­ el szovjet szakszervezetek kongresszusa: 1972. III. 20. A Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa Moszkvában folyó plé­numán elhatározta, hogy 1972. március 20-ra összehívják a szovjet szak­­szervezetek XV. kongresszusát. A több mint 93 millió munkást és alkalmazottat tömörítő szakszerve­zetek minden negyvenezer tagja küld egy delegátust a kongresszusra. (TASZSZ) O Wilson tárgyalásai Moszkvában MOSZKVA (MTI) Harold Wilson, az Angol Mun­káspárt vezetője kedden találkozott Nyikolaj Patolicsev szovjet külke­reskedelmi miniszterrel. Megvitat­ták a szovjet—angol kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok kérdéseit. A két ország közötti kereskedelem az utóbbi öt év alatt több mint más­­félszeresére növekedett, és 1970-ben meghaladta a 640 millió rubelt. Anglia az európai kapitalista orszá­gokkal folytatott szovjet külkeres­kedelemben az első helyre került. *** BONN (MTI) Egon Bahr, a bonni kancellári hivatal államtitkára szerdán tájékoztatja Werner Marx és Leo Wagner ellenzéki képvise­lőket Willy Brandt nyugatnémet kan­cellár küszöbönálló szovjetunióbeli lá­togatásáról. Rüdiger von Wechmar kormányszóvi­vő e bejelentéssel egyidőben kedden azt is közölte, hogy a Szovjetunióból való hazatérése után maga a kancellár is tájékoztatja majd Leonyid Brezs­­nyevvel, az SZKP KB főtitkárával foly­tatandó megbeszéléseiről dr. Reiner Barrelt, a CDU/CSU parlamenti csoport­jának elnökét és Richard Stücklent, a CSU tartományi csoportjának vezetőjét. BELGRÁD (MTI) Jugoszláviában fokozódó érdeklő­déssel tekintenek Leonyid Brezs­nyev közelgő jugoszláviai látogatása elé. A belgrádi úttal és annak vár­ható eredményével foglalkozik a belgrádi Politika keddi számában a lap kommentátora. A cikk többek között megállapít­ja, hogy „szükség van a jugoszláv— szovjet együttműködésre és ez az igény tartós”. A két ország felelős vezetői már több ízben rámutattak erre, és ez a kölcsönös óhaj a lehe­tőségek és érdekek figyelembevéte­lével meg is valósult. A belgrádi lap cikkében végül megállapítja: a két fél tárgyalása­in új lehetőség kínálkozik majd ar­ra, hogy a két szocialista ország kapcsolatai, amelyek eddig is az egyenjogúságon és a kölcsönös tisz­teleten alapulva virágoztak, tovább fejlődjenek. _______________________________________________/ Jugoszlávia várja Brezsnyev látogatását HAJDÚT-BIHARI NAPLÓ - 1971. SZEPTEMBER 15. SALT Helsinki (MTI) Kedden Helsinkiben megtartották a SALT-tárgyalások soron követke­ző ülését az amerikai nagykövetség épületében. A szovjet és az ameri­kai delegáció egy és háromnegyed órás hivatalos plenáris ülésén kívül a küldöttségek még két óra 10 per­cet tárgyaltak. A technikai szakér­tőkből álló csoportok közben folya­matosan naponta tartják megbeszé­léseiket. A következő megbeszélésre, amely a 90. a SALT-tárgyalásokon, már pénteken a szovjet nagykövet­ségen kerül sor. (AP, UPI) AZ ENSZ­ ÚJ ELNÖKE A THAN­TN­ÁL Adam Malik in­donéz külügymi­niszter, a most megnyíló ENSZ- közgyűlés új elnö­ke, feladatával kapcsolatos meg­beszélést folytatott U Thant ENSZ- főtitkárral. Ké­pünk a találkozó­ról készült. (Tele­­fotó : AP—MTI— RS) Szombatra várják az új egyiptomi kormány megalakulását KAIRÓ (MTI) Mahmud Favzi kijelölt egyiptomi miniszterelnök intenzív kormány­alakítási tárgyalásokat folytat, egyelőre azonban nem közölték azoknak a „kiemelkedő személyisé­geknek” a nevét, akikkel ez ügyben találkozott. Az Al Ahram úgy értesült, hogy Szadat elnök csütörtök este beszé­det intéz a nemzethez, s kifejti el­gondolásait az egyiptomi állami élet átszervezéséről, korszerűsítéséről. Az Al Ahram értesülése szerint az új kormány megalakítását — a ko­rábbi hírekkel szemben — való­színűleg csak szombaton jelentik be. Az Al Gumhurija hasonló érte­sülést szerzett, míg más lapok ko­rábbi időpontokról írnak. |----------------------------------­ Feltehetően a kormányátalakítás elhúzódásával függ össze az is, hogy Mahmud Riad miniszterelnök-he­lyettes és külügyminiszter nem e hét végén, hanem a jövő hét kedd­jén utazik New Yorkba az ENSZ- közgyűlés aznap kezdődő ülésszaká­ra. Az Al Ahram úgy tudja, hogy Riad szeptember végén vagy októ­ber elején terjeszti az ENSZ-köz­­gyűlés elé közel-keleti beszámoló­ját, majd ezt követően visszatér Kairóba, s csak november első fe­lében utazik ismét New Yorkba a közel-keleti kérdés vitájára. New Yorkba utazik az afrikai ál­lamfők négyes bizottsága, amely mint ismeretes, a Biztonsági Tanács határozatán alapuló rendezés lehe­tőségeit tanulmányozza. Az Egyesült Államok is jelezte, hogy erre az idő­pontra befejezi az úgynevezett „nyugodt diplomácia” keretében folytatott tárgyalásait Izraellel és más államokkal egy ideiglenes ren­dezés lehetőségéről. Az októberben és novemberben kifejtett erőfeszí­tések eredményeként tehát világos­sá válik a kép Egyiptom számára, s ennek megfelelően választhatja meg a közgyűlés követendő politikáját. Mahmud Riad egyébként Doug­­las­ Home brit külügyminiszterrel tárgyalva ismét leszögezte, hogy Egyiptom támogatja a békés meg­oldást de csak úgy, hogy az összes megszállt arab területekről vissza­vonják az izraeli csapatokat, s hely­reállítják a palesztinai nép jogait. Egyiptom elveti az olyan részleges megoldást, amely nincs összekötve a megszállt területek teljes kiüríté­sével — hangoztatta a tárgyalások során Riad. A MAFFIA FIZETETT - KAHANE RABBI SZABAD Meir Kahane, az Egyesült Álla­mokban működő zsidó védelmi li­ga vezére, akinek nevét a szovjet állampolgárok elleni provokációk tették hírhedtté, Izraelbe vezető út­ján, Londonba érkezett. A repülő­téren nyíltan kijelentette, hogy „a szovjet Oroszországot érintő ügyek miatt” érkezett a brit fővárosba. Kahane sajtóértekezletet tartott, s ezen egyáltalán nem titkolta: azért jött Londonba, hogy aktivi­zálja a cionisták szovjetellenes te­vékenységét a brit szigeteken. Nyíl­tan magasztalta a zsidó védelmi li­ga és az amerikai maffia közötti kapcsolatokat és bevallotta, hogy ő maga és a „liga” más tagjai bizo­nyára még mindig rács mögött lenné­nek a legutóbb New Yorkban ren­dezett huligán kilengésekért, ha a maffia vezére nem helyezte volna letétbe értük a 45 000 dolláros óva­dékot. Kahanet — mint a londoni Times írja — 18 ízben ítélte el a bíróság „harcias tevékenység” miatt. (MTI) Mansfield szenátor az európai biztonsági értekezlet mellett Mike Mansfield, az amerikai sze­nátus demokratapárti csoportjának vezetője kedden állást foglalt az európai biztonsági értekezlet össze­hívása mellett. A szenátor állás­pontját kongresszusi beszédében fej­tette ki, amelyben beszámolt a hét nyugat-európai országban tett láto­gatásáról. Mansfield kijelentette: „A NATO a hidegháború korszakát idéző tevé­kenységet folytat, amikor Európá­ban enyhül a légkör, kilátás nyílik egy összeurópai békeegyezményre.” A szenátor állást foglalt az Európá­ban állomásozó amerikai csapatok létszámának mintegy ötven száza­lékkal­ történő csökkentése mellett. Ezirányú javaslatát már korábban elutasították, most azonban Mans­field ezt az amerikai gazdasági helyzettel kapcsolatban kívánja új­ra beterjeszteni. Tizenöt oldalas nyilatkozatában a NATO jövendő átalakításával kap­csolatban a csapatcsökkentéseken kívül Mansfield javasolta, hogy a­z amerikai hadiflottát a Földközi-ten­geren cseréljék fel többnemzetiségű tengerészeti erőkkel. Indítványozta azt is, hogy jelöljenek európait a NATO főparancsnoki posztjára. Az európai politikáról szólva kö­vetelte, hogy az Egyesült­ Államok támogassa az európai biztonsági konferencia összehívását, amelynek egyik feladata lenne a Varsói Szer­ződés és a NATO tagországai között az erőszakról való lemondási szer­ződés megkötése. (AP, UPI, REU­TER, TASZSZ, MTI) Szadat fogadta az angol külügyminisztert Anvar Szadat, egyiptomi állam­elnök kedden fogadta a vasárnap óta Kairóban tartózkodó Sir Alec Douglas-Home brit külügyminisz­tert. A megbeszélésen a közel-keleti helyzetről, valamint Egyiptom és Nagy-Britannia kétoldalú kapcsola­tairól volt szó. A brit diplomácia vezetője e meg­beszélés előtt Mahmud Favzi meg­bízott egyiptomi miniszterelnökkel találkozott. (MTI) Szudán 1972-ben csatlakozik az arab föderációhoz KHARTUM (MTI) „Szudán 1972-ben csatlakozik Egyiptom, Líbia és Szíria állam­­szövetségéhez” — közölte kedden Abu Bakr Abdallah szudáni mi­niszterelnök-helyettes. Mint rá­dióbeszédében mondotta, Gaafar Nimeri vezérőrnagynak elnökké vá­lasztása után az lesz az első felada­ta, hogy megtegye a szükséges lé­péseket Szudánnak az államszövet­ségbe való felvételére. A miniszter­elnök-helyettes megfogalmazása szerint e lépések: az állandó alkot­mány kibocsátása, a parlament megalakítása és­­— egyiptomi min­tára — egypártrendszer bevezetése. A helyettes kormányfő által em­lített elnökválasztás szerdán kezdő­dik meg Szudánban. Hat napig fog tartani, s ezalatt több mint 4 millió szudáni választópolgár járult majd az urnákhoz. 1956, Szudán függet­lenségének kikiáltása óta ez lesz az első elnökválasztás az országban. Gaafar Nimeri vezérőrnagy, a forradalmi parancsnoki tanács el­nöke bízik abban, hogy a választá­son győzelmet fog aratni. Magabiz­tosságára jellemző, hogy korábban bejelentette: ha nem kapja meg a szavazatok 85 százalékát, akkor ön­ként lemond. A hatnapos szudáni elnökválasz­tás eredményeit október 1-én hoz­zák nyilvánosságra. (AP, Reuter). Hazaérkezett Jugoszláviából a Hazafias Népfront küldöttsége A Hazafias Népfront Országos Tanácsának delegációja, amely a Jugoszláv Dolgozó Nép Szocialis­ta Szövetségének meghívására egy­hetes látogatást tett Jugoszláviá­ban, kedden délelőtt hazaérkezett Budapestre. Az afgán király Moszkvában Mohammed Zahir sah, Afganisztán királya feleségével együtt kedden hivatalos baráti látogatásra Moszk­­vába érkezett. A Szovjetunió Leg­felső Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány hívta meg őket. A repülőtéren Nyikolaj Podgornij, a Legfelső Tanács Elnökségének elnö­ke és más szovjet vezetők fogadták a vendégeket. (TASZSZ)

Next